JobAngel Az álláskeresők védangyala

Ha sok évig dolgozik valaki egy helyen, az nemcsak szakmai beszűkülést, de sajnos egy jól kihasználható lelkiállapotot is tud eredményezni. Ezért is alakult ki az a – szerintem ebben a formában téves – nézet, hogy ötévente munkahelyet kell váltani.

Jobb cégek áthelyezésekkel, folyamatos innovációkkal fenntartják a dolgozó érdeklődését, változáshoz való igényét, de sok helyen „mi már húsz éve így csináljuk” rendszer van.

Az ötévente váltás se nem kell, se nem nagyon ajánlott. Csak azért ajánlgatták, mert ez egy egyszerű megoldást jelentene arra, hogy mindenkinek változatosabb legyen a szakmai élete.

A probléma napi szintű: munkavállalók rendszeresen panaszkodnak, hogy 40 éves kor felett már nehéz állást találni, 50 felett szinte lehetetlen. Egyénileg szoktam tudni ezt cáfolni, segítséget nyújtani, de rendszerszinten a munkáltatókat kellene meggyőzni.

Az alábbi írás a Linkedinen jelent meg, egy ismerősöm billentyűzetéből. Szólás T. Miklós a Vilma – Virtual Marketing vállalkozás vezetője a seniorok munkaerőpiaci boldogulását különösen a szívén viseli, emellett munkáltatói márka (employer branding) téma szakértője.

Amit leírt, folyton érzem, amikor 45-50 fölötti, életkori diszkriminációra panaszkodó álláskeresőkkel találkozom.

Az előző posztomban volt egy gondolat, ami sokat segít a jó munkahely megtalálásában, ez:

Gondolhatod úgy, hogy ahol nem tolerálják a családcentrikus hozzáállást, ott nem akarsz dolgozni, az ilyen cégeket meg pont azzal tudod kiszűrni, ha tájékoztatod őket a családodról.

Ilyen szűréseket lehet csinálni fényképes CV-vel, vagy lakóhely megadásával is, de ezt a fajta szűrést sem szabad túlzásba vinni. Úgy általában igaz, hogy az ilyen szűrések segítenek jó munkahelyet találni. Sokszor mondjuk, hogy ahol probléma, hogy pl. valakinek családja van, ott nem akarunk dolgozni – és ez igaz is.

Ha átülünk a munkáltatói oldalra, felmerül egy kérdés: miért utasítja el azokat, akik valamiben eltérnek az ideálisnak gondolttól? (azért nem írok „ideálist”, mert nem hiszem, hogy ideális lenne az örökké 30 éves, 20 év munkatapasztalattal rendelkező, egyedülálló, csak a munkájának élő, napi 20 órát dolgozó munkavállaló)

Elvileg az önéletrajz egy szakmai bemutatkozás, így, hogy  van-e gyereke, és milyen idős, max. gyerekekkel kapcsolatos munkában lenne releváns egy jelentkezőnél. Sokan mégis rutinszerűen beírják, mert „igenis kihat a munkára, és ezért a munkáltatónak tudnia kell”. Ezt még álláskereső, GYED/GYES-ről visszatérők is vallják – szerintem tévesen. Én a szakmai kiválasztást támogatom, eszerint a legracionálisabb döntés nem beírni, de a legjobb válasz a címbeli kérdésre mégis az, hogy "attól függ"

A céljaidtól és a lehetőségeidtől függ, jó lesz-e, ha beírod. Mert lehet szűrő is, részedről is. Gondolhatod úgy, hogy ahol nem tolerálják a családcentrikus hozzáállást, ott nem akarsz dolgozni, az ilyen cégeket meg pont azzal tudod kiszűrni, ha tájékoztatod őket a családodról.

Aki közölni szeretné ezt magáról, az gondolja át, miért tenné, és az álláspályázat többi elemét is igazítsa ehhez az okhoz és célhoz – pl. a munkatapasztalatok közé is be lehet írni, hogy a munkája egy részét otthonról végezte. Sok cég az utazási hajlandóságot is feszegeti már az álláshirdetésben is, erre is reagálni kell – az önéletrajz „egyéb” fejezete jó lehet erre. A leggyakoribb okok:

Bakancslista, komfortzóna, kiégés, önmegvalósítás, karrierváltás, 30 éves korodra ezt már el kell érned, óvakodj a negatív emberektől. Mindenféle ál-lelkizős portál tárgyalja ezeket (mondanám, hogy női magazinok, de többnyire férfi áldozatokkal találkozom), néha bele sem gondolva, milyen károkat okoznak ezzel azoknak, akik célcsoportjukká válnak. Legyinthetnél, hogy „ugyanmár, aki így hoz döntést, az megérdemli”, de ne legyints. Akik így hoznak döntést, azok azért, mert kellően sérülékenyek és befolyásolhatók, pont a nagy konyhapszichologizálásnak (is) köszönhetően. Mert tudjuk, hogy haladni kell a trendekkel, csak azt nem, hogy nemet mondani is szabad. Sőt, ha felismerjük, hogy épp manipulálnak, akkor ellen is állhatunk.