Az előző posztomban volt egy gondolat, ami sokat segít a jó munkahely megtalálásában, ez:

Gondolhatod úgy, hogy ahol nem tolerálják a családcentrikus hozzáállást, ott nem akarsz dolgozni, az ilyen cégeket meg pont azzal tudod kiszűrni, ha tájékoztatod őket a családodról.

Ilyen szűréseket lehet csinálni fényképes CV-vel, vagy lakóhely megadásával is, de ezt a fajta szűrést sem szabad túlzásba vinni. Úgy általában igaz, hogy az ilyen szűrések segítenek jó munkahelyet találni. Sokszor mondjuk, hogy ahol probléma, hogy pl. valakinek családja van, ott nem akarunk dolgozni – és ez igaz is.

Ha átülünk a munkáltatói oldalra, felmerül egy kérdés: miért utasítja el azokat, akik valamiben eltérnek az ideálisnak gondolttól? (azért nem írok „ideálist”, mert nem hiszem, hogy ideális lenne az örökké 30 éves, 20 év munkatapasztalattal rendelkező, egyedülálló, csak a munkájának élő, napi 20 órát dolgozó munkavállaló)

Az elutasítás oka egyszerű: nem tudja, hogyan tudna együttdolgozni azzal, aki … valamilyen. Egyedülálló, kisgyerekes anya, mozgáskorlátozott, látássérült, hallássérült, nő, férfi, idős, fiatal, szemüveges, balkezes, szép, csúnya, diétabarát munkahely kell neki, messze lakik* stb. Ő is szűr, információk és előítéletek alapján.

*ugye nem írod be a lakcímed a CV-be?

Azaz, a dupla szűrésben megvan az a veszély, hogy a munkáltató ottmarad munkaerő nélkül, a munkaerő meg nem talál munkáltatót magának. Mindkét fél rettenetesen hatékony volt, de nem mindig jó így hatékonynak lenni, lsd. még a mellékelt kép…

Itt sem az a szűrés célja, hogy minden munkavállalóra/munkáltatóra legyen egy mondásunk, hogy miért nem, hanem az, hogy annak ellenére, hogy „valamilyen”, hogyan legyen mégis jó.

Mellékvágány, de ez a típusú szűrés odáig fajult, hogy pl. egy munkavállaló azért támogatja az életkori és nemi diszkriminációt az álláshirdetésekben, mert „legalább nem megy oda fölöslegesen 40 éves nőként, ha 20 éves férfit keresnek". Tehát, az ő nézetükben direkt jó a diszkriminatív álláshirdetés, ami nagyon szomorú, de ennek megoldására most nem térek ki.

A munkáltatók proaktivitására ebben a kérdésben sok esetben nem számíthatunk, de néhány helyen már repedezik a jég! Pl. Nagyon nehéz embereket meggyőzni arról, hogy amit ő komoly pozíciónak gondol a cégnél, az valójában betanított adminisztráció, amit simán elvégez bárki, érettségivel, nem kellenek hozzá szuper kvalitások. És akad bőven olyan ember, akinek ilyen munka kell, mert számára ez biztonságot, kiszámíthatóságot és fix jövedelmet jelent, és erre van szüksége. Nem akar mindenki önmegvalósítani a munkában, de ettől még remekül el tudja látni a feladatait, felelősségteljesen, lelkesen akár, mert ő attól érzi jól magát, hogy képes megteremteni a saját biztonságos életvitelét.

Tehát, ha pl. az önéletrajzban egy kisgyerekes anya jelezte, hogy kisgyerekes anya, érdemes a leendő munkáltatónak adnia egy kis infót arról, mondjuk a motivációs levélben, hogy hogyan lehet vele együtt dolgozni. Pl. ha csak 10:00-re tud bejárni dolgozni, az bőven lehet, hogy nem is akkora tragédia, mert ugyan mindenki bent van 9-re, haranghúzásra, de nem történik semmi érdemleges egészen 11-ig. Onnantól kezdenek csörögni a telefonok pl. Ilyen mintákat nagyon sok cég nagyon sok pozíciójában meg lehet figyelni, talán a munkáltató is rájön, hogy neki tulajdonképpen teljesen oké, ha valaki 10-re jár. A következő problémája az lesz, hogy hogyan „adja el” ezt a többi kollégának. Valós félelme kis cégek vezetőinek, hogy ha ő ezt megengedi, akkor mindenki 10-re akar majd járni, meg „home office-ni” akar. Innentől a beszélgetés átfordul a home office munkáltató számára előnyös pontjaira :) és arról is elkezdünk beszélgetni, hogyan is kell egy ilyet jól kialakítani (nagyjából így)