Erre vágyott sok-sok álláskereső, most megérkezett. Jelöltélmény okán küldik szorgalmasan a HR-esek a visszajelzéseket, időnként tényleg sokat dolgoznak azon, hogy a jelölt megkapja a visszajelzést. Alapvetően kétfelé oszthatók a sikertelen jelentkezések: amikor már a beküldött álláspályázatra mondanak nemet, és amikor volt pár interjúkör.

A legtöbb visszajelzés persze semmitmondó, miszerint:

„Ezúton értesítjük, hogy a kiválasztási folyamat során nem Önre esett a választásunk.

Kérjük, figyelje további álláslehetőségeinket és ha Önnek megfelelő ajánlattal találkozik, küldje el pályázatát újra.”

Ez egyébként egy ismert állásportál sablondumája, még csak nem is az ott hirdető cégek írják.

Sokan – még álláskeresők is – hiszik, hogy akkor ez pozitív változás.

Jönnek a visszajelzések, na végre! Én meg azt tapasztalom, hogy nem pozitív. Most akkor fel is veszem az „ördög ügyvédjének” szerepét, mert szerintem semmi jó nem sül ki ebből.

Régen jött a panasz, „embernek sem néznek, nem is válaszolnak”. Namost, egy autoreply-al embernek lettünk nézve? Jött a „kösz, nem” válasz, pl. a fenti módon, mit kezdesz vele?

Összezuhansz leginkább, és azt kérdezed: de miért nem? Sok álláskeresővel megválaszoljuk a „kösz, nem” leveleket, főleg, ha már volt állásinterjú is, és tényleg tisztelettudóan, udvariasan megkérdezzük, mi hiányzott, mit kellett volna másképp? SOHA nem kaptunk választ. Sokat én nem vártam egy autoreply után, de szegény jelöltek igen. Kb. 1 éve eljátszom ezt sok álláskeresőmmel, mindig meg is mondom nekik, hogy tegyük ezt meg, hátha lesz eredmény. Azért tesszük, hogy elmondhassuk: mi tényleg épülni akartunk volna az elutasításból. Na, ennyit a jelöltélményről, meg az emberneknézésről. A legviccesebb érv emellett a szöveg mellett egy HR-estől jött: „több,mint a semmi”. Nem több, csak rosszabb.

Vannak HR-esek, akik komolyan veszik a visszajelzést, mert meghallották az idők szavát, és igyekeznek jó szándékkal válaszolni, komolyan. Itt meg 3 csoportra oszthatók a válaszok, és persze a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ez itt fokozottan igaz.

1. Ha a szakmai tudásban van némi hiányosság, az lehet objektív. Nem ért el elég pontot a teszten, nem elég jó a nyelvtudása, stb. Ezeket lehet fejleszteni, fogja is a jelölt, de mégis baromi káros egy ilyen visszajelzés. Később elmondom, miért.
2. Nem tudna beilleszkedni a csapatba: ebben kevésbé hiszek, és igaznak gondolom a tézisemet, hogy ha a csapatba nem lehet beilleszkedni, akkor rossz a csapat. Lehet, hogy a HR-es is tudja, hogy egy farkasfalkába keres új embert, vagy egy people managementben hiányosságokat mutató főnökhöz, de ezt a jelöltnek nem mondhatja. Ő meg leveszi a tanulságot: „baj van velem, nem fogadna be egy csapat”.
3. Ugyanígy jön, hogy „másfajta személyiséget, jellemet kerestünk”. Lehet az ok ugyanaz, mint a 2. pontban. Vagy lehet, hogy tényleg olyan a munka, hogy egy szerény, cuki tündérke nem tudna hatékony lenne, egy gonosz, akarnok banya meg igen. Ez nem az ő hibája, mégis ő kapja a visszajelzést, hogy „baj van a személyiségemmel” – legalábbis erre fordítja le magának.

Van egy 4. pont is, de az nem illik most ide. Vannak tiszteletre méltó kivételek, de ez azért nem illik ide, mert tényleg pozitív eredményt érnek el a visszajelzéssel. Egyes HR-esek már képzett coach-ok, ők úgy tudják az elutasítást tálalni, hogy az valóban hasznos, és nem kritika, nem sértés, mert tényleg irányt mutatnak. Ha tehát tényleg vadbarom főnökhöz jelentkezett beosztottnak egy tündérke, akkor tündérke tudni fogja, hogy nincs benne hiba, de most mégis elutasították, mert… Itt látszik, hogy a jószándék kevés, akkor lesz igazán jó, ha tárgyi tudással párosul.

Most jön az ördög ügyvédje, vagy inkább a józan ész, nézzük végig, tényleg jó-e visszajelzést adni-kapni:

Aki most kampányszerű álláskeresésben van, és a megélhetéséért küzd, annak pont nincs se pénze, se ideje, se lelkiereje nyelviskolába járni, tanfolyamon tanulni, e-learning-képzésre költeni. Neki most ennyi van, ezt tudja eladni. Kb. mintha kimész a piacra és közlöd az árussal, hogy de kár, hogy paradicsomot árul, neked alma kellene… Nem lesz almája, paradicsom van. Ha elfogadjuk, hogy az álláskeresés egy eladási tevékenység, akkor egyértelmű, hogy azt kell eladni, ami van, nem pedig csinálni valami mást, amit el lehet adni azok szerint, akik nem vettek tőlünk semmit…

A legrosszabb ebben a visszajelzésfajtában, hogy a következő állásjelentkezésre, állásinterjúra már szorongva gondol az álláskereső, „mi van, ha ide sem leszek elég?” és egyre rosszabb állapotba kerül… Ha kapott valaha semmitmondó „kösz, nem” válaszokat, akkor azokra az ügyekre visszamenőleg is adaptálja a „nem vagyok elég jó” hiedelmet. Ebből kihoznom az álláskeresőt nekem kell, józan észbe kapaszkodva, mert a jószándékúnak szánt mondások már megtették hatásukat: romboltak önérzetet, önbizalmat.

A személyiségre, csapatba illeszkedésre vonatkozó visszajelzések romboló hatása még erősebb. „valami baj van velem” „biztos megváltoztam, hát ezelőtt szerettek a munkatársaim” és keresi magában az okokat, ebbe tesz energiát, marcangolja magát. Még rosszabb, ha a visszajelzésbe került valami javaslat, hogy mit kellene tennie, de ahhoz neki kifejezetten nincs kedve. A visszajelző HR-es meg megpróbálja úgy eladni, hogy direkt jó neki, hogy nem kapta meg ezt az állást. Csak ő ezt nem érzi, mert a villanyszámlát mégiscsak ki kellene fizetni…

Tekintve, hogy a nagy lelkizés okozta a bajt, én a józan észbe kapaszkodva próbálom visszaadni az álláskereső önbizalmát: a léleksimogatásnak nincs ilyenkor hatása, pusztába kiáltott szó, hogy jaj, nem úgy gondolta, ne vedd magadra, szép vagy, okos vagy, csak oda nem vagy való, „nem érdemelnek meg téged” (grrr). Azaz, hiába a jószándékú, építő jellegűnek szánt kritika, az mindig annyit segít, amennyit a másik oldal megért belőle. A józan ész szava egyszerű alapokon nyugszik: rengeteg állás van, amire nem felelsz meg, sebészorvos sem tudnál lenni, meg harangöntő, szövőnő sem, de ettől még nem kell Dunának menni. Különben is, azt keressük, amire megfelelsz, ami neked jó. És a nyeretlen lottószelvényed fölött sem omlasz össze, ugye?

Hibáztatom-e a HR-eseket emiatt? Kifejezetten nem. Azért nem, mert normális világban a normális visszajelzéseikből lehetne épülni, de a mi társadalmunk nem úgy van nevelve. Hiába a normális visszajelzés, külön coach szemlélet kell ahhoz, hogy felelősségteljesen lehessen vállalni a visszajelzésadást. A cikkem a poroszos oktatásról elmagyarázza miért: a kudarckezelést nem tanították meg, a sikertelenség bűn, a hiba megbocsáthatatlan. Erre vagyunk kondicionálva, ami sok bajt okoz. Hiába vagyunk már felnőttek, ezt a gyerekkorban szerzett tapasztalatot tudat alól nem lehet kiölni.

--------

Ami miatt viszont hibáztatom a HR-eseket, hogy ezt a helyzetet most a saját javukra fordították. A jelöltek elvárták a visszajelzéseket, szerintem tévesen. Most megkapják. A HR-es sok munkát fektet bele, elvár valamiféle profitot ettől, és meg is kapja magától.

Elvárásuk lett, hogy a jólnevelt álláskereső fogadja szépen, illemtudóan a kritikát, hogy nem felelt meg a személyisége, még meg is kellene köszönnie. Ismerős a suliból? Még légy hálás, amiért elvert a tanár vonalzóval, megbuktatott, mert jót akart neked… (ne akarjunk több jót az embereknek, mint amennyit még el tudnak viselni) Főleg kapja a tanácsot, hogy változtatnia kell, aminek fentebb leírtam, miért nincs értelme (nem kell megfelelni olyan „vevőnek”, aki nem vesz tőlünk, mert mást keres. Ő neked nem vevőd – később sem lesz az). A jólnevelt álláskereső épp összeomlik, amikor hallja a telefonban, vagy olvassa emailben a kritikát, de ugye udvarias, nem mutatja, hálát mutat álszent módon, mert enged a manipulációnak. A HR-es meg örül, hogy jót tett, ezen felbátorodva így tesz máskor is. Itt a profitja.

Összeomlik az is, aki pillanatnyilag elveszti a jólneveltségét és vitatkozni, védekezni kezd, kifakad. De ebből is a HR-es jön ki jól: a HR-es igazolva látja a téziseit, naugye, ő megmondta, hogy nem lehet vele együttműködni, íme a bizonyíték. Megint megvan a profit, és elégedetten írja a következő visszajelzést. Na, emiatt már hibáztatom őket. Felépítették a hatalmi pozíciójukat az álláskeresővel szemben úgy, hogy egyébként munkaerőhiányban nincs olyanjuk.

De az álláskeresők is hibásak már megint: miért nem volt jó, hogy csak akkor szóltak vissza, ha akartak tőled valamit? Miért nem volt elég az „only shortlisted candidates will be contacted” az álláshirdetésben? Tudom, úgy vagyunk nevelve, hogy magunkról sem lehet véleményünk, a másét várjuk, kialakított megfelelési kényszerünk erre sarkall. Le kellene tenni ezeket, különben újabb katasztrófa közeleg, ezúttal a visszajelzések okán.