Amikor végre megérkezik önéletrajzíró munkánk jól megérdemelt eredménye, az állásinterjú lehetőség, tapasztalatom szerint az első pár interjút „szétizgulják” a jelöltek, nem sikerül jól. Volt, amikor konkrét visszajelzést is kapott jelölt, azért nem rá esett a választás, mert túlságosan izgult. Hát mi lesz vele hasonlóan nehéz munkahelyi helyzetben? Nem értek egyet ezzel az indoklással (munka közben nem lesz többé állásinterjús helyzetben, ezért majdnem irreleváns, hogyan reagált az állásinterjús stresszre), de valószínűleg nem ez volt az egyetlen ilyen eset.
A vizsgadrukk természetesnek tartott jelenség, szerintem nem az. Az oka többnyire az izgulós vizsgázó(jelölt) önbizalomhiánya, kétség önmagában, a tudásában, esetleg lelkiismeret-furdalás, hogy nem készült fel rendesen, tehát van miért izgulnia. Állásinterjús drukk esetén ez kiegészül az érzéssel, hogy „ez az egyetlen esélyem, el ne rontsam”, „a megélhetésem függ tőle” „mi lesz velem, ha nem sikerül” Hogyan lehet mindezeket félretenni?