JobAngel Az álláskeresők védangyala

2018 október 18-án tartották a HR Fest-et, ami a HR szakma egyik legnagyobb találkozója Magyarországon.

Ahogy bolyongtam a termek és emberek között, szóba elegyedtem sokakkal, beszélgettünk a szakma jövőjéről, a technikai megoldásokról, és igen, a szexista robotról is :)

Arról is szó esett, még az előadásokban is, hogy a munkavállalói élmény, a megtartás milyen fontos, és hogy mindent meg kell adni a munkavállalónak. És eszembe jutott, hogy pár éve egy hasonló rendezvényen nem győztem szörnyülködni, hogy az emberekről, mint munkaerőről, úgy beszéltek, hogy „a cég legfontosabb erőforrása”. Igen, értem én, hogy erőforrás, de azért elsősorban ember, nem? – akadékoskodtam már akkor is, persze jól le is hurrogtak, hogy "de a cég érdeke". Már akkor is próbálkoztam, hogy az érdek közös cégnek és munkavállalónak. Röhejt fakasztottam, bár üzleti kommunikációban nem illik nyíltan röhögni a másik félen, éreztem, hogy legszívesebben ezt tették volna.
Most, alig pár évvel később már úgy beszélnek a munkavállalói élményről, mintha mindig is így lett volna. Egyfelől örülök, hogy megérkezett a fordulat, másfelől kissé álszentnek érzem ezt.

De mindegy, örüljünk, hogy végre fontos a munkavállaló.

És mi van az álláskeresővel?

Ők is fontosak lennének, de már nem nagyon keresnek emberek állást, mert van nekik. Valamilyen.

Tehát, mégiscsak el lehet őket hozni egy másik cégtől, ha ajánlunk neki jó dolgokat. Csakhogy az álláskereső ma is annyit lát a HR-ből, hogy ők azok, akik nem válaszolnak a beadott álláspályázatra, kutakodnak a Facebook-oldalunkon. Hogy ez erős leegyszerűsítés? Hát igen, az. De mit is teszünk, hogy többet mutassunk a HR-szakmából az álláskeresők felé? Szerencsére elég sok HR-es elég sokat tesz, de érdemes lenne ezt még inkább kiterjeszteni. És persze álláskeresői, munkavállalói oldalról is kell egy kis bizalom: ha ők végre megérkeznek hozzánk, ne elutasítást kapjanak. Beszéljen végre egymással a két oldal, HR és álláskereső/munkavállaló. Mert akkor kiderül, hogy ez nem is két ellentétes oldal, csak a szerepek különböznek kicsit.

Ahogy néztem az előadásokat, hallgattam a szakma nagyjait, végig arra gondoltam: de jó lenne, ha ezt látná az álláskereső, a munkavállaló a HR-ből! Hogy stratégiák vannak, hogy komolyan veszik, hogy fejlesztésekre költenek, csakhogy jó legyen a munkavállalónak. Hogy már arra is lehet költeni, hogy hogyan legyünk kutyabarát munkahely, erre lehet tanácsadókat is felfogadni.

És de jó lenne, ha ezeket a napi gyakorlatban tényleg így tudnánk működtetni mindazt, amit itt elméletben tudunk. Tudják ők, hogy nem szép dolog nem válaszolni az álláspályázatra, de ugye a kapacitások. Vissza is térünk a mai magyar rögvalóságba, ami fájdalmasan távol van mindattól, amit itt beszéltünk, láttunk, hallottunk, éreztünk.

A következő hetekben lesz néhány írásom, ami arról szól majd, hogyan is gondolja a jövőt a szakma… Csak azt kell kitalálnunk (igen, együtt, mindannyiunknak, munkavállalóknak, álláskeresőknek, HR-eseknek, munkáltatóknak), hogyan is valósuljon meg úgy, hogy mindenkinek jó legyen.

A megszokás nagy úr, ezt tudjuk. De mint „úr”, nem a mi érdekeinket képviseli. Olyan kényelmes, megszokott, rutinos, rendezett kis életünk van általa, hogy nem akarjuk lecserélni, változtatni rajta, mert nem tudjuk, hogy milyen lesz másképp. Tipikusan adminisztrációs, koordinációs, ügyintézői területen dolgozók problémájaként látom ezt. Furcsa módon inkább nőknél. Ők mondják ilyenkor: Másik munkahely? Az túl nagy változás. Új kollégákat, új főnököt megszokni, miközben a mostaninak már ismerem a rezdüléseit? Ugyan nem igazán jó már itt, de legalább tudom, mire számíthatok, hangzik az „érv”, és itt közbe is szólok.

A robotinterjú előnyeiről HR-es körökben halljuk a „hivatalos”, már-már propagandába illő marketingszövegeket. Hogy ez a jövő, meg mennyire jó... Emellett tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik, és a tapasztalatok (itt és itt) alapján a robotos HR, és a robotinterjú nem is fénylik. Sőt. Lehetnek kétségeink, a robotos önéletrajz-szűréssel kapcsolatban is, nekem már akkor lettek, mikor a 35 éves álláskeresőmhöz 28 év munkatapasztalatot bírt számolni egy robotka… Így jár, akinek másodállása is van. És még technológia-ellenes sem vagyok, sőt, rajongok mindenért, ami technológia, és könnyíti az életünket. A HR helyett működő robotok az utóbbi feltételt nem teljesítik.

Tegnap jött a hír, ami megadta a bizonyosságot, hogy nem annyira jók a robotok kiválasztásra, de még csak előszűrésre sem. A tanuló mesterséges intelligencia jól megtanulta a diszkriminációt, mi több tökélyre fejlesztette, mert a gép mindent jobban csinál, még a diszkriminációt is.

Az előléptetés sokak nagy álma, de ha megtörténik, sokszor inkább hoz pánikot, mint örömöt.

Ha kiemelnek egy rátermett kollégát a csapatból, főnökké teszik, onnantól biztosan más lesz a kollegiális viszony. Ha jó viszony volt, eltávolodnak tőle, mégiscsak „főnök” lett… Ha nem volt igazán jó a viszony, akkor még ellenségeskedésbe is átcsaphat. Akárhogy is, nem lesz könnyű.

A csapatból kinevezett új főnök egyik előnye egy kívülről, vagy más részlegről érkezetthez képest, hogy ismeri a beosztottjai problémáit, hiszen nemrég ő is szenvedte ezeket, főnökként meg az összes beosztottja összes munkahelyi baja kihatással lesz az ő munkájára, teljesítményére, és megítélésére is. Tehát, mit tehet? Az őszinte viszony biztos segít ezen, és az is, ha igyekszik a problémákra megoldást találni, küzdeni, lobbizni felsőbb szinteken a megoldásért.

Lelkizzünk egy kicsit, mert mostanában sok „lelkis” téma jön velem szembe, és közös bennük, hogy az álláskeresők maguk rontják a saját helyzetüket azzal, ahogyan az elvárásokat - leginkább a sajátjaikat - kezelik. Nem hibáztatom őket, valahogy kialakult ez a „csomag”, de talán le kéne tenni. Igyekszem az álláskeresés szakmai vonalaira szorítkozni, de a gyakorlati munka része a hozzáállás változtatása is sokszor.

Többségük jó/jeles bizonyítvánnyal, neves egyetemi diplomával, egy-két kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, valami jó neves céggel a CV-jébe, és/vagy hobbijában, szabadidejében is valami komoly eredménnyel a háta mögött vergődik állásból-állásba. A neves céges karrier valahogy megszakadt, pl. leépítették, és ez az igazi törés.