JobAngel Az álláskeresők védangyala

Főnök lettem, most mi lesz?

2018. október 09. 08:20
40 hozzászólás

Az előléptetés sokak nagy álma, de ha megtörténik, sokszor inkább hoz pánikot, mint örömöt.

Ha kiemelnek egy rátermett kollégát a csapatból, főnökké teszik, onnantól biztosan más lesz a kollegiális viszony. Ha jó viszony volt, eltávolodnak tőle, mégiscsak „főnök” lett… Ha nem volt igazán jó a viszony, akkor még ellenségeskedésbe is átcsaphat. Akárhogy is, nem lesz könnyű.

A csapatból kinevezett új főnök egyik előnye egy kívülről, vagy más részlegről érkezetthez képest, hogy ismeri a beosztottjai problémáit, hiszen nemrég ő is szenvedte ezeket, főnökként meg az összes beosztottja összes munkahelyi baja kihatással lesz az ő munkájára, teljesítményére, és megítélésére is. Tehát, mit tehet? Az őszinte viszony biztos segít ezen, és az is, ha igyekszik a problémákra megoldást találni, küzdeni, lobbizni felsőbb szinteken a megoldásért.

Téged is nyomasztanak az elvárások az álláskeresésben?

2018. október 01. 06:00
28 hozzászólás

Lelkizzünk egy kicsit, mert mostanában sok „lelkis” téma jön velem szembe, és közös bennük, hogy az álláskeresők maguk rontják a saját helyzetüket azzal, ahogyan az elvárásokat - leginkább a sajátjaikat - kezelik. Nem hibáztatom őket, valahogy kialakult ez a „csomag”, de talán le kéne tenni. Igyekszem az álláskeresés szakmai vonalaira szorítkozni, de a gyakorlati munka része a hozzáállás változtatása is sokszor.

Többségük jó/jeles bizonyítvánnyal, neves egyetemi diplomával, egy-két kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, valami jó neves céggel a CV-jébe, és/vagy hobbijában, szabadidejében is valami komoly eredménnyel a háta mögött vergődik állásból-állásba. A neves céges karrier valahogy megszakadt, pl. leépítették, és ez az igazi törés.

Milyen egy robottal állásinterjúzni? Ilyen!

Újabb robotinterjús beszámoló

2018. szeptember 26. 08:00
19 hozzászólás

A kudarcokról azt gondolom, hogy részei az álláskeresési folyamatnak, és inkább csak a „nem sikerült” címkével látnám el. Kudarc az, amikor nem tettünk semmit a sikerért, majd nem is jött a siker. Ezért csak magunkat okolhatjuk, de mi van akkor, ha mindent megtettünk, mégsem sikerült? Akkor bizony a kiválasztási módszer is lehet hibás… Rajongok a technológiákért, erről szól a "hivatalos munkám" is, de mégis úgy gondolom, hogy a technológia használatának is vannak korlátai. A mai kor kétes vívmányai a kiválasztásban, a gamification, a közösségi médián való jelenlét elemzése és a videós állásinterjú olyasmi, amit remélhetőleg elsöpör majd az álláskeresők ellenállása. Jó pillanatban vagyunk, mert most munkaerőhiányban az álláskeresők lehetnek végre egyenrangú partnerek. De egy robottal???

Különösen döbbenetes, hogy most, amikor - állítólag - munkaerőhiánytól szendvednek a cégek, egy általuk megkeresett embert visszalöknek abba a helyzetbe, hogy ő kaparjon az állásért, ő mozduljon ki teljesen a normális környezetből. Ráadásul kétoldalú kommunikációra alapuló pozícióban mekkora baklövés is egyoldalú kommunikációt alkalmazó kiválasztási módszert  használni?

Elég erős empátiás készségem van ahhoz, hogy ezt a beszámolót olvasva magam is remegésbe és gyomorgörcsbe kezdjek, szóval továbbra is azt mondom, hogy a robotos interjú nem jó módszer a kiválasztásra. A két legfájóbb gondolatot kiemeltem vastagon, ennél jobban, mint a levélíró, én sem tudtam volna megfogalmazni. Íme a beszámoló, ami nemcsak panaszáradat, de sok hasznos tanulsága is van, azaz, ha robotinterjú előtt állsz, segíthet neked is.

Bántalmazott nő állást keres

2018. szeptember 17. 06:00
komment

Miután az ebbe a körbe tartozók is elég gyakran kérnek segítséget, a problémákat is látom, amiket esetleg az őket jóindulatúan alkalmazni kívánó munkáltatói oldal nem. Az átlagos álláskeresőkhöz képest nagyon sok specifikum van, amit érdemes tudni, ha tudjuk, hogy ilyen helyzetben lévő álláskeresővel van dolgunk.

Mellékvonalként megjegyzem, hogy a segítő szakma pontosan tudja, és én is önkéntes segítőként, hogy bántalmazotti helyzetbe férfiak is kerülhetnek. Viszont ebben a témában szinte 100%-ban női álláskeresőkkel van tapasztalatom (+ 1 fő férfival), így kéretik elnézni nekem, ha alább a női specifikumoktól nem feltétlenül tudok elszakadni.

Ha egy nő ilyen helyzetben van, és hozzám jut el, akkor nyilván az alap álláskeresői segítségen túl (CV írás, piaci lehetőséget felmérés, álláshirdetésekre jelentkezés), megpróbálkozunk a reverse recruitment*-tel is.

*Reverse recruitment konyhanyelven: adva van egy munkáltató, akinél több jó jelölt kerül a végén a nyitott pozíció közelébe, de mivel 1 főt szeretne felvenni, a másik 3-4 jelölt akármilyen jó is, nem kaphatja meg a pozíciót. Ezeket az embereket viszont ismerjük annyira szakmailag, emberileg, hogy merjük ajánlani más HR-eseknek, toborzóknak, ha ehhez ők is hozzájárulnak. Ez már több mint a „megőrizzük adatbázisunkban”, és egyértelmű hozzájárulás kell, főleg GDPR miatt.

Tehát, kimegy az ajánlásom, van ilyen jelölt, ezt tudja, ezt vállalja, és sokszor van speciális igény is, leginkább munkásszállóra, esetleg gyerekek elhelyezésére. A legtöbbször a problémájuk az, hogy saját jövedelem híján nem tudnak kilépni a bántalmazó környezetből. Ha ezt a részt kezeltük (más, erre specializálódott szervezetekkel, mert egyedül nyilván erre képtelen vagyok), akkor jöhet az állás megszervezése.

  • A kiment ajánlás alapján elkezdik keresni a HR-esek, toborzók, és nem érik el… A segítőkészségük sokszor itt alább is hagy, e poszt pont azért íródik, hogy értsék, mennyire fontos a kitartás. Mert pl. akkor tudja felvenni a telefont, ha a bántalmazója nincs a közelében, nem látja, hogy telefonál, és hogy milyen ügyben.
  • Az első beszélgetésben tisztázd vele, hogy tudod, érted a helyzetét, és ne aggódjon, ha találsz neki állást, akkor nem fogja a lehetőséget azért elveszíteni, mert nehézségek vannak. Legalább azon ne aggódjon, hogy nem kapja meg a munkát, mert nehézkes vele a kommunikáció.
  • Lesz olyan, hogy beszélgetés közben fog megszakadni a telefonvonal, váratlanul le kell tennie. Hívd vissza órák múlva, vagy másnap, hátha akkor már megfelelő az időpont.
  • SMS-t küldeni nem tanácsos, lehet, hogy látja a bántalmazója. Ha nem veszi fel a telefont, és nincs rá kifejezett jelzés, hogy lehet neki SMS-t küldeni, akkor nem lehet.
  • A telefonszámodat, elérhetőségedet általában papírra fogja felírni, mert azt el tudja rejteni. Ezért, ha hívod, nem feltétlenül tudja a telefonszámból, hogy te vagy az, nem mentheti el. Lehet, hogy visszahívni sem tud, mert nincs pénz a telefonján...
  • Ha hívod, és felveszi valaki a telefont, mindig győződj meg róla, hogy az érintettel beszélsz, utána mondd el, miért keresed. Enélül teljes jószándékod mellett is kiadhatod illetéktelennek a titkát, hogy állást keres, és akkor nagy bajba kerülhet. Figyelem, a bántalmazó nem feltétlenül ellenkező nemű vagy idősebb, ne tippelj, ne feltételezz semmit, másnak ne mondj semmit! Csak magával az álláskeresővel beszélj az állásról senki mással! Mindig kérdezd meg tőle, jókor hívod-e!
  • Sokukkal Facebookon lehet kapcsolatot tartani, de ne csodálkozzunk, ha a profiladatok nem azok, amiket egyébként tudunk róla. Nem véletlenül van hamis profilja.
  • Sokuk már sokéve nem dolgozik, amikor megkérdezzük, hogy mihez ért, akkor nem tudja. Ne feledjük, hogy a bántalmazók egyik eszköze az önbizalom, önbecsülés lerombolása. Ezek a nők tényleg azt hiszik, hogy nem értenek semmihez, elhitték a bántalmazóknak, hogy képtelenek bármire. Ennek tagadása azzal már megindult, hogy elkezdi tervezni a bántalmazótól menekülését, állást keres, költözni akar, de még nagyon bizonytalan, a legkisebb problémára is visszakozhat. Azaz, fordítsd meg a dolgot, kérdezd meg tőle, eldöntendő kérdéssel, hogy ez megy-e, azt tudja-e. Erre könnyebben tud válaszolni, mint a nyílt kérdésekre. Ajánlj neki egy könnyen betanulható munkát, és el fogja fogadni (ezek amúgy is olyan munkák, amikre nehéz manapság embert találni). De még utána is adódhatnak nehézségek, költözni sem könnyű, gyerekeket meg végképp nem könnyű költöztetni.
  • Miután hosszabb kihagyás után térnek vissza a munkaerőpiacra, profi önéletrajzot sem nagyon tudunk írni. Sokuknak csak egy telefonjuk van, így a wordben megszerkesztett, PDF-re mentett csillivilli önéletrajzot megírni esélye sincs. Motivációs levél értelmezhetetlen, mert a valóságot nem írhatja, mesemondásra meg nincs szükség.
  • Ha sikerül beköltöztetni egy munkásszállóra, előfordulhat, hogy alapvető dolgai, ruhák, tisztálkodószerek stb. hiányoznak, mert csak a bizonyítványaival, okmányaival tudott elindulni. Ha gyerekekkel menekülne, mindenképpen vonjatok be segítő szervezetet, alapítványt a szervezéshez.

Ha valaki ilyenben szeretne segíteni egy áldozatnak, nagyon fontos, hogy erre specializált szervezetek, alapítványok, csoportok segítségét kérje közösen az áldozattal. A legfontosabb szabály, hogy az áldozat tudta és beleegyezése nélkül semmit sem szabad tenni, mert nagyobb veszélybe kerülhet, mint előtte volt.

Pályakezdő jelentkezését is várják - és komolyan gondolják!

2018. szeptember 10. 06:00
34 hozzászólás

Az álláshirdetések gyakori mondata, hogy „pályakezdők jelentkezését is várjuk”. Sokak szerint ez finom célzás az alulfizetettségre és az életkori diszkriminációra. Ezt sajnos nem tudom megcáfolni, néha tényleg így van, de meggyőződésem, hogy sokkal inkább előítélet, a rossz tapasztalatokban bővelkedő álláskeresők csalódottsága alakította ki ezt a közvélekedést.

Fontos lenne, hogy csak azért, mert ez a mondat benne van az álláshirdetésben, még ne hagyjuk ki a hirdetést, igenis jelentkezzünk.

Megkérdeztem hát HR-es fórumokon, milyen szándékkal, okokból írják ezt bele a hirdetésbe, kaptam pár hasznos és őszinte választ, alább idézem őket.

süti beállítások módosítása