Előző posztomban kiveséztem egy cikket, amiben ezt "kínos kérdésként" pozicionálták. A cikk íróját ezúton még egyszer csókoltatom, hogy a munkánkat leginkább meghatározó tényezőt kínosnak titulálja. Ezzel szemben pár alapvetés:
Mostantól bevezetek egy új címkét, a „tombolás”-t. Nem, nem a cetlis nyereményjátékról van szó, hanem az idétlen karriertanácsok feletti tombolásaimról.
A HVG karrier aloldalán találtam a következő cikket.
„Kínos” kérdések az állásinterjúkon.
Érdekes téma, lássuk a kérdéseket, és a „szakértő” tanácsait.
Feltűnően sokan kerestek meg az elmúlt néhány évben azzal, hogy elvesztették az állásukat, és segítsek CV-írásban. A legtöbb ilyen esetben a levélben benne volt, hogy „adminisztrációs területen szeretnék elhelyezkedni”.
Ez egy nagyon nehéz ügy, mert az adminisztráció olyan terület, amihez mindenki úgy áll hozzá, hogy „tudom én ezt, nem lehet nehéz”, ezért aztán egy ilyen álláshirdetésre többszáz (szó szerint, nem túlzás) álláspályázat érkezik. Azaz, ezeknek a – főleg - hölgyeknek sajnos minimális esélyük van arra, hogy állást találjanak, mert amit ők tudnak, azt nagyon sokan tudják még rajtuk kívül, ill. nagyon sokan hiszik, hogy tudják.
Ígértem ilyet egy régebbi posztban, most teljesítem.
Van úgy, hogy egy állás különösen fontos, az álomállás lehetne. Mégis úgy érezzük, nem tehetünk mást, minthogy beadjuk a – testreszabott, nagy gonddal összeállított – pályázatot, és várunk.
Kb. 2-3 hetet érdemes várni a beküldéstől számítva, aztán lehet érdeklődni. Egy álláshirdetés kb. 2 hétig van kint a portálokon, de ha nyomtatott sajtóban jelent meg, akkor a „várakozási idő” lehet akár 1 hét is.
Itt az e-mail a jobb, ellenben az állásinterjú utáni érdeklődéssel. Miért is?
Olvasgatva az amerikai "szakirodalmat", több helyen ajánlják, hogy az állásinterjú után írjunk köszönőlevelet, mert az jó benyomást kelt. Az Usában. Nálunk meg nem, szóval ne, még véletlenül se vetemedj arra, hogy interjúról hazaérve azonnal írod a mailt, hogy "köszönöm a lehetőséget".
Szomorú személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban:
Egy szegény görcsölős jelölt végigszenvedte az interjút az akkori főnökömmel (aki nem csinált nagy ügyet egy állásinterjúból, kellően kommunikatív alkat lévén, kifejezetten jófej ember volt).
Hazaérvén írt egy ilyen köszönőlevelet, amiben a főnökömet jól Jánosnak hívta, miközben József névre keresztelték. Jelöltünk e hibájára ráeszmélvén rögvest küldött egy SMS-t is, hogy kedves János, elnézést a névelírásért. Aztán még egyet...
Mondanom sem kell, nem mellette döntött a jó főnökember. Na nem azért, mert nem volt szimpatikus a jelölt, de aki ennyire túlliheg mindent, azzal vajon könnyű lesz-e együttműködni?
Hát ezért nem érdemes idétlen amerikai mintákat átvenni: ha nem tudsz vele azonosulni, csak lejáratod magad. És ezért nem érdemes görcsölni egy álláskeresői helyzeten: hideg fejjel jobban teljesít mindenki, mint stresszhatás alatt.
 |
|
|
 |
|
|
 |
 |
|
 |
||
 |
||
 |
||
