JobAngel Az álláskeresők védangyala

 Linkedin profilom

Elsőként kötelességem megemlíteni, hogy ez a blog nem jött volna létre sok közeli, távoli valamint élőben sosem látott netes ismerőseim nélkül, akiktől szintén sokat tanultam álláskeresés témában. Örök hála nekik!

Kapok néha érdeklődő maileket, amiben azt firtatják, mi abban a jó nekem, hogy embereket tanítok állást keresni? Miért teremtek az álláspiacon magamnak versenytársat? Mennyiért elemzek egy önéletrajzot? Mit kezdek az adatokkal? Számomra néha érthetetlennek tűnnek e felvetések, de most összefoglalva megválaszolom őket.

Tehát, ha valaki megtisztel a bizalmával, és megkér, hogy ugyan néznék már rá az önéletrajzára, miért nem tud vele állást találni, nagyjából el tudom mondani, és azt is, mivel lehetne hatékonyabb. Ingyen.

Ez nem „szolgáltatás”, és nyilván nincs üveggömböm, nem tudom a pontos választ (ahogy más sem), csak sejtem. E sejtés talán segít, talán nem. De legalább mindkét fél megpróbálta: aki segítséget kért, kapott, aki segíteni akart, segített. Win-win.

Bár nem vagyok aktív HR-es, el tudom mondani, mit láthat egy HR-es, mit gondolhat, mikor ránéz az illető anyagára. Tapasztalatból, empátiából, tárgyi tudásanyagból.

És pont ez a visszajelzés az, amit álláskereső az álláspiacon sosem kap meg, még ha kéri, sem lesz pontos a válasz. Nekem viszont szabad őszintének lennem, és (kegyetlenül) az is vagyok az álláskeresővel. Ha az önéletrajza használhatatlan, akkor teszek pár javaslatot a javításra, ha nincs tippje, mit is írjon a motlevelébe, talán lesz ötletem.

E „nemszolgáltatás” együtt jár a határidők „nemvállalásával”, tekintve, hogy általában éjszakába csúszik egy-egy válasz megírása, lévén munkaidőn túli hobbitevékenységként űzöm ezt. Aki nem kap azonnal választ, ne érezze úgy, hogy mellőzték, nem törődtek vele. Előbb-utóbb kap tőlem visszajelzést.

Bloggeri tevékenységem mögött nem áll semmilyen cég, jómagam egyszerű alkalmazott vagyok munkaidőben, teljesen más témában. A tevékenységem nem irányul arra, hogy bármilyen fizetős termék, szolgáltatás, megoldás felé tereljek álláskeresőket. Csak egy elhivatott segítő vagyok.

Következő kérdés, miszerint miért „nevelek” versenytársakat? Úgy gondolom, azzal, hogy embereket tanítok állást keresni, magamnak semmiképp sem ártok. Az, hogy minél több ember legyen tisztában az álláskeresés mikéntjével, mindenki érdeke: kevesebb munkanélküli, több elégedett ember, több járulék az államkasszába, és még sorolhatnám az előnyöket. Az, hogy erre „csak” egyének szintjén vagyok képes egy blogon keresztül, nem zavar, tekintve, hogy már ez is jóval több, mint amit pl. a közoktatás valaha is tett ezért az ügyért.

Adatvédelem: Nem, egyetlen önéletrajzot sem juttatok el harmadik félnek beleegyezés nélkül. Csakis személyes ismerőseim kereshetnek meg azzal, hogy tudok-e ilyenolyan profilú embert ajánlani. Ha igen, először az álláskeresőt kérdezem meg, tetszik-e neki a lehetőség, igenlő válasz esetén összehozom az érintetteket (és többé nem avatkozom bele a megegyezésbe).

Ha úgy érzed, ezzel a szemlélettel könnyebbé válna az álláskeresésed, hatékony segítségre vágysz, keress bátran válassz személyes konzultációs szolgáltatásaim közül: http://jobangel.hu/tanacsadas/

A rossz munkahelyek elkerülése elemi érdeke minden álláskeresőnek. Ha találsz valamilyen állást, nem mindegy milyet. A legfontosabb, hogy jól érezd magad, elégedett legyél. Ha éppen olyan helyzetben vagy, hogy muszáj kompromisszumokat kötnöd, akkor sem mindegy, mik ezek. Van, ami sohasem elfogadható, tehát ne fogadj el azonnal egy állást, csakmert szorult helyzetben vagy. Lehet, hogy egy rosszul megválasztott állással még rosszabb helyzetbe sodrod magad.

Tegnapi cikkem folytatásaként alant még néhány dolog, amit el kell kerülnöd, ha nem akarsz egy pokoli munkahelyet.

Nem, nem a nagysikerű, a nyolcvanas években minden év szilveszterén tévében leadott filmről lesz szó. Hanem azokról a lelki-szellemi törpékről, akiktől az álláskeresésed során óvakodnod kell.

Sokan rosszul választanak állást, majd a munkahelyekkel kapcsolatos panaszokat gyűjtő blogokon landolnak, ami csak azt jelzi, hogy valós elégtételre nem számíthatnak. Panaszkodással meg nem sokra mennek, ezért inkább meg kell előzni ezeket a helyzeteket.

Hiszem, hogy az élet hosszútávon igazságos, és a zsarnok, tisztességtelen, perverz, kéjenc stb. munkáltatók elnyerik méltó „jutalmukat”, de mégis jobb, ha esélyt sem adunk az ilyeneknek. Az, hogy hogyan lehet felismerni az ilyen munkáltatókat, nagyon változó. Van pár kifejezetten erre utaló jelzés, és persze nem árt kicsit paranoiásnak is lenni.

Ifjúkoromban megadatott, hogy elvégezzek egy ejtőernyős tanfolyamot. A szerintem legfontosabb tanulságát ma is őrzöm:

Vészhelyzet-oktatás, egy bizonyos „patkó” nevű, nagysebességű vészhelyzetet tárgyaltunk az igencsak tapasztalt oktatóval. Ez egy ejtőernyő-nyílási rendellenesség, ami bármikor előfordulhat, az ejtőernyő elakadását jelenti. Nem egyszerű megoldani, miközben zuhanunk.

A legfőbb tanácsa az oktatónak az volt, hogy küzdeni kell. Zsinórt vágni, tartalékernyőt nyitni, amit csak lehet, meg kell próbálni. Érdekes módon egyetlen tanonc sem kezdett el vitatkozni, hogy de így-úgy nehéz, meg nem lehet, meg nincs lehetőség, és kifogásokat, dogmákat, városi legendákat, ideológiákat sem kezdett el gyártani, mit, hogyan, miért nem lehet. Valahogy természetesnek tűnt: ha nem küzdünk, meghalunk, ezért a küzdés mikéntjét kell megtanulni.

Úgy érzem, ugyanúgy vészhelyzet van, az életünkről van szó, mikor állást keresünk. Bárkivel előfordulhat, benne van a pakliban, mint ejtőernyősnek a patkóhelyzet. A vita, kifogáskeresés nem segít. A küzdelem nem hiábavaló, hiánya pedig biztos halál: egzisztencia elvesztéséhez, család elvesztéséhez, kiszolgáltatottsághoz, nyomorhoz vezet.

Lezuhanjunk, vagy inkább küzdjünk? Érted már, miért kérem, hogy sose add fel?

Először is, a diszkrimináció, lényegéből adódóan nem tud pozitív lenni, mert hiába mondjuk, hogy pozitív, benne van, hogy úgy hoz előnybe egyeseket, hogy mások hátrányba kerülnek.  Ezért innentől csakis idézőjelben vagyok hajlandó ezen ellentmondást megjeleníteni :)

Tény, hogy a "pozitív diszkriminációból" kiinduló intézkedések nem érik el a céljukat, pedig a szándék támogatandó lenne, például a munkaerőpiacon. Pl. a nők, kisgyerekes anyák munkaerőpiaci hátrányai nem csökkentek a "pozitív diszkrimináción" alapuló intézkedések hatására, sőt kifejezetten rontják a helyzetüket – így talán fel kéne hagyni velük.Utópisztikus gondolatkísérlet, de számomra inkább vágyott állapot lenne, ha mindenkit csakis a munkára való alkalmassága alapján mérnének a munkáltatók, fel sem merülne az alkalmazásánál neme, kora, származása, lakhelye, családi állapota, szexuális hovatartozása, esetleges fogyatékossága, mint döntési szempont.

Mert ugyan ez a blog többnyire arról szól, hogyan lehet a meglévő helyzetekhez alkalmazkodni egy jól megírt CV-vel, megfelelő fellépéssel az állásinterjúkon, szerintem igenis szép lenne, ha nem kéne trükközni a korunk, lakhelyünk, családi állapotunk elhallgatásával, vagy éppen kiemelésével.