Egy történet nőnap alkalmából, idealizált tanulságok nélkül. Happy end, másképp.

---------

Folytatva a múltkor elméleti fejtegetéseim a kvótákról (itt és itt), hoztam egy esettanulmány-szerűséget is.

Egy huszonéve fennálló munkahelyi férfiközösségbe, ahol fizikai és adminisztratív munka egyszerre volt jelen, kénytelen-kelletlen, munkaerőhiányt enyhítendő, „tűzoltásilag” felvettek egy nőt, egy anyát, aki sokéve nem dolgozott már, végső kétségbeesésében mindenhová jelentkezett – nevezzük őt Erikának. Pedig eddig ide csakis a „vasas” szakma legalább szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező tagjait vették fel régebben, akik ugye már az évtizedekkel ezelőtt is létező általános iskolai pályaválasztási nem túl enyhe terelgetés után kizárólag férfiak lehettek, „kislánynak az nem való” jelszóval.

Erika kapott férfiakra szabott munkaruhát, nem volt női mosdó, női öltöző, áthidalták valahogy ezeket, persze ez is nehézség volt. Sokkal nagyobb baj volt, hogy bizalom nem volt irányába. Hiszen ide szaktudás kell, érteni kell a polcokon lévő gépészeti cuccokhoz, vasakhoz, hetekig tanulták ők is a körülményes szoftvert, amivel az egész rendszert menedzselik. „Ez meg idejön, haha, azt sem tudja, mi micsoda” „diplomája van, büfészakos haha, mégis idejutott”

Spoiler: A csaj bevált!

Erika valóban nem tudott megemelgetni 40 kilós vasakat, gőze sem volt, melyik kütyü mit csinál az árult cuccok közül, de mindent, amit meg tudott csinálni, hihetetlen hatékonysággal meg is csinált. Csavart pakolt, mert azt fel tudta emelni, adminisztrált, rendszerezett, rendet csinált, kiderült, hogy tökmindegy, mi van a cikkszám mögött: csapágy vagy tusfürdő, elektronikus vacak vagy fakanál, az áru adminisztratív kezelése és vevőkhöz való hozzáállás szempontjából nincs különbség.

Trillázott a telefonáló vevőkkel, a morcos pasik után azok is szerették ezt a stílust, és a boltba érkezők sem hosszú percekig vártak a kiszolgálásra. Végre valaki úgy vette fel a telefont, hogy „XY Kft, szép jó napot”, nem úgy, hogy unottan belemorogták: „Tessék!”

Ezzel a „vasas” szakértelmet kívánó munkák rámaradtak a pasikra, Erika viszont levette a vállukról a nekik macerás feladatokat – papírokkal molyolni, adminisztrálni már nem kellett nekik. A férfiak nyilván jobbak is voltak a vasasságban, szívesebben is csinálták, tehát hirtelen ők is hatékonyabbak lettek, és még jobban is érezték magukat, mert nem volt macerás feladat – ez ugye a versenyelőny, amit feszegetni szoktam volt a diszkrimináció és kvóta kapcsán. Ez történik akkor, ha odaengedünk valakit a munkához, aki akar dolgozni. Ha esetleg ezt 10 évvel ezelőtt, szervezetten kezdik el, akkor nem pazarolták volna a szakértelmet, és nem vezetett volna a sok ilyen cég sok ilyen működése általános munkaerőhiányhoz és strukturális munkanélküliséghez – ami most egyidőben van jelen. Kicsit olyan ez, mint mikor a telepakolt tányér mellett halunk éhen. Tragikomikus luxus.

Azt hiszed, happy end lett?

A fenti példában a munkakörök átszerveződtek maguktól, és ettől minden jobb lett. Most kéne egy tehetséges vezető - horrible dictu egy HR-es! - aki ezt felismeri, és át is írja a munkaköri leírásokat, átnevezi a pozíciókat, és strukturálja mindazt, ami valahogy kialakult. Emellett kockázatot elemez, és rájön, hogy törékeny ez így, ezért nagyon óvatosnak kell lenni, elbeszélgetni mindenkivel, kicsit vállalati well-being specialistává válni, hogy ne legyen a végén kellemetlen meglepetés. Felismerni, hogy mind a tipizált női tulajdonságok (pl. kisebb fizikai erő, erősebb szociális készség a vevőkkel szemben), mind az eltérő szakmai felkészültség előnnyé vált. A mintát vinni a cég többi telephelyére, a tulaj többi cégébe, valamint konferenciákon átadni a tudást, hogy ezt így kell, mert jó. Sok nő, sok férfi és sok cég életén javítva ezzel, meg még employer branding is lenne…

De ennél a cégnél nincs HR-es, mert minek az. Nem is bíznak meg ilyenekkel külsőst sem, mert minek az. Nem járnak konferenciákra, mert minek az. – Nincsenek rendszeres négyszemközti beszélgetések vezető és melós között, mert „nem érünk rá lelkizni, itten kérem szakma van", nem érünk rá úri huncutságokra, HR-es, még mit nem, itt húzni kell az igát, keményen dolgozni, majd meglátjuk, Erika meddig bírja, haha…  A munkaköri leírásokat már 20 éve megírta valaki, azóta is azt használjuk! Okosan oda van írva a végére, hogy „egyéb rábízott feladatok”, oszt’jó’van. Minek itt okoskodni, meg papírt gyártani? Mi itt kérem szakmát csinálunk!

Erikát tehát nem fizetik meg rendesen, nem jutalmazzák azt, amit csinált, a versenyelőnyt, amit számokkal bizonyíthatóan hozott, mert örülnek, hogy „olcsó” volt, és amúgy is kénytelen-kelletlen vették fel. Jó, persze, csinálja, amit kell, tényleg nagy segítség, de régen minden jobb volt, ja nem… megdőlt a hit, hogy a „már 20 éve” jó úgy, ahogy van. Nem voltak boldogok benne, de hitték, hogy csak így lehet, mert sosem láttak mást - eddig. Mégis mindenki személyes sérelme lett, hogy bebizonyosodott: lehet másképp. A forgalmi és egyéb számok is ezt mutatták: a másképp egyben hatékonyabb is. De a sérelem erősebb: Erika a hibás ezért! Megint Mérő László jut eszembe, a „feddhetetlenség megbocsáthatatlan” analógiájára a „fejlődés megbocsáthatatlan” vagy „a hatékonyság megbocsáthatatlan” is érvényes mondásokká válnak.

Így Erika hamarosan továbbállt, mostmár képességei ismeretében és tapasztalata birtokában első álláskeresési lépése az volt, hogy feladatot keresve leírta mindezt a versenytársnak, egy hideg pályázatban (értsd: nem kerestek embert, de "hátha bejön" alapon megírta, mit tud). Korrekt módon először a cég vezetőjének írta meg a kis esszéjét, de választ sem kapott. Itt jött az ötlet, hogy ha a vezetőjét nem érdekli, mi lett jobb, mi lett más, mi lett hatékonyabb és hogyan, majd a versenytársát fogja. A versenytárs nem is gondolkodik sokat, hívja, hogy csinálja meg ugyanezt, már nagyban, stratégiai módon. Büfészak ide vagy oda, már bizonyított. Kap hatáskört, tegyen javaslatokat, legyen eredmény. Nem biztos, hogy a női kvóta a cél, csak legyen némi változás, ami versenyelőnyt hoz. Bővülnének a szempontok.

XY Kft. meg levonta a következtetést: semmi értelme nőt felvenni a pasiszakmába, lám, „ez” is mit csinált. Ideengedtük, adtunk neki esélyt, és lelépett plusz 3 forintért a versenytárshoz. Persze ezzel a diplomásokat is kizárták újra, „nem kell ide még egy okostojás”, és mindent, amit Erika képviselt. Pedig lehetett volna Erika helyére keresni és találni egy másik hasonló munkaerőt, könnyen, gyorsan, hiszen sok nő van ilyen helyzetben, és keres állást. Ehelyett a pasik újra molyolnak az utált adminisztrációval, kevesebb idejük marad a vasas munkákra, újra „tessék”-kel morognak bele a telefonba, ha fel meri hívni őket egy vevő. Aki már nem akar vásárolni, csak azt kérdezi, „Erika hol van?” De az is lehet, hogy Erika volt a gyorsabb pár vevőnél, hamarabb hívja ő a vevőt, és a vevő a jövőben a versenytárs cégnél vásárol… Erikának talán hepiend lesz, de a történetben károk is kimutathatók (XY kft), a hasznok (versenytárs haszna) mellett.

Mit kellett volna tenni?

Felismerni, hogy mi történt, és elismerni, hogy jó döntés volt odaengedni egy nőt, aki pont a női „korlátai”, mint kisebb fizikai erő, és „szakmai tudás hiánya” – helyett más szakmai szemlélet képviselete -  okán lett sikeres. Megoldani, hogy a régiek ne érezzék magukat hátrányban, és ne érezzék a változást veszteségnek. Ez mind vezetői és/vagy HR-es feladat lett volna.

A kollektív veszteségérzet egy érdekes pontja volt a történetnek: ha sokkal inkább „szeretem” munka jutott a férfiaknak, mi volt a baj? Miért volt veszteségérzetük?

1. Az adminisztrációs feladataik kiesésével nem volt pihenőidejük – bizony, a munkáltató úgy gondolta, hogy a fizikai munka után nem a szünet, hanem az adminisztráció lesz a pihenés. Ez is súlyos hiba volt.
2. A megnövekedett forgalom után magasabb jutalékot kellett volna kapniuk, hogy érezzék a sikert, de a jutalékrendszer nem erre volt kitalálva, nem „bonus”, hanem inkább „malus” volt, azaz büntető jellegű. Minimum forgalmat el kellett érni, ha az nem volt meg, akkor a „mozgóbér” csökkent ahhoz a maximumhoz képest, ami szerződésben rögzített volt.
   Azaz nem a teljesítményt jutalmazta a rendszer, hanem a minimum elérése utáni leállást ösztönözte. A munkáltató magyarázata az volt, hogy így egyszerűbb tervezni a bérköltséget (kontrollerük sincs, az is csak okoskodna, nem kell ilyen ide!)

3. Egy egészséges szervezetben a munkatársak közötti versengés csak olyan mértékű lehet, hogy azzal még a közös cél támogatást kapjon, és ne elsikkadjon az egyéni érdekek mellett. Ezt a munkáltató dolga megvalósítani, de mivel a közös cél egy sima minimum volt, ez a szemlélet itt így szocializálódott kollégákban ki sem alakult. „Jó’vanazúgy”, ha az a mondás, hogy hiába hozol többet, nem kapsz többet.

Epilógus

Igen, én tanácsoltam induláskor Erikának, hogy mindegy mit, de vállaljon el valamit, amiért fizetnek, majd később jobb lesz, első körben legyen valami jövedelme – anyagi biztonsága ugye. Megijedtem, mikor megírta, mit vállalt el végül, mert kellett a pénz, és ide rögtön felvették, mindenféle álláskeresőket érő szívatások nélkül (brutálisan szakmaiatlan állásinterjú végén: „hétfőn tudna jönni?”). Megijedtem amikor beszámolt a hangulatról, amivel fogadták. Pár hónap múlva, amikor megírta az élményeit, eredményeit, azt tanácsoltam neki, menjen el a vezetőséghez, mesélje el, milyen változásokat tapasztalt. Nem kapott fél órát erre, mert „csak egy melós”. Oké, akkor írjuk le egy kis vezetői összefoglalóban, lett belőle címlappal, tartalomjegyzékkel egy 8 oldalas csillivilli anyag. Elküldtük. Válaszra se…  Én még mentem volna utána némi érdeklődéssel, Erika már nem akarta. Ekkor kezdtünk állást keresni újra, kézenfekvő módon feladatot kerestünk, mert egy „büfés” diplomával, sok évnyi anyai távolléttel, meg egy friss pakolós-melós-papírtologatós karrierrel elég elkeserítőnek tűnt a helyzet. Mehetett volna egy következő „csak fizessenek” helyre, de szerencsére nem így lett.

Most még egyszer belinkelem a „feladatkeresős” posztomat, amit rakj össze a fenti kvótás-nős tanulságokkal… Munkáltatóként, döntéshozóként talán látsz már esélyét egy nőnek, seniornak, vagy bárki más "másnak" akár, és úgy általában a diverzifikációnak, és talán azt is látod, hogy mivel lehet jól csinálni, hogyan lehet elrontani. Munkavállalóként mit látsz?

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #