Mottó: „Ha ketten mást csinálnak, az lehet ugyanaz” /Mérő László: Mindenki másképp egyforma/

Miért van az, hogy teljesen ellentétes megközelítések is tudnak eredményt hozni az álláskeresésben? Ráadásul az eredmények is hasonlóan jók.

Az „egyik ezt mondja, másik azt, most akkor mi az igazság?”. Majd levonják az álláskeresők a szomorú következtetést, hogy szerencse kérdése az egész álláskeresés, nincs itt semmi szakmaiság a kiválasztásban.

Pedig van, viszont a munkaerő beszerzésének van egy sajátossága: nem számosíthatók az elvárások úgy, mint pl. a gyártási alapanyagoké, tekintve, hogy nem meghatározott tulajdonságú valamit veszünk feldolgozásra.

Hanem emberek életének részévé válik majd a cégünk, ahová meghívjuk őt dolgozni, ahol állást kínálunk neki. Ahol hosszú évekig kell majd „jól működnie”, miközben az élete egyéb területeire csak korlátozottan szabad és kell hatással lennie egy munkáltatónak.

Egy gép kegyetlenül megáll, ha nem megfelelőek a körülmények, egy ember dolgozik tovább, „csak” tönkremegy benne, és még a munkája sem lesz megfelelő. Ezt meg kell előznünk, álláskeresőként is, kiválasztóként is. Emberek döntenek emberekről sok objektív és valamennyi szubjektív szempont alapján, ezért az álláskeresési és a kiválasztási módszerek is sokszínűek. Jó hír, hogy álláskeresőként a sok lehetőség közül egyetlen szempont alapján lehet választani, megfejtés e cikk későbbi szakaszaiban.

Kezdjük két példával az éles ellentétekre, amik mindegyik hozhat mégis sikert:

1. Kell-e fénykép az önéletrajzra?

Kurtán Klára karriertanácsadó szerint a fénykép az önéletrajzon nem jó ötlet, mert sokféle előítélet, illetve tudattalan társítás lehet a döntéshozóban, amit egy fénykép előhozhat, és emiatt nem választanak majd téged az állásra. Vannak még az imént linkelt posztjában egyéb érvek is, mind racionális, releváns érvek.

Szerintem meg a fénykép arcot ad a mondanivalónak, és bele az arcába nehezebb valakinek nemet mondani – főleg, ha az a „nem” nem is indokolt igazán. A fényképen tudsz kedvességet, határozottságot, vidámságot sugallni, látszik ugyan az életkorod, de az is, hogy fiatalos, „jófej”, vagy épp szigorú, hagyománytisztelő ember vagy. Eggyel több lehetőség, hogy az egyéniséged megmutasd az önéletrajzon.

2. Kell-e bérigény az önéletrajzba?

Általános nézet, hogy bérigényt nem írunk az önéletrajzba, még akkor sem, ha kérik, mert majd alkudunk, ha ott vagyunk. Lehet ez jó módszer, de kevés olyan álláskereső van, aki képes jól alkudni, anélkül, hogy az alkut előkészítené. Így jutunk oda, hogy sokszor csak a sokadik körben derül ki, hogy nem is azonos nagyságrendben gondolkodnak a béreket illetően, és már mindkét fél beletett több órányi tárgyalást a semmibe…

Én ezt a megoldást többszörösen nem támogatom. Először is azért, mert az idő drága, ne pazaroljuk. Másodszor azért, mert ezzel megszegjük a legalapvetőbb munkavállaló-munkáltatói szövetséget: feladatot ad a (leendő) munkáltató, amit meg kell csinálnia az álláskeresőnek (leendő munkavállalónak). Pályázni kell, ha akarod az állást, és a pályázatnak előírt tartalmi elemei vannak. Arról dönthetsz, hogy ezeket akarod-e teljesíteni, azaz pályázol vagy nem. Ha nem tetszenek a játékszabályok (bőven előfordulhat), akkor nem játszol, nem adsz be álláspályázatot. Ez is egy üzenet a hirdetőnek: tetszett volna jobb hirdetést feladni, mert ha senki nem jelentkezik, vagy olyanok jelentkeznek, akiket nem választanának, akkor nem jó a hirdetés. Ha beadsz egy feltételeknek nem megfelelő pályázatot, az téged minősít: ha már most megtagadod a szabályokat, az könnyen vehető sumákolásnak, és később sem lesz jobb veled. Ha megszegted a szabályokat, és mégis sikeresen bejutottál állásinterjúra, akkor az a munkáltató szabályozási képességeit minősíti: a saját szabályait sem tartja be. Jó lesz-e vele dolgozni így? Szerencselovagként lehet, de következetes szakmai munkára nem ilyen munkáltatót választanék. Azaz, ha szerencselovaggal dolgoznék, neki azt tanácsolnám, hogy ne írjon bérigényt, akkor sem, ha kérik.

Továbbmegyek: szerintem a bérigény álláspályázatba beírása még úgy is lehet lényeges és eredményes, ha nem kérik a hirdetésben. Attól függ, mi a célunk vele. Pl. az, hogy ne éljenek egy olyan előítélettel, hogy aki annál a bizonyos cégnél dolgozott, az sokat kér, szóba sem állunk vele, nem tudjuk megfizetni… Gyakori probléma ez vezetői álláskeresőknél, és ezzel az egyszerű lépéssel meg is oldjuk.

----------

Sok ilyen példa lehetne még, Europass vagy sem (NEM!!! J ), hobbi legyen a CV-ben vagy sem, csillivilli önéletrajz legyen, vagy egy .txt is megteszi, PDF vagy DOC/DOCX. Lakcím legyen benne vagy ne? Attól függ… Mitől?

Most jön a megfejtés: A teljesen ellentétes módszerek közül valamelyik közel áll a lelkedhez, tudsz vele azonosulni. Azaz tőled függ, neked mi tetszik, és téged milyen módszer fog jól szolgálni. Ez utóbbihoz kellhet a tanácsadó: ha a neked tetsző módszer nem sikeres, akkor az nem szolgál téged, tehát mégsem jó. Mint a ruhát, ami jól néz ki a kirakatban, tetszik, csak rajtunk nem áll jól... El kell engedni. Na de akkor mi passzol hozzád?

Jöhet a tanácsadó, akinek a munkája szimpatikus számodra. Itt dől el minden: a módszer kiválasztásán és a tervezésen. Ahogyan megközelíted az álláskeresést, a leendő munkáltatódat, az már te vagy. És vajon te megtervezed a karriered, az álláskeresésed, azt az adott álláspályázatot, amit épp beadsz? A többség még azt a kérdést is utálja, hogy „hol látja magát öt év múlva?” És sajnos jogosan utálják. Az általam eddig tapasztalt álláskeresős világban ennek az elmúlt 20 évben valóban nem is volt értelme eddig soha abban a formában, ahogy felteszik egy állásinterjún. A tanácsadók feladata, hogy ennek értelmet adjon, és segítsen neked a tervezésben. Mert van értelme ennek, csak nem állásinterjún, és nem úgy, ahogy a HR-esek felteszik a kérdést.

Ha magadnak teszed fel az „5 év múlva” kérdést, magadnak sem fogsz jól válaszolni. A vágyaid fognak vezetni, amik lehet, hogy tévútra visznek. Jutottunk már oda álláskeresővel, hogy megértette: valóban szereti a munkáját, de mégis gyorsan kiég benne, rövid idő után vált munkahelyet, mert rosszul csinál valamit. Vágyik olyasmire, ami ő nem lehet, mert nem olyan személyiség. Nem tragédia, ha pl. a vezető vagy specialista dilemmában mégis a másikat kell választani, mint amire akár több évig készült, esetleg teljesen más iparágban kellene dolgoznia, mint amit a szülei elvártak tőle. Az sem tragédia, ha egy HR-es rájön, hogy valójában nem is érzi igazán jól magát emberekkel foglalkozva, de kitaláljuk, hogy HR-kontrollerként is szép karrier vár majd rá (megtörtént esetek). Aztán 5 éven belül a HR el is maradhat, és végre azt csinálhatja, amit igazán szeret. Persze az ilyen váltások lelki megrázkódtatást is jelenthetnek, ha ennek kezelésére szakember kell, ő pszichológus legyen, ne coach és ne karriertanácsadó. De még az is lehet, hogy megkönnyebbülést hoz egy ilyen döntés!

Csak a tervezéssel tudod biztosítani, hogy ne menjen mellé a karriered, és máris nem az a kérdés, hogy mit kell az önéletrajzba tenni, hanem az, hogy konkrétan neked mit kell beletenni. Vezető vagy specialista? Mehetünk a részletekbe: kiket akarsz vezetni, milyen stílusban, mihez akarsz érteni specialista szinten, és mit akarsz kezdeni azzal a tudással? Kinek akarod megmutatni, elmondani, amit tudsz? Ügyfélnek? Cég belső szakembereit segítenéd vele, könyvet írnál róla, tanácsadóként dolgoznál? Ezeket el tudod-e érni ezzel az állással, amire éppen most pályáznál? Ha nem, akkor nem is kell pályázni, mert a végén még megkapod, és nem arra mész, amerre szeretnél, hanem amerre sodor a munkáltató. Ha megteheted, hogy válogass az állások közül, akkor válogass!

Az álláskeresők „milyen ember, kolléga vagy” kérdésre azt válaszolják, amilyennek szerintük lenni kellene. A tanácsadó pedig tudni fogja, hogy ez így fals, és szól, hogy tessen nekifutni újra. Kiborulsz, ha tornyosul előtted a sok apró feladat? Jobban örülnél egy nagyobb, elmélyülést biztosító feladatnak? Pörgős, tevékeny személyiség vagy? Utálod a nyilvántartások vezetgetését, meg a vállalatirányítási szoftverek töltögetését? Vagy inkább elemző alkat vagy? Oké, mindkettő tudsz lenni, mert megtanultad, és kötelességtudóan jó minőségben meg is csinálod, de melyiket szereted?

Kérdés szokott lenni, hogy a tanácsadó mennyire erőlteti a saját preferált eszközeit: ha igazán jó a tanácsadásban, akkor semennyire. Én pl. elmondom az érveket a javasolt módszereim mellett, és ha az álláskeresőt nem tudom meggyőzni pl. a fényképről, akkor természetesen nem lesz fénykép. Ha értem a céljait, akkor tudom, mi az, ami elengedhetetlen azok eléréséhez, el is mondom. Sok eszközünk van, ha egyet-kettőt nem használunk ezekből, attól még teljes lehet a siker. Akkor van baj, ha 10-15 felsorolt elemből egyik sem tetszik az álláskeresőnek: ezesetben nem álláskeresési tanácsadás kell, hanem valami egyéb támogatás. Mert ennek is sok oka lehet, pl. a célok mély bizonytalansága, önismeret hiánya, önbizalomhiány.

Biztos lehetsz benne, hogy a legtöbb tanácsadó komoly sikerrátát tud felmutatni, mindegyikük sok álláskeresőnek nyújtott komoly segítséget, mert a különböző nézetek és módszerek mellett egy valami biztosan közös mindannyiunkban: tervezésre, tudatosságra ösztönzünk az álláskeresésben, karriervezetésben, valójában ez fogja majd meghozni a hosszútávú sikert. Eszközöket adunk hozzá, mert ezeket meg nem tanítják sehol, mi szedtük össze őket, rendszereztük, adaptáltuk az általunk ismert munkaerőpiacra, tanítjuk, ki tudjuk választani, kinek mit javasoljunk. Te meg majd olyan eszközt választasz, ami egyébként közel áll a te személyiségedhez. Ezért lehet sikeres fényképes önéletrajzzal és a fénykép nélkülivel is az álláskeresés. Mert az lesz a sikeres, ami téged képvisel.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #