JobAngel Az álláskeresők védangyala

Proaktív álláskeresés I. - Hideghívással

2013. június 10. 09:00
46 hozzászólás

(Hideghívás: ismeretlen emberek felhívása, általában valamilyen termék eladása céljából.)

cold call2.jpgEgyik olvasóm kérte, hogy foglaljam össze, milyen módon lehet „rejtett állásokat” felkutatni. Én ezt inkább proaktív álláskeresésnek hívnám, mert valójában nem rejtik el ezeket a lehetőségeket a munkáltatók, csak még nem véglegesítették az igényüket, nem hirdették meg a pozíciót, esetleg ismerősökre várnak. Egyik módja az ilyen lehetőségek felkutatásának, hogy hideghívással nekiállunk cégeket felkeresni.

Nem szívesen javaslom azonban a hideghívással való álláskeresést, mert magas a költsége. Végigtelefonálni egy csomó céget nagyon drága, és egy álláskereső nem engedheti meg magának a pénzszórást. E-mailben küldözgetni az önéletrajzot ugyan nem drága, de önmagában nem is reménykeltő. Ha nem telefonál utána, hogy megkapták-e, érdekes lehet-e, van-e üresedés, legfeljebb egy HR-adatbázisba kerülhet vele a jelentkező, de a legtöbb esetben elsősorban állást kell találni, nem adatbázist (bár ez utóbbi is fontos).

Csak tervezetten!

Költséges tevékenységről van szó, ezért érdemes alaposan megtervezni.

1. Milyen állásokra jelentkeznél? Ha többféle terület is van, az mindjárt többféle motivációs levelet, önéletrajzot jelenthet.

2. Milyen cégekhez jelentkeznél? Készítsd egy listát róluk. A lista elkészítéséhez segítséget nyújthatnak a lap.hu oldalak, a hőn szeretett Google, szakmai szervezetek honlapjáról a taglistát is legyűjtheted, de akár saját kútfőből is összeállíthatsz listát. Ha megvan, gyűjts össze a honlapjaik elérhetőséget és onnan egy e-mail címet is. Többségében info@, karrier@, job@ és hasonlók lesznek elérhetők a honlapjaikon. Ha több ilyen általános e-mailcím van, akkor mindet gyűjtsd ki. Ha vannak telefonszámok, azokat is.

3. Nézd végig a honlapok karrieroldalát tüzetesen, hátha hirdetnek neked való állást, és mégsem kell hidegen próbálkoznod. Ezesetben rendes, testreszabott pályázati anyaggal jelentkezz!

4. Írj motivációs levelet, önéletrajzot a hidegkeresésre. Motivációs levél első mondatai a megszólítás után arról szóljanak, hogy milyen állásokat keresel. Pl. lássunk egy adminisztrátort, aki eddig szállítmányozó cégeknél dolgozott, és most is ilyen cégekhez küldd anyagot.

Tisztelt Cím!

Kérem, engedje meg, hogy mellékelt önéletrajzomat figyelmébe ajánlva nyitott pozíciókról érdeklődjek az Önök cégénél. Titkársági, adminisztratív, asszisztensi munkakörökben 10 éves szállítmányozási cégeknél szerzett tapasztalattal keresek állást.

Innentől pont olyan a motivációs levél, mint a rendes jelentkezéseknél: miért lennél jó egyes munkakörökben, milyen felelősségi körben dolgoztál stb.

5. Önéletrajz: Itt is kellene egy sor, közvetlenül a személyes adatok után, ami arról szól, milyen pozíciókban keresel állást, különben nem tudnak mit kezdeni az önéletrajzoddal.

6. Küldözgetés: Nem jó, ha minden cégnek egyetlen körlevélben küldöd ki (úgy sem, ha a címzetteket BCC-be teszed!). Egyesével, minden cégnek külön kell kiküldeni, ha több e-mailcím van meg tőlük, azokat teheted egy levélre. Az e-mail szövege legyen egyszerű, de tartalmazza a lényeget, miszerint álláskereső írta. Pl.:

Tisztelt Cím! (Vagy Tisztelt Ilyenolyan Kft.!)

Kérem, engedje meg, hogy mellékelt önéletrajzomat figyelmébe ajánlva betölthető állásokról érdeklődjek az Önök cégénél. Mellékelem motivációs levelem és önéletrajzom.

Bízva pozitív visszajelzésükben, üdvözlettel

Név

mobiltelefonszám, e-mailcím

7. Tervezd meg, mekkora összeget tudsz szánni a hideghívásra (akár napi, heti bontásban)! Folyamatosan figyeld a telefonhívásra költött összeget, és ne lépd túl a tervet! Általában itt szoktak hibázni az álláskeresők: lehetőségeikhez képest aránytalanul sokat költenek erre, majd egyszerre fogy el a lelkesedés és a pénz is, súlyos lelki problémákat okozva.

8. Várj a küldéstől számított 2-3 napot (ne legyen benne hétvége), vedd elő a listát, és kezdd el hívogatni a cégeket. Kezdd azokkal, amik valamiért fontosabbak neked, pl. közelebb van a lakóhelyedhez, ismersz ott valakit stb.

Hívás, de hogyan?

Be kell jutni a HR-részleghez, de a központi számot általában a recepció veszi fel, akik ajtónállóként működnek. Nem kapcsolnak, tartásba tesznek, leráznak. Ezt elkerülendő, a leghatározottabban kérd a HR-osztályt. Ha megkérdezik, miért, akkor azért, mert jelentkeztél egy állásra, és szeretnél érdeklődni az eredményről (és tényleg, ezzel nem hazudsz). Ha kapcsolnak valakit, akkor jöhet az érdemi érdeklődés. Jónapot kívánok, XY vagyok, küldtem Önöknek egy álláspályázati anyagot, érdeklődöm…. Innentől úgyis kérdezgetni fognak és elindul a beszélgetés. Készülj fel arra, hogy esetleg azt mondják, ilyen munkájuk nincs, de van másmilyen. Többnyire ilyenkor egy jóval alacsonyabb, fizikai munkát ajánlanak fel, de legyen rá koncepciód előre, ilyet elfogadsz-e. Ne keseredj el akkor sem, ha azt mondják, most nincs üresedés, csak kérd meg őket, hogy ha lesz, gondoljanak rád, tegyenek be az adatbázisba. A hívás eredményét, azt, hogy kivel beszéltél mindig írd fel a listádra, hogy később tudd, kiket kell újrahívnod, kiknél nincs esély egyáltalán.

-------------------------

Ezen a módon reálisan többet nem tehetsz magadért. De ez is egy esély, az anyagi lehetőségeid függvényében érdemes vele próbálkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr745352162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.06.10. 12:43:01

Azért nem pici ennek a lehetősége? Jónapot kívánok, nincs önöknél PHP programozó/CNC esztergályos/Six Sigma black beltet igénylő / vezérigazgatói üresedés? Mert én pont tudok egy jó jelöltet, magamra gondoltam.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.10. 13:36:50

@Öltönyösrabszolga: igen, elég kicsi, ezért nem ajánlgatom bőszen. Főleg adminisztrációs, vagy junior szinten működhet, vagy olyan pozíciókban, amiben egy adott cégnél egyszerre sokan dolgoznak (ezért szól a példalevelem is ilyen poziról). De erről majd a következő posztban részletesebben írok :)

Mrs.Columbo 2013.06.10. 18:27:29

Ezek a tippek pontosan addig működnek, amíg el nem kezdenek minél többen telefonálgatni a cégeknek.

hot-spot (törölt) 2013.06.10. 18:59:33

Gerillamódszerek a leghatékonyabbak!
Személyesen a főnökkel beszélni,már ha képes valaki bejutni a sok 999 éves nyugdíjas portástól,a főnökig.

hot-spot (törölt) 2013.06.10. 19:08:43

@Öltönyösrabszolga: Hát ez elég xar felvezetés.
Valami ilyesmit javasolnék hogypölö;
Jó napot kívánok!
Elnézést hogy rabolom a drága idejét kedves Főnök/asszony/akármi,de véletlen errefelé jártam ahogy a görényemet sétáltattam,és a kis roh@dék megszökött és úgy láttam,hogy ide szaladt be önökhöz és ha már itt vagyok,akkor rögtön meg is ragadnám a lehetőséget hogy bemutatkozzam mint professzionális költségcsökkentő munkavállaló, leendő rabszolgajelölt.Neven X Jakab és amennyiben spórolni szeretne a saját vállalkozásának 3 embernyi járulékot és 2 embernyi munkabért,úgy javaslom,hogy azonnal kössön velem egy alvállalkozói szerződést és bízza rám bátran 3 ember munkáját,amit szívesen és örömmel vállalnék,mindösszesen csak most,csak önnek,csak itt,nettó 70 ezer ft-ért!
Ez egy kihagyhatatlan lehetőség ,gondolja át,mennyi lóvé marad a zsebében!A görényt is önnek adom, ha előkerül!

Valahogy így.

Herr Bruder Netzwerk 2013.06.10. 19:29:26

1996-ban igy kezdtem el IT pályafutásomat. Elhatároztam, hogy internet-szolgáltatásban fogok dolgozni, ezért felütöttetm a telefonkönyvet, hogy abc sorrendben felhívom őket. Az első hívás így zajlott: jó napot kívánok xy vagyok, és érdeklődnék, nincs-e véletlenül rendszergazda állás. Erre a recepciós kapcsolta a műszaki igazgatót, aki egyből behívott interjúra, és fel is vettek. Persze ma már ez nem túl valószínű.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 19:58:39

Nálunk az ilyen megkeresések mennek egyből a kukába. Aki akkora lúzer, hogy találomra küldözget, az eleve alkalmatlannak számít.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.10. 20:22:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mondjuk azt nem értem, hogy egy akkora lúzert, amekkora te vagy, akkor mégis miért alkalmaztak, de mindegy. :D
Ettől függetlenül van benne valami, nekem úgy tűnik, manapság az ilyesmit inkább zaklatásként értékelik...

szcsongor 2013.06.10. 20:24:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azért a "találomra" és az "érdeklődési körnek / korábbi szakmai tapasztalatoknak megfelelően kiválogatott" között nagy különbség van.
Amúgy én sem hiszem, hogy sokkal több sikert lehetne elérni telefonálgatással, mint emailezéssel. Utóbbival sem sokat...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.06.10. 22:18:09

Ha valaki engem telefonon basztat ilyen hideghivással, udvariasan megkérem, hogy küldjön mailt önéletrajzzal, portfólióval.
Majd ha ez megérkezett, akkor megy a spamek közé.

Azért álljon már meg a menet! Egy kisebb vállalkozásnál is napi több órát telefonon lóg az ember, hogy meglegyen neki és az alkalmazottaknak a betevő falat. Rohadtul idegesitő tud lenni egy ilyen irreleváns telefonhivás, főként úgy egyébként, hogy a kedves telefonáló két értelmes mondatot nem tud kinyögni (tisztelet a kivételnek), és percekbe telik mire eljutunk oda, hogy "kérem a mailcimre küldjön önéletrajzot és portfóliót".

Ha közvetlenül mailen érkezik "hideghivás", akkor legtöbbször átolvasom és bele is nézek a csatolmányba, majd felcimkézem, ha tetszik. Azaz van esély rá, hogy később visszahivom.
Telefonon keresztül semmiféle tartós információáramlás nincsen, hiszen a szó elszáll.

01234567 2013.06.10. 22:49:39

Az álláskeresés sikerességének feltétele, legyen elegendő munkahely. Nincs. Még nem elegendő sem. Ez ismét egy értelmetlen, idegesitő poszt.

levendulabandi 2013.06.11. 08:24:21

Bnőm állást keres. (nekem van, köszönöm.)Kipróbálta, h Cv-t küldött nagy cégeknek, ahol nagy eséllyel szükség lehet a tudására, képességeire és ő is szívesen dolgozna ott. Személyesen és emilben is megkereste a nagyvállalatok vezetőit, hr vezetőit, ill. név szerint írt nekik emilt-kinyomozva nevüket és a közvetlen emilcímüket.
Nem jött be. Az emilekre még választ sem kapott (olvasottsági visszajelzés jött mindenhonnan, tehát elolvasták). A személyes megkeresésre: jaj, nagyon örülnek, most nincs hely, amint lesz hely, neki szólnak majd először (azóta se, több, mint 1 éve), és legyen olyan jó, h a cég webes karrieroldalán regel az adataival, mert anélkül nem tudnak mit kezdeni a Cvjével. Egyszer jött be neki ez a dolog: amikor ISMERŐS szólt oda a vezérnek, h vegye fel a lányt. Akkor a vezér azonnal fogadta, kb 5 percet beszélgettek, Cv se kellett, interjú sem, küldték az üzemorvoshoz,adja le a papírjait a munkaügyön, másnap kezdhetett..még vmit tudni kell: régebben a hideghívás, hidegemil kuriózum volt (még 2007ben is), aki így keresett állást, azt talpraesettnek gondolták. Most lassan már mindenki erre fanyalodik, mivel ugye a pályázatos cv-kre alig van interjúbehívás. Cégvezetőtől tudom, h napi szinten 10 ilyent kapnak. Vérmérséklettől és vállalati kultúrától függően kuka vagy Mancika legyen szíves betenni az adatbázisba a többi 5000 cv közé. :-(

levendulabandi 2013.06.11. 08:33:32

Butikban dolgozók ismerőseink is vannak, mondják a csajok, h szinte mindennap jön vki a CV-jével be a plázába és végigjárja a butikokat, h lenne-e esetleg hely bmelyik boltban (diplomával, akár bolti eladói is, minimálbérért). Persze nincs. Náluk már halomban van a Cv, de évek óta nem kerestek senkit a boltba. Azért ez mutatja sajnos az ország állapotát is. Diplomás fiatalok, több nyelv ismeretével akár már 64 nettóért, vagy félállásban 32 nettóért mennének butikba eladni, csak legyen már vmi állás. Ez a szomorú. (Erről jobangel nem tehet-csak kijött belőlem.)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.11. 08:37:00

@levendulabandi: Még ennél is szörnyűbb, mikor végigmész egy főutcán és minden kirakat üres, minden butik eladó-kiadó-bérleti jog átadó.

levendulabandi 2013.06.11. 08:47:26

@jobangel: Ott már meghalt minden, ezért írtam a Plázákat. :-((( De a kiskereskedelmi forgalom is havi 2,8%kal esik viszont hónapról hónapra és ebben az élelmiszer is benne van. :-(

2013.06.11. 21:47:58

@levendulabandi: Ez egyszerűen őrület, nem is lehet erre már mit mondani.

Múlt héten adtam be kb. 25 helyre a jelentkezésem, de eddig sajnos sehonnan sem kerestek, valószínűleg tartom, hogy már nem is fognak. Végzettségem van, lassan 7 év tapasztalatom is a kereskedelemben. Eléggé elvagyok kenődve, és tele van a tököm ezzel az egésszel... Nem tudom, hogy mi a kiút, nincsen olyan ismerősöm, aki bármit is tudna intézni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.11. 22:14:52

@Philosoraptor: egy hét? Majd három hónap múlva kezdd feladni a reményt! Én már jártam úgy, hogy rég elfelejtettem azt is, hogy jelentkeztem x helyre, aztán egyszer csak jött egy mail, hogy sajnos nem engem választottak. Én meg csak néztem, hogy mi van, életemben nem hallottam róluk. :)
Aztán kiderült, hogy valami álláskereső oldalon jelentkeztem egy hirdetésre két-két és fél hónappal korábban, arra reagáltak némi késéssel.
Már feltéve, hogy nem csak "poénnak" szántad...

levendulabandi 2013.06.12. 05:38:30

@Philosoraptor: Mióta keresel munkát? Ezek szerint kereskedelemben? Bolti eladó vagy más?

2013.06.12. 05:47:45

@álfirkász: Már most feladtam a reményt, mert tudom, hogyha nagyon akarnának, akkor már kerestek volna...

"Aztán kiderült, hogy valami álláskereső oldalon jelentkeztem egy hirdetésre két-két és fél hónappal korábban, arra reagáltak némi késéssel."

Ilyen már nekem is volt, 4 v. 5 hónap múlva kaptam egy sablon sajnálkozó levelet, hogy "köszönjük, de most sajnos nem jutott tovább".

@levendulabandi: Most végeztem sulival, így még csak a hónap eleje óta, de régebben, még mielőtt elkezdtem a sulit, volt főállásom, de inkább ne is beszéljünk róla, borzalom volt. Abban az időszakban sem találtam semmit, valószínűleg most se fogok, pedig már papírom is van. Igen, bolti eladó. Kicsit érdekes, mert ha felmész pl. az aldi v. lidl weboldalára, akkor mindig van olyan időszak, amikor elég sok állás van meghirdetve, kb. 10 különböző aldiba adtam be a jelentkezésemet, meg még az aldin kívül vagy 20-25 helyre és sehol semmi.

levendulabandi 2013.06.12. 06:18:41

@Philosoraptor: Tesco, metro, spar? Bocs, csak próbálok ötletelni.
Igen, bolti eladó sok van, de hátha vhol, vmikor Téged fognak választani, pláne, ha fiatal vagy!Nem tudom lány vagy-e vagy fiú, ha lány, akkor próbáld meg Te is végignézni az összes "rongybolt" honlapját (zara, h&m..stb), ha fiú, akkor műszaki téren keresgess,mert ott van több esélyed (media markt)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.12. 08:31:33

@Philosoraptor: kereskedelemben nem tudom hogy mennek a dolgok. A saját területemen (amíg valóban keresgéltem, nem csak hobbiból, unaloműzésként) azt láttam, hogy minimum két hét, de sokszor egy hónap is kell, hogy egyáltalán reagáljanak valamit.

2013.06.12. 09:33:37

@levendulabandi: Minden kiskereskedelmi láncba beadtam, így jött ki kb. a 25 különböző potenciális munkahely, nem sorolom fel mindegyiket, de mindenhova beadtam, ahová volt értelme. Mivel van élemiszer-vegyiáru, ruha és műszaki elágazás, így értelemszerűen csak oda tudsz menni, amilyen képesítésed van, és a legtöbb helyen már el is várják. Nekem élelmiszer van, fölösleges ruházati boltokba jelentkezni, mert szinte mindegyik megköveteli a szakképzettséget, attól függetlenül, hogy leginkább tölteni meg kasszázni kell... Mo. a papír országa, ugye. :)

Műszaki szintén kiesik emiatt, amúgy is alig van hirdetve, meg igazából pár lánc lefedi az egész szegmenst.

Tesco-ba amúgy fel sem vesznek végzettséggel, akkor egyrészt többet kellene fizetniük neked, másrészt nem lennél annyira kiszolgáltatva, mintha csak 8 általánosod lenne...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.12. 09:44:32

@Philosoraptor: @levendulabandi:
SZOLGÁLATI KÉRDÉS: lenne pár olyan kérdésetek, amiket Tesco, Auchan és társai HR-eseinek tennétek fel ezügyben? Ha igen, mailben jöhetnek a kérdések hozzám. Persze mindenki mástól is szívesen veszem!

Készülök egy ilyen poszttal, és a hiperekkel már fel is vettem a kapcsolatot, benne vannak a válaszadásban.

levendulabandi 2013.06.12. 11:56:43

@Philosoraptor: Bocs, régebben a bolti végzettség univerzális volt, az ismerősömnek kereskedő-boltvezető végzettsége van és mindenre jó neki (cipő, ruha, illatszer, élelmiszer..stb). Értem, akkor Neked csak élelmiszer van, így eleve szűkül a kör. :-(

levendulabandi 2013.06.12. 11:59:18

@jobangel: Ez aranyos Tőled, de komolyan, h segíteni akarsz.:-)
Mivel én nem keresek állást, pláne nem kereskedelemben (csak van ott ismerősöm),sztem tedd fel nekik Philosoraptor fő kérdésed, h a jelentkezésekre hány napon /héten/hónapon belül várható náluk válasz?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.06.12. 18:27:53

@Philosoraptor: Van útleveled? Ha válaszod IGEN, akkor már csak egy repjegy kell. Ha a válaszod NEM, akkor egy repjegy, meg kb 10 ezer forint kell, hogy legyen útleveled. Problem solved.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.06.12. 18:28:27

Átgondoltam. Egyes esetekben elég a személyid is. -10 ezer.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.12. 18:31:40

@Eltévelyedés: Azért ennyire nem bagatell egy ilyen döntés (bár a javaslatoddal egyetértek).

2013.06.12. 20:45:19

@jobangel: Lenne, de ez nem csak a kereskedelmet érinti. Miért nem képesek válaszolni, vagy ha válaszolnak, akkor miért hónapokkal később? Tényleg komolyan gondolják, hogy az emberek brahiból adják be a jelentkezésüket és természetesen ráérnek arra, hogy esetleg felvegyék őt?

Amúgy lehet, hogy lesz állásom, persze protekcióval, no comment.

2013.06.12. 20:47:09

@Eltévelyedés: Amíg nem beszélem az angolt/vagy a németet, addig ez felejtős. Én nem hiszek az ilyen 0 nyelvtudással kimentem és sikeres lettem sztorikban, mert kb. száz az egyhez az esélye, hogy bejöjjön. Amúgy külföldre fogok menni, nem fogok itt szenvedni.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.06.13. 09:09:33

@jobangel: Persze, lehet dilemmázni, lelki sokkot kapni, drámázni, de ha lehántod a mázat, ilyen egyszerű a kérdés. Rossz most? Nincs esélyem itt?
akkor vagy esélyt teremtek, ami nem tűnik egyszerűnek, vagy elmegyek oda, ahol van esélyem.

@Philosoraptor: Nos, valóban, nyelvismeret nélkül átütő sikerre nem érdemes számítani, bár abban hiszek, hogy jobb körülményekre még akár úgy is. Közben persze gőzerővel tanulni a nyelvet, de aláírom, ez nem egy fél éves projekt.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.13. 17:38:57

@Eltévelyedés: esetleg rosszul méred fel az esélyeidet itt is, és ahová mész, ott is. Ez történik mindenkivel, akinek nem sikerül a külföldi kaland.

2013.06.13. 20:41:26

@jobangel: Mit lehet rosszul itthon azon felmérni, hogy éhbért keresek és valószínűleg nem is fogok rajta tudni változtatni?

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.13. 20:58:11

@Philosoraptor: Pl. lehet, hogy az itteni esélyeid növelhetők, mondjuk képzéssel, ami sokkal kifizetődőbb, mint költözni. Vagy lehet, hogy nem is kell több ezer km-re menni, csak 50-re. Mérlegelni, tájékozódni, utána dönteni.

2013.06.13. 21:16:08

@jobangel: Diploma nélkül esélytelen, hogy jól keress, ez nyilvánvaló.

2013.06.13. 21:16:44

@Philosoraptor: Nyilván úgy értettem, hogy alkalmazotti viszonyban.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.13. 21:32:19

@Philosoraptor: Veszélyes általánosítani, mert ezzel minden nemdiplomást egyszerre tévesztesz meg. Több olyan területet látok jelenleg is, ahol ez az állítás értelmezhetetlen.

2013.06.13. 23:46:56

@jobangel: Igen, bizonyára véletlen, hogy a diplomások között a legkisebb a munkanélküliség, valamint klasszisokkal jobban keresnek, mint akinek nincsen. Írd le azokat a területeket. :) IT-t ki is hagyhatod, ott nem a papír számít.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.06.14. 06:27:29

@Philosoraptor: mezőgazdasági gépészet, megoldás-értékesítés, volumen-értékesítés, szállítmányozási szervezés, raktárlogisztika, gyártáslogisztika. Nagy hirtelen ennyi jutott eszembe, ahol már egy szakirányú OKJ-val is könnyebb boldogulni.

2013.06.26. 09:47:48

@jobangel: Ha van rá időd, ezeket bővebben is kifejthetnéd, mert ezek így nekem nem mondanak semmit. Esetleg egy olyan bejegyzés is jó lenne, hogy mit érdemes tanulni és mit érdemes messziről elkerülni, gondolom, neked erre is van rálátásod.

Fekete Sámuel 2013.10.13. 00:25:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kivéve, ha épp munkaerőhiány van a szakterületén, nemdebár? :-)

Csak azért, mert nálam most épp sorban állnak azok a cégek, akik januárban kábé visszajelzés nélkül raktak a kukába... ők már rutinosak voltak, delete előtt csináltak azért egy mentést az anyagomról :-)

Szóval ügyesen csináljátok az ilyesmit, sose tudhatjátok, hogy miből lesz a cserebogár. Amellett ez azon ritka esetek egyike, amikor a pályázónak kifejezetten érdekében áll, hogy nemleges válasz esetén is ott maradjon az adatbázisotokban, sőt, egyenesen azt kívánja, hogy minél többet foglalkozzatok vele, minél több adatot gyűjtsetek róla.

Van ugye adatbázisotok az embereitekről, ugye?

Fekete Sámuel 2013.10.13. 17:34:30

@Philosoraptor: De igen, IT-ben is számít a papír.

Fekete Sámuel 2013.10.13. 17:35:52

@Philosoraptor: Egy ilyen lúzer kis patkány, mint te vagy, nyelvtudással sem lesz sikeres se külföldön, se otthon.

2013.10.13. 19:56:56

@Juhász Jácint: Köszönöm, majd gondolok erre, amikor már sikereket elérő ember lettem. :)

Fekete Sámuel 2013.10.16. 18:57:26

@Philosoraptor: Ha 20 éves kor alatt adod elő ezt a darknesst, akkor esélyes, hogy pár év alatt ember legyél. Ha fölötte, akkor szerintem már így maradsz.
süti beállítások módosítása