Önéletrajz, motivációs levél testreszabása
Sokszor elhangzik, hogy az önéletrajzokat testre kell szabni, csak éppen nem nagyon írjuk meg, hogyan, mert annyira egyedi, hogy nem is lehet általánosságban foglalkozni vele. Aki hozzám fordul egy konkrét álláspályázatában kérve segítséget, egyedileg kap erre tanácsokat, hiszen ott könnyű dolgom van: látom a CV-jét, látom az álláshirdetést, így meg tudom mondani, mi szólhat mellette egy álláshirdetésnél, vagy jól irányzott kérdésekkel ki tudom szedni belőle, mivel érvelhet maga mellett. Általánosságban is, néhány példán keresztül megpróbálom bemutatni, miről is van szó, amikor „testreszabást” említünk.
A neten megjelenő álláshirdetések többsége viszonylag részletesen leírja, mit várnak el egy adott pozícióban. Ezekre az elvárásokra kell a pályázatunkkal válaszolnunk. Mivel minden cégnek más a fontos, a CV-ben, motivációs levélben is mást kell kiemelnünk, ezért egyedi minden motivációs levél, minden CV, ezért nem érnek semmit a motivációs levélhez készült sablonok.
Apróhirdetésnél sem nehéz a dolgunk, ha bolti eladót keresnek 2 sorban, akkor csak végig kell vennünk, mitől lesz jó bolti eladó a jelöltből.
Néhány testreszabási lehetőség
1. Összegzés: a személyes adatok után 3-4 sorban érdemes lehet kiemelni, mit tudunk nagyon, ami a megpályázott álláshoz kell. A magas szintű nyelvtudás, az iparági tapasztalat, a hasonló beosztásban szerzett 15 éves tapasztalat, vagy a türelem, mint legfontosabb tulajdonság az álláshoz, mind bekerülhet ide. Ez nyilvánvalóan mindig egyedi, függ a megpályázott pozíciótól és a jelölt tudásától.
2. Sorrendek: A fejezetek közül egyedül a személyes adatoknak van rögzített helye a CV-ben, fénykép, név és elérhetőség kerüljön előre, esetleg legyen egy összegző rovat, amiről az előző pontban írtam. A többi mindig attól függ, mit akarhat látni a munkáltató az álláshirdetés alapján. Ha első helyen szerepel az elvárások között, hogy felsőfokú végzettség, akkor az iskolai tanulmányokkal érdemes kezdeni, ha 3-5 év tapasztalatra helyezi a hangsúlyt, akkor a tapasztalatokat tegyük előre, ha a nyelvtudás tűnik fontosnak, akkor az következzen a személyes adatok után.
A munkahely, beosztás sorrendje is érdekes lehet. Ha az előző munkahelynek a megpályázott állás szempontjából komoly tekintélye van, akkor azt kell előrevenni az adott sorban. Pl. jelöltünk előző munkahelyét így írta le önéletrajzában:
2005-2012 Naaaagy Telekommunkációs Cég Kft., értékesítő
Ha a megpályázott állás telekommunikációs céghez adminisztrátor, akkor ez a sorrend megfelelő, hiszen a telekommunikáció, mint iparág az érv mellette, a cég is komoly presztízzsel bír a piacon. Ellenben, ha értékesítőnek jelentkezik egy motorolajokat forgalmazó céghez, ez nem ér semmit. Ekkor a lehető legjobban ki kell emelni, hogy ő egy értékesítő. Ráadásul most munkanélküli, tehát a rést úgy vegyük ki a fókuszból, hogy a dátumot tegyük a sor végére. A helyes sorrend itt:
Értékesítő, Naaaagy Telekommunkációs Cég Kft., 2005-2012
A testreszabás lehetőségei itt nem értek véget, mert az egyik helyen az adminisztrációban végzett munkákról kell írni inkább, pl. szerződéskötés, jelentések készítése, ajánlatírás, ügyfélnyilvántartás, szerződésnyilvántartás, amíg a másiknál az értékesítési tapasztalatokról, mint ügyféllátogatás, tárgyalások, promóciók szervezése, lebonyolítása, termékek ajánlása, kapcsolattartás. Láthatólag teljesen másról beszélünk, pedig ugyanazt a munkahelyi tapasztalatot írjuk le.
3. Fejezetcímek: maradva a példánál, ha egy álláshirdetés értékesítőt keres, de más iparágban, mint amiben eddig a jelölt dolgozott, akkor a „Munkahelyi tapasztalatok” vagy „Előző munkahelyek” helyett lehet „Értékesítői tapasztalatok” fejezetet készíteni, hiszen nem tud azzal érvelni, hogy eddig is ebben az iparágban volt, kisujjában a piac, de azzal tud, hogy ő egy jó értékesítő. Az olvasó mit fog látni? Értékesítőt keres, és valaki komoly értékesítési tapasztalatokkal jelentkezik. Máris nőttek az esélyei. Nem mellesleg, így a karrierben esett rések is jól eltüntethetők…
4. Kulcsszavak: Az álláshirdetésben használt kifejezések árulkodók. Ha az „értékesítés”, „üzleti szemlélet”, „tervek” szerepelnek a hirdetésben, ezeket a szavakat kell nekünk is használni. Ha „nemzetközi”, „régiós”, „belföldi”, „helyi” kötődéseket említ, arra kell reagálni. Ha a precizitásra, pontosságra helyezi a hangsúlyt, azt kell nekünk is előtérbe helyezni (és az anyagunkon is látszódjon, hogy precízek vagyunk!). Ha valami különlegesebb dolgot nevez meg, pl. környezetvédelmi meggyőződés, vagy távol-keleti kultúrák ismerete, vagy fogyatékkal élőkkel való együttműködésben szerzett tapasztalat, akkor erre kell reagálni. Beírni a motivációs levélbe, hogy ennél a cégnél foglalkoztam fogyatékkal élőkkel, itt írtam környezetvédelmi stratégiát stb. Ha nem volt ilyen a munkatapasztalataid között, de olvasott vagy a témában, akkor azt kell leírni, hogy ez beletartozik az érdeklődési körödbe, sokat olvasol róla, szívesen foglalkoznál vele munkaköri keretek között is, anyagot gyűjtesz róla, önkénteskedsz stb. Néha egy lelkes hobbista többet ér el így az álláspályázatával, mint egy megfáradt szakember. Ha a legfontosabb feladat a hirdetés szerint kimutatások készítése, akkor írd le, hol, milyen kimutatásokat készítettél, kiknek készítetted, milyen eszközökkel.
5. „Extrák”: Vannak helyzetek, amikor az elvárások közt nem szerepel egy adott dolog, de jól jöhet az álláshoz, előnybe kerülhetsz. Így járt egy jelöltem, aki japán nyelvismerettel rendelkezett az angol mellett, ami elvárás volt. A cég honlapján meg szerepelt, hogy a legnagyobb partnerük egy japán cég. Ezt be is írtuk a motivációs levélbe, el is értük vele a vágyott állásinterjút. Jogi asszisztensként frissen végzett hölgy recepciósnak jelentkezett ügyvédi irodába. Ugye kitaláljuk, mi szólt mellette leginkább?
További példák
Vannak ennél kevésbé egyértelmű helyzetek is, pl. amikor éles váltásokat kell jó motivációs levéllel megindokolni. Adva van egy falusi óvónő, aki elvesztette állását, és most eladónak jelentkezik a közeli nagyvárosba, egy kozmetikai cikkeket áruló boltba. Semmilyen tapasztalata nincs, de dolgozni akar, bevétel kell. Ez egy elég jó motiváció, lehet is leírni. Ezenfelül türelmes, kedves, eddigi hivatásából adódóan. Felnőttekkel is megtalálja a hangot, hiszen szülőknek is tudott diplomatikusan tanácsot adni nevelés témájában, hiteles tudna lenni kozmetikai kérdésekben is, hiszen szereti ezt a területet, sokat foglalkozott vele eddig is (Oriflame, Avon). Ezeket persze sok kérdés által tudtam kideríteni a hölgyről, mert magától nem jutott volna eszébe. Kérdeznem kellett, mégis miért gondolja, hogy tudná ezt csinálni, miért akarja egyáltalán pont ezt csinálni a sok állásból, amihez nincs végzettsége. Így derült ki, hogy van kötődése a témához, és ez elég is volt a győzelemhez.
Amikor pályakezdő dönt úgy, hogy mégsem a diplomájának megfelelő állásra próbálkozik, szintén ezt a kérdéskört kell körüljárni. Miért gondolja, hogy meg tudja csinálni, miért pont ezt, és nem mást választott, ha már szakmáján kívülre jelentkezik? Esetleg belekapaszkodunk az érdeklődési körbe, a középiskolai tanulmányokba, a diákmunkában szerzett tapasztalatokba, vagy szülők foglalkozásába (aki a szülei virágboltjában dolgozott minden nyáron, valószínűleg jó lesz virágbolti eladónak).
Ha az állás nem igényel különösebb képzettséget (pl. hiperben árufeltöltő), akkor azt kell megmagyarázni a motivációs levélben, miért van szüksége az állásra. Ilyenkor a munkáltatónak sincsenek nagy elvárásai, akin azt látják, hogy dolgozni akar, és tud is, azt kiválasztják. Mindkét fél tudja, hogy itt nagy a fluktuáció, de mindkét félnek gyors megoldás kell. Itt a közös pont.
„Visszalépés” megindoklása: sok felsővezetőnek okoz problémát, hogy kevesebb a felsővezetői állás manapság, és kénytelen egy szinttel lejjebb lévő állásokra pályázni. A másik oldalon ülő HR-es meg azt gondolja, hogy 20 évnyi felsővezetés után nem lesz belőle jó beosztott, így el sem jut az állásinterjúra. El kell érnünk, hogy ne gondolja ezt. Pl. azzal, hogy a felsővezetői tapasztalatok helyett a szakmai tapasztalatokat helyezzük előtérbe. A volt értékesítési igazgató ne arról írjon a motivációs levélben, hogy értékesítési stratégiát alakított ki, hány ember volt a csapatában, hanem arról, hogy milyen számokat, milyen szegmensben, milyen termék eladásával teljesített. Az állásinterjún pedig két érve biztosan lehet: 1. felsővezetőként is volt főnöke, most is lesz. 2. így közelebb kerül a szakmához, amitől felsővezetőként kissé eltávolodott, és ez inspiráló.
Csak az igazat!
Elég azt leírni a tudásból, tapasztalatból, tulajdonságokból, ami valóban megvan, nem kell kitalálni, költeni, „vetíteni” semmi egyebet hozzá. Úgyis kiderül, és rossz lesz ezért próbaidőben állást veszíteni, vagy elbukni az utolsó állásinterjún, fél évben belül kirúgva lenni, vagy simán csak szakértő kollégák közt ügyetlenkedni, legbutábbnak, közröhej tárgyának lenni. Szerintem mindenkiben van annyi tudás és/vagy tapasztalat, amennyivel egy neki való állást el tud nyerni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2013.03.25. 16:30:35
Egy ilyen HR-es nemiszerv naponta kap kb. 300 jelentkezést. Nem reális hogy mindet egyenként áttanulmányozza.
Most akkor miért is írjunk minden álláshirdetésre külön CV-t meg motivációs levelet?
Főleg hogy a hirdetések 75%-a fals hirdetés, nincs mögötte valós állás.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 16:52:59
75% fals hirdetés? Ezt hogyan mérted le?
akrosztikon 2013.03.25. 16:53:41
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 16:55:21
Gukker 2013.03.25. 17:01:01
Ezen mindig megdöbbenek. Minek egy önéletrajzba fénykép? Ez olyan, mintha a hobbimat és a családi állapotomat is beleírnám.
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 17:05:24
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 17:05:45
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 17:07:38
akrosztikon 2013.03.25. 17:09:59
Véleményem szerint sokkal hasznosabb lenne, ha a posztoló olyan konkrét esetekről írna részletesen, amikor az általa adott tanácsok alapján egy álláskereső munkát talált.
"Így járt egy jelöltem, aki japán nyelvismerettel rendelkezett az angol mellett, ami elvárás volt. A cég honlapján meg szerepelt, hogy a legnagyobb partnerük egy japán cég. Ezt be is írtuk a motivációs levélbe, el is értük vele a vágyott állásinterjút"- Ez az eset például tankönyvi példának tűnik a számomra. Sokkal hihetőbb lenne számomra a történet, ha egyrészt kiderülne a cég neve, másrészt az, hogy a jelölt megkapta-e az állást, harmadrészt, ha tágabb kontextusba lenne ágyazva a sikeres álláskeresés. Például meddig volt előtte munkanélküli a hölgy, továbbá hány alkalommal próbálkozott hasonló trükkökkel sikertelenül?
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2013.03.25. 17:14:14
Gyakran van az az érzésem, hogy a népesség két részre osztható:
1. Van, aki céltudatosan, célirányosan helyezkedik. Rászánja az időt, tudja, hogy mit akar. Az ilyen ember kevés helyre ad be jelentkezést, de azt erősen személyre szabja. Jellemzően el is nyeri az állást, és meg is tartja.
2. Van, ki "a több = jobb" elv szerint megszór ezer munkáltatót a sablon CV-ivel, "az egyik csak bejön" elv szerint. Nem szokott. Nyilván más jellegű állásokról van szó, sokkal pótolhatóbb munkakörökről. Az ilyen ember nagy tételben panaszkodik - mindenki más hibás, csak ő nem. "Nem reális, hogy..."
Az 1. kategóriás ismerőseim már a suli alatt kinézik, hogy mi lesz utána. Megszervezik maguknak a jövőt, kapcsolatot építenek, és általában nyernek. Ritkán rúgják ki őket, inkább ők váltanak - tudatosan.
A 2. kategóriás ismerőseim tipikusan munkanélküliek. Náluk szokott elcsúszni a végtelenbe a nyelvvizsga megszerzése, az államvizsga, vagy épp a továbbképző tanfolyam elvégzése. Gyakran fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, így csak várni szokták a csodát. Habár otthon ülnek és panaszkodnak, sosincs idejük sem tovább fejleszteni magukat, sem célirányosan keresni állást.
És persze van az a pár ember, akinél a faluban semmilyen munka nincs, remény sincs rá. Az ilyen helyen vagy találékonyan vállalkozni kellene, vagy elköltözni onnan. De Magyarországon ezek egyike sem jön szóba, így marad a csodavárás és a rendszer szidása.
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 17:16:53
Alaister Grand 2013.03.25. 17:22:24
Ez a hozzáállás burkoltan abból indul ki, hogy
- vagy úgyse olvassa végig a CV-t, akinek a kezébe kerül
- vagy annyira gyenge képességű, hogy képtelen több információt priorálni.
szomoruszamuraj 2013.03.25. 17:26:33
Adott egy ember aki úgy dönt, hogy indít egy blogot, hogy segítsen közvetetten vagy akár - ingyen közvetlenül - elnyerni állást. Leírja a meglátásait, tapasztalatait. Erre semmi mást nem kap, csak támadást és primitív beszólogatást. Egy kurva hsz-t nem olvastam még, ami megköszönte volna a tippet."Egy ilyen HR-es nemiszerv" pl...
Komolyan nem értem a posztolót minek fáradozik ilyen primitív parasztokkal.
Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2013.03.25. 17:33:23
Valószínűleg mást és mást tapasztalunk. A Te logikád éles és kikezdhetetlen, ha feltételezzük, hogy van valós munkaerő igény a hirdetések mögött. Azonban az én és sok más barátom egybehangzó véleménye alapján NINCS.
a cégek az álláshirdetéseket alapvetően a saját maguk marketing céljaira használják fel (milyen jól megy nekem, hogy a mostani embereimmel már nem bírom a munkát...). Ki van zárva, hogy vki 1,5 éven keresztül nem talál az egész országban egy olyan szakembert aki neki megfelelne. Aztán ezeket a hirdetéseket kezdik el a "fejvdászok" is hirdetgetni, begyűjtve 500 CV-t, szépen kinyomtatva és házalva a multi HR igazgatójánál, kell-e neki a paksaméta.
Ez a valóság.
Munka nincs.
a 75 %-ot hogy mértem le? matematikai módszerekkelm kiszámoltuk a haverokkal hány jelentkezés hány telefonos megkeresés és hány személyes interjú volt mondjuk 1 hónap alatt. Az eredmény kiábrándító.
akrosztikon 2013.03.25. 17:36:17
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 17:37:30
Tudod, nagyon bosszantó, amikor kb. kétszáz jelentkezésből tízre jön válasz, a maradék százkilencvenről még azt sem tudod, hogy célbaért-e.
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 17:39:50
Bambano 2013.03.25. 17:41:53
a következő alapszabály: motivációs levél csak kezdő hr-esnek kell. profinak nem.
harmadik alapszabály: cv-re van szabvány és szabványos sablon. tehát nem tologatod jobbra-balra, nem írod elejére-végére, hanem használod a szabványt.
a poszt ugyanúgy nem ér semmit, mint az a másik 500, ami ebben a témában a neten kering.
Bambano 2013.03.25. 17:46:01
Ezek a kamu posztok, amik hitvány hasznavehetetlen tanácsokkal tömik az egyszeri álláskereső fejét, csak rontanak a helyzeten. Majd jól fellelkesül pár cv író, átírja a cv-t eszerint, beküldi, ott meg éppen bal lábbal kelt fel a hrp vagy éppen telihold van, meglátja, hogy még egy nyüves dátumot se tud a helyére írni, úgy kivágja olvasatlanul, mint a huzat.
Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 17:52:02
Menj el egyszer egy munkanélküli központba, hallgass végig egy friss munkanélkülieknek szóló előadást, aztán rájössz, miért fikázzák a poszt tolót.
Sablonok, sablonszövegek, a probléma pontosan ugyanaz, mint anno a teljesítményelvű mnunkamorállal. Adva volt a 100 %, melós teljesített 110-et. 110 lett a 100. Melós belehúzott, újból megemelte 110-re, oszt kis idő múlva újból az lett a 100.
Visszatérve a "tanácsokra".
Tanácsot könnyű adni. Könnyebb, mint kalácsot. Főleg, ha a tanács semmit nem ér. Belegondoltál abba az egyszerű ténybe, hogy a kiemeltből tömeg lesz, ha mindenki kiemel?
Ezért nem ér semmit a nagy tanácsadás. A HR zseni szarik rá, ki mit írt, éppen aktuális napi bajai alapján kiválaszt a háromszázból tízet, oszt a végső szelektálást úgyis a megfelelő helyi vezető végzi.
Visszatérve a munkanélküli központba. Végigültem a "kötelező" három órát, amin az alaptéma a Gipsz Jakab állástanácsadó heti rendszerességű előadásainak fényezése, és jelentkező keresése volt, valamint a fő vonulat az volt, hogyan adjunk el Amway termékeket, ahol a termék a munkanélküli volt, de az összes módszer abból a sportcsarnokbéli munkámból köszönt vissza, ahol mosóport árultak közel 10000 embernek.
Szóval ne csodálkozz ha osztják a poszt tolót, a semmit nem mondó sablonokon kívül semmi értelmes és használható dolgot nem írt le, amit már ne írtak volna le előtte vagy háromezren.
Az élet kegyetlen.
Dont' wake up! 2013.03.25. 18:22:15
NEM AZ A BIRKA, aki a CV-jét nem színes ceruzával, temérdek, totál felesleges baromságokkal teletömve készíti el... Sőt, az ilyesmi minden bizonnyal megnehezíti a döntéshozó(k) munkáját is. Persze az is lehet, hogy az éppen csak azt a célt szolgálja, hogy aki nagyon nagyot mond, az egyből kiröhögjék...
Egy munkáltatót csakis az érdekel, hogy a pályázó, a gyakorlatban megfelel-e majd a pozíciójának.
Nem a küllemet, hanem a tartalmat kezeli prioritásként.
Persze a sok, a posztolóhoz hasonló "sötétben tapogatódzó" munkáltató, talán majd innen tájékozódik - szerencsétlenségére - hogy neki mit is kéne elvárnia...De könyörgöm, jó döntés, hogyan is lehetne hoznia...?
Jobangel! Kérlek, ne Te akard megmondani! Nem szép dolog!
Te mit kezdenél egy piros filccel, az állásinterjún?-
magyar bucó 2013.03.25. 18:50:29
Dehogynem. Amikor valaki húsz év után elveszti az állását az első kérdése, hogy mi a lófasz az a motivációs levél.
magyar bucó 2013.03.25. 18:50:29
Dehogynem. Amikor valaki húsz év után elveszti az állását az első kérdése, hogy mi a lófasz az a motivációs levél.
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 18:59:12
Ahol tényleg elvárják, hogy csontig hatolóan benyaljon a leendő munkaadónak, ott nagyon nagy gáz van.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 19:07:45
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 19:17:32
Void Bunkoid 2013.03.25. 19:17:38
Ez kissé undi. A csaj recepciósnak jelentkezett, ami annyiból áll, hogy ügyfelet fogad, kávétfőz, naptáratintéz, satöbbi.
ÉS NEM A JOGÁSZ HELYETT FOGALMAZ, mint amire gondolom végül fel lett véve.
penumbra1984 2013.03.25. 19:43:22
Decemberben elküldtem egy állásra a jelentkezésem, márciusban sikerült egy emailt kapnom, hogy sajnos most nem rám esett a választás... Ha nem ír, rá nem jöttem volna...
Bambano 2013.03.25. 19:57:34
Az email korában ezt és minden más funkcióját is régen elveszítette.
kvadrillio 2013.03.25. 20:03:27
R A MUNKANÉLKÜLIEKET !
HOVA MEG KINEK KŐNE MOTÍVÁCIJÓS LEVÉL, A DIPLOMÁSNAK-E, AKIT NAGY NEHEZEN FELVETTEK KÖZMUNKÁS-GALLYAZÁSRA ?????
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 20:18:30
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 20:21:19
Vagy hasonló: laborba kerestek mosogatót. Felvételi követelmény érettségi(!!) és ők is kértek motivációs levelet, amennyire vissza tudok rá emlékezni.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 20:38:49
Bambano 2013.03.25. 20:38:57
Norx 2013.03.25. 20:59:08
Nem szeretem a HR-eseket, de a hitetlen inaktív picsogást még kevésbé. Néhány fejvadászt elismerek. Több interjúra eljuttattak, volt amit én nem vállaltam, volt amire nem vettek fel, majd később hívott a fejvadász, hogy mégiscsak kellenék, de akkor már nem volt aktuális. Volt olyan, hogy pályáztam kétszer egy céghez, nem kellettem, majd hívott a HR-es, hogy most van egy olyan pozíciójuk, ahová elhívna interjúra. A munkahelyemen hosszan tele volt egy 1mX1,60-as tábla, A4-es állásajánlatokkal, még most is van kinn pár. (Á propos, nincs a zsennyegők közt villamosmérnök, autóipari tapasztalattal?)
A CV-ket adják-veszik egymás közt fejvadászék, vagy lopják a régi munkahelyükről, de hol fáj ez nekem, ha két hetente megkeresnek, és nevet adnak az álláshirdetés névtelenségébe burkolózó céghez? Nem mintha menni akarnék, de egy kis gyakorlást megér ez a kis benchmarking-gyakorlat - mennyit érek a húspiacon? Amit nem szeretek, az a LinkedIn-en bejelölő fejvadászok. Hát mit gondolnak lelkecskéim, mit szólna a főnököm, ha azt látná hogy Norxnak új ismerősei vannak - az iszlifaszli Recruitingtől?
És kell a jó CV és a jó LI profil? Mit gondoltok, mi alapján találnak meg, a szagomról? Mondjuk a CV álláshoz igazításának nem vagyok nagy híve, én arra használom a motivációs levelet, ha meg a HáeRes "nemi szervnek" túl hosszú, vagy túl magas, már megéri ha nem kell olyan céghez menni.
Bocs a nagy pofámért, 10 éve adófizető vagyok,5 (+1 nem hivatalos) munkahelyem volt, és kb. 3 hónapot sikerült munka nélkül lennem, mindezt xaros bölcsészdiplomával.
Jobangel/HRPortal megy úgy marketingel, ahogy akar és tud, ők is a piacról élnek. Így legalább van hol tájékozódni a trendekről a most bekapcsolódó álláskeresőknek is.
Bambano 2013.03.25. 21:04:24
azóta már tudja minden ismerősöm, hogy aki hr-es, az előttem titkolja:)
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 21:09:35
Szóval pillanatok alatt felmegy bennem a pumpa, valahányszor meglátom a szót. :)
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 21:13:13
Norx 2013.03.25. 21:15:14
A fejvadász a piacról él. Ha sok gyökeret ültetne a céghez, akkor nem fogják egy idő után hívni, mert egy interjúztató manager 1 órájának felesleges elcseszésével a cégnek akár 15e Ft kiesést termel (nem beszélve a HR-es kétezréről, és a csopvez 8ezréről). Sok fejvadász HR-es volt, csak lejött a fáról, mert elege lett a rosszindulatú buta nemiszervekből.
Persze van kedves és értelmes HR-es, a mi HR menedzserünk is ilyen, de ritka.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 21:17:34
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 21:19:51
Norx 2013.03.25. 21:20:27
Norx 2013.03.25. 21:23:49
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 21:25:45
Lajos ghr 2013.03.25. 21:47:08
ugyanolyan ember fogja elolvasni, mint aki írja. másnapos vagy álmos, nyugodt vagy ideges, talán ott ül mellette a metrón...de az erőltetett idiótaságokra nem fog ráharapni az biztos.
Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2013.03.25. 21:52:42
A munkaközvetítőknek ajánlom időnként jelentkezgessenek ők is állásokra, akr a konkurrenciához is, hogy lássanak a másik oldalon focizók szemével is.
A postokhoz gratulálok, végre egy olyan témát vesézel ki, ami mindenkit érint, és előbb vagy utóbb utolér úgyis. Az indulatoktól meg ne féljünk, mindenkiből mást hoz ki a téma, és a valóság mint tudjuk olyan mint a hagyma. Többrétegű.
Norx 2013.03.25. 21:55:10
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 21:57:39
Emellett kár azt hinni, hogy az összes jelölt kedves, aranyos, szeretnivaló ember, mert az a ritkaság. A többség nemcsak, hogy alkalmatlan, el sem fogadja, hogy az, nem is akar fejlődni. És sokszor nem szakmailag alkalmatlan (az a kisebb baj, tanulni sosem késő), hanem emberileg. Emberségre meg nincs tankönyv.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 21:59:13
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 22:02:59
Sőt! Én már jártam úgy, hogy a szakmai vezetővel megegyeztünk, átküldte az anyagomat a HR-esnek, őnaccsága meg közölte, hogy nem és kész!
Privátot szoktál nézni?
Mutatnék/mesélnék valamit, ami nagyon kiakasztott nem is oly rég. :)
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.25. 22:04:22
KAné 2013.03.25. 23:14:41
Amúgy, azt szabad megkérdezni, hogy az ÖNZETLENnek kikiáltott jótéteményeid, mennyi pénzt hoznak neked, havi szinten?
01234567 2013.03.25. 23:15:13
Tudom te ezt nem így érzed. Emberekkel foglalkozol. Azok pedig sorsok, az ő sorsuk van a kezedben. És lelkek, amiket a te általad működtetett mechanizmus megöl bennük. Keress normális munkát. Ha még nem ölték meg a lelked.
01234567 2013.03.25. 23:32:44
01234567 2013.03.25. 23:39:02
"Az életkor jelentőségét az álláskeresők sokkal jobban eldramatizálják, mint amennyire valójában aggódni kellene miatta. Sajnos kényelmes elhinni, hogy nincs mit tenni, elmúlt x éves, emiatt nem lesz állása. Sőt, egymást hergelik az álláskeresők e témában, sok kárt okozva saját maguknak. Valójában bármelyik korosztályról meg lehet magyarázni, miért nem felel meg egy adott feladatra, és az ellenkezőjét is. Pedig az életkor olyan tulajdonság, ami a munkáltatónak önmagában se nem érték, se nem hátrány. Ráadásul amíg egy 45 éves munkavállalónak biztosan van 20 éve a nyugdíjig, egy cég sem tudja, hol lesz 20 év múlva.
Az életkor alapú diszkrimináció leginkább rossz tapasztalatokon alapul. Ezerszer olvashatunk fórumokon, blogkommentekben a „huszonéves HR-es”-ekről mindenfajta pejoratív kontextusban, nyilvánvalóan nem huszonévesektől. Ha a “huszonéves HR-es” azt tapasztalja, hogy az 50 éves jelölt nem találja meg vele a hangot, akkor abból nem lesz állás. Ha az 50 éves úgy lép fel egy szakmai állásinterjún, hogy ő aztán mindent nagyon tud, mert sokéves tapasztalat stb., az lehet, hogy a 35 éves vezetőnek sok lesz, és inkább keres egy jól irányítható 30 éves jelöltet, minthogy felvállalja az állandó konfliktust.
A megoldás itt két részből áll: először is soha ne írjon senki születési évet az önéletrajzába, lehetőleg más dátumot se nagyon. Másodszor, ha már eljutott állásinterjúra, akkor az interjúztató féllel lesz szíves a megfelelő hangnemet megtalálni – annak életkorától függetlenül –, mert nem csak a saját, de a teljes korosztálya esélyeit is rombolhatja, ha ez nem sikerül."
És ezt komolyan és őszintén így is gondolják.
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 23:42:10
videki gyerek 2013.03.25. 23:46:59
Ölni tudnék, mikor egy cég meghirdet, egy wc pucolói állást, vagy valami hasonlót, de motivációs levelet kérnek hozzá. Hát basszák meg, mégis mit várnak, hogy leírja a delikvens, "hogy csecsemő kora óta az Ő szarjukat akarta takarítani". Mert ha valaki űrhajós akar lenni, vagy környezetvédelmi mérnök a greenpeacenél, rendben legyen valami véleménye, affinitása a témához. De a legtöbb ember, csak azért jelentkezik, egy hétköznapi munkára, MERT NEM AKAR ÉHEN DÖGLENI, a bankrabláshoz meg gyáva ! Ezt persze nem lehet leírni, pedig csak ENNYI A MOTIVÁCIÓ. Szóval a motivációs levelet tiltani kellene.
01234567 2013.03.25. 23:58:07
Ott vannak csak a komoly arcok.
legutóbbi kérdés élményeim:
"Ugye ezen a munkán kívül nincs máshol beadva jelentkezése?"
"Nem fordulhat elő az a kellemetlen meglepetés, mi kiválasztjuk, és közben ön kap kedvezőbb ajánlatot és CSERBEN hagy minket?"
"Hogyan reagál, ha aznap tudja meg, túlóráznia kell?"...és stb..stb..
Röhej.
01234567 2013.03.26. 00:00:13
01234567 2013.03.26. 00:05:26
Nálunk? Hagyjuk....
01234567 2013.03.26. 00:16:53
2013.03.26. 00:27:06
És a cv-ben is kell kamuzni, ha az ember leírja mihez ért az nem jó mert a hr-es nem érti meg. Utána kell nézni mik az épp divatos buzzword-ök a hr szakmában és bele kell rakni őket.
Munka volt megírni a posztot, azt látom, de semmi valós, felhasználható infó nincs benne. Komolyan ez a hr-es világ mintha más bolygón lenne. Jelzés értékű kellene legyen, hogy manapság a bkv ellenőrrel egy kategória a megítélése - az én szememben rosszabb...
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.26. 08:01:18
"Ugye ezen a munkán kívül nincs máshol beadva jelentkezése?" ----- Aktív álláskeresőként minden portálon fent vagyok, 50 önéletrajzot küldtem ki a héten, és sürgős állást találnom.
"Nem fordulhat elő az a kellemetlen meglepetés, mi kiválasztjuk, és közben ön kap kedvezőbb ajánlatot és CSERBEN hagy minket?" ---- Nem hagyok cserben soha senkit. Ebben az esetben majd döntenem kell az Önök által kínált és a másik lehetőség között. Mérlegelni, majd racionálisan dönteni fogok. ---> meg fogja kérdezni, mi alapján döntesz, és máris nálad a labda, sorolhatod az igényeidet.
"Hogyan reagál, ha aznap tudja meg, túlóráznia kell?" ---> ez már nem HR-es kérdés, a szakmai vezető helyett teszi fel.
Béla tata (törölt) 2013.03.26. 10:57:33
Csak már rohadtul elegem van, hogy annak van esélye itthon munkát találni, akinek az ismerőse HR-es vagy a cég vezetője,amúgy meg a "szimpla" munkakereső megrohadhat,mire talál valamit.
Több ismerősöm is jelezte,hogy ne jelentkezzek a munkaközvetítők adatbázisába, mert soha nem fognak keresni, és így is lett. Kb. az összes nagyobb közvetítőnél beregisztráltam, rá se f.stak az önéletrajzomra, gondolom egyből ment a kukába, aztán reszelte tovább a körmét a hölgy. Aztán egy behívott személyes találkozóra, ahol 420 percet vártam egy aulában, majd közölték, hogy nincs itt ilyen nevű ügyintéző (?).
Ami a lényeg: érettségivel, két nyelvtudással, 8 éves munkatapasztalattal SEHOVA nem kellek, takarítani túlképzett vagyok, diáknak nem vagyok diák,megváltozott munkaképességű nem vagyok, és nincsen diplomám. Akkor nekem nem jár tisztességes munka?!
Szóval kicsit baromira felhúz, ha olyat olvasok, hogy igazítsd a munkához a CV-d, meg mitől jó mitől nem jó a motivációs levél. Felháborítónak tartom, hogy emberi sorsok felett ilyen emberek rendelkeznek és döntik el, ki felel meg egy adott munkára ( ráadásul úgy, hogy egy rohadt személyes találkozójuk nem volt, amiből elszűrhették volna a rátermettségét).
Szóval levonom a következtetést, kis emberrel ott b.sznak ki,ahol csak akarnak, és nyomoroghat ameddig bírja.
Béla tata (törölt) 2013.03.26. 11:09:53
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.26. 11:14:31
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.26. 12:05:44
levendulabandi 2013.03.26. 14:26:28
2013.03.26. 16:07:20
levendulabandi 2013.03.26. 20:19:49
2013.03.26. 20:35:40
2013.03.26. 20:38:38
levendulabandi 2013.03.27. 08:32:31
Én azt mondom, h egy jó Hr-es szakembernek tudnia kell bmilyen CV alapján megállapítani, h első körben kikkel érdemes foglalkozni és nem téveszti meg a sorrend, továbbá nem csak azt a típust fogadja el, ami az ő lieblingje.No igen, kevés jó HR szakember van hazánkban. Talán 5%ra tenném azok számát, akik értenek hozzá, lelkiismeretesek. Ők lesznek azok, akik visszajeleznek, akik tanácsokat adnak, akik empatikusak, segítőkészek. 95% a beképzelt, úrhatnám, hatalommániás, faiskolai diplomával rendelkező, buta- aki pluszban azt hiszi magáról, h okos. :-(
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.27. 08:59:30
5%: megint dobálózás a számokkal, amire a kedvenc kérdésem: hogyan mérted le? Ha nincs rá egzakt mérésed, miért kelted a hangulatot? Kinek lesz tőle jobb ha ilyen legendákat indítasz? Mert az álláskeresőknek biztosan nem...