JobAngel Az álláskeresők védangyala

Mostanság már örülnek cégek, ha „elég jó” embert találnak, aki majd szakmailag oda fejlődik, ahová az állásban kell. De mellé nyílt egy – szerintem - kellemetlen irány a kiválasztásban, ha már szakmailag nem tökéletes, és fejlesztendő az az ember, akkor legalább a személyisége illeszkedjen. Elsőre ez jónak is tűnik, de csak elsőre. Amikor a személyiség, EQ, és egyéb mérhetetlen dolgok alapján hoznak ítéletet az álláskeresőkről az okozhat bajt. Néha még az intuícióikra is hivatkoznak. Ha mindez beelőzi a szakmaiságot, az több kárt csinál, mint hasznot.

Osztom Mérő László véleményét, hogy – idézem – „Az érzelmek egyáltalán nem függenek a tudatos, logikus gondolkodástól, hanem annak nélkülözhetetlen segédeszközei. A szív és az agy indokait lehetetlen szétválasztani”.  Egy egész könyvet írt az érzelmek logikájáról, érdemes olvasgatni, annak érdekében, hogy ne szorítsuk háttérbe a józan eszünket a lélek kultusza okán. És főleg ne higgyük, hogy tisztán racionális döntést képesek vagyunk hozni, mert az szembemegy a másik véglettel.

Folytatva a HR-esek dilemmáit, az előző posztomban írtak szinte eltörpülnek emellett. A gyászhelyzetekben érvényesül igazán, hogy emberekkel bánni a cégen belül egy külön szakma, amit kritikus minden cég üzletmenetére nézve is – amíg a cégben emberek dolgoznak…

Amikor egy tragikus és/vagy váratlan sokk merül fel a munkahelyi csapatban, a HR-es legfontosabb kérdése, hogy vajon bíznak-e annyira a benne, hogy ő ilyenkor a megfelelő lépéseket megtehesse, vagy teljes elutasítással találja szembe magát? Egyáltalán, mik lesznek a megfelelő lépések? Alapvető lenne, hogy ne tetézzük a fájdalmas hangulatot, de enyhíteni sem igazán lehet – mert a gyászfolyamat nem „oldható meg” racionálisan. Két alapesete a munkahelyi gyásznak biztosan van (veszteség és valós haláleset), és persze ez még csak egy elnagyolt fejtegetés, könyvtárnyi irodalmat lehetne felkutatni a témában - és persze csak beszélnek róla, mert a bölcsek köve még senkihez sem érkezett meg, nincs igazi megfejtés. Talán az is segít, ha ezeket a helyzeteket leírva látjuk.

Sok HR-es közösségbe beengedtek, még akkor is, ha nem vagyok HR-es ;) – köszönet érte ezúton is - ezáltal belefutok olyan kérdésekbe, amivel átlagos munkavállaló nem biztos, hogy találkozik.

Mégis, olyan HR-es dilemmák ezek, amikről mégiscsak jó lenne, ha tudnánk. Van, ami apróságnak tűnik, más igen komoly, komor probléma. Ezekből az esetekből az látszik, hogy az emberi kapcsolatokkal mégiscsak jó, ha egy külön szakember (mondom: szakember!) foglalkozik a cégen belül, márpedig ez a HR-es szakma lesz. Még egy jó szakemberként számontartott HR-es is belefuthat ilyen és hasonló ellenállásokba, mert a HR-esnek ellenállni bizonyos munkavállalói vélemények szerint „menő”… (ez a jelenség az álláskeresést is akadályozza, de azt majd máskor tárgyalom ki). A tanulságot előre levonom: Ha a HR-essel szoros lenne az együttműködés, akkor általában jobb lenne minden munkahely.

A referenciakérés komolyabb pozíciókra bevett gyakorlat, ezért a referenciákat jól elő kell készíteni. A toborzó, közvetítő, fejvadász felelőssége is nagy, nem mindegy kiket és hogyan kérdez meg rólad. A szakma legjobbjainak persze erre is van külön referenciainterjú-protokolljuk, de sajnos nem mindenkinek. Ezért álláskeresőként is sok dolgunk van a referenciák vonatkozásában.

Kezdjük a legnehezebbel, a rosszindulat kezelésével. Az „utánanyúlás” az egyik legaljasabb dolog, amit tehet egy sértett vezető, és kis magyar gyarkorlatunkban teszik is sokszor. Álláskeresőként, munkavállalóként ezt leginkább megelőzni lehet, ha már megtörtént a baj, akkor nehezebb kezelni. A legsúlyosabb esetben ügyvéd írt levelet a rosszindulatú volt főnöknek, hogy abba kellene hagyni a rosszhírkeltést. Ő már kérdés, kérés nélkül is küldözgette a célcsoport cégeknek a „jóindulatú figyelmeztetéseit”, amiben előrevetítette, hogy jelöltünk biztosan nem lesz jó munkavállaló, mert… De hogyan lehet ezeket a helyzeteket megelőzni?

Az önjellemzés kritikus pontja az önéletrajznak, mert amíg a tények leírásához - mint előző munkahelyek, feladatok, felelősségi körök, tanulmányok - nem kell túl nagy bátorság, hiszen adottak, addig a készségek, az önjellemzés, az a felfogás, hogy olyan önéletrajzot írjunk, amivel nekünk tetsző állásokat találunk majd meg, kissé nehézkesebb… Az általam sokat szidott sablonokhoz nyúlnak az álláskeresők, gondolván, azokat ehhez értő emberek írták. Sokat nem tévednek, a minták többségét valóban HR-esek, munkáltatói szemmel írták meg, ezért szerepelnek benne olyan szempontok, amik a munkavállalóknak nem jók, de a munkáltatók szeretik látni – ezzel tudatalatt is olyan tulajdonságokat követeltek meg az álláskeresőktől, amik sok problémát vetítenek előre.

Mivel jómagam ugye nem vagyok HR-es (a látszat ellenére sem :D , ) én azt vallom, hogy az önéletrajz az álláskereső céljait kell, hogy szolgálja – ha ezek találkoznak a munkáltató céljaival, akkor nyert ügye van mindkét félnek. A szakmai elvárások, szakmai múlt valamilyen szinten már meghatározott, a személyiség, az egyéni preferenciák megfogalmazása válik tehát kritikussá. És itt szoktak nagyot hibázni az álláskeresők, mikor a leggyakoribb lózungokat veszik át a mintákból az önjellemzésre, készségeik leírására. Íme egy rövid tiltólista (ízlés szerint bővíthető).