JobAngel Az álláskeresők védangyala

Az állásinterjú-technikák időnként meglehetősen otrombák. A helyes hozzáállás, hogy aki ilyen módszerekhez nyúl, annál gondoljuk át alaposan, akarunk-e vele dolgozni a jövőben. Stresszinterjúnak próbálják hívni azt a fajta interjúztatást, amikor a lehető legtöbb kellemetlen helyzetbe hozták szegény jelöltet, hogy lássák, hogyan reagál. A módszer szakmaisága erőteljesen megkérdőjelezhető, de álláskeresőként inkább a konkrét helyzet kezelésére kell felkészülnünk.

A második álláskereső suli is jól sikerült, ezúton küldöm köszönetem a Jól-Lét Alapítványnak és a résztvevőknek.

A jólsikerültség alatt azt is értem, hogy őszintén el merték mondani a résztvevők az álláskeresési problémáikat – és nők lévén – ez többnyire a címbeli kérdés körül forgott. Nőként magam is sokszor belefutottam ebbe az állásinterjú-kérdésbe, egyre inkább abban a bizonyos korban benne járó, önérzetes nőként pedig többnyire olyan választ adtam, hogy sosem lett belőle állás. Nem tanácsolom bárkinek, hogy véget vessen a beszélgetésnek a kérdés hallatán azonnal, mert akkor nem lesz állás belőle. Nemzetközi szinten is arról cikkeznek erről a kérdésről, hogy ha lehet, ne konfrontálódj, és mindenhol a téma szakmai mederbe terelését tartják a jó megoldásnak. Van pár taktika, amivel talán még visszafordítható az interjúztató igénye az intim döntéseinkben kutakodásra. Íme:

A 160 gramm blog írójától kaptam ezt a témajavaslatot és a meghívást a blogjára erre a cikkre, ezúton is köszönet érte!

Sokat foglalkozom azzal, hogy mindenki olyan munkát találjon, amilyen neki mindenben megfelel, a „diétabarátság”, mint szempont eddig kimaradt a témáim közül.

Például az inzulinrezisztensek és cukorbetegek diétája 2-4 óránkénti étkezést is jelenthet, ebből 2-3, vagy hosszabb műszak esetén több is a munkaidőbe esik. Van-e lehetősége arra a munkavállalónak, hogy ezt betartsa? Muszáj, hogy legyen, mert az egészsége mindennél fontosabb.

Az álláskeresés során látott munkáltatói törvénysértések a diszkrimináló álláshirdetésekkel kezdődnek, és ha esetleg mégis odajutsz, hogy konkrét, szerződéses állásajánlatot kapsz, még mindig érhetnek meglepetések. Ezek azok az alkuk, amiket úgy tálalnak, hogy megoldjuk okosba’, de valójában ezekkel csak a munkavállaló, azaz Te járhatsz rosszul.

Ha egy kis ellenállást mutatsz, akkor próbálnak meggyőzni, rábeszélni, ezek mivel szinte tipikus dumák, idézni fogok néhányat. Mivel már úgy érzed, az állás kapujában vagy, és ha beleegyezel, lesz állásod, amire hónapok óta vársz, ott, a pillanat hevében könnyen igent mondhatsz, amit később egészen biztosan meg fogsz bánni. Ezért érdemes előre felkészülni, és kész nemleges válasszal készülni. Nem kell megmagyaráznod, miért nem! Nem tetszik az ajánlat, és kész. Jogod van nemet mondani.

A kiégési fázisokat átnézve – ez, ahogy említettem, egy nagyon pesszimista-realista leírás – látszik, hogy a munkahelyi környezetnek, a kollégáknak, a főnöknek, a HR-esnek mekkora felelőssége van egy-egy ember életének alakításában. Bizony, vezetőnek lenni ilyen jellegű felelősséget is takar, HR-esnek lenni pedig elhivatottságot is követel. A kiégés fázisaiban különböző módon kell segíteni a kollégákat, és tudni kell, hogy a hatékony szakmai segítséggel is csak egy fázissal tudod feljebb vinni, utána más módszereket kell találni, ami abban a fázisban lesz hatékony. Ez persze folyamatos odafigyelést igényel, hogy lásd, mikor hol tart, mikor mire van szüksége.

De mint látszik, kollégának lenni is felelősség, lehet, hogy egy ártatlannak gondolt beszólással is elindítasz valakit a lejtőn, vagy éppen egy jó kérdéssel, őszinte érdeklődéssel megmented.