JobAngel Az álláskeresők védangyala

Ez a cikk jött szembe velem ma. Ízlelgettem, olvasgattam, mert vannak benne érdekességek, sok-sok hasznos tanulság. És néhány pontatlan megfogalmazás, pl. idézet a cikkből: „Nem a tudást keressük elsősorban, hanem az attitűdöt” – nyilván nem arra gondolt, hogy szorgalmas hülyéket keresnek, mert az még egy ekkora cégnek is a halálát okozhatja... A hülye állásinterjú-kérdések megválaszolásáról már sokszor írtam tanácsokat itt a blogon álláskeresőknek, de mindez nem sokat ér, ha az interjúztatók, ilyen magas szintű HR-vezetők sem értik, miért is nem tud mit kezdeni az álláskereső egyik-másik kérdésükkel. Nem, nem azért, mert felkészületlen és lusta. Egészen más okai vannak!

Az általános tapasztalat az, hogy állásból másik állást találni könnyebb, még a nyilvánvaló nehézségek ellenére is, mint pl. nehézkes állásinterjúra járás, folyamatos aggódás és szervezés, nehogy kitudódjon a jelenlegi helyeden. És akkor állásinterjún elhangzik a kérdés, hogy „mikor tudna kezdeni?” Ez egyfelől jó jel, másfelől felvethet újabb stresszes helyzetet, amit meg kell oldani. Mert már egyáltalán nem egyértelmű a 30 nap, és sokan csak akkor döbbennek rá erre, amikor felmondáskor felhívják erre a figyelmüket. Mert az „új” Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény) megenged akár max. hathavi felmondási időt is. Amit a munkavállaló a szerződéskötéskor vagy tudatosan elfogadott, vagy csak simán figyelmetlen volt, és így írta alá a munkaszerződést. Nincs veszve semmi ilyenkor sem, "csak" tárgyalni kell.

A sablonok és klisék átkos hatása, hogy az álláskeresők többsége képtelen saját szavaival megfogalmazni egy-egy gondolatot, de még az általa használt klisét sem tudja kifejtve, részletezve elmondani, ami az állásinterjúk csődjét hozza magával. A legtöbb sikertelen állásinterjú nem a szakmai vonalon bukik el, hanem ezen. Ha a lózungokat komolyan veszi az állásinterjún a munkáltató, az álláskereső nagyon nagy bajba kerül. Mert nincsenek saját szavai, gondolatai az adott kérdésről, a klisé meg jól hangzott, így bennehagyta a CV-ben, át sem gondolta, mit jelent.

Olvasom a mellékelt cikket a K&K magazinban. KKV-knek készült gazdasági magazin ez, és pl. most foglalkozik a munkaerőhiány kérdésével is. Irányított figyelem, vagy a sors keze, de facebookos jártamban-keltemben a múlt héten több munkáltatói posztba, kommentbe is belefutottam. Állították, hogy nem találnak munkaerőt, pedig "hűde"  ajánlatuk van. Mint kiderült, az egyiküknek az ajánlatáról voltak téves gondolatai (nem volt jó), volt, aki csak a rendszert szidta egy kicsit, megint más a problémához jobban ragaszkodott, minthogy megoldást keresett volna. A végén még nem lesz igaza, és talál munkavállalót? Borzalmas lenne feladni az álláspontját, és boldogan vinni tovább a boltot… (hozzáteszem, álláskeresőknél is találkozom ezzel az attitűddel, ugye nekik szokott igazuk lenni, és nem állásuk.)

Szóval, a cikk. Ha csak ebből tájékozódunk, úgy látjuk, hogy a becsületes vállalkozások hiába küzdenek...

Most vasárnap ezen az eseményen vettem részt, főleg azzal a szándékkal, hogy ha tudok, segítsek pár álláskereső tanáccsal annak, akinek éppen ez kell. A rendezvény előtt a Jól-Lét Alapítvánnyal egyeztetve készítettem egy e-bookot, benne kompetenciák leírása olyan állásokra, ami hosszú kihagyás utáni visszatéréssel is jól betölthető (asszisztencia, adminisztráció stb.)

Nem voltak illúzióim arról, milyen helyzetben vannak ők, mennyire nehéz megszervezni az életüket, de voltak pillanatok, amiken komolyan meglepődtem… és nem hittem volna… és sokkolt. Íme pár szemelvény, kiragadott gondolat, mert összefüggő leírást adni hosszú is lenne… A legfőbb döbbenetet számomra az a felismerés adta, hogy a társadalom a fogyatékos, sérült gyerekeket nevelő anyákra hogyan tekint: hibáztatják őket, rosszalló megjegyzéseket tesznek.