JobAngel Az álláskeresők védangyala

Most nem megoldást, vagy tanácsot kínálok, hanem problémákat, kérdéseket. Mivel nem tudom a válaszokat, inkább csak gondolatébresztőnek szánom eme bejegyzést. Kíváncsi vagyok, másnak milyen ötletei, válaszai, megoldásai támadnak ezt olvasván.

Egyfelől már megy a siránkozás, hogy megemelték az érettségi követelményeket. Borzalom, a végén még egy kicsit tanulni kell az érettségiért. Ezért minden empátiámat bevetve sem tudom sajnálni szegény diákokat. A tanárokat sem, csakmert így hatékonyabban kell tanítaniuk.

Másfelől mindenféle fórumokon, blogbejegyzések kommentjeiben megy a sirám, hogy a fizikai munkának nincs becsülete, meg, hogy mezőgazdaságból kellene élni, de mindenki diplomás akar lenni, és könyvtár-ruhatár szakokat emlegetnek, hihetetlen rosszindulattal. Divat lett a diplomások szidása. De ezzel egyidőben mégsem vált divattá a fizikai munka megbecsülése.

Érdekes ellentmondások jönnek ki ebből a két felvetésből.

Az előző poszt után már tudunk/merünk őszintén motlevelet írni, most itt az idő, hogy megtanuljunk pozitívan gondolkodni.

Ostoba lózungnak tűnik, de valamiért mégis azok érnek el nagyobb sikereket az élet bármely területén, akik így gondolkodnak.

Nem nagy dolog, egyszerű szemléletváltás. A pohár félig tele van, és nem félig üres.

Mit jelent ez az álláskeresésben?

A munka a robottól abban különbözik, hogy személyes tartalma van. Akkor is örülök, hogy megcsinálhatom, mikor fáradsággal jár. Nem tudják megparancsolni;  megteszi az ember, ha nem parancsolják is. Belső parancs. Nevezzük a nevén: játék.

/Kornis Mihály: Lehetőségek könyve/

Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni (Csernus Imre)

Ez arról jutott eszembe, hogy sokaknak súlyos gondot jelent a motivációs levél megírása, mert nem merik magukat „reklámozni”, kínosnak érzik, hogy önmagukról írjanak. Főleg, hogy mindezt őszintén tegyék.

Érdekes, hogy amíg ezt sok engem megkereső ember gond nélkül leírja egy segítségkérő levélben, addig a motivációs levélbe – ahová ugyanez kell – görcsösen, erőltetten fogalmazva, sok szenvedéssel írják le, ha egyáltalán. Pedig a HR-es, a pályázati anyag olvasója pont olyan ember, mint én: ha bokánrúgnád, neki is fájna, nem csak nekem :) Pont annyira nem ismered, mint engem: tehát nyugodtan lehetsz vele is őszinte.

Jó motlevelet írni őszinteség nélkül lehetetlen: vagy csak egy száraz ténykupac lesz, ami jobb, mint a semmi, de unalmas, mint egy szénakazal, vagy egy ócska sablonmaradvány lesz, rossz esetben azt is meglátom, melyik honlapról szedted le, még az is előfordul, hogy egyik-másik sablont én írtam meg valakinek, és visszatért hozzám egy másik álláskereső motleveleként...

A jó hírem mára az, hogy semmi kínosat nem kell tenned, lehet úgy témát választani még a motlevélbe is, hogy ne legyen se mesterkélt, se fájdalmasan sablonos.

Az állásinterjúk sikertelenségének leggyakoribb oka az önbizalomhiányban keresendő. Sajnos, az álláskeresőkre itt már akkora nyomás nehezedik, ami hibához vezet. Vagy legalábbis úgy érzik.

Megintcsak „kedvenc” érvemet, a poroszos iskolai neveltetésünket kell okolnom mindezért. Elsősorban nem az a hibás, aki „szétizgulja” az interjúját, sokkal inkább az, aki nem tanította meg, hogyan kell stresszes helyzetben is nyugodtnak maradni, vagy legalábbis annak látszani, és jól teljesíteni. Ehelyett sokaknak az iskolában átélt, tábla előtt állós, alázós, ordítós iskolai felelések jutnak eszébe, ahol azt keresték, mit nem tud, miért lehetne még inkább megalázni szerencsétlen diákot.

Az unásig ismert öltözködési és „mit ne” tanácsok helyett most egy kicsit az önbizalomról mesélnék.