A munkaerőhiány nem múlt el nyom nélkül az interjúztatók lelkében sem. Már másképp kell állásinterjúzni, mint munkaerőhiányban, de úgy már sohasem kell, ahogyan az előző válságban kellett.

Egy kis „történelmi” áttekintéssel kezdeném, mert hasznos, ha megértjük, miféle satuban vannak most a munkáltatók. Ha ezeket álláskeresőként látjuk, értjük, sikeresebbek lehetünk az állásinterjúkon.

1. Állásinterjú a hirtelenjött kapitalizmusban

A rendszerváltás körül sokan veszítettél el a munkájukat, elindult a privatizáció, sok magáncég próbált megfelelő embert találni. Százszámra jöttek a CV-k egy álláshirdetésre, és 5-6 embert meg is hallgattak belőlük, de munkáltatói oldalon azt keresték, ki miért nem lesz jó. A legkisebb kockázat akkor volt egy új kollégában, ha minél inkább meg tudott felelni mindenféle elvárásoknak, még akkor is, ha azok irreálisak vagy törvénytelenek voltak (túlóra vállalása kifizetés nélkül, „hozzál számlát üzemanyagról” stb.) A nagy megfelelési kényszerben és valós kiválasztási tapasztalatok híján kétes színházi fellépéssé alakult az állásinterjúzás, mindenki azt mondta, amit kell. A sok egyforma válasz után felvették azt, aki a legszimpatikusabb, legközelebb lakik, legszebb, legtöbb törvénytelenséget hajlandó elviselni stb. A diszkrimináció jó terepet kapott így, hiszen ha szakmai alapon nem lehetett dönteni a zsarnok tanár rettegett vizsgájává silányított állásinterjúkon, akkor maradt ez. Az álláskereső csak túlélni akart, valahol végre egy állást találni, az ő célja a megfelelés volt.

2. Állásinterjú munkaerőhiányban

Aztán jöttek az új szelek, munkaerőhiány és employer branding, munkavállalói élmény, mi több, jelöltélmény! Élvezze szegény jelölt azt is, ha nem választják ki! (Én ezt a jelöltélményes izét nagyon cinikusnak tartom. Nekem az is megfelelne, ha egyenrangú félként kezelnék az álláskeresőt, és akkor az sem baj, ha nem a legdrágább narancslével kínálják, és a nemleges visszajelzés nem egy HR-esből lett kezdő coach mentegetőzése lenne a telefonban.) A cél megint irreális volt, a ló túloldalán sem volt jellemző a hatékonyság. Utóbb már azt keresték, hogy a kevés jelentkezőből kit lehet a leggyorsabban adaptálni a feladathoz, mert nem volt arra sem erőforrás, hogy betanítsák. Csakhogy kész ember nincs a piacon, mert XY cég sajátosságait nem tanítják iskolákban, de még más cégeknél is nehéz megtapasztalni. De keresték a lila mókusokat ezrével, mintha a küzdelem lett volna a lényeg, nem az eredmény.

3. Munkáltatói márkát munkanélkülieknek?

Most a két probléma mixéhez érkeztünk, sajnos megint van munkanélküli/álláskereső bőven, de ettől a munkáltatóval szemben támasztott munkavállalói elvárások nem csökkentek (még?) Már nem lehet velük zsarnok módon fellépni, közben ráadásul megjelent legalább egy öntudatos generáció, aki inkább kiröhögi a ranglétrát, nem akarja megmászni. Szerencsére.

Ezeket figyelembe véve, mégiscsak meg kell felelni pár elvárásnak, de közel sem annak, amit hirdettek. Az állásinterjú még mindig egy üzleti tárgyalás, tehát a hibákat, amiket el kell kerülni, ebből a szempontból szedtem össze. Íme:

Túl röviden válaszolsz

Ha jó helyre megyünk állásinterjúra, ott felkészülten várnak. Megtervezik, mit mondanak el, mit kérdeznek meg, és kb. a tervezett idő felét arra szánják, hogy te beszélj. Ha te nem beszélsz, akkor rövid, információkat nem adó és eredménytelen interjú lesz. Mindig olyan embert vesznek fel, akiről elhiszik, hogy jó vele együttdolgozni. Ha egy-egy szóval válaszolsz, akkor előnye lesz a jó társalgónak: mert jót beszélgettetek már az állásinterjún is, így ők is kisebb kockázatot látnak benned.

Azt akarod mondani, amit hallani akarnak

Ahogy fentebb írtam: a színdarab közvetetten a diszkriminációt segíti. Nem kell szerepet játszani, amilyen vagy, úgy kell állást találnod. Nagyon sok erőfeszítést kíván mindig olyannak lenni, amilyet elvárnak, ez pedig komoly stressz lenne – a semmiért.

Amikor felkészülsz egy állásinterjúra, arra is gondolj, hogyan mutatod be magad, mik azok, amiket mindenképpen el akarsz mondani magadról. Milyen ember vagy, mi a fontos neked egy munkában, egy munkahelyen? Még akkor is mondd el, ha esetleg ezzel azt kockáztatod, hogy nem a tiéd lesz az állás. Rossz állást bármikor lehet találni, a legnagyobb munkanélküliségben is.

A válaszaiddal nem készíted elő a döntésüket

Minden egyes kérdésben ott a lehetőség, hogy olyan válaszokat adj, ami a melletted szóló döntésüket erősíti meg. A döntéshez információra és benyomásokra van szükségük. Információ az, amivel tud kezdeni valamit. Tehát, pl. a „meséljen magáról” részben ne mondd el, hogy „budapesti vagyok, férjezett, két gyermek édesanyja”, mert ezzel normális helyeken nincs dolguk, nemnormális helyeken meg diszkriminálnak, és kombinálnak, hogy mi lesz, ha beteg lesz a gyerek. Az már hasznos infó, hogy az elmúlt években olyan feladatokat végeztél, ami az álláshirdetés szerint ebben az állásban is kell, hogy ismered az iparágat, hogy van kiterjedt kapcsolatrendszered, hogy ennél a cégnél dolgozik most is két volt kollégád, akivel jól együtt tudtál dolgozni már a múltban is… Amikor kérdeznek valamit, tudni kell, mit is akarnak azzal a kérdéssel valójában. Pl. amikor a motivációidra kérdeznek rá, azt keresik, ők meg tudják-e azt adni neked, amivel majd jól leszel. És itt kéne elfelejteni a színdarabot: nem kötelező kihívásokat keresni, sőt, kifejezetten sokan vágynak stresszmentes rutinmunkára, és ezt vállalhatóvá kell tenni. A munkáltatók is felvállalhatnák végre, hogy az állásban többnyire nem kell se kreatívnak, se extrém ügyesnek lenni, hogy a legtöbb munka unalmas rutin, néha megtűzdelve egy-két rázósabb üggyel.

Nem tárgyalásként tekintesz rá

Keresd a közös pontokat a leendő munkáltatóval, és kérdezz jól. (Itt vannak olyan kérdések összegyűjtve, amiket neked fel kell tenned egy állásinterjún). A válaszokat értelmezed, visszaigazolod, hogy jól értesz-e mindent. Elmondod, te mit akarsz, mik az elvárásaid. Ez így információcsere, egymás megismerése. Tudniuk kell, mit viszel a cégbe, és neked is tudnod kell, mit kaphatsz ott.

Nem tisztázod a kérdéses pontokat

Hallasz valamit az állásinterjún, ami rossz érzést kelt benned, de kell az állás, így nem feszegeted. Ez egyenes út a rossz álláshoz. Mert az ilyen tényezőket lehet tisztázni, és eldöntheted, hogy akarod-e az állást, vagy ideiglenesen jó lesz, amíg nincs jobb, vagy szó sem lehet róla, hogy ezt vállald. Ha ez a döntésed megvan, ennek fényében tudsz tovább tárgyalni. Vagy csak azért végigmész az állásinterjún, hogy rutint szerezz, mert eldöntötted, hogy ide te nem jössz dolgozni. Ilyet is szabad.

Nem kezdesz béralkut

Az állásinterjú, vagy a sokadik körös állásinterjú utolsó momentuma szokott lenni, hogy megkérdezik a fizetési igényed, mondasz egy számot, rosszabb esetben egy intervallumot, a másik oldalon hümmögve felírják egy papírra és kész. Van még kérdése? Örülök, hogy megismertem, viszontlátásra. Ebből így a legritkább esetben lesz jó fizetés, jó állás. Először is, már az állásinterjúra híváskor egyeztetni kell, egyforma nagyságrendben gondolkodtok-e a bérezésről. Azonfelül nem intervallumot kell mondani, hanem egy minimumot, és jelezni kell, hogy tudod, hogy van egy tervezett költségvetésük erre (hiszen megbeszéltétek), és bízol benne, hogy megtaláljátok a közös pontot. Vissza is kell kérdezni, ez így elfogadható-e számukra.

Összefoglalva

Állásinterjún tárgyalunk, amire fel kell készülni. Magadból, a cégből, a tárgyalópartnerből akár. Információ nélkül nincs tárgyalás. Ha azon múlik egy állás, hogy ki a legfelkészültebb, legjobb tárgyaló, az viszont jó hír: szakmai alapú kiválasztás lesz belőle, mégpedig általános normaként.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes (jelen helyzetben csakis online, kamerás, élő konzultációs) segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

 # # #