JobAngel Az álláskeresők védangyala

Angol CV fejezetek

2014. július 29. 11:50
62 hozzászólás

20140729.jpgMég nem foglalkoztam itt a blogon angol nyelvű CV felépítésével, de azt tapasztalom, hogy a többség a magyar önéletrajza tükörfordítását tekinti angol CV-nek. Ez magyarországi állásra, ahol csak annyit akarnak látni jelentkezéskor, milyen szinten vagy angolból, jó lehet. De ha igazi, profi angol önéletrajzot akarsz, amit nemzetközi szinten is tudsz használni – vagy akár csak feltölteni a Linkedinre – akkor a tükörfordítás kevés lesz. A profi angol CV pedig természetesen a profi magyar mellé is elküldhető, a tükörfordítás helyett.

Az angol CV felépítése sokban hasonlít a magyarra, de sokkal célratörőbben lehet fogalmazni, és a fejezetcímeket is jól lehet variálni. Az alap CV fejezetek pl. így festenek (a sorrend természetesen változtatható, a céljaidnak, mondanivalódnak megfelelően)

  • Name and Contact Details
  • Personal Statement
  • Skills
  • Languages
  • Work History
  • Achievements
  • Education
  • Interests and hobbies
  • References

Az egyes fejezetek a benne lévő tartalom szerint természetesen más címeket is kaphatnak, íme néhány példa:

Personal data = Contacts = Contact details – én a kapcsolati adatokat javaslom csak megadni, családi adatok, születési idő, lakcím általában nem kell, elkerülendő a diszkriminációt. Nemzetközi vonatkozásban ide kerülhet az állampolgárság, munkavállalási engedélyek, korlátok, vízum, jogosítvány(ok) stb.

Summary = Highlights = Personal Statement= Professional Summary = Profile = Professional Profile = Qualification Summary = Objective --- Ezt a fejezetet annyira sablonosra írta meg mindenki, hogy régebben nem javasoltam ilyet írni, mert többet ártott, mint használt. Mostanra elkezdték megtanulni használni az álláskeresők, ezért én is bátrabban ajánlom. (bővebben erről a CV fejezetről itt írtam)

Work Experience = Employment History = Experience = Professional Experience = Previous Employment = Work History = Technical Expertise = Communication Expertise – Ezt a címet is úgy érdemes kiválasztani, hogy igazodjon a valós helyzethez, jól bemutassa, milyen keretek közt dolgoztál. Pl. egy szabadúszó nem Employment History-t ír magáról, hanem „Professional Experience”-t, még inkább a szakmájához fontos tudást és tapasztalatokat, pl. „Technical Expertise”-t. Egy pályakezdő is inkább Professional Experience-ként írja le, hol alkalmazta eddig a tanultakat, mert a 2 hónapos gyakorlatok nem „Employment History”-k, de már fontos tapasztalatok lehetnek. Ha nem dolgozott a megpályázott szakterületen, de mégis meg akarja mutatni, hogy tudja, mi az, hogy munkahely, főnök, naponta bejárni dolgozni, akkor lehet „Work History”.

Skills = Professional Skills = Core Skills = Personal Skills = Technical Skills = Computer Skills – Ezekből akár többféle is használható, annak függvényében, mit érdemes a megpályázott állással kapcsolatban elmondani rólad.

Languages - Igen, akkor is be kell írni, hogy English, ha angolul írtad a CV-t. Ezt elég sokszor megkérdezik, hogy "hát egyértelmű, nem?" Nekünk igen, a keresőrobotoknak nem. Ha nem írod be, nem fognak rádtalálni. Írd be az anyanyelved, a tanult nyelveket, és azt is, melyikkel milyen szinten boldogulsz.

Education = Education & Trainings – Iskolák, kurzusok, minden, az álláshoz kapcsolódó tanulmányod.

Trainings & Courses OKJ-s képzések, szakmai kurzusok ilyen fejezetcímek alatt futhatnak, ha legalább kettő van belőlük, hogy listázható legyen.

Certifications = Certifications & Trainings = Qualifications --- Gyártói minősítések, speciális kurzusok felsorolására.

References = Referees = Sample works --- Referenciaszemélyek megadása Magyarországon nem annyira jó ötlet, mert csak visszaélnek a megadott adatokkal, nálunk inkább azt kell írni, hogy kérésre referenciák elérhetők, de azt is csak akkor, ha az álláshirdetésben leinformálható, referenciákkal rendelkező személyeket keresnek. De referencia lehet pl. egy rendezvény neve is, amit te szerveztél, egy tévéműsor, amit te szerkesztettél, egy szakmai blog, amit te írsz, szerkesztesz, stb.

Accomplishments = Key Achievements = Selected Accomplisments --- utóbbi kettő akkor jó, ha azt akarod jelezni, volt több is, de ezek kapcsolódnak leginkább az álláshoz. Állásinterjún a többiről is lehet beszélni. Ha egymagában nem tölt meg egy teljes fejezetet, lehet kombinálni, pl. így:

Awards & Accomplishments = Honours & Awards --- ha bármilyen szakmai vagy soft skillhez kapcsolódó díjat elnyertél, érdemes lehet beírni.

Interests = Interests & Hobbies = Sports & Hobbies --- Ez nemzetközi szinten is csak arra való, mint a hazai álláspiacon: megkülönböztet a többi jelölttől, ami előnyös lehet.

További szakmai megjelenések, amikben részt vettél: Publications, Presentations, Projects, Conferences, Seminar, Memberships --- Bármi, ami még kapcsolódhat a megpályázott álláshoz.

Kerüljük - magyarban is - az Egyéb, azaz Others vagy hasonló fejezetcímeket. Ami fontos, azt már a fejezetcímmel felcimkézzük, miért fontos, ami nem fontos, az meg "Others", de ami a CV írója szerint nem fontos, az az olvasót sem érdekli.

UPDATE 20140730:

- A "Trainings" sokak szerint nem helyes, de legalábbis furcsa, azaz legyen CV fejezetcímében "Training", egyes számban.

- Szóbakerült az írásbeli és szóbeli nyelvtudás leírása: written és spoken English-ként szerepeljen.

Köszönet a hozzászólóknak!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

nyereményjáték33.jpg


Idétlen álláshirdetések gyűjteménye

1. Böngészd az álláshirdetéseket!

 2. Találtál egy idétlent, viccest, bénát, irreálist?
Küldd el nekem!

2014. szeptember 10-én sorsolás!
Részletek itt!

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr946556269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilalalilalázik 2014.07.29. 21:26:21

Ez a cikk úgy hülyeség ahogy van...mi az, hogy "progi angol cv"? Brit? Ameriaki? Ausztrál?

"én a kapcsolati adatokat javaslom csak megadni, családi adatok, születési idő, lakcím általában nem kell, elkerülendő a diszkriminációt"

Most külföldre akarsz CV-t küldeni, vagy Magyarországra? Csak mert pl. Nagy-Britanniában kurvára nem jellemző a diszrkimináió a név alapján, ellenben otthon ha pl. Lakatosnak hívnak, akkor valószínű lehet 3 diplomád akkor is leszarnak... úristen, agybaj, hogy micsoda alakok osztják itt az észt. :DDD

vuvuvu2 2014.07.29. 21:46:18

hát ez az angyal még biztos nem látott igazi angol nyelvű cv-t... sem brit sem us fazonút... és hát angolul se tud rendesen... de sebaj, aki külföldre pályázik, annak több esze van, megoldja a problémát magától, ha mégsem, akkor pedig eleve alkalmatlan hogy külföldre pályázzon.

ez a blog elég ügyesen van összerakva, de ezúton hívom fel az igényes pályázók figyelmét hogy kezeljék fenntartásokkal a blog tartalmát.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 21:47:18

@lilalalilalázik: mi az, hogy "progi angol cv"? Tényleg, mi az? Mert ilyen szókapcsolat ugye nem szerepel az egész posztban. Név alapú diszkriminációról sem írtam. Olyanon hőzöngsz, ami nincs :P

A régiós felvetésed jogos, de mivel angol CV témában ez az első poszt itt, az alapoknál gondoltam kezdeni. Pl. hogy ne írjon olyat az álláskereső, hogy "previous workplace". Régiókra majd kitérek a későbbiekben, mert persze, hogy más a kanadai, ausztrál, de még USÁn belül is vannak különbségek, brit vagy ír szintén más.

vuvuvu2 2014.07.29. 21:56:40

"Languages - Igen, akkor is be kell írni, hogy English, ha angolul írtad a CV-t. Ezt elég sokszor megkérdezik, hogy "hát egyértelmű, nem?" Nekünk igen, a keresőrobotoknak nem. Ha nem írod be, nem fognak rádtalálni. Írd be az anyanyelved, a tanult nyelveket, és azt is, melyikkel milyen szinten boldogulsz"

ingyen jótanács csak ehhez az egy részhez: annyi nem elég hogy English, hanem az is kell hogy milyen szintű az English pl. native or bilingual / full professional proficiency / limited professional proficiency

vuvuvu2 2014.07.29. 21:58:29

@jobangel: a workplace szó mint olyan nem is létezik az angolban, legfeljebb a pidgin english-ben esetleg hunglish-ban

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:04:26

@vuvuvu2: Hol hibáztam az angol részben? Ha megmutatod, megköszönöm, és kijavítom (lektoráltatva volt anyanyelvi emberkével, de te nyilván jobban tudsz angolul nála :P

Aki tőlünk külföldre pályázik, többnyire pont olyan tanácstalan, mit aki hazai körben próbálkozik. Nincs "eleve alkalmatlan", aki beszéli az adott nyelvet, meg tudja oldja, legfeljebb segítséggel.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:04:45

@vuvuvu2: tudom, és mégis hány CV-ben benne van...

Ginlia 2014.07.29. 22:15:02

Segítek az angollal. Az én személyes anyanyelvim ezt írta arra, hogy 'trainings': We never say it with an 's' at the end. It's only ever training.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:15:31

@vuvuvu2: khm, ott van az általad is idézett sorban, hogy "és azt is, melyikkel milyen szinten boldogulsz" Köszi az ingyen tanácsot, az még jöhet, ha köpködés nélkül is megy, még jobb ;)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:21:49

@Ginlia: Köszi!
Az enyém azt mondta, oké így a poszt. De rákeresve, "trainings" témában megoszlanak a vélemények, ( www.dailywritingtips.com/forum/showthread.php?494-Is-quot-trainings-quot-the-plural-of-quot-training-quot )

Ezek után bárkinek lehet igaza. Ha még van ilyen felvetés, holnap csinálok egy update bekezdést a poszthoz ezekből.

Ginlia 2014.07.29. 22:26:18

@vuvuvu2: Rákérdeztem az angol kontaktomnál a workplace szóra. Ezt mondta: Yes, there is a word called workplace.

Ezt pedig Oxfordból üzenik:
www.oxfordlearnersdictionaries.com/definition/english/workplace

Ginlia 2014.07.29. 22:28:59

@jobangel: Biztos vannak eltérések, ki hogy mondja. Az én anyanyelvi kontaktom egy nagy nemzetközi cég egyik igazgatója. Ő dönt a személyzeti kérdésekben, így lát annyi életrajzot és motivációs levelet mint a nyű. Hiszek neki. :)

Ginlia 2014.07.29. 22:34:13

@jobangel: Megnéztem a linked és ott is a training szót preferálják. Azt írják, hogy fura a többesszám, inkább kerülje olyan szóösszetétellel mint training sessions vagy courses.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:35:47

@Ginlia: Na de CV-ben ez a szó akkor is helytelen, de legalábbis Hunglish. Workplace a fizikai helyszín/helyiség, ahol dolgozik a munkavállaló, de nem egyenlő a magyar "munkahely" kifejezéssel, amit/akit az önéletrajzban munkáltatói értelemben említünk.

Ginlia 2014.07.29. 22:39:22

- Okay but can I use the word 'workplace' in my CV?
- Yes you can.
- But it's better to say Work Experience.
- It sounds more professional to say work experience if you're applying for a job.

Bemásoltam a beszélgetésemet az angolommal a workplace szóval kapcsolatban.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 22:42:41

@Ginlia: Ilyen embernek kell is hinni :)
És akkor kérdeznék is: szerinted verbal vagy oral a szóbeli nyelvtudás? Az oral ugye komoly vihogást vált ki, pedig elvileg használható. (ebből meg megint döntse el egy nyelvész, ha tudja: grammarist.com/usage/oral-verbal/) Ezért részemről általában spoken-re van javítva, abból baj nem lehet :)

Ginlia 2014.07.29. 23:04:00

Orális, verbális, beszélt dilemmában ez jött:

- Spoken English?
- Yes. Knowledge of the spoken English is more correct. Why?
- You tell me. :)
- I could do that but I won't until you've given it some thought. Why would I say 'spoken'?
- Because when I talk about the four basic skills, I use 'reading, writing, listening, speaking' - so spoken is obvious.
- It would appear so but think differently. I could know lots of verbs but still be incoherent when talking to a native. Can we rule the 'verbal' answer out now? Knowledge of the spoken English is far more powerful because it means I can communicate in a deeper way that just oral skills or knowing lots of verbs.
- So the questions is which collocation you would use in a CV.
- It means I can engage in street conversation or meetings or everyday life in a manner that means I can be easily accepted and understood. In a CV I would say that I have good knowledge and command of the spoken English language.

Ginlia 2014.07.29. 23:09:09

Örültem a beszélgetésünknek, remélem néhány olvasó is profitált belőle. :)
Jó éjt!

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2014.07.29. 23:12:00

Hobby kategoriaban csak azt tudom mondani, hogy kedves Jobangel jobb lenne, ha odafigyelne mi van odairva. Eleg sokat elmond a jelentkezorol.
Dolgoztam egy helyen (frissen indult iroda, tele frissen felvett emberekkel) 95% fotos volt es szeretett utazni. Es felvettek oket egy "szinte" call centerbe, baszottul nem kreativ munkara. Nem ertem. Ok meg azt nem ertettek, miert mond fel sorban mindenki par honap utan. Persze a kozvetitonek tuti biznisz volt, hiszen minedenki ott maradt par honapig (szerzodes kotelezett, mert ha nem, akkor az amerikai betanitas koltseget meg kellett volna teriteni), szoval a fejvadasz megkapta a jutalekat es mar kereshetett is uj munkaerot.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.29. 23:23:21

@Ahmet: A call centert szinte mindenki kényszerből vállalja, mint a takarítást: amíg nincs jobb, túlélő állásnak jó. A "szinte" call center nem tudom, mennyiben jobb, de bizony ilyen állásoknál számolni kell a hatalmas fluktuációval és olyan szerződést kell kötni a közvetítővel, amiben ezt a közvetítő nem tudja kihasználni. Szerintem ez nem volt így korrekt a közvetítőtől.

A hobbiból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, és kiválasztási alapnak sem jó igazán, mert a "zenehallgatás, utazás, olvasás" szinte rendszeres, és nehezen komolyan vehető.
A jelölteknek azért javaslom, mert jól megkülönbözteti őket, akár többszáz jelentkezőből is, mert ha "operaelőadások, hangversenyek látogatása, magyarországi kastélyok látogatása és reneszánsz irodalom olvasása" lenne leírva, az már egyedi.

Horváth James 2014.07.29. 23:37:06

Ginlia: a Te angol ismerosod a verbal szo hallatan iges kifejezesekre gondol :))))

M_R 2014.07.30. 06:10:31

"lektoráltatva volt anyanyelvi emberkével, de te nyilván jobban tudsz angolul nála :P"

Nem jelent semmit.. Kb 8-10 éve egy haverom mutatta a egy PC User Manual magyar nyelvű részét.. Nyilvánvalóan magyar anyanyelvű ember fordította: a legenyhébb az "egérrel kattantsa" volt.

"A számítógép kikapcsolása: A Windows-ból való kijutás és a számítógép automatikus eloltása érdekében, kattantsa: START Shut Down. "

Na ennyit az "anyanyelvi emberkéről"....

bontottcsirke 2014.07.30. 07:04:58

A Language Leader Interben a Work fejezetben van egy önéletrajz, ami ehhez nagyon hasonló, valamint több ilyennel is találkoztam már üzleti könyvekben, tehát nem rossz.

Az angol nyelv pedig okozhat meglepetéseket. Pl sokan úgy tanultuk, hogy nincs ilyen, hogy family house csak detached. Nincs a francokat. Workplace-t ugyanúgy használják vagy place of work-öt mondanak, de beszédben simán és még sorolhatnám.

Ginlia 2014.07.30. 09:35:46

@Horváth James:

- When I say VERBAL, does it refer to verbs?
www.oxfordlearnersdictionaries.com/definition/english/verbal
- Yes and no. I can be understood in two ways - it can mean to refer to verbs or it can be referring to speaking.
- When it means speaking, it still doesn't match with English knowledge?
- The word verbal isn't really compatible when you couple it together with English knowledge. You could hear it when you say it couldn't you?

Ann1294 2014.07.30. 10:26:14

@jobangel: europass.hu/CEDEFOP/cv_blank.html Errol mi a velemenyed?

Mondjuk en nem ez alapjan irtam az angol oneletrajzom, de gondolom ez is tobb mint a semmi egy kezdo oneletrajzironak.

-----

En sorrendileg az alabbit vallom: szemelyes adatok, munkatapasztalat (legujabb elol), oktatas, trening, egyeb incl. nyelvismeret, jogsi,vegen hobby (sport mindenkepp legyen). Keresre meg kuldok referenciat, nem irom bele, se alairas, se datum. Eddig megfelelt az EU osszes orszagaban, sok helyrol hivtak. Fellove Monster, Linkedin. A legfontosabb az online siteokon (kuldfoldon sokkal elterjedtebb) a kulcsszo (szakmai specifikus kulcsszavak, reszletesen ficakokba szedve mit is csinaltam ott) szerintem, arra keresnek, nem formara. Ez csak sajat velemeny.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.30. 10:39:10

@Ann1294: nem vagyok nagyon rajongója a Europassnak, kicsi sem :) Mint formátum, magyar álláspiacra gyakorlatilag használhatatlan, áttekinthetetlen, nem lehet benne rendes leírásokat csinálni, a nyelvtudás fejezete katasztrófális. Nemzetközi szinten is vannak jóval hatékonyabb formátumok. Europasst csak oda ajánlom, ahová kifejezetten ezt kérik, ill. nemzetközi, közszférás, diplomáciai stb. állásokra talán, de ők meg sokszor csinálnak saját kitöltendő űrlapot. A Europass angolja nyilván rendben van, azt lehet template-nek használni.

Dr_utcai_arcos 2014.07.30. 11:08:25

OMG...eddig hiányoztak a nácik az oldalról, de ezt is megtalálták végül. És még a rosszabb fajtából. Kedvem lenne idemásolni néhány levél részletét amit amerikai kollégáktól kaptam volt. Pedig ők elég jól beszélnek angolul. (Bár biztos nem annyira mint itt néhány tanult magyar kolléga...)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.30. 11:32:16

@Ann1294: Ill. még a sorrenddel kapcsolatban: amilyen sorrendet írsz,az nem hibás, általában így kell. Vannak azonban helyzetek, amikor pont a hobbi, vagy a tanulmányok jobban mutatják hogy a jelölt az álláshoz passzol, akkor érdemes játszadozni a sorrenddel.

H_M_CS 2014.07.30. 11:43:33

@Dr_utcai_arcos:
Négy angol nyelvterületen eltöltött év után rendszeresen engem kérdeznek az ír és angol kollégáim helyes kiejtésről, szemantikáról és betűzésről. Szóval nyugi, sok magyar jobban tud angolul, mint az anyanyelvi szinten beszélők...

Dr_utcai_arcos 2014.07.30. 13:20:26

@H_M_CS: Nekem a múltkor küldött Obama egy levelet, hogy mivel tudja, rajongója vagyok a West Wing-nek, tudnék e egy-két tanácsot adni a Közel-Kelettel kapcsolatban. 58 a pulzusom, olyan nyugodt vagyok, mint a Balaton egy hét szél nélküli 36 fokos átlaghőmérséklet után.

chocco channel 2014.07.30. 14:05:38

Itt mindenki jobban tud angolul mint egy angol,senkinek nincs akcentusa,ha elbizonytalanodnak tokeletes angol tudasukban akkor megkerdezik a fonokuket ("apukam is megmondta pszichologiaja"), aztan vita szavakon ill annak leten ill. Nem leten,vonjuk be a kollegakat is mert egy noname forumon nem akarunk leegni a biztos angolunkkal,waaaaaa.

Aztan megjelennek a 30 eve kulfoldon elok,meg azok akik 2 ev utan azt hiszik h tenykeg tudnak angolul es szerencsetlen blogger csak nez es nem erti,h ez hogy jon a CV irashoz amikor o csak szeretett volna segiteni.

Ne hagyjatok abba,rohogunk:-)))))

Ann1294 2014.07.30. 15:04:37

@jobangel: Na jo, kezdokent en sem a munkatapasztalattal hanem a sulikkal kezdtem. :) Aztan nyari gyakorlatok, iskolai gyakorlatok... lassak, hogy akarok en. Az az igazsag minden ember es minden allas egyedi. Lehet tipizalni, de nincs abszolut tuti. Ez a szep benne.

Dr_utcai_arcos 2014.07.30. 18:57:37

@chocco channel: Pont ezen járt az agyam egész nap. Idestova 25+ éve ismerkedtem meg az angollal, kb 15 éve azt is elmondhatom, valamennyire ismerem is. De minden nap bennem van az az alázat, hogy mennyire nem ismerem MÉG. És lehet, valaki bitang jól ismeri a nyelvet, de ha valaki meg akarna verni egy texasi kocsmában, én bizony a 8 osztályt végzett texasi farmert kérném meg, hogy szóljon az érdekemben, nem a 6 nyelven ékesszólóan beszélő honfitársamat...

vuvuvu2 2014.07.30. 19:22:16

@Ginlia: attól még hogy megtaláltad egy szótárban légyen az oxordi vagy roxforti, nem jelenti azt hogy tudsz is angolul :-) ha ugyanis tudnál, értenéd azt hogy mi van odaírva magyarázatként. a magyar embernek azt kell megtanulnia (you as well my dear) hogy nem használod a workplace szót, mert abban az értelemben ahogy a CV-ben szerepel ez a szó vagy abban a kontextusban ahogy az egy interjúban felmerül nem helyes, nem angolos a használata. az pedig hogy az anyanyelvi beszélők hogy beszélnek, hagyjuk. tessék szíves arra gondolni hogy a magyarok 80%-a hogy beszél magyarul. B1-B2-es szinten jó esetben. igen, lehet hogy egy angolul jól beszélő magyar helyesebben tud angolul mint egy 16 évesen iskoláit befejező 3 O-level-t nagy nehezen kiköhögő brit. ha ezen valaki most elcsodálkozik, akkor menjen el a nyóckerbe vagy utazzon el BAZ megyébe néhány kistelepülésre és megtapasztalhatja az A2-B1 szinten "anyanyelvi szinten" beszélők hogy állnak a magyar nyelvvel.

nál 2014.07.30. 19:31:22

@vuvuvu2:
"a workplace szó mint olyan nem is létezik az angolban"
...
Te nem azt mondtad, hogy a jelentése nem fedi a magyar munkahely szót, ami miatt CV-ben nem szabad így használni - ez teljesen igaz is lenne -, hanem hogy nem létezik.

vuvuvu2 2014.07.30. 19:34:43

@jobangel:

az egész szvsz tök angoltalan

elég sok cégnél dolgoztam britekkel és amerikaiakkal is és azt kell mondjam minden cégnek ill. nyelvterületnek megvan a saját nyelve és kultúrája. amiket itt felsoroltál leginkább könyvizűek, nem élőek. de ne kérd, hogy írjam meg tételesen hol mi nem tetszik, mert 1/nincs időm erre 2/ nem enyém a blog = nem enyém a feladat = nem enyém a felelősség.

továbbra is fenntartom 1/aki tud rendesen=profin angolul, tehát érdemes egy jó állásra amihez profi angol CV kell, meg fogja találni (akár a google segítségével) a forrást ahhoz, hogy írjon egy profi CV-t 2/aki meg nem tud annyira angolul, hogy ez sikerüljön neki, az meg úgyis kihullik a rostán, és akárki is tolja alá a profi angol CV-t, nem fogja megkapni az állást mert elvérzik az 1. telefonos interjún.

vuvuvu2 2014.07.30. 19:38:41

@nál: azért mondtam mert tanár voltam és ezt vertem a nebulóim fejébe, hogy soha eszükbe se jusson használni ezt a szót. mert ha használják akkor tuti rossz értelemben használják. tehát azoknak akik a C1 szinttől távol vannak (ahogy szvsz a kommentelők 90%-a) azt kell megjegyezeni hogy ez a szó nem létezik. esetleg a place of work igen, de a másik szóról feledkezzenek meg örökre. understood?

chocco channel 2014.07.30. 19:42:28

@Dr_utcai_arcos: Abszolut egyetertek veled, es en is a nyolc altalnossal biro texasit kernem meg,h tegyem ertem valamit nem pedig az angolabbnal is angolabb honfitarsaimat:-))

En sok eve elek itt es attol fuggetlenul h perfekt angol vagyok mindig megvan bennem az az alazat,ami nem hiteti el velem,h jobban beszelek egy angol lektor baratomnal:-)))

Engem joreszt ezert dobbent meg ez a hozzaallas es tulkepp a Hataratkelo kommentjei koltoztek ide:-)))

Egyebkent nekem az apukam ilyen....nem tud rendesen angolul,mindente felreert,de leall a ferjemmel vitatkozni aki echte angol,h azt nem ugy mondjak mert az x ipszilon nyelvkonyvben az nem ugy volt leirva....

Ilyenkor en sikitok a rohogestol,a ferjem pedig udvariasan mosolyog aztan megbeszeljuk,h nem vitazunk vele:-)))))

Szerencsere apu legalabb franciaul es nemetul folyekonyan beszel,csak az angolt felejtene mar el:-))))

nál 2014.07.30. 19:51:11

@vuvuvu2:
Az indítékodat megértem, még ha nem is értek vele egyet.
De amit megtehetsz a nebulóiddal, azt nem játszhatod el olyan felnőttekkel, akiknek van kellő, angol nyelvterületen szerzett tapasztalata, vagyis nem állíthatod, hogy egy adott szó nem létezik, mikor egyrészt szótárak is tartalmazzák - BTW, az MWD szerint az első előfordulása 1828 körülre tehető -, másrészt élőnyelvben is hallani.
A workplace szó így, ebben a formában létezik. Van még kismillió false friend, azokat is mind tiltottad, mert hátha rosszul fogják használni?

chocco channel 2014.07.30. 19:59:07

@Dr_utcai_arcos: Kifelejtettem h anno voltam fejvadasz is es mint ilyen hozzaferesem volt az osszes job site-hoz.Az angolok sem tudnak egy normalis CV-t osszerakni,es az egesz iroda borult a rohogestol amikor a CV hez fotokat csatoltak...egyebkent ott tanultam meg h tok mindegy,h nez ki a CV-d ha ugynoksegen keresztul kozvetitenek akkor az ugynoksegi adminok atformazzak egyebkent is es a kepet (se) fogja latni a leendo munkaltato.

Ha ugynoksegen at jelentkezik valaki melora,akkor felesleges cover letterekkel bajodni,senki nem olvassa el:-)Hulyen hangzik de a fejvadaszok a kulcsszavakat keresik a CV-kben ami a munkahoz kotheto.

Jaaaa es ne legyen "gap" a munkak kozott,es ha megis akkor ne azt irjak be h "utazgattam a vilag korul",meg "tanfolyamon voltam" mert az elsot senki nem hiszi el,az utobbit pedig csak akkor ha van valami papir is arrol h mennyi ideig tartott a tanfolyam.Mert mondjuk egy ev kihagyas,de a tanfolyam csak ket hetes volt,akkor mi tortent a fennmarado idoszakban?

A referenciat csak akkor add meg,ha a melo biztos mert egyebkent csak arra hasznaljak h kiepitsek a klienturajukat es ujabb ugyfeleket szerezzenek.Ha megkerdezik h hol voltal interjun,akkor detto ugyanez,megprobalnak ujabb ugyfeleket szerezni de valojaban azt senki nem kerdezi meg h ott voltal -e?

Ha nem hivnak vissza a meloval kapcsolatban akkor a.,meg nem dontotte el a ceg h mit akar,b., meg,ondtak h nekik nem te kellesz de ezt kb.foghuzoval lehet csak kiszedni a fejvadaszbol.

Az meg h egy fejvadasz feedbacket kuldjon neked arrol,h milyen volt az interjud.....nos az ritka:-)))Egyebkent tok baromsag de igaz az,h valaki telleg azert nem mehet be interjura mert "nem tetszik a feje" vagy valami idetlen hobbija van.

Ezt nem az ugynokseg csinalja,hanem a ceg amelyik alkalmazottakat keres....siman megnezik a. LinkedIn-ed es igenis,sokszor itt is arcra mennek a dolgok:-))

Persze vannak kivetelek,de ezek azok a tapasztalatok amiket en tapasztaltam mielott teruletet valtottam:-))

Konkluzio: en mar csak direkt ceghez kuldtem CV-t fejvadasz ugynoksegek kikerulesevel.

chocco channel 2014.07.30. 20:02:53

Jaaaa es az valami idilli baromsag h nincs rasszizmus "mert ez Anglia".De van.Van h valakinek tokjo a CV-je,de valami kimondhatatlan nevu kulfoldi es akkor a kliens visszasobaj,h van e esetleg angol angol a jelentkezok kozott.

Ilyenkor a fejvadasz nem tehet semmit,csak annyit h a kimondhatatlan nevu CV-jet visszadobja.Nem minden ceg vallja be,vagy vallalja fel de vannak olyan multik ahol van preferencia.Na mostmar telleg mentem:-)))

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.30. 20:04:46

@chocco channel: én is azt gondolom, h a közvetítő nagyon sokat tud segíteni a jelöltnek. Erre nálunk az az általános vélekedés, h ki kell hagyni, meg kell kerülni, és nehogymár beleírjon a CV-be, mert a jelölt azt hiszi, jobban tudja, hogyan kell tálalni dolgokat a CV-ben, mint az, aki évente többezer CV-t lát.

A Tyne folyó déli partja 2014.07.30. 20:10:52

@vuvuvu2: ahhoz képest elég gyakran láttam, pedig itt elvétve vannak csak nem bennszülöttek, magyar meg egyedül vagyok...(rajtam kívül egy szem zimbabwei a külföld).

A Tyne folyó déli partja 2014.07.30. 20:18:06

@Ahmet: mondjuk, sosem értettem, mi köze a munkahelyemnek a hobbijaimhoz. oda dolgozni megyek, nem a hobbijaimat űzni. elég kevés az olyan ember, akinek a hobbija a munkája is egyben.@bontottcsirke: na, én meg family house-t még sose hallottam kilenc itt eltöltött év alatt.. mindig detached (mellesleg, alig van ilyen ház).@lilalalilalázik: "Csak mert pl. Nagy-Britanniában kurvára nem jellemző a diszrkimináió a név alapján"

na persze. rózsaszín szemüveg befigyel. de igen, képzelje el mindenki, hogy létezik errefele rasszizmus, és diszkrimináció....

A Tyne folyó déli partja 2014.07.30. 20:22:08

@chocco channel: pontosan. én pl. jelentkezem olyan munkára, ahol az összes essential és desirable követelménynek megfeleltem. nem hívtak be interjúra. annyira feldühödtem, hogy írtam egy emailt, hogy ugyan miért is nem, mikor az összes feltételnek megfelelek? (azt még lenyeltem volna, hogy nem vesznek fel, ok, volt más, aki szimpatikusabb). de interjúra se. erre jött egy email, hogy mert a CVben nem voltam elég lelkes. na persze...nem volt angolos a nevem, inkább.

meg a másik, ez igaz sztori, mikor egy már itt született, de arab, vagy milyen nevű pasi jelentkezett állásra, be se hívták. beadta szóról szóra ugyanazt az önéletrajzot megint, csak kicserélte a nevét angolosra. érdekes módon rögtön behívták interjúra...szóról szóra ugyanaz volt az interjú. csak a neve változott. de itt nincs diszkrimináció, á, dehogy.

Ginlia 2014.07.30. 20:39:43

@vuvuvu2: Bár nem akartam ebben a sekélyes, megmondó stílusú szóváltásban részt venni, de mosolyogva megemlíteném, hogy állítólag egészen jól beszélek angolul, sőt még papírom is van róla (C2). Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nyitott vagyok minden újdonságra, amely az anyanyelviektől származik. Igen, ez valami olyasmi mint amit @chocco channel: említ úgy mint alázat. :) Mindezt csak azért mondom, mert ha nyomon követted a kommentjeimet, akkor láthattad, hogy többnyire egy anyanyelvi véleményét tolmácsoltam.

Amit viszont szeretnék még elmondani az, hogy mennyire hiteles képet mutat be a kommentek nagy része a magyar mentalitásról. Olvasom a hozzászólásokat és azon gondolkodom, hogy minek ennyit időt és energiát beletenni a destruktív és ellenséges megnyilvánulásokba? Ez valami kompenzáció? Nem azzal van baj, ha valaki nem ért egyet, de ez a provokatív és arrogáns hangnem elég nagy szégyen. Nem irigylem a bloggazdát... :(

chocco channel 2014.07.30. 20:40:00

@jobangel: Ez igy van,a kozvetito rengeteget tud segiteni- ha akar,de a problema az h a nagytobbseg nem akar:-))

hegyiszivacs 2014.07.30. 20:41:19

@A Tyne folyó déli partja: Ausztriában, ahol ugye tudjuk, hogy kolbászból van a kerítés is, és természetesen diszkrimináció sincsen, ugyanúgy, mint Nagy-Britanniában, most készült egy tanulmány, amit a linzi egyetem szociológia tanszéke csinált. Több ezer "fake" életrajzot küldtek el különbözö pozíciókra, mindegyik életrajz osztrák állampolgáré volt, nagyon osztrákos, illetve nagyon nem osztrákos nevekkel. A tanulmány szerint ha nem osztrák hangzású a neved 40%-kal (!!!!!) kevesebb esélyed van arra, hogy behívjanak interjúra. Szerintem ez másutt sincsen másképpen.

hegyiszivacs 2014.07.30. 20:46:55

Az életrajz hobbival vagy hobbi nélkül kérdésre igazából olyan jó lenne fix választ kapni. Velem pl a karriertanácsadó anno kiszedette, aztán amikor interjún voltam a mostani munkahelyemen, kb a harmadik kérdés az volt, hogy és mi a hobbim, mert az életrajzban nem áll semmi. :-) Így legyen valaki okos.
(Egyébként én inkább hajlanék arra, hogy ne tegyem bele, szerintem erös diszkriminációra ad okot)

hegyiszivacs 2014.07.30. 20:49:12

@hegyiszivacs: mármint nem az én hobbijaim adnak diszkiminációra okot, semmi vad dolgot nem üzök. Általában gondolom.
Még mielött valaki téves következtetéseket vonna le.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.30. 20:55:24

@hegyiszivacs: Ha a hobbi diszkriminációra ad okot, akkor oda nem passzolsz, jobb is, ha nem kerülsz be, mert jó eséllyel kiutálnak (pl. extrémsportot űző fiatalt a biztonságot értékelő idősödő hölgyek-urak).

A hobbid pedig a személyiséged része, azaz nyugodt szívvel beírható. Kivételek azért vannak, pl. a profi pókeres nem biztos, hogy jól teszi, ha beírja, de pl. ha stratégiai beszerző pozícióra pályázik, akkor jól teszi :) Ezért a hobbi téma nagyon összetett, viszont jó eszköz, hogy mutasd az emberi arcod, adj szakmán kívüli témát az állásinterjúra (pl. profi interjúztató beszélteti egy kicsit az izgulós jelöltet a hobbijáról, és már fel is oldotta, utána lehet szakmázni).

chocco channel 2014.07.30. 20:58:53

@A Tyne folyó déli partja: ez igy van(sainos).Sokszor ez egyebkent nem a fejvadaszon mulik mert a fejvadaszt csak az erdekli,h szupergyorsan talalja meg a megfelelo embert a poziciora,viszont hiaba kuldi el valami fura nevu kulfoldi CV-jet a cegnek,a ceg siman visszadobja,tisztelet a kivetelnek.

Egyebkent en nem sok kulfoldi fejvadasszal talalkoztam,biztos vannak csak en nem hallottam roluk....ennek egyebkent az az oka (ezt is itt tudtam meg) h nem szivesen alkalmaznak kulfoldieket az akcentusuk miatt (mashol meg imadjak a lengyeleket mert ott pl gyari melora,meg mosogatasra lengyelul tud beszelni a delikvensekkel).

Szoval az erthetoseg alap.

Ne vedd magadra ha nem hivnak be, ez nem rolad szol,vagy a kepessegeidrol csupan arrol,h kulfoldi vagy es jelenleg ez itt nem elony,de hatrany:-)))

Egyebkent fejvadaszkent is nehez szubjektivnek maradni,mert ugye vannak nepcsoportok akik haaaat ize.....ugyanakkor megtanultam,h ez semmit nem jelent,mert pl: egy angolrol,irrol is kiderulhet h egy paraszt (konkretan ki is derult az interjun,sot meg a background checvknel az is kiderult h ketszer le volt tartoztatva sulyos testi sertes miatt:-)))

Ugyanakkor ne add fel,mert a giga multikat nem erdekli h honnan jottel es a legtobb telleg nem rasszista.A diszkriminativak foleg a kozepes meretu multik es cegek,de ott sem mindegyik,csak bele lehet futni.

A pozitiv diszkriminacio meg az amikor felvesznek egy feketet az interju utan mert rettegenek attol h a csaj azt mondja h a borszine miatt nem vettek fel...hulyen hangzik de ilyenrol is hallottam.De a zomuk telleg nem ilyen,szoval ne bosszankodj rajtuk nem erdemes:)))

Nem egyszeru a munkaeropiac jelenleg,volt olyan h feltettem hirdetes a Totajobsra es kb egy oran belul tobb mint szazan jelentkeztek egy sima admin melora.Volt koztuk epitesz is es egy csomo magasan qualifikalt ember.

Oszinten en mindig azokat probaltam bejuttatni akik x ideje voktak munka nelkul,de a CV on latszott h tudnak es szeretnenek dolgozni,es elvallalnak egy kevesebbet fizeto melot is azert,h kifizessek a lakbert.

A frissen vegzetteknek egy nagy kalappal....egyszeruen keptelenseg oket bejutattni egy normalis allasra mert nincs tapasztalatuk es hiaba van meg a tudasuk,ez senkit nem erdekel.

Akiket oszinten sajnalok es mindig probaltam rajtuk segiteninakiknek volt egy konkret szakmajuk amiben dolgoztak 20 evig,aztan tortent valami tores es elmentek mosogatni....mert az ilyen embereket becsulom,sajnos a fejvadaszok zome nem:)))

Fejvadasznak pedig az menjen aki jol viseli a stresszt es szeretne gyorsan es jol keresni ( mert azt lehet) de azok akiket telleg erdekel az emberek sorsa,nos,annak ez nem a legjobb valasztas:-)))

A fejvadaszok egymas kozott elkepesztoek,kritizaljak a kulfoldieket,a segelyen eloket,csak azt felejtik el,h tulkepp barkibol lehet munkanelkuli,beloluk pedig foleg:-)))

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.30. 21:41:13

@chocco channel: "Fejvadasznak pedig az menjen aki jol viseli a stresszt es szeretne gyorsan es jol keresni ( mert azt lehet) de azok akiket telleg erdekel az emberek sorsa,nos,annak ez nem a legjobb valasztas:-)))" ---- Ilyen jól még senki nem fogalmazta meg, miért nem ebben az iparágban dolgozom, miért lett inkább hobbi :))

bontottcsirke 2014.07.31. 06:39:34

@A Tyne folyó déli partja: A family house-nál azt értik, amikor egy-két generáció egy detached-ben együtt lakik. Főleg az elszakadni nem bíró harmincasoknál jellemző. A hobbit azért szokták beleírni, mert lehet következtetni extra készségekre, képességekre. Pl egyes felvilágosultabb mulltik el is várják, hogy valami sportot űzz, különben felmondásra is lehet számítani (pl. német telekom)

magyar bucó 2014.07.31. 06:51:05

@bontottcsirke: "egyes felvilágosultabb mulltik el is várják, hogy valami sportot űzz, különben felmondásra is lehet számítani"

Erről nekem nem a felvilágosult jelző jut az eszembe...

Dr_utcai_arcos 2014.07.31. 09:22:21

@magyar bucó: Ja, és ők határozzák meg mi a sport, vagy adnak esélyt a pályázónak?? Röhej.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.31. 09:49:01

@magyar bucó: Nekem sem. Sőt, meglehetősen diszkriminatív, mert miért ne lehetne egy tervezőmérnök vagy egy könyvelő kerekesszékes pl., vagy végtaghiányos akár?

A Tyne folyó déli partja 2014.07.31. 20:31:07

@jobangel: pl. nekem fingom nincs arról, hogy melyik munkatársamnak mi a hobbija. illetve, párral kapcsolatban van. egyik szeret sütni, másik kézműveskedni, harmadik gyalogtúrázni. és? én meg rejtvényt fejteni, meg biciklizni. és akkor mi van? akkor nem dolgozhatunk mindannyian egy helyen? továbbra is azt mondom, hogy nehogy már a munkahelyem a hobbijaimtól függjön. nehogy már kötelező legyen mondjuk extrém sportot szeretnem nekem is, mert x. munkatárs azt szereti. hogy függ ez össze a munkámmal?

A Tyne folyó déli partja 2014.07.31. 20:37:51

@bontottcsirke: felvilágosultabb? na nehogy már. röhej egyébként. én pl.gyakran szoktam sportolni, mégsem írtam bele a cvbe...ja, a Balaton-átúszásokat pl. igen, csak hogy lássák, hogy kitartó vagyok...de nehogy már meghatározzák, hogy muszáj sportolnom.@chocco channel: jaj, nekem már hatodik (sőt, hetedikbe most léptem bele) megvan a munkám, amit még szeretek is, bár kereshetnék jobban. de amúgy igen, allergiás vagyok én is arra, mikor jönnek,hogy itt nincs diszkrimináció. nincs a fenét.

lengyel: tőlem egyszer kérdezték, hogy mennyire tudok lengyelül. mondtam, semennyire, már miért kéne??? hát mert itt sok a lengyel...)ahova jelentkeztem).

amúgy, több, mint kilenc éve itt vagyok, két darab lengyellel találkoztam, az egyikkel angoltanári állásra való interjún, másikkal meg a sportközpontban. ja, meg a kifejezetten lengyel boltban..sose dolgoztam eggyel sem.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.07.31. 21:17:43

@A Tyne folyó déli partja: A munkáddal lehet, hogy nem függ össze, lehet, hogy mégis. A hobbi itt az álláskeresés kapcsán merül fel. Az álláskeresők szempontjából nézve ez nem kiválasztási szempont, csak egy megkülönböztető tényező, amivel kiemelheti magát a tömegből. Pl. ha egy HR-es kap 300 db önéletrajzot ugyanarra a pozira, valószínűleg a legalkalmasabb 50 nagyon hasonló lesz. Lesznek hasonló tapasztalatok, végzettségek, még a CV szóhasználata is hasonló lesz. A hobbi talán nem. És bizony könnyebb megjegyezni a gitárost, a bűvészklubost, meg a kaktuszgyűjtőt, mint a neveket, főleg, ha csak írásban találkozik a jelöltekkel. Azaz, aki ilyeneket beír, azt könnyebben megjegyzik. Pont olyan tényező ez, mint a fénykép a Linkedinen: statisztikák vannak arra, hogy a fényképes profilokat hosszabb ideig nézik, jobban áttanulmányozzák. Fénykép+hobbi együtt még inkább meghosszabbítja a profilon tartózkodást. Az emberek - még a kiválasztók is - egyszerűen így működnek. És ez már nem álláskeresési ismeret, hanem marketing és/vagy pszichológia.

Emellett persze a hobbid a személyiségedről is árulkodik, bár minden kiválasztót óva intenék attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le a jelölt személyiségére nézve a hobbiból, mert eléggé melléfoghat vele.
süti beállítások módosítása