„Az érem két oldala” egy hétvégi cikksorozat lesz itt a blogon, ahol mind az álláskeresők, mind a HR-es nézőpontját átnézhetjük, egy-egy konkrét álláskeresői panasz, felvetés, téma kapcsán. Egyik olvasóm levelében összefoglalta, milyen panaszai merültek fel a kiválasztási folyamatokkal.

Sajnos vagy szerencsére én már megfertőződtem annyi HR-es és kiválasztási folyamatismerettel, amivel értem, vagy érteni vélem, mi miért történik a HR-es oldalon. Javíthatatlan segítő szándékom hatására pedig egy-egy ügyetlen toborzói híváson, bénázó interjúztatón, szerencsétlen kiválasztási folyamaton sem háborodok fel általában, hanem inkább segítenék a toborzónak. Így egy felháborodott/HR-ben laikus jelölt látásmódját nem tudnám hitelesen megírni, olvasóm pedig megírta helyettem, köszönet érte. Abban maradtunk vele, hogy e cikksorozat alapját az ő írása fogja adni. Az írását betűről-betűre közlöm, változtatás nélkül, a rá adott válaszaimat pedig előzetesen szintén egyeztettük.

Nyilván a levélíró hozzáállása egy-egy témához a saját személyiségét is tükrözi, lehet, hogy néhol ingerült, néhol tájékozatlan, de ez mind nem felróható neki: nem várhatjuk el, hogy egy átlagos jelölt HR-szakmai anyagokat olvasson, csakhogy megértse a toborzás-kiválasztás lényegét, a HR-t magát. A kommentelőket arra kérem, ne szedjék szét, ne minősítsék a levélírót, mert nincs értelme: egy átlagos fiatal jelölt az Y generációból így áll hozzá a HR-hez, az álláskereséshez, semmi kirívó sincs sem a stílusában, sem a mondanivalójában.

A levélben szereplő felvetésekre a jelölteknek is adnék pár tanácsot, amivel az idegesítőnek tűnő helyzetből lehetőség lesz számukra, vagy talán nem zárják ki magukat a jövőbeli lehetőségekből. Azt már ugye tudjuk, hogy a közvetítő inkább jó, mint rossz dolog, de ezek a felvetések többnyire a közvetítői vagy céges toborzói hibákról szólnak. A hangnem meglehetősen ellenséges, láthatólag nem kedvencei a toborzók jelöltünknek. Ez is általános jellemző, így igazán hasznos, hogy ez a levél nem finomkodik. Az álláskeresők védangyalaként viszont az ilyen hozzáállású jelölteket is meg kellene védenem: leginkább saját maguktól, és az okosnak hitt megoldásaiktól. Mert eljön a pillanat, amikor megbánják, hogy valaha egyszer egy állásajánlatot durván utasítottak el.

Lássuk az olvasói levél első részét. Rövid bemutatkozás után ebben a toborzók telefonhívásairól lesz szó.

Aki időpontot egyeztet telefonon, az általában a „researcher” pozícióban lévő toborzó, nincs mit szépíteni, ez pont olyan lenézett munka, mint a salesben a hideghívás. Nem azért csinálja ezt, hogy bosszantson, hanem azért, mert ez az első lépcsője a toborzói szakmának, belőle lehet majd 20 év múlva menő fejvadász.
De még az sem biztos, hogy a toborzó szakma képviselőjeként hív. Egy hívó úgy mutatkozik be a telefonban, hogy a nevét és cégnevét mondja be, a pozícióját nem. Miből gondolja ilyenkor a feldühödő jelölt, hogy nem a cég osztályos titkárnője vagy recepciós, esetleg diák kisegítő vagy HR-gyakornok hívta, aki annyi utasítást kapott, hogy „hívd be a X fájlban lévő lista jelöltjeit az október 3-i tesztre”? A listában pedig van 50 név, mellette 50 telefonszám, ennyi információja van. Miért kellene egy telefonos meghívás miatt felkészülnie mindenki CV-jéből a hívónak? A CV-ket már valaki megnézte, az alapján került a meghívandók listájára a jelölt. Az is lehet, hogy a toborzó cég több hasonló pozícióra futtat keresést, több ügyfelének, és a teszteredmény alapján akarja majd eldönteni, kit hová ajánl, kivel melyik pozícióról tárgyal majd. Ilyenkor mégis mi mást mondhatna, mint azt, hogy „vannak nyitott pozícióink ilyen tudású embereknek”?. Kiakadás helyett, ha épp érdekes lehet egy új állás, kérd meg a telefonálót, hogy küldjön e-mailt a részletekkel, majd visszajelzel. Ezzel gondolkodási időt is nyersz, és még a toborzó cégnek is utána tudsz nézni.

Van eset, amikor még a jelölt e-mailben feltett kérdéseire sincs értelmes válasz, mert vagy féltik az információt, vagy nem tudják megadni, mert maguk sem tudják a válaszokat. Ilyen esetben a közvetítőnek talán érdemes lenne eszkalálni a problémát a jelölteket kereső ügyfél felé: nem lesz (jó) jelölt, ha ezeket az infókat nem tudják megadni.
A jelölt itt két dolgot tehet: vagy tovább erősködik, hogy kicsikarja a választ, vagy feladja,és a meglévő információkból dönt arról, elmegy-e egy tesztre.

Ha különlegesebb nyelv ismeretére keres jelöltet, akkor muszáj mindent megpróbálnia, mert nem sok ilyen jelölt akadhat az adatbázisban sem, hirdetésre sem biztos, hogy tömegesen jelentkeznek. Ilyenkor a keresőnek az egyetlen kapaszkodója, hogy olyan embereket keres, akik beszélik az adott nyelvet, mert ez a fő kritériuma a keresésnek. Jó eséllyel ők ismernek másokat, akik szintén beszélik. Ha téged nem érdekel az állás, lehet, hogy a testvérednek, unokahúgodnak, barátodnak érdekes lesz. Ebben reménykedik akkor is a hívó, mikor valami „azzal rokont” keres. Ha beszélsz svédül, hátha ismersz más különleges nyelveket beszélő embereket is, pl. dánul beszélőt, bár erre tényleg halovány az esély. Nem arról szólnak az ilyen hívások, hogy te, mint villamosmérnök ülj be ügyfélszolgálati call centerbe. Persze, ezt értelmesen is lehet kommunikálni, lehet, hogy meg is történt, de a hívott fél már felkapta a vizet, és nem hallotta meg. Vagy a telefonáló nem tudta kommunikálni rendesen, mit akar, pedig nem nehéz ám azzal kezdeni egy beszélgetést, hogy "A segítségét kérném, svédül beszélő embereket keresek call centerbe". Jelöltünk ilyenkor vagy magát ajánlja, vagy talán eszébe jut más, és nem fogja hülyének nézni a hívót.

Persze a hívó dolga sem egyszerű, még az is lehet, hogy olyan külső adatbázisban keresett egy állásportálon, amiben megtalálta a svéd nyelvtudású jelöltek nevét, és a neveken, telefonszámokon kívül mást nem tud róluk, mert az már fizetős keresés lenne, azt meg neki nem szabad. Igen, a toborzócégek nem vállalnak olyan költséget, amiről nem tudják, visszajön-e valaha.

Fizetési igény: erre rákérdezni normális dolog. Milyen hátrány érhet téged abból, ha tudják rólad, milyen nagyságrendű ajánlatok érdekelnek? Megjegyzést tenni rá tényleg bunkóság, és szakmailag is elfogadhatatlan: nem szólunk be a jelöltnek, nem minősítjük, mert általa lesz bevételünk. Ha mégis ez történik, a jelölt simán szóljon vissza, hogy „kedves hölgyem/uram, ugyan mit képzel?”.
Ide illő eset, amit Sütő Enikő, egykori fotómodell mesélt egy tévéműsorban. Fotózásra hívták, és mikor meghallották a fizetési igényét, elszörnyedtek:

    - De hát annyit a 20 éve itt dolgozó vezérigazgató úr keres egy hónapban!
    - Akkor tessék őt fotózni miniszoknyában - jött rá a frappáns válasz.

Lehet tehát felháborodni, idegesíteni, mérgezni magad, vagy esetleg lehet teljesen lazán, lehetőségként is kezelni egy ilyen helyzetet.

Folyt köv.