JobAngel Az álláskeresők védangyala

Miért nem válaszolnak az elküldött önéletrajzokra?

2013. február 21. 15:00
8 hozzászólás

Ismert panasz az álláskeresőktől, hogy elküldtek már többszáz önéletrajzot, és „válaszra sem méltatták”, állásinterjú, állásajánlat meg végképp nem lett belőle. Sőt, ismerős HR-es is megnézte, szerinte jó, és mégsem kap vele állást.

resume_1.jpg

Az eredménytelenség legalapvetőbb oka, hogy az elküldött álláspályázat alapján a jelölt nem felelt meg a pozícióra. Kiemelendő, hogy az álláspályázat alapján, és nem a valós tudása, tapasztalata alapján. Ezen az álláspályázat kijavítása, átírása segíthet. Mivel ezt tekintem álláskeresési segítő munkámban a specialitásomnak, most nagyjából sorraveszem, miért is nem kap választ egy jelölt az elküldött önéletrajzaira.

0. A pályázati anyag meg sem érkezett!

Ez egy „kakukktojás" ebben a problémakörben, mert pont nem az álláspályázat javítása segít rajta, hanem a pályázás módja. Sok jelöltben fel sem merül, hogy azért nem válaszoltak, mert meg sem kapták az anyagát. Spambe került, rosszul gépelte be a mail-címet, papíralapú anyag esetén elveszett a postán. Ezért az álláspályázat elküldése után 2-3 munkanappal érdemes érdeklődni arról, hogy megérkezett-e. (Az érdeklődés menetéről részletesen itt írtam)

1. Hiányos

Az álláshirdetések többsége megadja, miről is szóljon a pályázat, nagyjából azt is, mit kér az anyagban. Ha fényképet kér, akkor fényképet kell küldeni. Ha fizetési igényt kér, kapja meg.

Ha referenciák kapcsolati adatait kéri a pályázati anyagba írva, ne küldj neki semmit, komolytalan a hirdetés J (bővebben arról, hogy miért ne küldj álláshirdetésre válaszul referenciát, itt olvashatsz)

2. Szűkszavú/Semmitmondó

Az önéletrajzoknak általában a jelölt képességeiről, kompetenciáiról kellene szólnia – minő meglepetés. Ehelyett gyakran kapok csodaszép, volt munkahelyek logoival, néhány soros cégismertetőivel teletűzdelt „önéletrajzokat”, amikbe kétségkívül sok munkát fektettek. Mégsem érnek semmit, mert a jelöltről viszont alapvető információkat nem tudok meg belőlük.

Pl. ha kapok egy titkársági vagy pénzügyi előadói önéletrajzot,  rá kell kérdeznem a konkrét feladatokra, mert nem írják le! Titkárságvezető volt, értem én. De házipénztár-kezelés volt-e? Postabontás, autóflotta-ügyintézés? Banki ügyintézés? Beérkező számlák kezelése? Rendezvényszervezés? Marketing-kampány szervezése vagy annak támogatása? Többnyire kiderül, hogy igen, ilyenek voltak, csak valamiért nem került be az önéletrajzba. Van helyette „általános titkársági feladatok”, meg „napi ügyintézés”, esetleg „bejövő telefonhívások fogadása”. Ezzel aztán sokramegy a CV-t olvasó… hiszen az általános és a napi feladatok mindenhol mást jelentenek, az sem mindegy, hogy a bejövő telefonhívások államtitkároktól, távol-keleti üzleti partnerektől vagy dühösen reklamáló ügyfelektől érkeznek. Másféle tapasztalatot jelent mindegyik. Én ezeket megkérdezem, így bekerülnek a hozzám fordulók önéletrajzaiba.

Ellenben az „élesben” elküldött önéletrajzoknál nem kezd el kérdezősködni az olvasó: azt választja, aki le tudta/merte írni pontosan, mihez ért, mit csinált.

3. Nincs szakirányú végzettség/tudás

Ha az álláshirdetés szakirányú végzettséget kér, akkor azt azért kéri, mert kell neki (meglepő módon). Akár törvényi kötelezettség is lehet, hogy csak olyan embert foglalkoztathat a meghirdetett pozícióban, aki rendelkezik ezzel. Az is lehet, hogy csak olyan emberben bízik, aki iskolarendszer keretei közt tanulta az adott szakmát.

Ha szakirányú végzettséged nincs, vagy csak középfokú, miközben ők felsőfokút kérnek, de sokéve a meghirdetett feladatkört végzed, akkor talán van értelme a jelentkezésnek. Ezesetben nagyon jó motivációs levelet kell írni, sőt már az önéletrajzban is kifejteni néhány sorban, hogy te mennyire alkalmas vagy a feladatra! Állásinterjún be lehet vállalni, hogy ha nekik kell az a bizonyítvány, akkor megszerzed – és tedd is meg!

4. A kértnél alacsonyabb szintű nyelvtudás

Többnyire a nyelvtudás szintjéről beszélünk. Azaz, ha középfokú nyelvvizsgát kér, akkor jelentkezhetsz nyelvvizsga nélkül is, csak legyen középfokú tudásod. Biztos lehetsz benne, hogy ezt le is ellenőrzik az állásinterjún. Ha pedig mindenképpen előírás a nyelvvizsga, már az állásinterjún megígérheted, hogy le is fogod tenni hamarosan. Amint megkaptad az állást, már küldheted is a jelentkezésed a nyelvvizsgára. Esetleg hamarabb is, ha van rá pénzügyi kereted. Ha már megvan a tudásod, miért is ne vizsgáznál le?

Ha a kért nyelvtudással nem rendelkezel, ne pályázz. Nem véletlenül kérik!

5. Rosszul szerkesztett

Formailag áttekinthetetlen, nem az az információ van kiemelve, ami az adott álláshoz szükséges lenne. Formai sablont követ, emiatt elveszik a tartalom. Túl hosszúra sikerült, pl. a vázlatpontok túlságos jobbrahúzása miatt.

Tartalmilag: Nem fordított kronológiai sorrendben tartalmazza a tanulmányokat, szakmai tapasztalatokat, hanem kezdi a 70-es évektől az érettségivel. Vagy érdektelen, állás és személyiség szempontjából irreleváns információkat tartalmaz. (Pl. eladói állásra nem fontos a lakberendezői végzettség, ha valaki gépalkatrészboltba jelentkezik). Ennek legspeciálisabb esete, ha a jelölt a nem releváns végzettségeit közvetlenül a személyes adatai után írta, így tovább már nem is nézték az önéletrajzát, nem is jutott interjúra, míg rá nem világítottam a problémára.

6. Nem testreszabott

Súlyos hiba, ha nem az álláshirdetésre válaszolunk, csak küldünk egy előregyártott sablonanyagot, amibe beleírtunk néhány adatot magunkról egyszer, és azt hisszük, jó lesz mindenhová. Pontosan ettől lesz alkalmatlan mindenhová!

Pl. ha az álláskiírás kiemelkedő Excel tudást kér, a jelölt pedig azt írja a számítógépes ismeretek menüpontba, hogy Microsoft Office, akkor nem nyert. Igen, az Office része az Excel, de az álláshirdetőt nem a Microsoft szoftvercsomagok érdeklik, ő Excelt keres (még akár nem is szabadszemmel, hanem szoftveresen!). Tehát nem fogja megtalálni, amit kért, így nem is érdekli az adott jelölt a továbbiakban. Azaz egy ilyen kérésnél első helyen álljon a magas szintű Excel ismeret – természetesen csak akkor, ha az igaz is. Utána fel lehet sorolni, mit tud még a Microsoft Office-ból, és milyen szinten, de a hirdetésre pontosan válaszolni kell. Minden sorára!

7. Rossz helyesírás

Nem is kérdés, hogy a rossz helyesírással írt önéletrajzok nagyrésze nem mutat pozitív képet a pályázóról. Ellenben ez a legkönnyebben javítható hiba, úgyhogy elő a helyesírási szótárral! (legálisan letölthető innen)

8. Fércmű

A kezünkből kiadott álláspályázati anyag minden szempontból legyen rendesen összeállítva (fenti pontok alapján), és nemcsak azért, mert ezt várják tőlünk, hanem azért is, mert erre van belső igényünk. (Ugye van?) Sok esetben alapvetően elvárható dolgok sincsenek meg (pl. kapcsolati adatok hiányoznak…)

A „mancimokus@” kezdetű e-mailcím nem megfelelő álláskereséshez, de a jelöltnek nem volt igénye egy komolyabbat regisztrálni, pedig nem kerül pénzbe, és vagy 3 percig is eltarthat ….  Kiküldésre kerülnek olyan önéletrajzok, amik még tartalmazzák a Europass logot, miközben már kivett belőle elemeket, mások bennehagyják azt is a láblécben, hogy „További információért a Europassról látogasson el...”

Értem én azt is, ha valaki a céges gépet használja önéletrajzírásra, mert esetleg nincs sajátja, de legalább a metaadatokból szedje ki a cég nevét, user nevét, mert az már adatbiztonsági probléma. De ha ezt nem teszi, mi garantálja, hogy az új helyen figyel majd a céges adatok biztonságára?

-------------------------

A „csomag”

Az álláspályázat nem egyetlen CV-ből áll. Minimum kísérőlevél, de inkább motivációs levél, esetleg referenciamunkák (és nem referencia-kapcsolati adatok!), eddig elért eredmények leírása is része annak, amit álláspályázati anyagnak hívunk. Sőt, a fénykép is az önéletrajzon, ha kérik, ha nem. Az igényesség, ami a kezedből kiadott anyagon látszik, szintén a „csomag” része.

És most nézd végig a saját „csomagod”! Biztos, hogy minden jó benne? Lehet, hogy képes lennél szebbet, jobbat, tartalmasabbat írni? Akkor kezdj hozzá!

Sok sikert!

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr635096550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

levendulabandi 2013.03.10. 08:43:42

Nem válaszolnak, mert
1. szarnak a pályázóra
2. kevesen vannak, de spórolásból nem vesznek fel még 5 embert az osztályra (lehetnének alkalmi munkavállalók is)
3. szarnak,arra, h a pályázó mit gondol a cégükről

Azt nem fogadom el kifogásnak, h ha vkinek a CVje nem passzol a kiírt álláshoz, vagy helyesírási hiba van benne, vagy látszik, h az illető pályázó fogyatékos, akkor ne válaszoljanak. De igen! Válaszoljanak, mi több indokkal! Önt azért nem választottuk, mert franciául alapfokon tud, nekünk meg német ffokú tudású ember kell. Ön karmester, nekünk meg közgazdász kell.

levendulabandi 2013.03.10. 11:23:53

Igen, beljebb van, mert tudja, h mit kell fejlesztenie, pl az angolját.
Ha fenyegetés éri a Hr-est, az büntetőügy (liftes eset), remélem adott esetben is született feljelentés.
Az is lélekromboló ám, ha vki nem kap választ, pláne miután behívták, végigment egy csomó körön és a hr-es azzal búcsúzott el tőle, h "mi mindenképp értesítjük, akár igen, akár nem..." És az nem lélekromboló, h vki diplomákkal ffokú nyelvtudásokkal 20 hónapig keres állást? És nem tudja mi a baj, mert a szaktudását, nyelvtudását tesztelik és dicsérik, a cvjét is, csak éppne nem kell...(nem rólam van szó, nekem van állásom)
És szerinted a Mo-i összes kb 2millió embernek (aki nem dolgozik, tudom, a ksh szerint csak félmillió), mind rossz az önéletrajza?

kiber kóbor 2014.07.29. 21:05:48

Sajnálom hogy hogy ezt kell mondjam, de annak hogy valaki nem kap munkát, nem a HR-es az oka. Oda a managerek buta de dekoratív fruskákat vesznek fel, na kitaláljátok miért?
A cégeknél nincs munka, mindenhol leépítések vannak, de legalább létszámstop. de persze a managerek nem magukon kezdik a leépítést, és persze a Passat+benzinkártyát sem adják vissza, ez mint kötségcsökkentés egyiknek sem jut eszébe, és ez a baj.

Aki utcára kerül, két évig nem talál munkát. Semmilyet.

amit javasolni tudok, mindenki készítsen egy! darab önéletrajzot, egy! darab motivációs levelet, egy! darab kisérőlevelet, stb. egy álláskiírással nem szabad 5 percnél többet foglalkozni, a HR-es sem foglalkozik vele többet, akinek küldöd. De ha 300 helyre elküldöd, hátha lesz egy ahová csak 20-an küldték be és akkor van esélyed. Próbáltam én is a mindenhová a kiírásnak megfelelőt küldtem, részletesen bemutattam magam, stb. És tudjátok mennyivel volt hatékonyabb mint a sablonküldés? SEMENNYIVEL!!!!
de legalább elvette az időm a másik 30 jelentkezéstől.
Fasza...

WildBear 2014.10.28. 18:50:44

@jobangel: Szerintem sokkal korrektebb visszairni a jeloltnek, hogy koszonjok a jelentkezeset, de nem Onre esett a valasztasunk, mint bizonytalansagban tartani...

WildBear 2014.10.29. 10:18:31

@jobangel: Szerintem gonosz dolog bizonytalanságban tartani valakit, akár legyen szó betegségről, vagy párkapcsolatról, akár álláspályázatról;a biztos "nem" is jobb, mint a bizonytalanság.
A tapasztalat az, hogy ha valaki jelentkezik egy céghez, akkor a sikeres(nek tűnő) interjú után reménykedik, várja a visszajelzést, este még egyszer megnézi a postafiókját, hátha írtak, stb. Sokkal-sokkal korrektebb visszajelezni, hogy köszönjük, de nem önre esett a választásunk, mint bizonytalanságban tartani, ami sokkal idegőrlőbb!

WildBear 2014.10.29. 10:21:52

@jobangel: "egy "kösz, nem" pont azokat a lelki folyamatokat erősíti a többségben, amiket nem kellene."

Ha nincs visszajelzés, akkor is rájön az ember a "nem"-re, csak előtte stresszelt egy hónapot.

WildBear 2014.10.29. 10:50:28

@jobangel: Kerestél te állást valaha..?
(Persze, biztos igen lesz a válasz, már 100x is, stb.)

Az összes ismerősömnek ez a tapasztalata; ha megpályázol egy állást, előtte alaposan utánanézel a cégnek (nyilván..), és egy kicsit bele is éled magad a meghirdetett pozícióba.
Interjú után nem tudsz azonnal váltani, hanem várod a visszajelzést erről a pozícióról.

És hidd el, NAGYON sz.r érzés, amikor nincs visszajelzést, még egy nyamvadt "nem" sem.
Sokkal-sokkal tisztességesebb visszajelezni.

WildBear 2014.10.29. 17:18:47

@jobangel: Nézd, ha nem válaszolnak X időn belül, az is "NEM"-et jelent, tehát a jelölt ugyanúgy megkapja a "NEM"-et, csak nem tisztán, egyértelműen, hanem "áh, már egy hónap eltelt, biztos nem rám esett a választásuk" formájában..

Egyébként te vagy az egyetlen, aki szerint ha nem jeleznek vissza semmit, az jobb, mint ha NEM-et mondanak.
süti beállítások módosítása