JobAngel Az álláskeresők védangyala

Jó tanácsok közös megegyezéses felmondáshoz

2017. április 03. 06:00
15 hozzászólás

sign1.jpgÁltalános gyakorlat, hogy a munkáltatói felmondást közös megegyezésként kezdeményezi a munkáltató. Az állásodat tehát mindenképpen elveszíted, viszont a közös megegyezés egy tárgyalási lehetőség, amit érdemes kihasználni.

Miért ajánlják fel?

Egyik ok, hogy az egyszerű munkáltatói felmondásban benne van a munkáltató kockázata, hogy a csalódott munkavállaló esetleg perelni kezd. Ennek speciális változata, mikor joggal fél ettől a munkáltató,

mert bizony vannak szabálytalanságok a felmondás körül. A felmondást indokolni kell, a közös megegyezést nem. Ha nem tud olyan indokot felmutatni, ami egy bírósági eljárásban is meggyőző, akkor a perben veszíteni fog.

Fontos tudni, hogy közös megegyezéssel megszüntethető a munkaviszony akkor is, ha a munkavállaló amúgy felmondási tilalom vagy korlátozás alatt áll (pl. GYED-en van)

A másik ok az sima „policy”, így szokták, és kész, fontos nekik a munkavállaló még akkor is, ha meg kell válniuk tőle, így inkább egyezkednek arról, hogyan lehet ez a lehető legjobb mindkét fél számára, mintsem rossz hírüket vigye a csalódott munkavállaló a munkaerőpiacon. Manapság nem állnak sorban a szakemberek, nem olyan könnyű új kollégát találni, sokat költenek employer brandingre is, tényleg fontos, hogy jól jöjjön ki mindkét fél a szerződés megszüntetéséből.

Gondold végig: neked miért ajánlották fel?

Milyen lehetőségeid vannak?

A Munka Törvénykönyvétől el lehet térni olyan irányban, ahogy az a munkavállalónak előnyös. Ez a tárgyalás alapja. Bármiben állapodtok meg, az mind legyen írásba foglalva, szóbeli megállapodás nem létezik ebben az esetben! Ami törvény szerint jár neked felmondáskor (felmondási idő, szabadságmegváltás, végkielégítés stb.), az mindenképpen jár, a közös megegyezés ehhez képest jelentsen pluszt.

Az anyagiakon túl érdekes kérdés lehet például, hogy mi lesz a tanulmányi szerződéseddel, munkaszerződésben rögzített versenytilalmi korlátozásoddal (illik felmenteni alóla a munkavállalót ilyenkor). Mivel nagyon sokféle megállapodás lehetséges, az egyösszegű kifizetés, x havi további juttatás kiadása, akár havi részletekben, azonnali felmentés a munkavégzés alól, stb. gondolkodási időt mindenképpen kérned kell, és a sokk ellenére össze kell szedned, mit kérhetsz, és hogyan szeretnéd azokat megkapni.

A gondolkodásba érdemes egy ügyvédet is bevonni, ne akarj magad jogászkodni, ha nem ez a hivatásod.

Ne engedj a sürgetésnek, kényszerítésnek, fenyegetésnek, mert annak minden formája jogellenes, és még a közös megegyezés is megtámadható bíróságon, ha a kényszerítést tudod bizonyítani. Aznap, amikor a közös megegyezésről beszéltek, ne írj alá semmit!

Összefoglalva:

  1. Közös megegyezés felajánlásakor kérj gondolkodási időt!
  2. Keress ügyvédet!
  3. Szedd össze az igényeidet, lehetőségeidet, higgadtan. Ezekből ne engedj a tárgyalás során, ha az neked nem éri meg, azaz nem kapsz mást helyette, ami elfogadható.
  4. Ülj le újra tárgyalni, akár az ügyvéded is legyen ott!

Fentiek nem minősülnek jogi tanácsoknak. Az egyetlen, határozott ”jogi” tanácsom, hogy bármilyen kérdésed van, a témában járatos ügyvédet kérdezz!

 

Ha a bejegyzést hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is!

Csatlakozz a Jobangel blog Facebook-közösségéhez is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb karrierrel, álláskereséssel kapcsolatos hírekről!

Jobangel személyes tanácsadásról bővebben itt: http://jobangel.hu/szemelyes-tanacsadas/

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr4312395051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor jár végkielégítés a munka törvénykönyve alapján? 2019.04.13. 12:50:21

A legtöbb munkavállaló egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy mikor, mely esetekben és mennyi végkielégítés jár neki, ha a munkaviszonyát megszünteti a munkáltató. A végkielégítésnek a funkciója kettősnek tekinthető: elsősorban arra hivatott, hogy a mu…

Trackback: Visszavonható-e a munkavállaló felmondása? 2018.07.23. 14:07:38

A felmondás a munkaviszony megszüntetésének egyik módja. A munkaviszonyt felmondással mind a munkavállaló, mind a munkáltató megszüntetheti. Azonban előfordulhatnak olyan helyzetek, vagy éppen a munkáltató és munkavállaló között olyan kedvező helyzet a…

Trackback: A munkaviszony megszüntetése 2018.07.23. 14:06:38

A munkaviszony egy tartós jogviszonynak tekinthető, de egy ilyen jogviszonynál is lehetőséget kell biztosítani a felek számára, hogy azt megszüntethessék. Éppen ezért szabályozza a Munka Törvénykönyve (Mt.) a munkaviszony megszüntetésének szabályait. F…

Trackback: Mennyi a felmondási idő? 2018.07.23. 14:05:39

A munkaviszony megszüntetése bejegyzésnél már foglalkoztam a felmondás idő hosszával, de érdemes kicsit részletesebben írni róla. A felmondási idő felmondásnál jár a munkavállalónak. Felmondással a munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató m…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.03. 09:03:20

"Ami törvény szerint jár neked felmondáskor (felmondási idő, szabadságmegváltás, végkielégítés stb.), az mindenképpen jár, a közös megegyezés ehhez képest jelentsen pluszt."

Ezt mondom mindenkinek évek óta, a tárgyalási alap az, hogy nem járhat rosszabbul alkuval, mint anélkül.
A legfontosabb a tájékozottság, mert egyes munkáltatók szemrebbenés nélkül felajánlanak egy havi munkabért a 20 éves munkaviszony után járó végkielégítés és egyebek helyett, arra hivatkozva, hogy a közös megegyezés a munkavállalónak jó...

Pan Modry 2017.04.03. 09:37:50

Ha valakit a munkaadoja el akar bocsatani kozos megegyezessel ugyhogy nincs vaj a munkvallalo fule mogott az egy jo lehetoseg nagyon jo felteleket kialkudni.

Ilyenkor egyebkent a nem fair munkaado komoly presszio ala szokta helyezni a munkavallalot hogy azt alairja azonnal, na ezt nem szabad!

En ilyenkor azt a strategiat javaslom hogy ne irja ala, sot alljon elo komoly anyagi kovetelessel az alairas fejeben, ha pedig ezt elutasitjak akkor mondja a szemukbe hogy oke, akkor rugjanak ki es kesz...
Amire a targyalas folyaman viszont figyelni kell hogy nem feltetlen a ceget mint jogi szemelyt kell a munkavallalonak presszio ala helyezni (fenyegetni), hanem a donteshozokat, a targyalas folyaman el kell hitetni a donteshozokkal hogy egy esetleges perben te nem racionalisan fogsz viselkedni hanem inkabb szemelyeket fogsz tamadni, el kell hogy higgyek hogy te mint egy veszelyben levo vad ugy fogsz viselkedni, ahol a celod nem a sajat hasznod maximalizalasa lesz, hanem az o szemelyes lejaratasuk maximlaizalasa. Ha ezt el tudod hitetni, akkor sokat tudsz javitani a targyalasi poziciodon. Viszont ez egy mentalisan nagyon megterhelo veghezvinni, csak olyanoknak javaslom akik biztosak benne hogy mentalisan vegig tudjak vinni es van eleg municiojuk (bizonyitekuk) is erre. Figyelem, csak unfair munkaado eseten javaslom.

Ha a munkaado fair akkor amit ajanl a kozos megegyezessel altalaban az is fair, ilyenkor javaslom alairni es kesz.

szemétpasi 2017.04.03. 10:03:15

@Online Távmunkás: Ezt én sem értettem soha, hogy a magyar köztudatban a közös megegyezés miért ilyen kifacsart módon égett be.
Nem túl nagylelkű a MT a kirúgással sem, de még arról a piciről is lemondani...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2017.04.03. 10:48:38

@szemétpasi: Erre sajnos sejtek egy választ: a munkaadóknak nálunk nem volt érdeke soha a munkavállalók jogtudatossága, és egyébként is elég nehéz nyelvezete van ahhoz a jogszabályainknak, hogy elmenjen a kedve a mezei dolgozónak az olvasgatásától. És az így megvezetett emberek amúgy is a jövőjük miatt rettegtek, nem volt erejük utánajárni ilyen dolgoknak :(

Bambano 2017.04.03. 13:29:27

nem nagyon van tárgyalási lehetőséged, ha a munkaadód annyira ostoba, hogy nem tud bármikor szabályosan kirúgni, akkor meg is érdemli.

például átszervezésre való hivatkozással gyakorlatilag bármikor kirakhatnak.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2017.04.03. 13:56:24

@Bambano: Az átszervezés csak akkor állja meg a helyét, ha bizonyítható, hogy valóban átszervezés történt. Pl. nehezen elfogadható az átszervezés, ha összesen 1 embernek nem lesz a végén munkája, de érdemben nem változtak a folyamatok, tevékenységek.

Irbisz 2017.04.03. 14:23:39

@Bambano:
"nem nagyon van tárgyalási lehetőséged, ha a munkaadód annyira ostoba, hogy nem tud bármikor szabályosan kirúgni, akkor meg is érdemli.

például átszervezésre való hivatkozással gyakorlatilag bármikor kirakhatnak"

Egy fenet. Azokat igen, akiknek nincs eleg tudasa a közös megegyezesröl, a munkavallaloi jogokrol, masreszt nincs elegendö ralatasa a vallalat belsö folyamataira, tevekenysegere.
Röviden, akik ezt a blogot olvassak, azoknak nagy szazalekban pont nincs szüksege erre a tudasra, akik meg raszorulnak, sokan nem olvasnak ilyen blogot es öket aztan könnyen atverik, föleg ha egy kellöen magabiztos emberke kellö agresszivitassal beszeli ra öket a megegyezesre.

Pan Modry 2017.04.03. 15:31:57

@Bambano:

atszervezesre hivatkozni megerhet egy probat a munkaado reszerol ha geci, es a munkavallalo eleg tajekozatlan ahhoz hogy ezt alairja.
Ha ilyennel akarnak elkuldeni hogy ugyis erre fog hivatkozni, akkor azt kell mondani go ahead, akkor basszal ki inkabb a cegtol. A kozos megegyezes alairasaval a munkavallalo csak vesziteni tud.

böször 2017.04.03. 15:34:41

Az úgynevezett köztulajdonban álló munkáltatónál a munka törvénykönyve eleve kizárja a munkavállaló javára kedvezőbb megállapodást és az ilyen tartalmú kollektív szerződést is. Az - gondolom - mindenki számára, tapasztalatai alapján, világos, hogy az állami tulajdon mennyiben köztulajdon és mennyire egyenlő a hozzáférés a munkavállaló és az állam irányítói számára. Amúgy a munka törvénykönyve is egy fércmű. Pont azok a fogalmi utalások hiányoznak belőle, amelyeket a dolgozó is megért, ezért az áttekinthetőség megakadályozására telezsúfolták paragrafus szám szerinti oda- és visszautalásokkal éppen a dolgozók jogait érintő részein. Ezért helyenként olyan mint egy számháború vagy egy rejtjeles üzenet. Amúgy pedig elég kevéssé egyenlő egy munkaügyi vita során a munkavállaló magánember és az őt alkalmazó profi és vagyonos szervezet helyzete.

Untermensch4 2017.04.10. 16:43:57

@böször: "elég kevéssé egyenlő egy munkaügyi vita során a munkavállaló magánember és az őt alkalmazó profi és vagyonos szervezet helyzete"
Ezért jó Pan Modry stratégiája, leggyengébb lácszemként nem a céget hanem konkrét személyt támadni.

Allaskereso 2017.04.18. 22:05:03

De jó írás! Jól összeszedett. Ha én ezt annak idején tudtam volna! :)

allegravelli 2017.04.19. 20:01:16

"munkaszerződésben rögzített versenytilalmi korlátozásoddal (illik felmenteni alóla a munkavállalót ilyenkor)"

Ez egy nagyon érdekes felvetés. Az én szerződésemben is van egy ilyen kitétel. Előbb-utóbb felmondok a cégemnél, viszont van egy két éves versenytilalmi korlátozásom. Tehetek-e valamit ellene?

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2017.04.19. 20:14:51

@allegravelli: Ezek itt most nem jogi tanácsok, csak tapasztalatok, tehát kérdezz a konkrét esetről ügyvédet. De, ha te mondasz fel, akkor nem nagyon tudod rávenni őket, hogy lemondjanak erről. Kivéve, ha érdekük fűződik hozzá, pl. az új helyeden ügyfél/partner leszel, és nekik is jó, ha együttműködtök. A másik, amit vizsgálni kell, hogy fizetnek-e ezért neked? A 2 évből azt gondolom, hogy nem, akkor pedig akár semmis is lehet a szerződésnek ez a pontja. Elvileg a megadott tilalmi időre az átlagbéredet kellene kifizetni. Ha megszeged a korlátozást, ez az összeg és kártérítés is perelhető tőled. Ha nem fizetnek érte, akkor is beperelhetnek szerződésszegésért, és a kifizetett nulla forintot visszaperelhetik, aminek minimális értelme van. De ha bizonyítják, hogy ezzel kárt okoztál, akkor másképp is elsülhet, és ilyet is láttam már. A magyar jogrend kiszámíthatatlan, a bírói gyakorlatra sem lehet alapozni.

Itt is van egy kimerítő cikk, de régi, lehet, hogy azóta már változott pár szabály:

www.hrportal.hu/hr/a-versenytilalmi-megallapodasok-jogi-hattere-es-menete-20140928.html

Szóval, a konkrét tanácsom: kérdezz ügyvédet, aki átolvassa a munkaszerződésedet. Ő fogja a te esetedre tudni a lehetőségeket. Lehet, hogy már a felmondásodat is neki kellene megírnia.

allegravelli 2017.04.19. 20:48:48

@jobangel: Szia, Jobangel! Hűha, nagyon köszönöm a gyors választ és a linket :-) Valójában nem fizetnek érte, jól tippeltél, ugyanis az alapbérbe "építették be". Ami azt jelenti, hogy kértem nettó X Ft bért, amit meg is adtak, majd beleírták a szerződésbe, hogy ennek 1/3-a a tilalmi pénz.Szóval, elvileg ez alapján semmisnek lehetne tekinteni a megállapodást, mert nem képezheti az alapbér részét, tudtommal. De igazad van, az ügyvéd majd megmondja a tutit:-)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2017.04.19. 21:47:59

@allegravelli: Olyan biztosan nincs, hogy az alapbérbe építették be. Ügyvédet nekik :)
süti beállítások módosítása