Sok jó szakember követi el azt a hibát, hogy a specializációját és a tudását túlságosan felülértékeli, nem figyel arra, hogy mennyire sérülékeny az egyedi tudásából eredő pozíciója, és elhiteti magával, hogy bármit megtehet a munkaerőpiacon.

Ők már állásinterjún is így lépnek fel, hogy „én megtehetem”, „én megmondhatom”, "úgysincs más választásuk, mert kevesen vagyunk ilyen tudással a piacon, ne is alkudozzanak".

Súlyos tévedés, és főleg hatalmas hiba karrierszempontból.

Általában az idősebb szakértők és specialisták gondolják, hogy nekik aztán mindent szabad, és ők bármit kérhetnek, úgyis megadják, bár mostanában a Z generáció tagjai is vallják ezt a nézetet (esetükben teljesen alaptalanul).

Tudni kell, hogy azoknál a  cégeknél, ahol komoly tervezés és stratégia van, az ilyen típusú "pótolhatatlan" munkavállalót kockázatként értékelik, és a kockázatok kezelésére kidolgozott, auditált stratégiáik vannak. Azaz egy ilyen pozícióban lévő munkavállaló/megbízott szabadúszó nem sokáig lesz kivételezett helyzetben. Egyes vezetői kézikönyvek kifejezetten javasolják, hogy a "pótolhatatlan" munkaerőt rúgják ki mielőbb. Ez nagyon erős leegyszerűsítése a megoldásnak, de a valóságban tényleg ez szokott történni: a pótolhatatlan munkaerő okozta függőségtől a cégek szabadulni akarnak.

Ezért a specialistáknak mindig azt javaslom, hogy legalább 2, de inkább 3 témában legyenek nagyon jók, mert egyetlen téma nem fogja őket eltartani hosszútávon.

----------

A specialisták hátránya, hogy a tudásuk csak egy szűk kör számára ér nagyon sokat, a többség számára tehát 0 forintot ér a specializációjuk. Hiszen pont azért számítanak "ritkaságnak", mert a termék, szolgáltatás amihez értenek, szintén ritkaság, és csak egy szűk vevőkörnek van rá igénye. Előnyük, hogy nagyon sokat fizetnek nekik mindaddig, amíg kellenek.

Egy új szakterület első specialistái jobb helyzetben lehetnek, hiszen a többiek tőlük fognak tanulni. Érdekes dilemmával találják majd szembe magukat: ha átadják a tudásukat, akkor a saját versenytársaikat nevelik ki és ezzel terjed a "ritka" termék is, tömegtermék, tömegtudás lesz belőle. Ha nem tanítják meg, nem terjesztik el az újdonságot, akkor rövid időn belül az előző helyzet állhat be: egy szűk piac ritkaságaivá válnak maguk is, akikre az igény is ritkaságszámba megy. Így vagy úgy, de elveszítik az egyediségükből adódó előnyüket idővel.

Ilyen specialisták lehetnek egy régebbi, de még elvétve használt technológia szakértői is. Nekik fel kell készülniük a lehetőségre, hogy egyszer végleg kihal a specifikumuk. Itt is jól használható a fenti tanácsom: legyen 2-3 területe, amihez nagyon ért, és az a 2-3 legyen egy állandó szám. Mire az egyik specializációja elértéktelenedik, már képes pótolni egy másikkal.

---------------

Egy "én megtehetem" esetnek szemtanúja voltam régen.

A történetbeli jelölt nemcsak szakértője volt a témának, de volt hozzá olyan szintű nyelvtudása is, ami a versenytársainak nem volt, és összesen tíz fő alatti létszámban mozogtak a piacon. Amikor emberünk állásinterjúra került, ezt elő is adta, és egyébként is túlságosan felülpozicionálta magát, mondván, az ügyfél rá van kényszerülve, nincs más lehetősége, ha őt a jelenlegi megbízójától el akarják csábítani, annak ám ára van, és nincs választásunk – a közvetítőnek és az ügyfélnek sem. Mi az, hogy majd külföldről hoznak embert, az még drágább lesz, mint ő, itt csak ő az opció. Próbálták meggyőzni, ne így álljon hozzá, mert gondot jelenthet. Mondjon magas árat, de ne magas lóról. A fenti elméleti hátrányokat természetesen vázolták neki, de nem sikerült meggyőzni. A bukása törvényszerű volt, persze nem lehetett tudni, hogyan és mikor fog megtörténni, de megtörtént - sajnos pont a szemünk előtt.

Az ügyfélnek nem tetszett a függés gondolata: látván a kínálatot – 1 fő jelölt, számukra nem tolerálható személyiséggel és igényekkel – kiszámolták, hogy mi lenne, ha nem specialistát keresnének az egyedi rendszerükhöz, hanem ezt a specifikumot cserélnék le a rendszerükben. Alig néhány hónap elteltével új, jóval általánosabb tudással kezelhető rendszerelemet implementáltak.

A piac tehát változott, és erre a jelöltünk biztosnak hitt megbízó munkahelye is reagált: szerződést bontottak vele, hiszen ennek az ügyfélnek már biztosan nem tudják őt eladni szakértői napidíjért, a többi ügyfélre meg ott a többi szabadúszó szakértő, aki nyelvtudás híján eddig hátrányban volt ennél az egy ügyfélnél. A nyelvtudás többé már nem elengedhetetlen a szűk piacon, így ő pont annyit ér, mint a többi szóbajöhető jelölt. Ellenben a rossz híre, ami a tárgyalási stílusát jellemezte, megnehezítette a dolgát. Valószínűleg a közvetítő cégek sem felejtették el, hogy rajta bukott egy ígéretes projekt.

----------

A jelölt szakmai értékeivel legyen tisztában, legyen kellő önbizalma, de a realitásoktól sosem szabad elszakadni.