Általános nézet, hogy manapság csak így lehet álláshoz jutni: ismerős beajánl, és akkor nyerő lehetsz.

Tisztázzuk a legelején a két alapfogalmat, ami ide kapcsolódik:

- Protekció az, amikor alkalmatlan ember, csak azért, mert "valakinek a valakije" kerül be egy pozícióba. Ez nyilván nem támogatható.

- Kapcsolati tőke, ajánlás az, amikor az egyébként alkalmas emberre ismerősei segítségével figyelnek fel a leendő kiválasztók. Itt valós kiválasztás történik, objektív szakmai úton, egyetlen előny, az ismerősi bizalom. Ennek pozitív dolognak kellene lenni, gyakorlati tapasztalataim szerint viszont időnként nem sikerül.

Hozzáteszem, ajánlás útján lehet álláshoz jutni, de nem csak így lehet. Azaz, a kezdők, akik nem ismernek senkit a szakmában, ne keseregjenek ezen.

Mivel az ajánlás is egy esély, mindenkit szakmai-baráti kapcsolatai ápolására, kapcsolati hálója folyamatos karbantartására, közösségi oldalak használatára biztatok. Szóljanak mindenkinek, hogy állást keresnek, kérjék meg az ismerősöket, járjanak nyitott szemmel. Ellenben sohasem biztatok senkit arra, hogy azt kérje, ajánlják be valahová. Persze az is működhet, de kockázatos. Az ismerősök útján való álláskeresésről írtam már sokat, de a kockázataira még nem tértem ki. Azt látom, hogy az ajánlások útján elfogadott állás, így felvett munkavállaló időnként konfliktusok forrása, barátságok megszakadásának oka lehet. Aki ajánl valakit, ajánlást fogad el, vagy ajánlott személlyé válik, legyen nagyon körültekintő.

A protekció veszélyei

A protectio latin szó eredeti jelentése, védelem. Esetünkben ez azt jelenti, hogy egy így álláshoz jutott embernek addig van állása, ameddig van, aki megvédje. Azaz kiszolgáltatott ennek az embernek. Mivel úgy került oda, hogy a feladatra alkalmatlan, így a törvényszerűen elkövetett hibái miatt folyamatos védelemre szorul. Ha a védelem személye követ el egyszer hibát, és ő veszti el a hatalmát, bukik vele a protektált is. Ezért ilyenbe nem érdemes belemenni.

Ha mégis ez az egy esélyed maradt, akkor próbálj meg megkapaszkodni, megszabadulni a függéstől: így kerültél oda, ez már nem fog változni. De ha a biztos állásból, biztos jövedelem adta biztonságot kihasználva kitanulod a szakmát, szerzel róla bizonyítványt, akkor később esetleg megállsz a saját lábadon, akár ugyanezen a helyen is, akár máshol, hasonló helyen. Onnantól kapcsolati tőkéd van, nem protekciód, ami sokkal előnyösebb.

Az ajánlás is lehet veszélyes

A legfőbb probléma az ajánlással, hogy van esélye annak, hogy az ajánlott munkavállaló nem válik be, vagy a munkahely nem olyan a gyakorlatban, amilyennek lefestettük az ismerősünk számára.

Képzeljük el a helyzetet: ajánlasz egy álláskeresőt, aki valamiért mégsem olyan volt az ajánlott helyen, mint megismerted. Esetleg az ajánlott hely mutatkozott másnak. Akinek ajánlottad, csalódott, akit ajánlottál szintén csalódott. De ők még kereshetnek másik munkavállalót, munkahelyet, te már nem jössz ki jól a helyzetből. Te vesztettél a legtöbbet, mert mostantól 2 ember számára biztosan kevesebbet ér a véleményed. Fokozódhat a feszültség, ha családtagot ajánlottál a barátod cégének, vettél fel a magad beosztottjának stb.

Munkavállalói oldalról is lehet kényelmetlen az ilyen ajánlás: állásinterjún nem mersz „kínosat” kérdezni, mert épp szívességet tesznek neked, mert nem a kvalitásaid miatt vagy ott (még akkor sem, ha egyébként szakmailag alkalmas vagy). A leendő közvetlen főnöködről hiába derül ki számodra, hogy nem szívesen dolgoznál vele, a barát, aki ajánlott, mégiscsak barát, őt nem hozhatod olyan kínos helyzetbe, hogy nemet mondasz, miközben ő kezét-lábát törte, hogy lehetőséget kapj. Szívességből vállalod a munkát, majd jó eséllyel belebuksz. Mert talán a kollégák is tudják, hátszeled van, esetleg úgy is fogadnak. Esetleg a leendő főnökkel mégiscsak összeférhetetlen vagy, de ez már csak munka közben derül ki.

A nemmegfelelés problémája itt abból ered, hogy amíg egy normál toborzáskor a kiválasztás HR-szakmai és ágazati szakmai alapokon történik, az ajánláskor ez többnyire elmarad. Az ismerősnek ajánlott jelölt esetén sem ismerheted alaposan cég vállalati kultúráját, ha esetleg mégis, mert régebben te is ott dolgoztál, az újabban odaérkezőket nem ismered. Semmilyen módon nincs szűrve a személyes illeszkedés, a szakmai megfelelés is csak felületesen, egy-két paraméter mentén. Ilyenkor nem készül specifikáció a jelöltről, nem írják össze, milyen tudásanyagra lesz szükség. Ha készült is, az már nem is fontos. „Tudsz valakit, aki…” és itt jön pár szakmai vonás, ami véletlenszerűen jutott az illető eszébe. Miközben egy pontos specifikáció megírása több szakembert is kívánhat.

Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy ha ekkora a munkaerőpiac kínálati oldala, akkor hogyan lehet, hogy valakik mégis ismerősökön keresztül keresnek titkárnőt, adminisztrátort, pénzügyest, értékesítőt stb. Valami nem stimmelhet azzal a céggel, aki egy hirdetésre jelentkező többszáz jelöltből sem tud választani. Vagy nem akarja a kiválasztás procedúráját végigcsinálni, nem szán rá energiát, munkát, sajnálja a pénzt, időt egy toborzásra, nincs igénye szakmai kiválasztásra, a neki legkényelmesebb utat választja: megkérdez egy ismerőst. Hosszútávon kiderülhet, hogy ez jó döntés-e.

Csöbörből vödörbe

Sokszor találnak meg olyan álláskeresők, akiktől az anyagukban egy-két jelet látva azt kérdezem, hogy azt az állást hogyan találták, amit épp most vesztettek el. A válasz legtöbbször az, hogy ismerős segítségével. Ilyenkor általában nincs szakirányú végzettségük, de néhány év alatt mégis jól kitanulták az adott területet, tehát lehet érvelni a meglévő tapasztalatukkal egy hasonló pozícióban. De hátrányban lesz azokhoz képest, akiknek szakirányú végzettségük is van. Hacsak nem jön megint egy ismerős, aki segít, és a kör kezdődik elölről. Az álláskereső és segítő ismerősei együttesen így érhetik el, hogy álláskeresőnk sose legyen képes saját erőből állást találni, mindig ismerőseire legyen kénytelen támaszkodni.

Szinte ugyanaz igaz itt, mint a protekciónál: ha valaki végzettség nélkül, ismerős által keveredik egy szakmai területre, amit nem tanult iskolarendszerben, annak azt javaslom, hogy amint lehet, kezdje el legalább OKJ-s képzésben megszerezni a szakirányú végzettséget. Ezzel biztosítja, hogy ha az állása megszűnik, könnyebben talál másikat hasonló területen.

Ajánlás helyett referenciát

A kapcsolati tőke gyakorlati segítsége álláskeresésben nem igazán az ajánlásokban, inkább a referenciaadásban lehet hatékony, és biztosan kockázatmentes. A referenciakérésnek, -adásnak a legnagyobb előnye, hogy a hátszeles-protekciós kapcsolathoz képest itt nincsenek kínos szívességek, nyomasztó, sejtetett elvárások. Ha találtál egy állást, amire megfelelsz, jelentkezel rá egy jó pályázati anyaggal, eljutsz állásinterjúra, ott már te magad ajánlhatod a referenciáidat. Innentől az ismerősök sokat tehetnek érted, referenciaszemélyként ajánlhatnak azoknak, akik már amúgy is kiválasztottak, csak megerősítést keresnek a választásuk helyességére.

Bizalom vagy szakértelem

Érdekes kérdés, hogy ebben a helyzetben miért bízik jobban az ismerős ismerősében minden fél, mint a saját szakmai ítélőképességében, vagy simán csak megérzéseiben. Nem is ezt feszegetném, inkább csak egy példát hoznék, kicsit más területről.

Kerestem egyszer parkettás mestert, persze ismerősöket kérdeztem, mégiscsak jobb, ha ismerős ajánlja. Magamat sem értem már: miért lenne jobb? Az ismerős ismerőse mester alig volt elérhető, időpontot egyeztetni többszöri nekifutásra sem sikerült. Nem vett komolyan, mert nem küzdött meg értem, mint vevőért. Az elképzeléseimről már a telefonban elkezdett lebeszélni, amit én akarok, az nem lesz jó, majd ő mutat más mintát, hoz másféle anyagot. Elegem lett, egy másik jóbarátomhoz, a Google-höz fordultam. Felhívtam néhány mestert, az egyikkel rövid időn belül találtunk időpontot. Nem nyavalygott, hogy bonyolult a minta, kemény a választott anyag, nehéz megmunkálni. Megnevezte a korrekt munkadíjat. Tiszta üzlet volt, én választottam a terméket, elmondtam az elképzeléseimet, ő megcsinálta, számlázott, fizettem, hepiend. Ha az ismerős ismerősét választottam volna, hosszú idő után lett volna valamilyen parkettám, persze nem olyan, amilyet eredetileg akartam, mert neki(!) az nem tetszik. Még hálásnak is kellett volna lennem, neki is, az ismerősnek is, hogy megcsinálta nekem valahogy, hiszen ismerős ismerősének munkáját csak ne kritizáljam, nem én vagyok a szakember, örüljek, hogy elvállalta, ráadásul állítása szerint olcsóbban, mert ismerősnek készült! Talán igaz a régi mondás: üzletben nincs barátság, barátságban nincs üzlet.