Álláskeresés csillagjegyed szerint
Általában az empátiát, megértést és toleranciát hirdetem, de vannak olyan helyzetek, amikor az elutasítást tartanám a legracionálisabb és célravezető megoldásnak. Azt gondolom az álláskeresésről, hogy a cél az, hogy a lehető legjobb, de minimum alkalmas munkaerőt/munkáltatót találjuk meg.
Így az áltudományos kiválasztási formáknak egyre kevésbé kellene teret nyerniük, elvégre léteznek szakmai - és emberi - megoldások is a kiválasztásra. Lám, még a Google is képes volt belátóan feladni idétlen gyakorlatát, – pedig még némi szakmai alapot is lehetett kreálni hozzá.
Jelöltektől viszont elég gyakran kapok panaszt, kérdést a csillagjegyes kiválasztásra, mert azzal szembesültek, hogy van, akik így válogatnak. A HR-es rossz imázs terjedéséhez elég egy ilyen interjúztató is, elvégre évente akár ezer jelöltet is interjúztat egy-egy ezzel foglalkozó tanácsadó, majd városi legendaként terjed, hogy a HR-esek (mind!) horoszkóp-alapon döntenek, a hülyék. Nem tett jót a szakmával, bárki volt is...
Asztrológiai elemzéseket bevetve semmilyen szakmaiságot nem lehet a kiválasztás mögé tenni. Nyilván nehézkesen állná ki egy ilyesfajta kiválasztás a törvényesség próbáját is, de ugye a vállalat berkein belül mindent lehet, amit a vezetőség támogat, esetleg nem tud meg, legrosszabb esetben nem foglalkozik vele.
Jómagam egyszer futottam bele ebbe álláskeresőként, de szerencsés csillagzat alatt születtem, Szűz jegy Oroszlán aszcendenssel, naná, hogy ebből is felkészültem egy asztrooldalon, negyedóra alatt, még az első álláskeresői hullámban, mert én is hallottam a városi legendát. Nehogymár ezért ne legyek jó valahová, különben is igazi vezető típus vagyok, a rendszerető Szűz az Oroszlán erejével teremt rendet. Jaj.
Igen, a horoszkópusokra ez a megoldás: fel kell készülni, kb. 2-3 mondatnyi "tudással" (meg kínai horoszkópból is, ha már Kígyó vagyok, legyek erős.) Már a kiválasztás kezdetén is elejét kell venni efféle válogatásnak: önéletrajzba ne írj születési dátumot, ha versenyszférában jelentkezel állásra. A szakmai anyagaid alapján el fogsz jutni állásinterjúra anélkül is. Ha meg akarod kapni az állást, menj bele a horoszkópus játékba. Az ilyen interjún simán csak túl kell jutni, jól kommunikálva, jól terelve a beszélgetést. Ha megkapod az állást, a HR-essel úgysem lesz több dolgod, nem érdemes megorrolni rá a hiedelmei miatt.
Hogyan kommunikálj egy horoszkópussal?
Ha rájössz, hogy itt bizony csillagjegyre válogatnak, Maradj nyugodt. Ha állásinterjún valami ilyesmit hallasz, hogy mikor születtél percre pontosan, vagy hogy mi az aszcendensed, akkor ne törj ki röhögésben, ne is háborodj fel. Sajnálkozz, hogy ez az információ nincs a birtokodban, vagy lelkesen mondd el, aminek utánajártál e témában. Ha elkezdenek akadékoskodni, hogy de a Skorpió nem jó beosztott, mert ilyenolyan, akkor te állítsd, hogy te igenis jó beosztott leszel, mert te meg amolyan vagy, biztos az ismeretlen aszcendensed az erősebb benned :) Sőt, olvastál a témáról, és vannak új kutatások, miszerint...és kezdj el érvelni magad mellett. Kérdezz vissza érdeklődve, miért lenne fontos a csillagjegy-alapú megfelelés, mert téged nagyon érdekel ez a téma. A horoszkópus interjúztató pedig büszkén fogja villogtatni "tudását". Az ő körén jó eséllyel túl is jutottál ezzel, hiszen szakmailag alkalmas vagy, meg még szimpatikus is voltál neki, boldogan ajánl majd a döntéshozók figyelmébe, a szakmai vezetőnek pedig reméljük, van igénye a szakmaiságra. Ha nincs, akarsz-e ilyen helyen dolgozni?
Nyilvánvaló, hogy a kiválasztáshoz használt asztrológiai elemzés ellen sok érv szól. A legfontosabb, hogy jelentkezőkkel szemben tisztességtelen. Esélyt sem ad egyik vagy másik időszakban születetteknek, de nem tehet a jelölt ellene semmit: a születési dátumát nem maga választotta, és se képzés, se munkatapasztalat nem változtat rajta. Szerintem a legsúlyosabb ellenérv az asztrológiai elemzés használata ellen az, hogy minden racionalitást, szakmaiságot nélkülöz, bulvárszintre alázza a kiválasztást, aminek szakmai folyamatnak kellene lennie. Az, hogy valaki milyen munkaerő, ezernyi tényezőtől függ, a csillagjegyétől viszont véletlenül sem. Hogy alkalmas-e a csapatunkba, azt a neveltetése, kulturális és szakmai felkészültsége, munkamorálja, műveltsége fogja megmutatni.
Lassan egy évtizede követem figyelemmel a toborzással, kiválasztással, álláskereséssel foglalkozó cikkeket magyar és külföldi oldalakon. Voltak ennél elszálltabb ötletek is, és már csak megmosolyogva emlékszem az arcelemzésre (és nemrég újra előkerült!), agyszkennerre(!), a vércsoport-alapú kiválasztásra, számmisztikára, névelemzésre és egyéb sületlenségekre, amik Magyarországon nem jelentek meg tömegesen a gyakorlatban. Szerencsére. A horoszkóp (mellette pedig a grafológia) viszont jelöltek beszámolója szerint tartja magát, nem és nem akar kikopni a kiválasztásból. Bár a magam részéről hiszem, hogy inkább csak városi legendáról van szó, és összesen 2-3 ilyen kuruzsló tevékenykedik a piacon.
---------------------
Félreértés ne essék, nem a spirituális életfelfogást bírálom, mert az a napi életünkben egyre inkább helyet kap, amíg nem ártalmas másokra, nincs is miért bírálni. Nincs bajom azzal, ha valaki feng shui elvek szerint rendezi be az irodáját, színelemzési tanokat figyelembe véve öltözködik, választ nyakkendőt. De ha ezeket az ezoterikus, spirituális tanokat egyesek szakmai módszerek helyett alkalmazzák, az számomra elfogadhatatlan, mert a kiválasztásban nem eshetne áldozatul egyetlen jelölt sem valaki más hiedelmeinek.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elindult a Goldenblog 2013 blogverseny szavazása!
A Biznisz kategóriában szavazzatok rám!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Elijah_Baley 2013.08.08. 11:16:55
:)
Elijah_Baley 2013.08.08. 11:18:03
levendulabandi 2013.08.08. 11:44:10
Sajnos sok a h.lye munkáltató is. Nemrég olvastam a neten, egy fejvadászcég hr-ese panaszkodott, h egy nagy cég recepcióst keresett. Kérdezte a hr-es mik legyenek a kiválasztás szempontjai, kompetenciák..stb.Mire a cég vezetője: ebbe keresünk embert! És odanyújtott a hr-esnek egy 34/36-os (Xs/S) méretű formaruhát. :-)
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 11:51:58
Lehet, hogy ilyen pozícióban tetszelegnek, de kb. annyira szakmaiak, mintha én attól tartanám magam asztalosnak, hogy lecsiszoltam már életemben 1 deszkát. Bár még ezzel sem ártanék annyit az asztalos-szakmának, mint ők a HR-nek. Egyébként hrportal.hu főoldalas szerkesztői cikk lett a posztból, amiből az látszik, szeretné is a szakma hinteni egy kicsit a racionalitás igéjét.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 11:55:49
dolgozni kék 2013.08.08. 11:59:11
szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2013.08.08. 12:25:14
levendulabandi 2013.08.08. 12:28:36
levendulabandi 2013.08.08. 12:35:22
És sajnos még mindig nem látják be a cégek, h egy toborzó (aki kifelé találkozik a jelölttel)elég sok mindent közvetít a cégről. A ruhás írásodnál is (ami nagyon rendben volt), akartam megemlíteni, h sok hr-es (toborzás-kiválasztási specialista) elvárja ugyan a jelölttől a 100%os külső rendezettséget, de ha ő maga fél-csöcse-kinn-csüng pólóban, p.csányi szoknyában, meg flipflop pacskerben jelenik meg az interjún ...hát, elég sokat elárul a céges kultúráról, meg magáról a toborzóról is.
És lehet, h a toborzó kiscsaj rendben lévőnek találja a ruházatát, de nincsenek a hr osztályon munkatársai (nagy multicég), főnöke aki szólna neki, h aranybogár strandra jó vagy, mérnökök interjúztatására nem!
tnt 2013.08.08. 13:13:59
Mind alkalmazottként, mind felsővezetőként azt látom, hiába küldsz alapos motívációs levelet, cv-t két nyelven olyanokat kérdeznek, hogy látszik még csak bele sem olvastak....lökik az igét minden tapasztalat nélkül és akkor még használják ezt a horoszkóp bizerbát is....mindegy én jót szoktam szórakozni a "szorgalmas" és "felkészült" hr-es megmondóembereken....:-)
clfo 2013.08.08. 14:05:03
A HR-sek sajnos 90%-ra igaz, hogy szakmaiatlan.
Engem többnyire sokkal jobban érdekel, hogy van-e arra szükséglet az egyénben, hogy változtasson, fejlődjön (szakmai téren) is és engem inkább az zavar, hogy a 100%-a ezeknek az embereknek a kisujját se mozdítja annak érdekében, hogy bármilyen szakmai szempontból fejlődjön.
Többnyire nem szeretik a munkájukat, vagy már kiégtek, mert 10 éve ott dolgoznak, vagy van egy primitív főnöke, aki pontosan ugyanolyan s.egg szakmai szempontból, mint az alatta lévő HR-es -> mindegy hogy jó-e a minta vagy sem, ha a sz*r mintát látom és az az elfogadott, akkor a sz*r mintát fogom követni (még ki is rúghatnak, ha nem ugyanolyan sz*rul csinálom, mint a főnököm, mert neki nem tetszik, hogy én itten változtatgatni akarok meg fejlődni).
Voltam olyan gyárnál, ahol a munkaszerződés része volt, hogy pozíciótól függetlenül MINDENKINEK, mindegyik részleg szalagsoránál, gyártórészénél el kell töltenie minimum 1 műszakot. És akkor szépen beállt a HR-es kislány is, hogy tudja mi a különbség x és y termék között, azon kívül, hogy az egyik zöld, a másik pedig rózsaszín (bocsi, pink).
De ezek ritka kivételek, és ezeknél a cégeknél sokszor 50-60 éves kultúrája van az ilyen típusú próbaidőszaknak, új dolgozók oktatásának.
Egyébként én mindig bevittem magammal az aktuális pozícióra jelentkező jelölt leendő vezetőjét magammal az interjúra és ha ő nem volt szakembernek mondható az adott területen, akkor jött vele még valaki, akiről meggyőződtem ELŐTTE, hogy szakmai szempontból megfelelő kérdéseket tud-e feltenni a jelöltnek.
Mert igen, a legtöbb esetben a HR-es bölcsészkart végzett, vagy jó esetben valami humánerőforrással kapcsolatos szakot. Tehát elég nehezen tudja megmondani egy leendő karbantartóról, hogy megfelelő tempóban cseréli-e a fogaskerekeket; vagy egy mérnökről, hogy mennyire használható az a műszaki rajz, amit készít a leendő kollégái számára stb.
A probléma az, hogy a legtöbbnek derogál az, hogy a szakmai szempontból erős emberekkel kommunikáljon a vállalaton belül ("én azzal a büdös, x,y melóssal nem fogok beszélni, hát ÉN HR FELSŐVEZETŐ VAGYOK HÉ" - ha kimondva nem is, de gondolatban bizony ez megy sokaknál).
Az asztrológia ide no comment, az asztrológiának nincs tudományosan bizonyított alapja, így alkalmatlan sztem az ilyen területeken történő használata.
2013.08.08. 14:10:44
Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2013.08.08. 14:15:18
Az asztrológiának pont semmi köze ezekhez. Se nem spirituális, még kevésbé hiedelem. A probléma az, hogy bár alapvetően igazad van azzal kapcsolatban, hogy szakmai szempontoknak kellene érvényesülni egy kiválasztásnál, de a kijelentéseid fényében arra lehet következtetni, hogy semmit nem tudsz igazán az asztrológiáról, csak amennyit összeolvastál weboldalakon, esetleg az elmúlt években a bulvártévék műsoraiban láttál, Lui Padrétól kezdve a többi csalóig, akik varázslónak, boszorkánynak és hasonlóknak mondják magukat. Az, amit ők művelnek, és amit a neten, újságokban, magazinokban látsz és olvasol, NEM asztrológia, hanem csalás és bulvár. Semmi köze a több ezer éves tudományághoz. Mert az asztrológia bizony tudomány, bármit is gondolsz. Az, hogy manapság nem tartják annak, mert nem olyan jellegű, mint például a biológia, nem számít. A kvantumfizika is tudomány, pedig az épp ugyanannyira megfoghatatlan.
Célszerű lenne kicsit alaposabban elmélyedned ebben a témában, rendes szakemberrel elbeszélgetned, aki NEM csaló (ezt persze nehéz kiszűrni), nem valami primitív állat, aki csak a markát tartja, és meglepődnél, milyen érdekes dolgokat hallanál, talán még el is gondolkodnál.
Hozzá kell tenni, hogy amit a HR-esek művelnek, annak sincs köze a valódi asztrológiához, mert pusztán csak néhány alapadatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, pláne elemzéseket mondani.
clfo 2013.08.08. 14:15:51
Úgy vettem észre, hogy alapvetően a társosztályról, társterületről, vagy társrészlegről az emberek nagy része - hm, hát mondjuk azt finoman fogalmazva - úgy gondolja, hogy valahogy nem képezi részét a munkájának a társterület. Papíron és szabályok alapján természetesen, de emberi, érzelmi szempontból inkább a lesz*rom mentalitás jellemző a társosztály problémáira.
Ezt okosan kialakított függési viszonnyal a cég szabályrendszere is tudja kezelni bizonyos mértékig.
Természetesen bérben megmutatkozó függési viszonyra gondolok, ebbe most nem megyek bele, de elég jó bérezéssel kapcsolatos motivációs rendszereket dolgoztak ki, 100-ből 99 esetre van nagyon jól kialakított társterületeket összevonó, egymástól függő bérezési rendszer.
Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2013.08.08. 14:18:27
Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2013.08.08. 14:23:49
Nem egy bunkó, pimasz, szakmaiatlan HR-esbe futottam már bele, szóval részemről csak negatív tapasztalatom van ezzel az "állatfajjal".
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 14:27:56
Írod, hogy "Voltam olyan gyárnál, ahol a munkaszerződés része volt, hogy pozíciótól függetlenül MINDENKINEK, mindegyik részleg szalagsoránál, gyártórészénél el kell töltenie minimum 1 műszakot." -- nos igen, pont egy HR-esnek jó, ha minden munkafolyamatot lát, ill. gyártósoros cégnél jó, ha minden szinten tudják, milyen munka folyik a gyártócsarnokban, miből él a cég. Én egy meg nem nevezhető, gyorskölcsönökkel foglalkozó cégről tudom, hogy kiküldik heti törlesztést beszedni minden újonnan érkező backoffice és vezető kollégát is. Ennek viszont nem sok teteje van, csak szívatás. Nem lesz jobb IT üzemeltető tőle senki, különösebben nem tesz hozzá a szakmájához a papíralapú behajtási ügyintézés gyakorlati elsajátítása.
clfo 2013.08.08. 14:29:27
Lehet "a nyájjal" szemben haladni és gőzerővel hirdetni a tanokat, de akkor ne csodálkozzon az egyén, ha a közösség nagy része hangyásnak, bolodnak nézi, esetleg kirúgják a munkahelyéről, vagy kiröhögik, mert HR-esként azt mondja a jelöltnek, hogy szerinte rossz fényszögben van a Hold a Napjával, ezért jelentkezett ön az állásra, nem azért, mert érdekli az állás, csak a bolygók "megbefolyásolták" az agyát Uram.
Fel lehet vállalni gondolatokat, eszméket, az asztrológiát is, DE akkor ne szitkozódjunk és gyűlölködjünk a következmények miatt.
Megfizetted az árát a hitednek, az ár pedig sokszor az, hogy a többség bolondnak néz. Csak sokszor a többség dönti el, hogy bent maradsz-e egy munkaközösségben, vagy nem. Mert a zsemlét az asztrobogárnak is meg kell vennie a boltban vmiből.
tnt 2013.08.08. 14:30:31
Volt olyan, hogy előszelektált nekem a HR terminátor, így meg is kaptam a legszakmaitlanabb leggázosabb emberkéket. Majd megkértem hadd nézzem már át először én szakmai szempontból a cv-ket...és utána választhat...így sikerült találni..addig olyan gázos emberek kerültek a szemem elé, hogy gyötört a fájdalom....:-)
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 14:33:19
clfo 2013.08.08. 14:33:53
Mert a HR-es dönt HR szakmai szempontból; a mérnök mondjuk fröccsöntési szakmai szempontból; a MEO-s pedig felfedi, hogy mondjuk élelmiszer higiéniai szabályozásról mennyire van képben a jelölt...
De ahogy írtam, ennek az együttműködési vágynak (!) az értéke sokszor nehezen haladja meg a 0-t HR-eseknél, vagy csak arra korlátozódik, ami a munkaszerződésben van, amiből én egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor láttam hatékonynak mondhatót.
clfo 2013.08.08. 14:44:55
VISZONT eszembe se jutna se felhasználni, se felvállalni ezt tanácsadói munkavégzésem során, mélyen titkolom, mert a közeg nem alkalmas arra 2013-ban, hogy erről számomra hátrányos következmények nélkül beszéljek.
levendulabandi 2013.08.08. 14:47:44
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 14:51:12
A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2013.08.08. 15:07:01
Ezt a tanácsot próbálta valaki a gyakorlatban? Ha igen, mi a tapasztalat?
Attól tartok, születési idő hiányában a jelentkezőt túl fiatalnak/ túl öregnek vélik.... egyik se túl bíztató opció.
tnt 2013.08.08. 15:14:44
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 15:15:46
clfo 2013.08.08. 15:15:56
Ha te HR-es lennél és nagyobb, multinacionális, vagy nagyvállalkozásnál dolgoznál, biztonsággal meg tudnál győződni arról, hogy nem gondolják azt rólad a kollégák, a vezetők, vagy valakik a cégen belül, hogy te nem használod kiválasztásra az asztrológia tudásodat, ami mondjuk hobbiból fakad?
Szerintem az emberek jelentős része azt húzná rád, hogy biztos, amiatt vetted fel xy-t, mert Szűz jegyben született például.
Teljesen mindegy, hogy ezt milyen adatokkal, tényekkel, módszerekkel cáfolod, a pletyka és a rosszindulat fertőző és könnyen terjed, a objektív dolgokat figyelmen kívül hagyva.
clfo 2013.08.08. 15:25:53
Gyorsan és pontatlanul szűrnek a HR-sek sok jelentkező közül. Egyik oldalról meg lehet őket érteni, mert a büdös életbe nem lenne idejük a recruiting tevékenységet elvégezni, ha nem szűrnének bárhogy; másrészt el lehet ítélni őket, mert emberi/szakmai szempontból jelentéktelen adatok alapján szórnak ki rengeteg önéletrajzot. Hívd random kiválasztásos módszernek, ha úgy tetszik.
Egyébként én mindenkit komótosan leellenőrzök google-n, iwiw-en, facebookon, ha kell, felhívom az önéletrajzban leírt főiskoláját, egyetemét, kb. 5 perc alatt kiderítem elég sok emberről, hogy melyik év, melyik napján született.
Az pedig, hogy mennyire etikus közösségi oldalakról infókat gyűjteni valakiről, amikor egy állásra jelentkezik, az egy teljesen más téma.
Engem ugyanúgy megnéznek és lecsekkolnak sokszor, ahol tudnak. Mert így működik mostanság a világ.
tnt 2013.08.08. 15:31:49
Interjús során engem is próbáltak online check-olni..láttam a mögötte lévő ablak tükröződésében...szóltam neki, hogy felesleges mivel éppen nem vagyok közösségi oldalakon elérhető..de ettől függetlenül, ha valaki minimális erőfeszítést fektet bele bárkiről bármit kb. 5 telefonálással ki lehet deríteni...
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 15:34:27
Az adott esetben a kiválasztásba bevontakon kívül miért is kellene nekem bárki felé bármit indokolni? Ha ők elfogadták a szakmai indokaimat, akkor mi a kérdés? Mondjuk foglalkoztam beszállítók kiválasztásával is, ott is lehetne pletykálni, hogy biztos a rokonom cége stb. De mivel jól volt kiválasztva a beszállító, fel sem merült senkiben, hogy a leadott szakmai érvek mellé nekiálljon vádakat gyártani.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 15:37:06
Egyébként én mindenkit komótosan leellenőrzök google-n, iwiw-en, facebookon, ha kell, felhívom az önéletrajzban leírt főiskoláját, egyetemét, kb. 5 perc alatt kiderítem elég sok emberről, hogy melyik év, melyik napján született. ---- Igen, de miért ez érdekel? Miért nem az, hogy milyen vele dolgozni, hanyas volt kémiából, ha már vegyészmérnök stb.
Bicikliző medve 2013.08.08. 15:38:46
clfo 2013.08.08. 15:48:21
Úgy hiszem és úgy is gondolom, hogy a nagyvállalati kultúrában nem tudsz hatékonyan működni egyszerre (!!!!!) egyénileg és tulajdonosi megítélés alapján.
Túl sok ember van, túl sok személyes érdek, túl sok emberi gyarlóság, amik nem segítik elő, hogy a tulajdonos céljai teljesüljenek.
Vannak ritka kivételek, jól menő vállalatok, ahol nagyon jó vezetési rendszer van (példaként mondanám pl. a BOSCH-t, vagy az AUDIT, vagy a TOYOTA-t), de ezek a cégek olyan jól le vannak "papírozva" munkaszerződési, hatékonysági, motivációs, teljesítmény és sok más szempont alapján, hogy erősen sérül szerintem az egyén személyes szabadságának ÉRZETE.
De sokszor még a BOSCH és az AUDI germán tulajdonosai se tudnak mit kezdeni a kulturális különbözőségekből fakadó hibákkal.
Hozzák a rendszerüket külföldről, de azt veszik észre, hogy Magyarországon sokszor máshogy mennek a dolgok az emberek között, mint náluk :)
Én tőkeerős (!) kisvállalkozást ajánlok mindenkinek alkalmazotti életformaként (max. 10, vagy 15 fő összesen a cégnél, ilyenek), de inkább saját vállalkozást.
clfo 2013.08.08. 15:56:17
De ezekből nem szabad következtetéseket levonni, ez ugyanolyan információszerzés, mint az, hogy felhívom az előző munkaadóját, amit leírt az önéletrajzába és érdeklődök a korábbi teljesítményéről.
De adott esettben, ha én egy erősen szociábilis, társaságkedvelő egyént keresek egy munkakörre, mert olyan a munka jellege, hogy folyamatosan új és új emberekkel kell találkozni, kapcsolatot tartani, akkor lehet, hogy ad nekem arról infót a közösségi oldal, hogy az illető mennyire introvertált, vagy éppen extrovertált személyiség.
Persze, ezek lehetnek felületes, vagy hibás infók, de az információ hatalom szerintem, és nekem kell a kicsi is :) Majd én mérlegelem az infókat legjobb tudásom szerint.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 16:04:08
"felhívom az előző munkaadóját" --- ez így felelőtlen, és egyáltalán nem szakmai hozzáállás. Ha az előző munkaadójával épp perben áll a munkaügyi bíróságon, de te ezt nyilván nem tudod meg, ő biztos csupa szépet és jót fog mondani róla, te meg szakmailag döntesz, ez alapján? Ha megrúgta a jelöltlányka az előző főnökét szexuális zaklatás okán, akkor nem fog bosszút állni a lánykán, ha teheti? Nem tudod, miben érdekelt, akit felhívsz, így a véleményére alapozni hiba.
Korrekten ez úgy megy, hogy referenciát kell kérni a jelölttől, és attól kérdezni meg a jelölt rossz tulajdonságait, hibáit is.
2013.08.08. 16:15:35
clfo 2013.08.08. 16:17:49
Nem, nekem annyiból speciális helyzetem van, hogy nem 1000 emberből kell szűrnöm, hanem többnyire sokkal, de sokkal kevesebből, így van arra időm, hogy minél több információt begyűjtsek mindenhonnan a jelöltről. Amennyit csak tudok.
Vannak elvárások a jelölttel szemben, priorizálok, egyaránt figyelembe veszek szakmai és személyiségtípussal kapcsolatos dolgokat, aztán utána teljes őszinteséggel külső tanácsadóként (mert én megtehetem, engem nem kötnek alá-fölérendeltségi viszonyok, mint bárkit egy szervezetben)teljes őszinteséggel elmondom a véleményemet :)
De a kiválasztás a munkám kb. 5-10 százalékát teszi ki, többnyire más jellegű tanácsadói megbízásaim vannak.
Erre nem reagáltam, ne haragudj:
"nos igen, pont egy HR-esnek jó, ha minden munkafolyamatot lát, ill. gyártósoros cégnél jó, ha minden szinten tudják, milyen munka folyik a gyártócsarnokban, miből él a cég. Én egy meg nem nevezhető, gyorskölcsönökkel foglalkozó cégről tudom, hogy kiküldik heti törlesztést beszedni minden újonnan érkező backoffice és vezető kollégát is. Ennek viszont nem sok teteje van, csak szívatás. Nem lesz jobb IT üzemeltető tőle senki, különösebben nem tesz hozzá a szakmájához a papíralapú behajtási ügyintézés gyakorlati elsajátítása. "
Ennek elsősorban emberi célja van :) Lásson bele az illető a másik munkájába legalább alapszinten, "érezze" egy kicsit a bőrén legalább alapszinten a másik munkakörét, ez empátiát váltson ki az egyénben a kolléga iránt és ezáltal fokozni lehet az együttműködést társrészlegeken belül.
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.08.08. 16:31:10
Sőt, azon se lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a rasszizmus pontosabb előrejelzést ad.
Lángharcos 2013.08.08. 16:31:51
Lángharcos 2013.08.08. 16:32:31
Onnantól meg már csak lehetne ellenőrzött körülmények között végeztetni elemzéseket, ahol nem tudjátok, hogy kiket elemeztek, milyen néprétegből, előzményekkel, és utána meg lehet nézni, hogy mennyire fedi le ez az illető személyiségét/életét jól meghatározott szempontok szerint, illetve fordított módon, az ilyen ismeretlenül végzett elemzéseiteket fel lehet mutatni az elemzetteknek, hogy 5 közül ki tudják-e választani azt, amelyik róluk szól.
Még nem kerestek meg ősmesterek azzal, hogy a kvantumhoroszkópom micsoda és ez alapján boldog leszek, ha küldenek nekem egy elemzést. A kvantumfizika egy szép fantasy elmélethalmaz, amit pontosítgatnak, javítanak, de jelen állapotában nem befolyásolja a mindennapi emberi életet, és hacsak nem kvantumfizikusnak készülsz, nem befolyásolja az interjún az esélyeidet.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 16:43:15
clfo 2013.08.08. 17:02:48
A tanácsadásban is ugyanúgy vannak kóklerek, mint a HR szakmában. Az egyik legnagyobb hiba, hogy azt hiszik, hisszük, hogy mindenre tudjuk a választ.
Nem, én se tudok mindenre válaszolni. Ritkán, de előfordul, hogy azt mondom, ebben vagy abban nem tudok segíteni.
De a tanácsadókat nem szeretik többnyire sehol.
Gyakori indokok, hogy a tanácsadó még nem csinált repülőmókusból sugárhajtóművet, vagy fordítva, ezért miért mond bármit;
a tanácsadó még nem volt népélelmezés-ellátási assistant director, tehát nem tudja mivel jár ez a munka, ne mondjon róla semmit;
a tanácsadó biztos csak azért érkezett, hogy kirúgjon embereket;
meg egyébként is, miért van ez itt és figyeli/elemzi/véleményezi a munkámat?
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 17:05:09
clfo 2013.08.08. 17:11:07
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.08. 17:46:10
az asztrológia tapasztalati tudomány
ennyi erővel a közgazdászokat/meteorológusokat vagy bármely más tudományterület szakértőit is mocskolhatnád, mert képtelen ellenőrizhető jóslatokat adni, nem látnak 3 évre előre, mégis erőlködnek
más kérdés, hogy a HR-es még ennél is semmitérőbb egy szakma
Joaquin 2013.08.08. 18:15:13
Lángharcos 2013.08.08. 19:06:51
Az asztrológiáról max azt hallani, hogy ősi tudomány...
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.08. 19:38:54
... mint ahogy az evo elméletnek vagy az ősrobbanásnak sincs... köszi...
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.08. 20:19:04
Lángharcos 2013.08.08. 23:24:43
Az asztrológia nem tudomány.
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.09. 07:07:42
minden tudomány amiatt tudomány, mert az állítják róla egyesek...
ha foglalkoznál velre, tudnád...
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.09. 07:11:27
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.08.09. 11:20:57
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.09. 11:22:47
Lángharcos 2013.08.09. 13:43:37
Az asztrológia (csillagjóslás) eredetileg ugyanezen megfigyelések (égitestmozgások) alapján próbálta megjósolni az emberi természetet és emberi sorsot. Tehát égitestek mozgása alapján következtetünk az emberi életútra és jellemre? Hehhh :)
Mindezt úgy, hogy nem követnek semmilyen tudományos módszertan, a szakma nem löki ki magából a csalókat, sőt a szakma képviselői mind azt mondják, hogy majdnem az összes kollégájuk csaló. Ez így nem tudomány. Ez így legfeljebb hit, abból is a legrosszabb fajta. Az a fajta, amit a Brien életében is parodizáltak: 9 éle van a kardnak, nem 5 nem 7, hanem 9. Yeyyyy :3
szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2013.08.12. 14:43:33
Ajánlott olvasmány az "asztrológia vs. tudomány" témában:
www.stop.hu/tudomany/tudomanyos-asztrologia-valos-segedtudomany/403623/
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.08.12. 15:05:46
levendulabandi 2013.08.12. 15:57:04
Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.08.12. 18:16:00
Nehéz lehet nem pofánröhögni a HR-est, amikor aszcendensről kezd kérdezni, de remélem venném a lapot és elkezdeném adni alá a lovat, mert már érdekelne meddig mehet el, a főnöke is ilyen-e, satöbbi. Mikor buknék le, hogy valójában lövésem sincs mi az az aszcendens és hogy az vajon fáj-e.
Be tudom-e dumálni magam a következő körbe? Röhögés nélkül. Meg tudnám-e dugni a HR-est ilyen dumával? Fizetne-e pénzt nekem, amikor javaslok neki egy jó internetes varázslót? Megannyi kérdés, amivel a social safari hobbim kiteljesedhetne.