A – szerintem – legsúlyosabb álláskeresői hiba, mikor valaki álláskeresés helyett „önmegvalósít”, a legkülönbözőbb módokon, ezzel akadályozva saját boldogulását.
 

Ennek ezernyi formája létezik, megjelenés, online megjelenés, viselkedés, szóhasználat, testtartás, hozzáállás, hogy csak néhányat emeljek ki.

Íme, az elkerülendő hibák gyűjteménye:

A külső

A genetikai adottságainkat nem tudjuk megváltoztatni, de nem is kell. Vannak alacsony, magas, kövér, sovány emberek, kopaszok és szeplősek is, nincs ezzel semmi probléma – értelmes munkáltató számára. Aki ezt nem tudja elfogadni, az jobb is, ha nem lesz a munkáltatód. Ugyan a testalkatodra rámondhatják, hogy te tehetsz a kövérségedről, soványságodról, de ezzel nem érdemes foglalkozni. Egyetlen álláshirdetésben sem láttam még, hogy 60 kg-s marketingest, vagy 80 kg-s asztalost keresnek. Nem fontos igazán a testsúly, sokkal inkább az általános benyomások. Kövéren, soványan, szeplősen, magasan, alacsonyan, de lehet állásod, ezen ne aggódj. A külső elfogadásának problémáját szerintem nagyobb részben az emberek maguknak okozzák. Tudomásul kell venni, hogy az álláskeresés – és főleg a találás – megkövetel bizonyos alkalmazkodást, leginkább külsőleg.
Emós, lilahajú, agyonpiercingelt, borotvált szemöldökű, fültágítós, punkfrizurás, fonottszakállas, zöld rúzsos, méteres műkörmös, rasztás külcsínnel nehéz állást találni. Egyszerűen azért, mert ezek a külső jegyek jól működnek, pont úgy, ahogy kitalálták őket: meghökkenést okoznak, polgárpukkasztanak. De hát pont ezért fested lilára a hajad, van kakastaréj frizurád, nem? Mert ki akarsz tűnni, mert más akarsz lenni, azt akarod, hogy jól megnézzenek, felháborodjanak. Nos, pont emiatt nem lesz állásod. Az az alkalmazkodásról szól, nem a különutasságról.
A külcsínből nagyjából levezethető az érettség foka is: ha 30 évesen még lila hajjal grasszálsz, szolidabb verzióban Mickey Mouse-mintás nyakkendőben mutatkozol, akkor valamit elrontottál. Elfelejted, hogy már nem vagy 15 éves, tetszik vagy sem, egy másik világhoz tartozol. Tessék túllépni ezeken a gyerekes lázadozásokon. Aki ezt önfeladásnak értékeli, gondolja végig, valóban a lila haj-e az ő összes önkifejezési lehetősége. Ha nem, találjon olyat, ami megfelel a korosztályának – vagy legalábbis munkahelyen kívül tudja tartani.

Az öltözék

Ez az, amit teljes mértékben magad választasz, így ha a megítélésed ez alapján nem sikeres, az a te hibád. Nem pénzkérdés, hogyan öltözködsz, mert főleg egy álláskeresőről szokás tudni, hogy éppen nem a ruhára költés a legfontosabb prioritása. A HR-esek nem a Gucci-logot keresik az öltözékeden. De: legyen színben összepasszoló, a megpályázott álláshoz illő az öltözéked. Az, hogy nem félmillió forintot adtál az öltönyödért, kosztümödért, hanem töredékét, nem zavar senkit.
Ne lázadozz: az avantgard, extrém viseletek nem valók munkahelyre, állásinterjúra sem. A halálfejes-csillámos blúz, a szupermini szoknyácska és a jajzöld cipő is csak bajt hoz rád egy interjún. Jó hír, hogy legalább munkahelyen kívül viselhetsz bármit, amit a cég kifejezetten nem tilt (pl. céges egyenruhát nem feltétlenül hordhatsz korlátozás nélkül bárhol).

A viselkedés

Álláskereséskor szükséged van arra, hogy határozottnak tűnj, olyan valakinek, akivel érdemes együttdolgozni, mert jó munkát fog végezni. Ezt kiről hiszik el? Akinek megfelelő a testtartása, fejtartása, tekintete, kéztartása, járása stb. Ez tanulható, és túl sok erőfeszítést nem is kíván: egyenes derék, hátrahúzott vállak, felemelt fej, könnyen elsajátítható. Az önazonosságnak meg nem része a hanyag tartás, a szétvetett lábak, vagy éppen ennek ellenkezője, a félénk ülés, összekuporodott tartás. Ezt elérni teljesen ingyen van, csakis elhatározás kérdése. Szóval légyszi húzd ki magad ott a monitor előtt, és emeld fel a fejed :)

A kommunikáció

A közösségi oldalakon való megjelenésekről sokat regéltem már e blog hasábjain, nem fogom ismételni magam.
Tanulságos azonban, mikor az itt előkerülő hibákra hívom fel az engem kérdezők figyelmét, felháborodást kapok válaszul. Hogy ő ugyan le nem tagadja a gyerekeit (ilyet nem kér senki), vagy éppen a bulis-hányós képeit is fennhagyja, mert az is ő, és fogadják el ilyennek. Nem fognak elfogadni. Egy álláskeresésben nem te diktálsz, te csak a felkínált feltételekről döntheted el, elfogadod-e őket. Ha mégis te diktálsz, akkor valószínűleg rajtad kívül még 3 szakértője van a témának az országban, és naponta könyörögnek neked, hogy fogadj már el egy állást valami arcátlanul nagy összegért. Ezesetben akár lila is lehet a hajad :)

Tehát Facebook: a gyerekeid képeit úgyis az ismerőseidnek szánod, akkor ne legyen elérhető más számára. Semmi köze a családodhoz egy jövőbeni interjúztatónak. Továbbá nem érdemes kiprovokálni a kérdést, hogy hányszor betegek a gyerekek egy évben, és hány szülői értekezlet van, ami miatt majd hamarabb el kell menned munkából. Az önmegvalósítás és a magánélet védelme megfér egymás mellett, találd meg az egyensúlyt.
Bulis-hányós képeket sem valószínű, hogy a jövőbeni munkatársaknak szeretnéd mutogatni (a magam részéről egyáltalán nem értem miért jó ilyeneket publikálni, de régimódi vagyok, na.) A hiányos öltözetben való fotózkodás sem segít álláshoz.

Hát már semmit sem szabad?

Bizony nem. Ez nem feltétlenül jó, de attól még ez van. Lehet lázadozni ellene, de csak akkor, ha fontosabb a tévesen értelmezett önmegvalósítás, mint egy állás, amiből öneltartó, önfenntartó lehetsz. Lila hajjal éhezni, közmunkázni, villanyszámlát nem tudni kifizetni nem lehet jó opció. Ha ezek közt kell a választani, mit adsz fel könnyebben? A napi háromszori étkezést, vagy a lila hajat, piercinget?

LinkedIn: a legszigorúbb szakmaisággal jelenj meg rajta. Semmi privát infó, semmi magánélet. Nem való oda, mert nem arra találták ki.

Összhang: a közösségi oldalakon való megjelenéseid legyenek összhangban egymással. Ha a leendő munkáltatód minden egyes rádkereséssel azzal szembesül, hogy te egy varrónő, könyvelő, pénzügyes, logisztikus, marketinges stb. vagy, akkor elhiszi ezt, mielőtt még találkozott volna veled. Ugye látod, hogy ez mekkora előny lehet? Azon gondolkodtál-e, mekkora hátrány, ha ezt nem látja?

Megalkuvás?

Nem. A megalkuvás gyávaságból fakad, abból, amikor valamivel nem nézel szembe, hanem inkább elkerülöd, nem változtatsz rajta, némán szendvesz. Az állástalanság sajnos vagy szerencsére nem ilyen: nem valami magunk teremtette rém, hanem egy reális, létező helyzet. Óráról órára az elménkben harsog: nem futja, nem veheted meg, nincs miből, nem is lesz… Ez ellen küzdeni kell, és a fentiek csak az egyszerű, anyagi és érzelmi áldozatok nélkül vállalható változtatások. Ha a fenti hibákból bármit is elkövettél, akkor érdemes változtatni rajta, mert talán ez gátolt az állástalálásban.