JobAngel Az álláskeresők védangyala

Vannak helyzetek, amikor annyira nehezen megy az álláskeresés és annyira kell a jövedelem, hogy valamit muszáj elengedni – a jó fizetést, a jó pozíciót, a szakmát magát. Sokan még ilyenkor is ragaszkodnak a szakmai munkához, de eljön a pillanat, mikor már nem lehet… Általában azt szoktam javasolni, hogy ne is várják ezt meg, ha nem megy a szakmai álláskeresés, akkor a csak jövedelemszerzőhöz is hozzá kell fogni. Legkésőbb a tervezett álláskeresési idő egynegyedének letelte után! Azaz, ha a tartalékaid 8 hónapra elegendőek – és ez már ideális állapot manapság – akkor 2 hónap után el kell kezdeni a jövedelemszerző állásokat is keresgélni (alacsonyabb pozíció, fizikai munka, kevésbé népszerű iparág stb.) Tudni kell mellette, hogy az átlagos állástalálási idő 9 hónap. Ebben benne van az informatikus szakmacsoport is, ahol akár 2-3 hét is lehet, és az adminisztrációs állások is, ahol évek is eltelhetnek. Tehát valójában ez a 9 hónapos mondás nem jó semmire, de iránymutató, hogy mikortól látszik igazán kétségbeejtőnek a helyzet.

A múlt hetem két napja azzal telt, hogy végre valahára előbbre lépjek egy nagy álmom teljesüléséhez: önkéntesek képzésén vettem részt a Jól-Lét Alapítványnál. A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítványt 2002-ben hozták létre azért, hogy megoldásokat keressen az anyaság és munka/hivatás/karrier összeegyeztetésének nehézségeire. Ebben a munkában az álláskeresés segítésének is szerepe van, itt találtuk meg a közös pontot a jövőbeli együttműködésünkben.

Az önkéntessé válás – tapasztalataim szerint – az egyik legnehezebb „álláskeresés”, amivel valaha találkoztam.

Az ingázás előnyeit ecsetelő tavalyi cikkemre többen reagáltak úgy, hogy nem, nem jó ingázni. Mint írtam volt, mérlegelés után el tudja dönteni mindenki, neki jó-e? Én leírtam, racionális és szubjektív indokokkal, másnak miért lehet jó, nekem miért jó. Talán ez volt az első olyan téma (az ingázás), ami sokaknál felháborodást váltott ki: utazni egy állásért? A strukturális munkanélküliség egyik jellemzője, hogy a szabad munkaerő és a betölthető munkahelyek nem egy helyen jelennek meg. Ezért érdemes lehet utazni. Az „ingázni nem jó” tétel mellett is sokan felsoroltak racionális érveket, emellett viszont felmerültek bizonyos szubjektív szempontok is (korán kell kelni, messze van a busz/vasút), amik sokszor akadályozzák az álláskeresés sikerességét.

Sokan írták, hogy kényelmetlen ingázni. Értem, néha tényleg az, mindenkinek, még nekem is. De ha a munkanélküliség kényelmetlenségéből vagy az ingázás kényelmetlenségéből kell választani, akkor melyik a racionális választás?

Kérdezik néha tőlem, mi a véleményem a coach-ok, karriertanácsadók munkájáról, hatékonyan tudnak-e segíteni egy álláskeresőnek? Elviekben igen. A gyakorlat azonban mást mutat, legalábbis számomra. Felhívom a figyelmet, hogy hozzám természetszerűleg nagyobb mennyiségben érkeznek panaszok, mint dicséretek a coach-ok munkájáról, mert az elégedett ügyfeleik találtak állást, így nem jutnak el hozzám. Nagyon elkeseredett ember is jött már hozzám, a tanácsadó azt mondta, esélye sincs… Volt, 2 hónapon belül lett állása a segítségemmel. Nyilván ez szélsőség, és hiszem, hogy kevesebb kókler van ezen a területen is, mint jó szakértő, csak éppen a rossz hír gyorsabban terjed, és maradandóbb a jó hírnél.

Nem tévedtél el, ez itt még mindig álláskeresős blog, nem filmajánló. A címben ajánlott film viszont mutat egy olyan hozzáállást, amit érdemes mindenképpen elsajátítani a sikeres álláskeresés érdekében is. A problémamegoldást, de nem úgy, ahogy lazán beírjuk az önéletrajzba, hogy problamamegoldó készségünk hűde milyen nagyszerű…

Spoileres poszt lesz, ezért mindenki csak saját felelősségére olvassa a kép utáni bekezdéseket!