JobAngel Az álláskeresők védangyala

A nyarat általánosságban álláskeresési uborkaszezonként lehet értékelni (kivétel azért van, tehát állást keresni nyáron is kell), ezért úgy gondoltam, inkább a munkáltatók szemléletének alakításával próbálkozom és „jómunkahelyes” témákat vettem elő. Ám a múlt heti posztom alatt megindult a kommentelés arról, hogy a munka kényszer-e vagy az önmegvalósítás eszköze, vagy… Sokféle szempont van, kifejtek néhányat. Ezek talán motivációs levélhez is ötleteket adnak, az útkeresőknek is segíthetnek.

Munka, mint megélhetés (kényszer?)

Van olyan helyzet, amikor mindegy milyen a munkánk, csak fizessenek érte, mert bevétel kell. Csak azért indulunk el minden nap munkába, mert tudjuk, hogy jövő hónap elején jön egy összeg, amivel fedezhetjük anyagi szükségleteinket. Még az sem biztos, hogy ez az összeg alacsony, de a tevékenység, amiért kapjuk, egyáltalán nem nyújt örömet, nem ad elégedettség-érzést. Látni kell ebben is a pozitívumot: segít abban, hogy az anyagi helyzeted rendeződjön/ne romoljon rohamosan. Ebben persze nem szabad benneragadni, mindig kell jobbat keresni. Ha pedig nem így indult, és valójában a fizetés összege sem problémás, mégsem okoz semmilyen örömet, sőt kifejezetten frusztráló, érdemes átgondolni, hogy kiégéses tünetek-e ezek…

-----------

A következő 3 szempont már jóval pozitívabb nézete a munka értelmének.

Kapok ilyen kérdéseket is: nem ciki lelépni próbaidőben? Mit fognak gondolni? A nehezen átvészelt álláskeresés után jött a csalódás az új munkahelyben, most mi lesz? Nem olyan a munka, nem olyan a főnök, nem jó az eladnivaló termék, nincs is az, amit ígértek stb. Mi legyen? Mit fognak gondolni, ha ő most lelép?

A viszontkérdésem ilyenkor mindig egyszerű: Ki a fontos neked? Te magad, a karriered, vagy a munkáltató jóérzése? Szépen, sértődés nélkül is fel lehet mondani. De az, hogy csak azért ítéled magad mártírszerepre, hogy más ne gondoljon rosszat, egyáltalán nem tesz jót neked. Ha nem felel meg valami, próbáld tisztázni és/vagy keresgélj tovább, ha van új állás, mondj fel (addig ne, amíg más nincs!) Emellett persze érdemes nem kapkodni, és racionális döntést hozni. Az esetleges első kudarctól, rossz ómentől nem szabad megijedni, kezdeti nehézségek mindenhol lesznek. Gondold át, mi nem tetszik, hogy lehet-e rajta változtatni, megoldható-e, vagy tényleg el kell menni egy másik munkahelyre. Milyen okok vezethetnek a próbaidős munkavállalói felmondáshoz? Gondolva a munkáltatókra is, akik nem értik, miért is lépett le a drágán toborzott ember, pár apróságot az ő nézőpontjukból is hozzáteszek.

Az, hogy a munkáltatók kreativitásán múlik a termelékenység, nem újdonság, de hogy egyes esetekben a munkavállaló egy-egy juttatás hatására hatékonyabb lesz, sokszor újdonság. És itt nem a motivációra, ösztönzőkre gondolok, hanem simán a munkaeszközökre, és a munkarendre, amivel sokat könnyíthetik a munkavállaló életét, és – itt jön a döbbenet – a munkavállaló ettől hatékonyabb lesz. Ezek multikörnyezetben nem korszakalkotó ötletek, nagyobb magyar cégeknél szintén bevett gyakorlat, de a kkv-s vezetői körökben erős ellenállásba ütköznek.

Az előző két cikkemben (itt és itt) az álláskeresők lelki problémáival, foglalkoztam, illetve azzal, hogyan éli meg ezt az álláskereső, az interjúztató. A segítői hozzáállás még hátravan. Segítőként azért érdemes ezzel is egy kicsit foglalkozni, hogy aki hozzám fordul, tudja, mit várhat, és miért azt a hozzáállást kapja, amit. Illetve, ha valaki nem gyakorlott segítőként akar valakin segíteni egy álláskeresőn, talán adhatok pár szempontot, ami az ő segítői szerepét is sikeressé teheti (mert tárgyi tudás nélkül a jószándékúnak hitt segítség is sokat árthat).

Köztudott rólam, hogy igen rossz társ vagyok egy közös siránkozásra, sajnálkozásra sem engem kell keresni. Mert ezek nem segítenek, ettől senki sincs beljebb. Ami segít, hogy a felvetett problémákra tudok valamilyen objektív megoldást javasolni (az is előfordul, hogy nincs ötletem, de akkor ezt is megmondom, ill. azt, hogy kinek lehet ötlete erre, hová érdemes fordulni, vagy hogyan lehet kideríteni, mi a probléma). Nem fogok senkit alaptalanul biztatni, vigasztalni, dicsérni. Nem fogok vele egyetérteni, csak azért, hogy ne bántsam meg, de természetesen arra is figyelek, hogy ha nem is értek egyet, bántó ne legyen az ellentmondásom. Csak akkor kap egyetértést, ha tényleg úgy gondolom, hogy egyetértek az adott felvetéssel. Hurráoptimizmussal sem vádolhat senki, a hitegetés sem az én műfajom.

A pozitív hozzáállás, mint lélekölő tevékenység

Amikor egy álláskereső segítséget kér, többnyire először a családnál, az ismerőseinél próbálkozik. Az első, lélekölően rossz válaszokat tőlük kapja.

A múltkor foglalkoztam az álláskeresőket akadályozó lelki problémákkal, ennek céges oldali kezelése viszont nem maradhat ki, tehát most ezzel foglalkozom.

Tipikus céges „elvárás”, hogy kiegyensúlyozott, lelkes, boldog álláskeresőket vár egy-egy állásinterjú előtt, és minimális empátiát sem mutatnak azon jelöltek felé, akiket az önéletrajzuk alapján szakmailag alkalmasnak látnak. Vagy nem tudják, hogy kell kimutatni az empátiát, és leereszkedő, felsőbbrendű viselkedés lesz belőle. Megint nem érdemes kitérni arra, hogy kik viselkednek így az interjúztatók közül, mert mindenféle szakma, mindenféle pozíció képviselői. A leggyakoribb panasz álláskereső nőktől a férfi interjúztatókra érkezik hozzám (szakmai vezetők, cégvezetők), álláskereső férfiaktól a HR-es nőkre… Mintám ugyan nem reprezentatív, de azért mégiscsak jelez valamit…