JobAngel Az álláskeresők védangyala

Már az elején meggyilkolom a poént: olyan senkinek nincs… De akkor mire ez a cím és cikk? Mert fontos, hogy minél több döntéshozó tudja, miért nincs ilyen – vagy miért nagyon ritka. És hogy miért nem baj, ha nem ilyen a nála állást kereső karrierje.

Munkáltató és munkavállalói oldalról is nézve, valahogy mindenki azt szeretné, ha az önéletrajz egy folyamatosan felfelé lépkedő, folyamatosan fejlődő, következetesen építkező embert láttatna. Ilyen szinte nincs is, ha mégis van, ahhoz a szakmai kiválóság, az extrém tudatosság (robotlét?) mellett elég komoly szerencse is kell. Igen, szerencse.

Pl. Az X generációsok a rendszerváltáskor, ha szerencséjük volt, akkor bejutottak egy multiba, és ott menetelgettek jóideig, majd jött a 2008-as válság, és a leépítések. Akkor a karriertervek mentek a fiókba, és

A munkaerőhiány nem múlt el nyom nélkül az interjúztatók lelkében sem. Már másképp kell állásinterjúzni, mint munkaerőhiányban, de úgy már sohasem kell, ahogyan az előző válságban kellett.

Egy kis „történelmi” áttekintéssel kezdeném, mert hasznos, ha megértjük, miféle satuban vannak most a munkáltatók. Ha ezeket álláskeresőként látjuk, értjük, sikeresebbek lehetünk az állásinterjúkon.

1. Állásinterjú a hirtelenjött kapitalizmusban

A rendszerváltás körül sokan veszítettél el a munkájukat, elindult a privatizáció, sok magáncég próbált megfelelő embert találni. Százszámra jöttek a CV-k egy álláshirdetésre, és 5-6 embert meg is hallgattak belőlük, de munkáltatói oldalon azt keresték, ki miért nem lesz jó. A legkisebb kockázat akkor volt egy új kollégában, ha minél inkább meg tudott felelni mindenféle elvárásoknak, még akkor is, ha azok irreálisak vagy törvénytelenek voltak (túlóra vállalása kifizetés nélkül, „hozzál számlát üzemanyagról” stb.) A nagy megfelelési kényszerben és valós kiválasztási tapasztalatok híján kétes színházi fellépéssé alakult az állásinterjúzás, mindenki azt mondta, amit kell. A sok egyforma válasz után felvették azt, aki a legszimpatikusabb, legközelebb lakik, legszebb, legtöbb törvénytelenséget hajlandó elviselni stb. A diszkrimináció jó terepet kapott így, hiszen ha szakmai alapon nem lehetett dönteni a zsarnok tanár rettegett vizsgájává silányított állásinterjúkon, akkor maradt ez. Az álláskereső csak túlélni akart, valahol végre egy állást találni, az ő célja a megfelelés volt.

Rendszeresen találkozom ezzel a kérdéssel, mindenféle fórumokon, és a „tanácsokat” látva is ingatom a fejem, mostanra ott tartok, hogy már a kérdést látva sem érzem jól magam. A tanult tehetetlenség, a naivitás, a másoknak való megfelelés mind-mind benne van sokszor ezekben a kérdésekben, márpedig ezek pont ellene hatnak egy új karriernek, amihez önbizalom kell leginkább - és idő.

Kb. olyan ez a kérdés, mintha azt kérdezné valaki, hogy „Milyen a kényelmes cipő?” „Milyen autót vegyek?” Ennyi információból nem fog tudni senki értelmes tanácsot adni, ennél nagyobb baj, hogy azért megpróbálják – a pokolba vezető út, meg a jószándék ugye. Kedvem lenne megkérdezni, hogy mi lesz, amikor majd egy tanácsot megfogadva, valamit kitanulva állásinterjún megkérdezik, hogy „miért választotta ezt a szakterületet?” Azt fogod rá válaszolni, hogy mert a [valamilyen] Facebook-csoportban ezt mondták?

Szem előtt tartva, hogy mindenkinek olyan állás kell, ami neki jó, érdemes saját magadból kiindulni. Az úgy nem megy, hogy azt mondják, menő a programozás, nosza, felcsapok programozónak, úgyis 4 hónap csak a suli, utána dől a sok állásajánlat, nettó havi milliós fizetésekkel…

Vagy értékesítő, ügyfélkapcsolati menedzser, sales … sokféle néven fut ez a munka, de a lényege tömören összefoglalható: el kell adni valamit valakinek.

Az, hogy a munkát keresők közösségi oldalakon megjelenő posztjaik végén szinte rendszeres, hogy „eladni semmit nem akarok”, és a tény, hogy a munkamorálunk még mindig leült munkaórákban méri a munkát, valamint hogy a jutalékos fizetés sok helyen átveréses-ügyeskedéses tevékenység cégeknél, nem tesz jót az értékesítés megítélésének.

Pedig, válság idején az értékesítők lesznek a leginkább keresett emberek. Kell az üzlet, kell a bevétel, és stratégiát alapítani csak erre lehet. Egyik kedvenc volt főnököm mondása szerint: tisztelet a bevételnek!

Kelleni fognak a JÓ értékesítők.

A vírushelyzet meghozta a kedvezőtlen változást, van már magyarországi nagyváros, ahol naponta 60-70 új álláskereső jelenik meg a munkaügyi központban. Lehetséges, hogy ők olyan álláskeresők, akiknek még sosem kellett válságban állást keresni, így a bizonytalanságuk még nagyobb. Ez most másfajta „válság”, mint a 2008-as. Álláskeresői szempontból főleg, mert közben volt egy munkaerőhiányos időszak is, amit azelőtt még sosem tapasztaltunk. És persze több munkaerő nem lett, a strukturális munkaerőhiány sok helyen megmarad, és mellette felerősödik az egyébként is meglévő strukturális munkanélküliség. Jól behatárolható azon ágazatok köre, ahol megállt az élet, turizmus, szolgáltatóipar, építőipar és home office ide vagy oda, megsínyli az „irodás” világ is a keresletek visszaesését.

Röviden összefoglalva, ezek azok körülmények, amikhez alkalmazkodni kell.

A jó hír az, hogy 2008 óta sokminden változott a HR-es világ háza táján, és pozitív értelemben!