JobAngel Az álláskeresők védangyala

Sok elkeseredett álláskeresőt vigasztaltam már azzal, hogy nincs helyzet, ami véglegesen tönkretenné a karrierjét, bármiből fel lehet építeni újra. Hírességek esetén is, akár börtönviseltség, akár egy alaposan elbaltázott tévéműsor vagy megosztó szereplés okozott törést a karrierben. Most revideálom álláspontomat. Van, amiből nem lehet felállni, felépíteni egy új karriert.

Pár napja még senki sem tudta, kicsoda László Petra, mára világhírűvé vált. Akkora hibát követett el, amekkorából valószínűleg nincs felépülés. Hogy kirúgták, hogy valószínűleg büntetőeljárás elé néz, átlagos dolog, mással is megtörtént már. Hogy világhírűvé válik azáltal, hogy egy gyerekre támad, mégpedig politikai-ideológiai meggyőződése mentén, meglehetősen egyedi.

A politikai, vallási, ideológiai meggyőződést álláskereséskor és később a karrier során érdemes óvatosan hirdetni, mert okozhat problémákat. Ám ő olyan helyen dolgozott, ahol ideológiai meggyőződése helyénvalónak tűnt, talán munkaköri feltételnek is. Mégis, a munkahelyén elfogadott ideológia nevében elkövetett agresszió (bűncselekmény) már a munkáltató számára is elfogadhatatlan volt, azonnali felmondással jutalmazta. Ezt valószínűleg Petra nem mérlegelte előre. Nem gondolom, hogy a rúgás pillanatában felmerült benne, hogy milyen következményei lesznek, hogy milyen hatással lesz az életére. Utólag talán még helyeslésre is számított. Amivel igazán elszámította magát, az a nemzetközi felháborodás. Azonnal a világ egyik leggyűlöltebb emberévé vált - és ez nem költői túlzás, mert különböző közösségi oldalakon többtízezer hozzászólásban marasztalták el tettét (hogy finoman fogalmazzak). Többé nincs esélye. Ő már mindenki szemében A Nő, Aki Felrúgott Egy Menekült Gyereket. Rosszabb, hogy nemcsak saját magát járatta le, a kommentek ijesztően eltolódtak magyarellenes irányba. Veszélyes lehet mostanában hasonlítani rá: szőke hajú, középmagas, magyar nőnek lenni, akivel össze lehet őt téveszteni. Azaz sokunk megítélését rontotta ezzel, sok embert sodort veszélybe.

Felmerülnek miért kezdetű kérdések. Miért tette, egyáltalán ilyen személyiséggel hogyan kerülhetett állásba, és miért őt küldték erre a konkrét munkára, ha tudták, hogy ilyen a személyisége. Nem tudom, milyen kiválasztási procedúrán ment végig, kik állásinterjúztak vele, milyen kérdéseket tettek fel neki a szakmai kérdéseken túl, mennyire mérték fel a személyiségét. Valószínűleg, ha ezt rendesen, szakmai alapokat követve végezték (volna), még erre használatos interjútechnikákkal sem derült volna ki, hogy ilyen hibát fog elkövetni a jövőben. A jelenlegi közhangulat, az általa képviselt ideológia és a saját személyisége együtt okozhatta mindezt, illetve valószínűleg nem érzi jól magát az sem, aki erre a terepmunkára osztotta be.

Tanulság sok van. Csak néhány ezek közül, karrierszempontból: hiába választ bárki ideológiai meggyőződését toleráló, értékelő munkahelyet, még ezen ideológiai meggyőződés nevében sem, szóban és tettekben sem érdemes semmilyen gonoszságot, bűncselekményt elkövetni. Általánosságban is igaz, hogy nem érdemes annyira meggyőződésesen és vakon vallani bármilyen eszmét, hogy az az emberség, józan ész rovására menjen.

Nem kapsz visszajelzést az álláspályázataidra? Nem tudod, miért nem, mit csinálsz rosszul? Ez utóbbit lehet, hogy meg tudom mondani, mert erre specializálódtam, de a visszajelzés hiánya örök elégedetlenségforrás az álláskeresőknél. Nem kapsz visszajelzést, mert nincs rá kapacitásuk, nincs is igazi vállalható indok (erről a CV-online-on itt írtam bővebben), miért nem te… Az eredmény ugyanaz: nem tudod, mit csinálsz rosszul álláskereséskor, és azt sem, ha esetleg mindent jól csinálsz, csak nincs szerencséd.

Ez viszont nagyjából a HR-esekre, toborzókra, közvetítőkre is igaz. Te, mint álláskereső is lehetsz velük elégedetlen, de ennek vajon hányszor adtál hangot? Ezért aztán fogalmuk sincs róla, mi a baj azzal, amit és ahogy csinálnak. Általánosságban mindenki tud panaszkodni, fórumokon, blog kommentekben valóban rémes sztorikat olvashatunk. De vajon magának az „elkövetőnek” valaha is szólt valaki, hogy nem így kellene?

Előző heti cikkemben azzal foglalkoztam, hogy mit tegyen az, aki úgy gondolja, azért nem kap meg egy állást, mert a döntéshozó a saját pozícióját félti tőle. Ennek folytatásaként a szorongó, székét féltő főnökhöz is lenne pár szavam. Még mindig fenntartom, hogy aki azért nem vesz fel egy bizonyos jelentkezőt, mert az a valaki jobb nála, annak sok mindent kell tisztáznia magával…

Hallom jópárszor ezt a panaszt, hogy „azért nem vettek fel, mert többet tudok/jobb vagyok, és ezzel veszélyeztetném a főnök pozícióját”. Nem tudom egyértelműen lemérni, hányszor valós és hányszor csak vélt ez az indok, de érdemes foglalkozni vele, mert már az is enyhíti a problémát, ha álláskeresői oldalról tudatos stratégiát választunk ehhez a helyzethez.

Első ránézésre leginkább egy sértődött önigazolásnak tűnik, de nem szabad látszatból ítélni, tehát ha valaki ezzel jön, körbekérdezem: miből gondolja ezt?

Ismerőseim jórésze már tudja, hogy bloggerként mivel foglalkozom, így ha álláskeresővé válnak, engem is felhívnak segítségért. Egyikük egyszer megjegyezte: felhívott többeket, hogy segítsenek, ahogy azt én is mindig tanácsolom. Sopánkodtak, sajnálkoztak, „jajaj, most mi lesz, hát persze megpróbálok segíteni”. Utána felhívott engem, és végre nem sopánkodást hallott. Én a már rutinná vált kérdéseim után (milyen állásokat keresel, mik a preferenciáid, mi a fizetési igényed?) azzal folytatom, hogy küldjön egy önéletrajzot, és megnézzük, mit lehet kihozni belőle, milyen stratégiát lehet érdemes követni.