A minap felhívást kaptam a munkatársaim.hu-tól, hogy írjak arról, milyen az ideális munkahely. Mint régebben az ideális főnökről írva, sok-sok jó főnökből építettem fel az ideálist, így van ez a munkahelyekkel is.
Voltak nagyon jó munkahelyeim, ahonnan a sors valamiért elsodort, voltak persze rosszak is. A jóktól elég sokat tanultam arról, hogy kell úgy bánni a munkavállalóval, hogy szeressen ott dolgozni. A rosszaktól azt, hogyan jutunk el a kiégésig…
De mitől lett jó munkahely egy-egy cég?
Közös jellemzőjük volt a törődés: fontos volt, hogy a munkavállaló jól érezze magát, erre sokféle technikát bevetettek. Céges szervezésű közösségi eseményeket szerveztek, a kollégák alkotó munkáinak kiállításától (festmények, szobrok stb.) a cég kertjének közös rendezgetéséig. Sokszáz ember között mindenféle érdeklődésű ember előfordul, így a kolléga, aki szabadidejében ejtőernyős oktató volt, tanfolyamot szervezett, a filmekért rajongó kolléga filmklubot. Mit adott ehhez a cég? Semmi olyat, ami ne lenne bármelyik cégnél: üres tárgyalót munkaidőn kívül, a filmklubhoz projektort és vetítővásznat. Ezek az erőforrások amúgy is megvoltak, csak a munkán kívüli használatukat kellett engedélyezni, aminek minimális költsége volt. Ezek olyan jólléti szolgáltatások, amik segítenek a kollégáknak jobban megismerni egymást, és sikerélményt is adnak. Ettől pedig mindenki jobban érzi magát.
Jó munkahely lesz egy cég a megvalósított cégkultúrától. Nem baj, ha a kollégák nem értenek egyet egyes kérdésekben, de ettől még tudjanak hatékonyan együtt dolgozni. Ennek megteremtése nem egyszerű, és a cégek elvárások támasztásával érhetik el ez: bizony, meg kell követelni a kölcsönös tiszteletet, kollégák között, de még vezető-beosztott között is. Ez utóbbi hiánya teszi a céget rossz céggé: ahol a vezető nem tiszteli a beosztottjait, ott nem jó dolgozni.
A szakmai háttér is fontos: Engem mindig inspirált, ha olyan munkahelyen dolgoztam, ahol a kollégákat a hivatástudat vezérelte. Nem csak azért akartak egy projektet, mert azért jobb fizetés jár, hanem azért, mert jó részt venni egy új rendszer, új szoftver létrehozásában, jó dolog alkotni. Akinek az a dolga, szeret szervezni, szeret pontos nyilvántartásokat készíteni. Ilyen kollégákkal körülvéve élmény dolgozni.
Sokan a jó munkahelyet azonosítják a jól fizető munkahellyel. Az anyagi megbecsülés fontos ugyan, de önmagában nem lesz elég. Nem véletlenül látom sok-sok önéletrajzban, hogy az álláskeresők „megbecsült tagjai” szeretnének lenni egy csapatnak.
Túl a jólléti szolgáltatásokon, a stabil szakmai hátteren, a napi munka megszervezése is fontos. Rossz eszközökkel, rossz körülmények között nem lehet jó munkát végezni. A rosszul szervezett munka jellemzője, hogy az egyik kolléga azt se tudja, mihez kapjon, a másik pedig azon dolgozik, hogy csinálhasson valami hasznosat, vagy annak látszót. Így nem lehet…
Ha a cég ad a szervezetfejlesztésre, akkor a HR, vagy a HR-es feladatokkal is megbízott kolléga aktív, és a munkavállalók cég iránti bizalmát erősíti. Pl. kincskereső akciókkal, amikor a kollégák egymást ajánlhatják név nélkül akár egy új, magasabb pozícióba. Mert lehet, hogy az a raktáros, aki a dobozokat pakolja, valójában 2 diplomás marketinges végzettségű szakember, csak éppen a munakerőpiaci lehetőségei eddig nem engedték kibontakozni. Ha a cég új kollégát keres, abba vonja be az ott dolgozókat: ha az ajánlás sikeres volt, az új kolléga bevált, akár jutalmazhatják is az ajánlót, ajándékkal, vacsorameghívással stb.
Összefoglalva, milyen is az ideális munkahely? Emberi, mindenben. Van bizalom, tolerancia, tisztelet. És jó ott dolgozni a szakmai elhivatottság miatt is.
Nemrég írtam arról, hogyan érdemes állásinterjún tálalni a személyes konfliktus miatti felmondást. Hogy mi vezethet személyes konfliktusokhoz, annak sok oka van. A kiégés (burnout) szindróma tünetei például sokszor okoznak olyan helyzeteket, amiket hétköznapi kifejezésekkel csak „meghülyült”, „elszállt magától”, „elege lett” és hasonlóan írunk le.
Időnként nem úgy alakulnak álláskeresési terveink, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de emiatt nem kell aggódni, főleg nem megijedni attól, ha nem a megszokott utat látjuk magunk előtt. Néha álláskeresők nem egyszerűen otthagyják a régi állást és boldogan kezdenek az újba, hanem mindenféle csavarokkal, kerülőutakkal, véletlen történések okán kerülnek végül abba az állásba, amiben jól érzik magukat. Pár ilyen történet rövid leírása következik, hogy lássuk: szinte semmi sem lehetetlen, és mindig érdemes próbálkozni. Meg kell fontolni: mit veszítesz a próbálkozással?
