A munka a robottól abban különbözik, hogy személyes tartalma van. Akkor is örülök, hogy megcsinálhatom, mikor fáradsággal jár. Nem tudják megparancsolni; megteszi az ember, ha nem parancsolják is. Belső parancs. Nevezzük a nevén: játék.
/Kornis Mihály: Lehetőségek könyve/
Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni (Csernus Imre)
Ez arról jutott eszembe, hogy sokaknak súlyos gondot jelent a motivációs levél megírása, mert nem merik magukat „reklámozni”, kínosnak érzik, hogy önmagukról írjanak. Főleg, hogy mindezt őszintén tegyék.
Érdekes, hogy amíg ezt sok engem megkereső ember gond nélkül leírja egy segítségkérő levélben, addig a motivációs levélbe – ahová ugyanez kell – görcsösen, erőltetten fogalmazva, sok szenvedéssel írják le, ha egyáltalán. Pedig a HR-es, a pályázati anyag olvasója pont olyan ember, mint én: ha bokánrúgnád, neki is fájna, nem csak nekem :) Pont annyira nem ismered, mint engem: tehát nyugodtan lehetsz vele is őszinte.
Jó motlevelet írni őszinteség nélkül lehetetlen: vagy csak egy száraz ténykupac lesz, ami jobb, mint a semmi, de unalmas, mint egy szénakazal, vagy egy ócska sablonmaradvány lesz, rossz esetben azt is meglátom, melyik honlapról szedted le, még az is előfordul, hogy egyik-másik sablont én írtam meg valakinek, és visszatért hozzám egy másik álláskereső motleveleként...
A jó hírem mára az, hogy semmi kínosat nem kell tenned, lehet úgy témát választani még a motlevélbe is, hogy ne legyen se mesterkélt, se fájdalmasan sablonos.
Az állásinterjúk sikertelenségének leggyakoribb oka az önbizalomhiányban keresendő. Sajnos, az álláskeresőkre itt már akkora nyomás nehezedik, ami hibához vezet. Vagy legalábbis úgy érzik.
Megintcsak „kedvenc” érvemet, a poroszos iskolai neveltetésünket kell okolnom mindezért. Elsősorban nem az a hibás, aki „szétizgulja” az interjúját, sokkal inkább az, aki nem tanította meg, hogyan kell stresszes helyzetben is nyugodtnak maradni, vagy legalábbis annak látszani, és jól teljesíteni. Ehelyett sokaknak az iskolában átélt, tábla előtt állós, alázós, ordítós iskolai felelések jutnak eszébe, ahol azt keresték, mit nem tud, miért lehetne még inkább megalázni szerencsétlen diákot.
Az unásig ismert öltözködési és „mit ne” tanácsok helyett most egy kicsit az önbizalomról mesélnék.
Az önéletrajz-téma után a héten kicsit állásinterjúzzunk, hiszen a jó CV, motivációs levél eljuttat bennünket addig, hogy személyesen is találkozni akarjanak velünk.
Az állásinterjú alapjairól itt már megemlékeztem, most az interjúztató által feltett – időnként furcsa, vagy kifejezetten „tisztességtelennek” tűnő – kérdésekről, azok céljáról írok.
A CV formátumának témája állásos fórumokon mindig egy helyes kis flame-et indít, mindenki hülyézi a másikat, aki másik formátumot küld, nem azt, ami szerinte jó.
PDF, TXT, DOC, DOCX, képformátum? Minden mellett lehet érvelni, de egyetlen szempont számít: az olvasóé.
Én nem vállalom, hogy igazságot tegyek (hogyan is vállalhatnám), alant azonban pár szempontot talán adhatok:
 |
|
|
 |
|
|
 |
 |
|
 |
||
 |
||
 |
||
