Álláskeresés 101: az első lépések
Az álláskeresés legelső lépése, hogy minél hamarabb túless a kétségbeesésen. Ha véget ért a munkaviszonyod, és jogilag is tisztázott a dolog (ehhez ügyvédet érdemes megkérdezni), akkor az új állás megtalálására kell koncentrálni.
Az álláskeresési járadékért (lánykori nevén munkanélküli segély), mindenképpen jelentkezz be a legközelebbi kormányablaknál. A korábbi években az volt a gyakorlat, hogy akik maguk mondtak fel, vagy akit a munkáltató rendkívüli felmondással küldött el, azokat regisztrálták ugyan a Munkaügyi Központban, de a segélyt csak 90 nap elteltével kaphatták meg. Ez ma már ez nem így van! Ők is ugyanolyan eljárásban részesülnek, mint akiket elbocsátottak.
Ha a hivatalos vonal megvan, indulhat az aktív álláskeresés, mégpedig az önéletrajzírással, mert ez kell majd ahhoz, hogy álláshirdetésekre tudj válaszolni.
Önéletrajz 2020-ban
Az önéletrajzok folyamatosan alakulgatnak, ahogy a munkáltatói igények és a munkaerőpiac változik.
Legalábbis így kellene. Mostanra eljutottunk oda, hogy a többség „amerikai típusú” kronológiai önéletrajzot ír, azaz időrendben – jóesetben időrendben visszafelé – felsorolja, hol dolgozott eddig, jól eláltalánosítva felsorolja a feladatokat („szerződések kezelése” „részvétel projektekben” pl.) milyen sulikba járt, milyen a nyelvtudása, és még mihez ért. Esetleg hobbik, fénykép. Valahol olvasta, hogy bele kell taposni az egészet egy oldalba, tehát úgy próbálja. Motivációs levélben leírja szövegesen ennek egy részletét, és hogy egy sikeres csapatban szeretné kamatoztatni tudását, mert ez van a letölthető sablonokban, iskolában meg nem tanítottak ilyesmit írni…
Csakhogy ez az álláspályázati csomag már nem versenyképes, valójában sosem volt az, mert a nagy általánosságokból sosem látszott igazán, ki mihez ért. Egy adott állásra szinte mindenki ugyanazt fogja írni, mert erre van sablon, és megint sok önéletrajz jut egy-egy állásra, így majdnem a szerencsén múlik, sikerül-e az állás.
Ahhoz, hogy ez ne a szerencsén múljon, csak 3 dolgot kell tudnunk:
- Az álláspályázati csomag feladata eljuttatni bennünket állásinterjúra.Semmi más célja nincs. Nem hivatalos levél, nem önkifejezés, nem irodalmi mű, nem szövegszerkesztési világbajnokság pályamunkája.
- Az önéletrajz a szakmai identitást, szakmai múltat írja le. Informatívan és részletesen jellemzi a szakembert, aki te vagy, és akivel majd együtt akarnak dolgozni azok, akiknek küldöd.
- A motivációs levél az elképzelt szakmai jövődről szól az adott cégnél, és/vagy adott pozícióban, ahová éppen jelentkezel. (Ezért nem létezik jó motivációs levél sablon.)
Miért használsz sablonokat?
Mert kényelmes, és mert nincs jobb ötleted, értem én. Van pár lelkes tanár már középiskolákban is, aki tanít álláspályázást, de mégsem jellemző, hogy iskolában tanulnánk. Akkor marad a minta. Önéletrajzra még működhet is, ha csak ötletelésre használod, és nem félsz belevinni a saját gondolataidat. A legtöbb esetben mégis már az első fejezet, a Rólam/Magamról/Összefoglaló feladja a leckét. Oda kellenének a saját gondolatok, amik meg is vannak, de valamiért mégsem mered leírni. A sablon biztonságosabbnak tűnik, miközben a legtöbbre igaz, hogy – már bocsánat – életszerűtlen hülyeség.
Amikor valaki meglévő tudását szeretné kamatoztatni egy sikeres csapatban, akkor már több hibát is elkövetett. Pontosan tudjuk: leginkább munkát akar végezni pénzért, ami egy teljesen vállalható hozzáállás, kár tehát mást mondani. Azonfelül mekkora kommunikációs baklövés, ha az első mondatba már a meglévő tudásodra hivatkozol, amiről még fogalma sincs az olvasónak? Pedig pont azért olvasná az önéletrajzot, hogy ezt megtudja. A jó kommunikációs készség is ott van ugye az önéletrajzodban, a készségeid között, mert benne volt a mintában?
A sikerescsapatos kiszólás szinte mindig mellémegy, mert bizony minden csapatban vannak problémák, válság idején nem biztos, hogy sikeresek, sőt van, ahol csapat sincs, hanem egyedül kell boldogulni… Azaz, ha komolyan vesszük, ilyen helyeken már esélyed sincs, pedig itt lehetne igazán fejlődni. De ha mégis van csapat, és sikeres, akkor nekik miért is lenne fontos, hogy te a saját tudásodat akarod náluk „kamatoztatni”? (jelentsen bármit is a kamatoztatás…) Nekik az kell, hogy a tudásodat felhasználva jól dolgozz náluk, eredményeket hozz – a motivációs levél majd elmondja, milyen személyes indíttatásból akarod ezt. És ezzel még csak egy félmondatnyi sablonszöveget szedtem ízekre, többet nem is fogok, mert már látszik: a saját gondolataidnak biztosan több értelme van, mint egy sablonos félmondatnak.
Álláspályázati csomag 2020-ban
Egy ilyen csomag sokféle írott anyagból állhat: önéletrajz, motivációs levél, vezetői portfólió,
Tárgyi tudás, kompentenciák, hozzáállás: ezeket kell tudni strukturáltan megmutatni. Semmi értelme sincs azt tárgyalni hosszan, hogy hol dolgoztál 15 évvel ezelőtt, és ott mit csináltál. Az a fontos, hogy amit ott tapasztaltál, azzal ma mit tudsz kezdeni. Például: a pályaelhagyó tanárnak biztos nincs problémája a prezentációs készséggel, tehát amikor egy irodai munkára jelentkezik, ne azt írja, hogy „osztályfőnöki teendők ellátása”, mert kb. fogalmunk sincs, mire jó az egy ügyintézői munkánál. Ha határidőkről, jelentési kötelezettségekről ír, azzal már tudunk mit kezdeni. Ezt jelenti az, hogy ne általánosítsunk. Úgy írd le az eddigi munkáidat, hogy bárki el tudja képzelni, mivel is foglalatoskodtál a munkahelyeiden egész nap. Erre a „varázslatra” találták ki a „kompentencia-alapú önéletrajz” frázisát.
Az én ingyenesen letölthető önéletrajzmintáim már jópár évesek, de a kompetencia-alapú hozzáállást már mutatják, mert ez már akkor is sikerre vezetett, amikor még nem volt rá divatos frázis. Mixeltem a kompentencia-alapot a kronológiai megoldással, mert a magyar piacon még mindig ez a leginkább eladható forma. Kicsit formabontó így, de azért nagyon nem.
A tárgyi tudás nagyjából gyorsan felszedhető, mindenhez hozzáfér mindenki, ez már csak szorgalom kérdése. A szakmai alkalmasság része, hogy folyamatosan olvasunk a saját szakmánkról, fejlődünk, kipróbálunk új módszereket, ezekről beszélgetünk közösségi oldal szakmai csoportjaiban. Azaz, nem eretnekség akár egy ilyen fejezet is az önéletrajzba, ami ezeket tárgyalja: olvasott szakirodalom, részvétel szakmai csoportokban, szakmai blog stb.
A magabiztos középszintű nyelvtudáshoz 800-1000 órányi tanulás kell, azaz ennek hiánya lehet akadálya a sikeres álláskeresésnek. Ezt nem lehet gyorsan felszedni, de folyamatosan tanulni mindenképpen érdemes. A hosszútávú álláskeresési stratégiának mindenképpen része kell, hogy legyen.
Kompetenciák: eredeti latin jelentése szerint alkalmasságot, ügyességet jelent, és sokan nem is tudják, hogy amit tudnak, az egy értékes tudás, és hogy az eddig elért eredmények mutathatják a jövőbeli alkalmasságot. Egy pályakezdő már a gyakornoki tapasztalataival is érvelhet, családi vállalkozással, bármivel, amit már látott egy cégből, szakmai munkából. Mert az már az ő értéke, jobban, mint a sablonból kiszedett tudáskamatoztatás.
Hozzáállás: Itt lehet a legtöbbet csalódni munkáltatóként, és erről a legnehezebb meggyőződni. Referenciák, sztorik, példák kelthetnek bizalmat. Ezrével látok olyan panaszt, hogy a sok kihívásokat kereső, tanulni vágyó, eredményorientált jelölt végül megretten az első problémától, nem hajlandó tanulni, és eredményt sem tud felmutatni. Ennek munkavállalói nézete, hogy munkáltatók általában az önbizalomhiányt értékelik tévesen: a „nem elég határozott”, „nem elég motivált” elutasítási okok valójában innen erednek. Érdemes megerősíteni magadban a saját szakmai és emberi értékeidet. Ha te nem vagy meggyőződve az alkalmasságodról, őket hogyan tudnád meggyőzni?
Motivációs levél 2020-ban
Az álláshirdetések sajnos összevissza pozicionálják a munkaköröket: néha egy menedzseri pozícióról derül ki, hogy betanított adminisztráció, máskor egy ügyintézői pozícióról derül ki, hogy vezetői vagy specialista tudással és felelősséggel lehet jól végezni. Ha a feladat jól meghatározott, és tetszik, akkor arról lesznek elképzeléseink, hogyan akarjuk csinálni. Pl. van, aki „építő”, azt szereti, ha zöldmezős ügyeket kap, van aki „működtető”, egy meglévő dolgot tud működtetni és folyamatosan fejleszteni. Van, aki válságkezelésben érzi igazán jól magát. Az ilyen jellegű preferenciáknak ki kell derülni a motivációs levélből: mert aki szeret valamit csinálni, majdnem biztos, hogy jól is fogja csinálni. Ennél jobb motiváció nem is kell.
# # #
Hasznos lehet mindez az ismerőseidnek is? Lájkold, oszd meg!
Ha neked is személyes (jelen helyzetben csakis online, kamerás, élő konzultációs) segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!
# # #
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Balfredo Alfredo 2020.06.15. 20:06:37
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 06:40:49
Esztétikus Kritikus 2020.06.16. 09:24:30
Szerintem sok álláskeresői frusztráció, önbizalomhiány lenne kezelhető, ha a jelentkezést követően kapnánk egy visszaigazolást a toborzás ütemezéséről, benne akár egy olyan fordulattal, hogy ha x. hónap y. napjáig nem jelentkezik a cég, akkor a pályázó nem jutott be a következő körre.
Kommunikációs vagyok, és az álláskeresés során úgy érzem magam, mint aki a falnak beszél.
Visceroid 2020.06.16. 09:59:24
Visceroid 2020.06.16. 10:05:41
gabcigirl 2020.06.16. 10:31:57
...és ekkor még el se kezdődött az álláskeresés... A legabszurdabb az volt, hogy a beszélgetés nem is álláskeresésről szólt. Csak a beszélgetőpartner attól fosott, hogy olyan területen dolgoztam évekig, amire csak a retyeruyxája szerinte a méltó...
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 10:51:50
kiber kóbor 2020.06.16. 11:00:00
Namost ez a háom-négy dolog koránt sincs meg egy helyen.
Másrészt nem szabad felülni a média harsogásának. Pl. nincs semmilyen informatikushiány Magyarországon.
Harmadrészt arra kell vigyázni, nehogy munkanélkülivé váljon az ember, állásból könnyebb másikat találni. Ha látják rajtad, hogy munka nélkül vagy, nem kapsz melót soha.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 11:33:18
A munkanélküliség a rendszerváltáskor és a 2008-as válság idején is egyfajta billog volt, valami rossz, ami miatt könnyebb volt állásból állásba találni. Ma meg az van, hogy ha indul egy projekt, és kell az ember, előny, ha azonnal tud kezdeni. Elkezdték érteni a döntéshozók így 30 év után, hogy a munkanélküli nem egyenlő a dolgozni nem akaró semmirekellővel...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 12:11:43
Minden attól függ:
- mi az adott munkapozíció,
- mennyi potenciális jelölt van.
Ha az adott pozíció:
- szigorúan szaktudást igénylő: semmi se számít, csak a szaktapasztalat,
- kulcseleme valamilyen tudás (pl. egy adott nyelv): az adott tudás megléte a siker 90 %-a,
- vezetői poszt: vezetői tapasztalat megléte számít csak,
- átlagos munka: azt nézik, hány év tapasztalat van,
- betanított munka: na ez az eset, amikor a HR-esek szabad teret kapnak, jönnek az értelmetlen tesztek, 3 kör interjú, meg a "mi lenne ha marsi farkas lennél egy dunai szigeten éjfélkor?" típusú marhaságok.
Ha a jelöltek száma:
- magas: megy a hosszú interjúztatás, azt is megnézik, melyik jeloltnek szebb a zoknija,
- közepes: tesztelések, majd döntés szimpátia alapon, a HR-es azt próbálja kitalálni, ki nem fog azonnal elkezdeni új állást keresni,
- alacsony: jelképes interjú, kiszűrendő nem elmebeteg-e a jelentkező, majd ha nem, akkor fel is veszik.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 12:19:19
Én 2007 óta ugyanazt a motivációs levelet használom mindenhová, rendkívüli sikerrel. Meg is osztanám:
*
Tisztelt Munkáltató!
Mellékelem önéletrajzomat, az Önök által feladott hirdetésre. Érdekel a pozíció, mivel jelentős tapasztalatom van az adott területen.
Jelenlegi munkaszerződésem 2 hónapos felmondási időt ír elő.
A havi fizetésre vonatkozó igényem legalább bruttó x.
Amennyiben úgy döntenének, hogy alkalmasnak tűnök a meghirdetett pozícióra, és/vagy további kérdéseik lennének, kérem vegyék fel a kapcsolatot velem ímélben vagy telefonon.
Tisztelettel,
maxval
ímél
telefon
Esztétikus Kritikus 2020.06.16. 12:20:14
A sok negatív tapasztalatom mellett eddig két alkalommal is volt olyan, hogy az interjúztató - bár nem vettek fel - személyesen ajánlott be egy másik állásba. A "szemétmultik" pedig eddig szinte mind visszajeleztek, más kérdés, hogy kevés multihoz adtam be az önéletrajzomat. Lehet, ez a gond.
@jobangel: Ez így van. Telefonos interjú második kérdése volt, hogy az, hogy most nincs állásom, ugye azt jelenti, hogy akár holnap tudok kezdeni?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 12:23:28
Alapvetően 3 helyzet van:
- csak ismerőst vesznek fel úgyis: el se hívnak interjúra,
- kell az ember: esélyes vagy,
a legrosszabb a 2 közti helyzet:
- van ismerősöd a cégnél, de nem ő a döntéshoző: időpocsékolás, mertt behívnak az ismerősöd miatt, de aztán úgyse téged választanak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 12:33:34
Ami pozitív folyamat Kelet-Európában, hogy elkezdték értékelni az idős munkakeresőket.
Korábban az volt, hogy 29 éves kor volt a felső határ, s idősebbet csak akkor, ha senki sincs 30 alatt.
Ma mér sok helyen rádöbbentek, a fiatalra nem lehet számítani, mert:
- még pezseg benne a vér, szerelmes lesz, aztán elválik, felmond,
- hirtelen kalandvágya támad, így hirtelen felmond, sokszor azonnal, be se lehet hajtani rajta a felmondási időt, mert ismeretlen helyre távozik,
- sok halivúdi filmet nézett, elhitte őket, s emiatt kiábrándul, hogy a valóság más, mint a film, dührohamot kap vagy drogozni kezd,
- letargiába merül, minden második héten kamubeteg, s amikor be is megy, állandó munkalassító sztrájkot tart,
- elolvasott valami idióta könyvet a networking fomtosságáról, ezért mnka helyett egész idő alatt kapcsolati hálót épít.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.16. 12:37:23
A bölcsészeket szeretik a kólcenterek.
Én csak most éppen 3 új munkahellyel tárgyalok. Úgy hogy nem is keresek munkát valójában.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 12:58:22
2020.06.16. 17:08:14
Tudom, hogy ez a blog elsősorban az irodai melókra repül rá, talán el sem tudja képzelni az ebben a körben mozgók többsége, hogy a szakmunkás melókra is komoly önéletrajzot várnak el a hirdetők. Nem az megy, hogy szia-helló-csá-a-Pistinél-melóztam-hidegburkolóként-2-évig-ismered-ugye-szóval-na-fasza-gyerek-vagyok.
Komolyan fel szoktak húzni az ilyen blogok, mert többnyire csak az irodai melóra koncentrálnak, mintha csak az létezne, ahol egy álláskeresőnek meg kell küzdenie egy önéletrajzzal.
Mondjuk, a motivációs levél idiótaságot azért Nyugat-Európában már nem nagyon erőltetik. Sőt, arrafelé csak és kizárólag az adott szakmához releváncsos tapasztalataidra kíváncsiak. Az senkit sem érdekel, hogy 6 éve te egy multi kisfőnökeként mi a francot csináltál, ha éppen egy teljesen más területen keresel melót.
Amikor anno az irodai munkáról váltottam szakra, akkor természetesen kihagytam a CV-mből azokat a munkahelyeket, mert totál nem voltak relevánsak. Elküldtem vagy 2 tucatnyi cv-t Budapesten, 7 helyről kaptam visszajelzést/behívást, ahol csak arra voltak kíváncsiak, hogy a "lyukakat" mivel töltöttem. Felhúztam magam, és elhúztam egy másik országba. Ahol első körben 5 önéletrajzot küldtem szét (belépő szintű pozicíóra, természetesen, mint Budapesten is), amiből 4 visszajelzett, 3 behívott, majd választottam egyet. A lőtéri kutyát nem érdekelték a "lyukak", csak az adott szakmához köthető tényleges tapasztalatom. Magyarul, leszarták, hogy vezérigazgató voltam előtte, vagy kukás, csak az a 1.5 éves időszak érdekelte őket, amit gyakornokként töltöttem az illető szakmában, és az ottani tapasztalataim, illetve megszerzett gyakorlatom.
No, ezért is kell elhúzni Magyarországról. Meg közösségi médiás csekkolgatások miatt. Egyetlen ilyen platformon sem vagyok fenn. Párszor rá is kérdeztek, hogy miért nem, és láthatóan nem tudtak mit kezdeni a válasszal, miszerint: "A saját életemet akarom élni, nem másét".
2020.06.16. 17:14:51
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 17:26:35
2020.06.16. 17:51:29
Ja, és a kékgallérosok is olvasnak álláskereső blogot, láthatod ;)
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 18:23:21
Amit te kasztrendszernek hívsz, az nem az, mert a kasztrendszer lényege, hogy átjárhatatlan. Kasztrendszerben, ahová születtél, ott maradsz örökre.
Ez szerencsére nem így van se kékgalléros, se fehérgalléros karrierben. Pont ahogy írod, van feljebblépés, fejlődési lehetőség, átjárás. Aztán persze azt se felejtsük el, hogy egy senior kékgallérosnak lehet, hogy több lehetősége van, mint egy generalista fehérgallérosnak. Ez a poszt most pont azért született, mert napi 40-60 levelet kapok, ami úgy kezdődik, hogy "sosem kerestem még állást, az előzőt úgy kaptam, hogy ... " Ők tudják most használni ezt a cikket.
2020.06.16. 18:39:00
Khm, az idézőjelet nem véletlenül használtam a kaszt szó kapcsán. Ugye, nem humán beállítottságú vagy, alapvetően ;).
Hm, ezek a minimum középvezető szinten levő fehérgallérosok, akiktől a napi 40-60 levelet kapod, még sosem használták a józan eszüket? Csak kérdem, mert őszintén szólva, azért olvastam el a posztot, hátha mond valami újat. De nem, legalábbis nekem. 19 éves koromban is e szempontok szerint írtam meg életem első önéletrajzát, mert ez tűnt logikusnak. És akkoriban, a '90-es évek közepén még csak hallottam az internetről, jó atyám csak úgy kábé 3 év elteltével szerezte be a dial-up változatát. Így sémát sem volt másolni honnan ...
Mondjuk, ezért van munkád, mert az emberek alapvetően ostobák, és képtelenek a logikus gondolkozásra.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 19:55:47
Balfredo Alfredo 2020.06.16. 21:00:46
Balfredo Alfredo 2020.06.16. 21:06:59
E két állítás egymással ellentmondásban van. Az ellentmondást két módon látom feloldhatónak: vagy valamelyik állítás nem igaz, vagy pedig nem hirdetés alapján kell napjainkban állást találni.
Szerinted van-e ellentmondás és ha igen, hogyan lehet feloldani?
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.16. 22:21:41
Visceroid 2020.06.16. 22:46:17
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.17. 08:33:44
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2020.06.17. 08:42:38
L.Cz. 2020.06.17. 18:25:22
Először is: a címben az 101, mint kifejezés, engem kicsit zavar. Látom, mást nem, lehet, hogy csak én vagyok helikopter. Angol szövegekben látom ezt a kifejezést, értem is, de szerintem magyarban szerencsésebb az "egyszeregy". Vagy csak én nem tudok róla, hogy ez is meghonosodott.
A második: igenis vannak kékgallérosok, akik álláskereső blogot olvasnak. Én is szoktam ilyet tenni, holott erősen kékgalléros munkakörben dolgozom. Ám az álláskereséssel, karrierrel foglalkozó blogok is csak a saját tapasztalatomat támasztják alá: ha Magyarországon alkalmazottként emberi módon szeretnék élni, sürgősen át kell kerülnöm a kék- és fehérgallérosokat elválasztó szakadék másik oldalára. Voltam fehérgalléros is egy ideig, ég és föld a kettő. De inkább nem mennék el ebbe az irányba, nem erről szól a bejegyzés. Csak gondoltam, megemlítem már, hogy mi, melósok sem vagyunk egyformák, nem mindenki Facebook-csoportban keres munkát és van köztük olyan is, aki karriert szeretne építeni.
No, de nem akarom én mindenfelé elvinni a szót, a témát is szeretném érinteni. Kérdezed az egyik szakaszban: "Miért használsz sablonokat?". Bevallom, én szoktam sablonokat használni állásjelentkezésnél. Nem azért, mert lusta vagyok vagy nem jut eszembe jobb, hanem azért, mert a munkáltató is sablonokat használ. Fiatalos, dinamikus csapat, fejlődőképes vállalat, versenyképes fizetés vagy juttatási csomag, szakmai fejlődés támogatása - van olyan álláshirdetés, ami mentes a fenti közhelyektől? Még a gyártósori operátornak is beígérik a hirdetésben a szakmai fejlődést, pedig a szalag mellett még azt is elfelejti, amit véletlenül tudott valamilyen szakmáról. Lesz helyette darabszám, selejtszázalék, OPL meg a céges pletykák végtelen tárháza. Ennél még egy fokkal jobb, mikor a céghez csak a saját karrieroldalukon keresztül lehet pályázni, ahol kell ugyan az önéletrajz, de az adatbázisba nekem kell felvinnem a saját adataimat (lakóhely, iskolai végzettség, tapasztalat, nyelvtudás). Nyilvánvaló, hogy csak egy rekord leszek az adathalmazban jelentkezőként, aztán meg egy törzsszám, ha felvesznek. Ilyen közegben teljesen felesleges egyedinek lenni. Fiatal legyél, tapasztalt és olcsó meg még annál is olcsóbb, az a lényeg.
babona 2020.06.18. 09:38:14
Mérnök az utcáról 2020.06.18. 11:42:16
Aha értem. Ehhez képest a saját tapasztalatom, tavaly elküldtek, utána a szakmámon kívül találtam egy részmunkaidős állást, ami a karantén kezdetével meg is szűnt. Ezen idő alatt hiába pályáztam a köz- meg a versenyszférába, mindenhonnan negatív válasz érkezett.
A hónap elején átírtam a pályázataimat úgy hogy mindenhová azt hazudtam hogy a tavalyi munkahelyemen dolgozok és a járvány miatt leállt a cég. És láss csodát behívnak és már kaptam is ajánlatot, igaz csak évé végéig, de legalább nem vagyok segélyen. Az már egy külön vicc hogy nyugaton is ez a tapasztalat (Ez egy programozó videója www.youtube.com/watch?v=6ufwxkurKKg)
Ezek után nem tudom hogy van-e a halál után ítélet, de az biztos hogy amennyit hazudnom kellett azért hogy legyen megélhetésem biztos elkárhozok. Ha igen, akkor remélhetőleg a többi hazug szakmai vezető is.
Balfredo Alfredo 2020.06.20. 13:14:27
Erről az jutot eszembe, hogy az álláskeresés egy bonyolult, sokösszetevős folyamat. A kimenete függ attól, hogy például:
A munkaerőpiac keresleti vagy kínálati-e?
Egyáltalán van-e munkaerőpiac?
Vezető vagy főnök vagy kápó vagy hajcsár van-e az adott munkáltatónál?
A háeres jobb vagy bal lábbal kelt aznap?
Egyáltalán van-e háeres vagy a személyzetis hívatja magát így?
Ennek megfelelően 100 %-ban működő recept nincs. Akkor sincs, ha valamelyik, magát álláskeresési tanácsadónak nevező személy/szervezet az ellenkezőjét állítja.
Nagyjából olyan a helyzet, mint a reklámokkal: ha reklámozol egy terméket, _van rá esély_, hogy többet adsz el belőle, de nem biztos, hogy ténylegesen többet is adsz el. Sőt, utólag azt sem tudod kimutatni, hogy a reklám miatt adtál el annyit, amennyit vagy a reklám nélkül is pont ugyanezek lettek volna az eladási számok.
Ha tehát az álláskeresési tanácsadó cég által megadottakat követed, akkor _nagyobb az esély_, hogy munkát találsz. Viszont utólag nem lehet azt bizonyítani, hogy azért nyerted el az állást, mert a tanácsadó utasításait követted, vagy anélkül is elnyerted volna ugyanazt az állást.
Balfredo Alfredo 2020.06.20. 13:20:39
A valóság sokkal bonyolultabb. Nincs igazi munkaerőpiac, igazi háer és igazi vezető csak mutatóba van. Maradnak a sablonos álláshirdetések, amik az olcsónál is olcsóbb betanított munkást, stb-t keresnek.
Ha jobban belegondolsz, a világ körülöttünk egy nagy sablon. Sablonpolitikusok mondanak sablon féligazságokat és sablon bullshiteket. A műsorszolgáltatók sablonelemek felhasználásával készítenek újabb és újabb sablonsorozatokat, amik a sablonembereknél sablonsikert aratnak. Az ember lánya már-már úgy érzi, mintha Szatmári kompofonjának kimenete alkotná a körülötte lévő sablonvilágot.
Vajon ilyen körülmények között mennyire nyerő vajon, ha Átlag Ábris zabhegyező nem sablon motívációs levelet ír?