Kedves Cikkíró!

Feltettél kérdéseket is a cikkedben, hát most válaszolok: egy majdnem-HR-es, egy álláskeresési tanácsadó, egy nő és egy eredményorientált munkavállaló nézőpontjaiból (sorrend véletlenszerű):

„…miért hallom szinte minden álláskeresőtől azt, hogy nincs egy normális meló sem a piacon?”

Nem hiszem, hogy megkérdezted „szinte minden” álláskeresőt – én sem jutottam még oda, pedig majd' 8 éve csinálom, többezer álláskeresővel beszéltem már. Ha megnézzük együtt velük a foglalkozásaimon, hogy miért nem talál egy álláskereső neki való helyeket, kiderül, hogy mert rossz helyen keresgél, mert nem azt keresi, amibe tényleg passzolna. És kiderül, hogy rengeteg „normális meló” van a piacon, de hívjuk inkább állásnak, pozíciónak, mert úgy professzionálisabb. Mert olyan állást kell keresni, ami nekünk jó, ahhoz meg önismeret, szakmai identitás, és persze leginkább akarat kell. 

„… Miért hallom azt szinte minden munkáltatótól, cégvezetőtől vagy HR-estől, hogy nincs egy igazán dolgozni akaró és tudó munkavállaló sem?”

• Mert ők is rossz helyen keresgélnek, és nem jó az álláshirdetésük, állásajánlatuk. Mert elhitték, hogy a HR szakma nem szakma, és nem fontos.
• Mert a cégvezető nem tudja, hogyan kell embert keresni, az egyszeri HR-est meg már annyit alázták, hogy feladta.
  
• Mert a munkavállalók nem mondták el, nekik, mi lenne a jó. Még fizetési igényt se mondanak, találja ki a munkáltató, aztán ha nem jól találja ki, lehet hőzöngeni. Lost-lost.

De mivel a cégvezetőknek szakmájuk ezt jól csinálni (ellenben az álláskereséssel, ami, mint szakma nem létezik), a megoldás egyszerű: a cégvezető a menedzsment-tudása folytán tudja, hogy kell egy HR-es, hagynia kell dolgozni a HR-est, és akkor majd lesz eredmény. Jó álláshirdetések, vonzó cég, jó munkavállalók. Ha legizikézi a teljes HR-szakmát egy újságíró, ő meg elhiszi, netán még a HR-esnek is fülébe jut, hogy ő csak egy „gizike”, az pont e folyamat ellen hat.
A múlt héten sok nő között nők munkahelyi mentorálásáról szakmáztunk, minden előadó napokat készült rá, ott mindenkinek fontos volt a nők munkahelyi jólléte. 100%-nyi „gizike” Valójában nők és férfiak, HR-esek és cégvezetők, és még egy csomó szakma képviselői együtt haladnak a korral, dolgoztak azon, hogy jobb legyen a mai magyar munkaerőpiac.

A két kérdésedre a válasz szakmaibban fogalmazva strukturális munkanélküliség és strukturális munkaerőhiány, nincs itt semmi varázslat, ismeri ezeket a szakirodalom. Sok megoldás van ezekre, de minimum egy cég döntéshozójának kell lenni ahhoz, hogy valamit ezekből megvalósítsunk. Sokan elmondjuk, mitől lennénk jobban a munkahelyen, mitől lenne vonzó egy álláshirdetés, és dolgozunk a jobbításon folyamatosan, szakmában, önkéntesként (mint jómagam), cégvezetőként. Mi vagyunk a „gizikék”.

Kedves Cikkíró!

Ezek után szólj légy szíves az általad megkérdezett cégvezetőknek, „szinte mindnek”, hogy tanulják már ki a saját szakmájukat, miszerint menedzsment, cégvezetés, cégszervezés, szervezeti kultúra, és akkor majd nem kell ilyet kérdezniük. És ismerd fel, hogy te teljes tévedésben arra jutottál, hogy „mást akar az egyik, mint a másik”, pedig nem. Mindketten ugyanazon a piacon akarnak boldogulni, értéket teremteni – értéket maguknak is, mert az üzleti élet alapja az érdek. Ez sem varázslat.

Alig burkolt életkori prekoncepcióval (hopp, már megint egy szakmai kifejezés) írtál olyat is, hogy „A mai huszonévesek már nem vevők az idősebbek által olyan nagyra becsült biztos, klasszikus szabályokkal teli munkahelyekre. Őket nem lehet keretek közé szorítani…” Döbbenet, de akár egy 50+ éves is szereti a jó munkahelyet...

Szólok csendben JÓ HANGOSAN, mert ezt többezren olvassák, egy HR-es sosem dönt egy munkavállaló napi munkabeosztásáról, arról mindig a beosztott közvetlen felettese dönt, potyára bántod a HR-eseket ezügyben (is), az összest. Mert szerinted meg erről „Gizikével, az ős-HR-essel”* kellene beszélnie „Pistinek” (sic!). Így erősíted az álláskeresőkben azt a káros gondolatot, ami távoltartja őket egy jó állástól, és attól a tudástól, hogy mi is a HR feladata.

*A HR egyébként kb. százéves múltra tekint vissza, ami kifejezetten fiatalnak mondható a többi menedzsment-tudomány, pl. a többezer éves logisztika vagy a szintén ezeréve fejlődő vezetéselmélet mellett. Vö. „ős”.

Huszonéves munkahelyi tapasztalatomra támaszkodva szerintem meg a Munka Törvénykönyvét kell újragondolni, hogy nagyobb teret adjon annak a rugalmas munkaidőnek, amit valójában feszegetsz, és kb. a rendszerváltás óta létezik, csak elég bátortalanok a cégek ebben, az Mt. kötöttsége okán. Mivel én 41 éves vén banya :) vagyok, „idősebbként” (idézet tőled) láttam már ezt-azt. Először is azt, hogy jó, ha vannak szigorú szabályok, pl. egy bankban vagy kórházban, de még bizony rugalmas munkaidőt, korlátlan fizetett szabadságnapokat, meg home office-t is láttam, ez utóbbit viszont igenis szabályok közé kell szorítani, mert szakmailag bizonyítottan akkor működik jól. Szakmailag, ez a kulcs már megint. Kutyabarát munkahely, 4 napos munkahét, ami szintén létezik itt és most Magyarországon! Szóval, legalább a huszonéveseket ne kábítsd azzal, hogy minden cég vaskalapos, értelmetlen szabályokkal teli gálya, mert nem azok, nem mind azok.

Ez a baj igazán a cikkeddel: a félretájékoztatás, a rosszindulat, a hangulatkeltés egy szakma és annak képviselői, valamint a nők ellen.

Arra panaszkodtál, hogy úgy mentél interjúzni, hogy nem volt pontos definíció a pozícióról, a munkaidőről, meg a fizetésről sem esett szó. Az ezirányú kérdéseidre meg azt mondták, most nem tudják megválaszolni.

Ezeket a kérdéseket nem állásinterjún tesszük fel! Hanem akkor, amikor telefonon/emailben invitálnak bennünket állásinterjúra… Tesztet írattak veled ráadásul, ami nem is állásinterjú. Miért nem kérdezted meg előre, hogy mi lesz, mivel készülj? Mert nem érdekelt, nem volt igényed a felkészülésre, nem tudtad, hogy ezt meg kell kérdezni? Pedig ez lenne a munkavállalói/álláskeresői öntudat megtestesülése, nem a gizikézés.

Nem fognak válaszolni, ha nem sikerült a teszt? Bizony, évtizedek óta így van ez az „ottmindenszebb” Nyugaton is, az álláshirdetések végén gyakran látod ma is, hogy Only Shortlisted Candidates Will Be Contacted --- nem szép, de ez van. Kerülj be egy jó pozícióba, csináld másképp, teremts trendet, légy szakember, írj róla könyvet, és akkor majd másképp lesz!

Kapaszkodsz a kereslet-kínálatba végig, nos akkor ezen az alapvető közgazdasági elven fogalmazom meg én a tanulságokat: zsarnok vezetőkre, kizsákmányoló munkáltatókra pont úgy nincs kereslet, mint hőbörgőkre, károgókra sincs. A maga kínálatán kell tehát módosítania munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt. Cikkíróként meg inkább lépjünk fel együtt az életkori megkülönböztetés, a prekoncepciók, a nőalázás, a szakmák és munkák szabotálása (HR ezesetben) ellen. Benne vagy? Mert ez lenne a korral haladás, amit számonkérsz rajtunk, a gizikéken: az alázás, a hőbörgés már nem nyerő üzleti és/vagy karrierstratégia. A tárgyi tudás, a jobbító szándék nyerő. Mi ezt csináljuk.

--------------

Ja, amiben tutira egyetértünk: én is utálom azt a fajta tesztelést, ami neked nem tetszett, de erre is szakmai érveim vannak. Írtam is róla sokat a blogon, de keveset sem gizikéztem közben, még pszichológiai témájú könyvben is idéztek tőlem. Azért tőlem, mert én írtam róla így egyedül, kikutatva a témát, szakmai módon érvelve ellene. Ha már valami ellen menni kell, racionálisan tegyük.

A tárgyi tudás tisztelete, a szakma ismerete melletti üdvözlettel:

Fazekas Éva**

Jobangel, az álláskeresők védangyala

**(Csilla a 2. nevem, nem Gizella ;)