Ritkán van itt a blogon könyvajánló, különleges alkalom ez. Leginkább azért, mert kellően megilletődtem, amikor egy tanácsadó szakpszichológus keresett meg azzal, hogy vinne egy-két gondolatot a blogomból... így az álláskeresés során megtapasztalt személyiségtesztes őrület is belekerült ebbe a könyvbe, ami a pszichológusi munka tévedéseit mutatja be.

A Pszichobizniszt sokan botránykönyvnek gondolják - maga az írója is így említi néha.

Egyes segítők kiakadtak rajta, hogy jaj, most majd nem mernek segítséget kérni az emberek. Én, segítőként nem félek ettől. Meg más, szakmai elhivatottsággal megáldott emberek sem, saját elmondásuk szerint. Végigolvasva már látszik: a botrány csak az, hogy a leírt esetek megtörténtek, megtörténhettek.

A könyvet nem a szakmának írta, így nincs „agyonszakmázva”: közérthető, mégsem női magazinos konyhapszichológia szintű. Nem tankönyv, hanem tanulsággyűjtemény. Nem irodalmi alkotás – így megbocsátom neki a „pestiesen szólva” fordulatokat – de gördülékeny, jól olvasható.

Amikor olvasni kezdtem, abból indultam ki, hogy „jó, hát a pszichológusok is hibáznak, ők is emberek”. Elég sok, hűha, aha-élmény jött olvasás közben… Vannak témái, amikkel nem tudok mit kezdeni, nem lévén hasonló tapasztalatom, és/vagy nem voltam hasonló élethelyzetben. Van, ahol mélyen egyetértek vele (gyerektelenek kérdése, magyarázkodásra kényszerítése pl.), van, amiben teljesen más a véleményünk („me-too” mozgalom)

Emellett azért is jó, hogy van ilyen könyv, mert sokszor a pszichológusok véleményeit azonnal szakvéleménynek gondoljuk, hiszen szakemberek mondták. Nem merjük megkérdőjelezni laikusként, hát hogy jövünk mi ahhoz? De néha csak érezzük, hogy ez így nem oké, ezzel nem tudunk egyetérteni, még akkor sem, ha szakember mondja. Talán bátrabban állunk majd kritikus szemlélettel a pszichológusokhoz is.

Ha vitákban, érvelésekben előkerül egy ilyen szakemberi vélemény (nem szakvélemény), sokszor csak az az érv, hogy hát ő biztos tudja, hiszen szakember. Tekintve, hogy a pszichológia ún. „puha tudomány”, nem minden állítása egzakt – vagy csak ránk épp nem érvényes. Ezt is érdemes tudni, és pl. az álláskeresés során látott tesztek értékelése is ezért megy félre. Egy ember nem ismerhető meg 1 órás, irányított kérdésekre adott igen-nem válaszokból, még szakértőnek sem, nemhogy egy-két féléves pszichológiai tanulmányok után. A miértek és hogyanok meg nem standardizálhatók jól tesztekben…

Mivel puha tudomány, sokszor egy-egy állítása nem racionális (vagy nem tűnik annak), nem illeszthető be a világképünkbe, és jól is van ez így. Én pl. így éreztem, amikor a poszttraumás növekedést próbálták „eladni” nekem (SZVSZ sima önáltatás, nem csoda, hogy „nem vettem meg”). Az álláskeresők a személyiségteszteknél tiltakoztak ösztönösen – jól tették, mára komoly cég nem nyúl ehhez a módszerhez, és a HR-szakma nagyrésze érti, hogy csak oda kell személyiségteszt, ahol ez törvényi előírás. Oda viszont tényleg hasznos, racionális okokból, nem véletlenül előírás. De ott nem is OCA vagy CPI teszttel dolgoznak botcsinálta kiválasztók.

Persze láttam már sok álláskeresőt, akik bevallották nekem, hogy pszichológushoz is járnak, mert úgy érzik, kell. Ezt nem kérdőjelezhetem meg, tényleg sokszor jó lehet egy objektív nézőpont, segítség. De néha kifejezetten hátrányukra változott a hozzáállásuk ezeknek az embereknek az álláskereséshez :( A „dolgozom magamon”, meg a „most nem alkalmas ez az állás” meg a „bizonytalan vagyok” hihetetlen karrierrontó erővel bírt annál is, aki egyébként pl. egy válás miatt fordult pszichológushoz, csak épp ezekben lett megerősítve a terápiája során. Ebből igen nagy kihívás nekem visszaállítani oda, méghozzá gyorsan, hogy ha az a baja, hogy nincs munkája, akkor munkát kell keresni… pedig racionális. Emellett persze fájhat a válás, mint veszteség, kell is vele foglalkozni, de talán a megélhetésnek kellene valami prioritást adni.

Ha kritizálnom kellene a könyvet, azt vetném fel, hogy nem különítette el élesen a sarlatán „lélekbúvárok” ügyködését a szakmai munkát végző pszichológusok szakmai hibáitól. Mert amikor egy szakember dolgozik, ott becsúszhat hiba, ami rossz, de értjük. Mindenki hibázik, orvosok is, pszichiáterek is, pszichológusok is. Amikor egy kiválasztásban 70 éves standardokat vizsgáló személyiségteszttel (CPI teszt), sugalmazó kérdésekkel operáló szekta által összeállított kérdőívvel (OCA teszt) kutakodnak emberek életében, lelkében, ott viszont nyomokban sem fedezhető fel szakmai munka, annak semmi köze a pszichológiához (a HR-hez sem). Ki kell emelni, hogy a családállítók, grafológusok és egyéb sarlatánok ártanak, kivétel nélkül, még akkor is, ha a pszichológiára, mint tudományágra hivatkoznak.

 # # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #