A fizikai munkások „megbecsültségének” ékes példája ez a kiszólás, és annyiszor hallok hasonlókat, hogy egyesével sok az ehhez kapcsolódó gondolataimat átadni.

Most még látok olyan hozzáállást, hogy megmosolyogja a CV olvasója, hogy álláspályázónk 35 éves kora fölött is beírja a mekis diákmunkáját. Pedig, mit is mutat ez?

Alulról kezdte, nem volt gond neki fiatalon sem, hogy dolgozzon a pénzért, hamar megtanulta, milyen, ha főnöke, kötelezettsége, munkaideje, felelőssége van. Tudja, milyen melósnak lenni. Ha egy vezető ezt annyira nem felejtette el, hogy még mindig szerepel a CV-jében, akkor az én nézőpontomból ez egy becsülendő dolog. Nem álszenteskedik, nem azt próbálja mutatni, hogy ő már az óvodában is team-leader volt.

A kétkezi munkát, a fizikai munkásokat, a melósokat az „értelmiség” (igen, itt idézőjelben) jórésze lekezelte, magát felsőbbrendűnek gondolva. Hiszen ő diplomás! Neki tiszta marad a keze, ruhája! Aztán jött a sokk, mikor sokféle diploma hirtelen nem ért semmit, és mehetett ő is lapátolni. Ez mostanra nagyjából elmúlt, diplomás találhat diplomás állást, ha akar. Ellenben diplomás állássá lett sok helyen a betanított adminisztráció is… Ezért aztán egy diplomától már senki sem esik ámulatba.

Most még ennél is nagyobb sokkot élnek át egyesek: a fizikai munkát el kell kezdeni megbecsülni, különben nem jön a fizikai munkás, és nem működik a gyár, a raktár, a bolt, a panzió. Pénzben, hangnemben, tudatos HR-es módszerekkel, amiket meg kell tanulnia egy cégvezetőnek, panziótulajdonosnak, raktárvezetőnek is. A „csak egy takarítónő” hozzáállás azt eredményezte, hogy „szegény” étteremtulajdonos vagy maga fogja meg a felmosóvödröt, vagy megfizeti azt, aki még hajlandó neki takarítani. Nem minimálbér, nem feketézés-szürkézés, nem létminimum, hanem rendes fizetés, amiért megéri takarítani.

Eljutottunk végre oda, hogy ha másért nem, hát üzleti érdekből is muszáj elismerni, megfizetni a fizikai munkát.

Régebben sem volt ennek a lenéző hozzáállásnak létjogosultsága, és egy szempont még most is fontos maradt a „régi” érveimből: már csak azért sem nézünk le senkit a munkája miatt, mert minden karrier, siker egyedi teljesítmény, és lehet, hogy az a „csak egy takarítónő” sokat harcolt azért, hogy az lehessen, ott lehessen, saját jövedelme lehessen akár. Lehet, hogy ez karrierje csúcsa, mert ehelyett sokkal rosszabb sorsa volt előtte. Nem tudhatjuk, honnan indult, mi az, amiért nem állatorvos, vagy közgazdász vagy bármi más diplomás, irodista lett. Lehet, hogy bármi más is lehetett volna, ha a körülményei nem olyanok, amiből az jött ki, hogy most takarító.

A fejekben ez nehezen fordul, mint minden más is, de azért alakul… A buszon már nem feltétlenül húzódnak el egy melósruhában lévő ember mellől, sőt, akár egy bankba is be lehet menni melósruhában úgy, hogy ne keltsen döbbenetet (az ügyfél minden előtt, végre). Ha végre elfogadjuk mindenhol, hogy van, aki, aki kétkezi munkát végez és ebből szeretne rendes színvonalon megélni, akkor eljutunk lassan a normális bérszínvonalhoz is. (Normális bérszínvonal nálam: amikor a takarító is el tud menni 2 hétre nyaralni).

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

És megint! Álláskereső workshop nőknek! Részletes információkért, regisztrációhoz kattints a képre: