JobAngel Az álláskeresők védangyala

Próbamunkák pedig nincsenek!

2018. április 09. 06:00
4 hozzászólás

saying-no.jpgSok áldozata van ennek Magyarországon: „kedves”, kisebb-nagyobb cégecskék azzal próbálkoznak, hogy egyébként drága pénzért kapható szakmai anyagokat állíttatnak elő próbamunkaként a naiv álláskeresőkkel, amiért nem adnak mást, csak egy állás ígéretét.

A naiv álláskereső boldogan veti bele magát a munkába, végre értelmes feladat, és még a jutalma is meglesz, most aztán úgy odateszem magam, hogy tíz ujjukat megnyalják, olyan finom anyagokat kapnak tőlem, naná, hogy akarnak majd velem dolgozni. Éjt nappallá téve dolgozik hát, elküldi büszkén a végeredményt. Válaszul néma csend. 1 hét, 2 hét, 3 hét, még mindig nincs válasz. A bátrabbja rákérdez, és „saaajnos, nem őt választották”, jön a válasz. Fél év múlva a piacon megjelennek a próbamunkaként beadott cikkei, grafikai munkái, ötletei. Minimális változtatásokkal, hogy a jogi csűrcsavar is elkerülhető legyen.

Akinek kellően fejlett az igazságérzete, az még tesz egy kísérletet, ügyvédi levelet írat, de pont a minimális változtatások és a béna szerzői jogi törvényeink miatt nem nyerhet… A cég kapott többszázezer forint értékű anyagot egy ígéretért cserébe.

Ezt természetesen csak egy módon lehet elkerülni: nem megyünk bele ilyesmibe. Ha 1-2 óránál többet kell dolgozni a „próbamunkán”, akkor az már nem próbamunka, és legyen ára. Igen, én is adtam már árajánlatot olyan „próbamunkára”, amit egy tanácsadó cégtől milliós tételként megrendelhettek volna, de inkább tőlem akarták ingyen. Amikor rájöttek, hogy ingyen nem lesz, még egyébként méltányos áron sem kellett. Nem lepődtem meg.

Tudnunk kell, hogy a próbamunka intézménye nem létezik Magyarországon. Ha felveszünk valakit, van 3 hónap próbaidő (egyes esetekben 6 hónap), de próbamunka nincs. Van egy „kiskapu”, ami alapján alkalmi munkavállalói státuszban, napi bejelentéssel fizetik az álláskereső próbanapra szóló bérét. Ezt sem igazán látom álláskereső-barátnak. Arról nem is beszélve, hogy egy komolyabb fizikai munkánál (pl. hegesztő), egy napra tegyük a munkavédelmi, tűzvédelmi oktatást, egészségügyi alkalmasságot is és a próbamunkát is, hát nem életszerű… Ja, az előbbieket el szokás hagyni. Az meg nem törvényes.

Hogy ez a berögződés kikopjon a cégek gyakorlatából, arra egyetlen eszközünk van: nemet kell rá mondani. Minden esetben, nincs kivétel.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

És megint! Álláskereső workshop nőknek! Részletes információkért, regisztrációhoz kattints a képre:

 event-final-1-791x1024.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr9813736402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HellsAngel 2018.04.10. 13:20:14

Ez az "atveresek allaskereses kozben" sorozatba illeszkei

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.04.10. 19:27:45

Nem mindegy, mi a próbafeladat.

Vizsgáljunk meg két opciót.

1. "Készíts magadnak valamit, ami neked hasznos, nekünk értéktelen, mi is áldozunk rá erőforrást, de látjuk, hogy dolgozol, meg tudjuk ítélni, mielőtt bármi nekünk fontos projekthez engednénk" alapon max pár órát igénylő feladat.

2. Munkaadó számára hasznot termelő feladat, amibe a jelentkező fektet csak energiát.

Mindkettőnek megvan a trükkje. Ha az első opciót nem vállalod el, mert ilyen nincs a munka törvénykönyvében, akkor el lehet köszönni. Igen, ebben benne van, a "menj végig a vezetéstechnikai pályánkon", a "készíts önéletrajzi weboldalt az általunk használt eszközökkel" és a "készíts valami fém dísztárgyat a párodnak a műhely X részén" c. feladat is. Ha megcsinálod azzal bizonyíthatsz valamit.

A második során, ha akár csak el is vállalod, azt bizonyítod, hogy ingyen is dolgozol. Be is áraztad magad, sok helyre ez után, már nem kellesz.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.04.11. 07:51:44

@Válasszunk: Az egyes opció érdekes, és így akár lenne is értekme, de ilyet még nem láttam. Csak olyat, amikor a munkáltató által már felhasználható anyag készül. Ill. erre privátban írt egy fogászati asszisztens, hogy abban a szakmában divat a hiányzó műszakot próbamunkással felvenni, akit sosem fognak felvenni, és nem azért mert szakmailag nem megfelelő, hanem mert átmeneti kapacitáshiányt kezelnek vele. Ami persze átverés, törvénytelen, de sajnos működik.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2018.04.12. 13:37:14

Szerintem nem kell kategórikusan nemet mondani, hanem az életszerűséget kell vizsgálni. A nagyvállalati, tehetséges fiatalokat toborzó programok például szinte mindig valamilyen saját anyagot is kérnek egy adott témában. Teljesen elfogadott hogy a jelentkezők odateszik magukat. Bizonyos specialista munkakörökben is evidencia. Szerintem érdemes lenne distinkciót tenni ezekben, és még néhány esetben.
süti beállítások módosítása