A munkáltatói elvárásoknak a munkaerőpiac változásai miatt végre racionális irányba kell elmozdulniuk. Már nem várhatnak feltétlen rugalmasságot, és azt is el kell ismerniük, hogy az önálló munka, vagy a csapatjátékosság hiába elvárás, ha nem teremtik meg a munkakörnyezetet hozzá.

Nemrég egy netes fórumon kért tanácsot egy HR-es arra, hogy ezt a 3 elvárást hogyan is mérje ő le állásinterjún, milyen szituációs gyakorlatokat vagy kérdéseket javasolnak a szaktársak erre…

A lózung-szentháromság, amin már akkor is röhögtek az álláskeresők, mikor még nagyon nehéz volt állást találni. Akkor kínjukban, most legalább őszintén megmosolyogják ezt. Nem a HR-esek hibája, hogy ezt kérdezik, nekik tényleg ezt tanították, és volt, amikor ez helytállónak is tűnt. Ma már nem. Tekintve, hogy ma már álláshirdetésekbe is zavarbaejtő ezeket írni, rávilágítottam:

1., Nem lehet mérni ezeket egzakt módon. Az embereket meg kell ismerni a beszélgetés során, más "mérés" nincs. Lehet rá mindenféle teszteket, szituációs gyakorlatokat kitalálni, de sok energiát elvisz, és sok lehetséges munkavállalót elriaszt, és még mindig nem lesz értelmezhető mérése.

2., Ha megpróbálja mérni, nem lesz munkavállalója.

Nem lehet mérni, mert ezeknek nincs mérőszáma. Értelmetlen rá számot generálni, mint ahogy értelmetlen a reklámokban is az 50%-al puhább haj. De samponreklámnak elnézzük, ha értelmetlen, legfeljebb nem vesszük meg azt a sampont. Az állásunkban ezt már egyáltalán nem kell tolerálnunk. Munkaerőhiányos környezetben nem szórakoztathatja a HR sem magát, sem az álláskeresőt ilyenekkel. Az állásinterjú üzleti tárgyalássá vált, üzleti érdekek mentén beszélgetünk. Dolgozunk, fizetnek, a részletekről kell megállapodni.

Racionálisan nézve mindig is hibás volt ezeket így felsorolni, elvárni minden álláshirdetésben. Pl. Nekem egyáltalán nem tetszene egy rugalmas könyvelő, igenis legyen katonás, és mindent törvény szerint csináljon, ne rugalmaskodjon.

Az önállóság és a csapatjátékosság mindenkiben megvan. Aki szakmájának, képzettségének, készségeinek megfelelő feladatot kap, megoldja egyedül, ha kell. De mivel a cégen belüli pozíciók jó esetben nem bedobozolt, semmihez sem kapcsolódó feladatok, együtt kell működnie másokkal, a Csapattal. Ha jó a csapat, és érdekében áll együttműködnie a munkavállalónak a többiekkel, akkor mindenki csapatjátékos. Az introvertált is, az antiszociális is. Bűbájos, kedves, aranyos nem lesz, de csapatjátékos igen. Mert érdekében áll! Ezt a helyzetet megteremteni viszont szervezetfejlesztési munka, semmi köze az álláskeresőhöz.

A rugalmasság ezzel szemben mindig határos. Eljön az a pont, amikor túlfeszítik a húrt, és emberünk elveszíti rugalmasságát, mint a befőttesgumi, mikor elszakad a feszítésre. Nem kellene feszegetni, elvárni végképp nem az általános rugalmasságot.

Álláskeresőket szoktam azzal nyomasztani, hogy konkrétan megfogalmaztatom velük az ő elvárásaikat. Megbecsülést akarsz, értem. Mit jelent ez számodra? Itt a többség erőteljesen gondolkodóba esik… Hú, tényleg, mit is? Ugyanez igaz a munkáltatókra, és álláskeresőként állásinterjún is meg kell kérdezni őket az alábbiakról:

Mit jelent nálad, a te munkakörnyezetedben az önállóság, Kedves Munkáltató? Van-e jogköre arra, hogy intézkedjen dolgokban az, akitől önállóságot vársz? Vagy csak elvárod, hogy legyen önálló, de mozgásteret nem adsz hozzá? Pl. Ajánlottak már nekem is "projektvezetői" állást, ahol semmilyen döntést nem hozhattam volna. Nem értették, mit nem értek azon, hogy “döntéselőkészíteni” kell. Pedig egyszerű: ha elő tudok készíteni egy döntést, meg is tudom hozni, íme az önállóság. Ja, hogy ez így mégsem kell? Az önálló szolga kifejezés viszont nem értelmezhető.

Mit jelent a csapatjátékosság nálad? Együtt kell működni a többiekkel, értjük. Erre mindenki képes, ha érdekében áll. Nálad érdekében áll? Elősegíted egyáltalán az együttműködésüket? Vagy olyan “okos” szabályokat hoztál, amikor jobban megéri nekik titkolni egymás elől az információt, mert versenyhelyzetben vannak? Vagy: miért baj, ha a konyhában együtt kávézgatnak, akár 1 órát is? Az együttműködés alapja, hogy tudjanak egymással beszélgetni. Láttam már céget, ahol az étkezőben csak egy kis asztal volt, egy székkel, hogy ne akarjon mindenki egyszerre ebédelni, mert akkor sok időt töltenek a kollégák beszélgetéssel. Persze az álláshirdetés sablonjukban ott volt az együttműködő, csapatjátékos attitűd, mint elvárás.

Rugalmasság: konkrétan mit jelent ez nálatok? Miben kellene rugalmasnak lennie? (Munkaidőben, munka helyszínében stb.) Ha pl. a kiszámíthatatlan műszakrendek elviselését jelenti a rugalmasság, akkor azt ne mérd, ne várd el, mert azt hosszútávon senki sem viseli el.

Álláskeresőként, ha ilyet látunk álláshirdetésben, régebben még próbáltunk rá válaszolni, hogy hű, mi aztán hogy együtt tudunk működni. Ma már kisebb hangsúlyt helyezünk a motivációs levelekben is erre, mert ellaposodott, sablonossá vált ezekkel érvelni. De van más, amivel érvelhetünk, és egyre inkább elveszti az állásinterjú a színjáték jellegét. Persze, mi, álláskeresők is kellünk ahhoz, hogy ez a változás jó irányban haladjon előre.

Jó hír, hogy igazi megoldást a HR-szakma gyakorló képviselői sem találtak ezek felmérésére, a viselkedésalapú interjúban látták a reményt arra, hogy jól megismerjék a jelöltet.