Ha valaki váratlanul elveszíti a munkáját, a csalódottság és elkeseredettség mellé megpróbálja feléleszteni magában a reményt. Mindenféle elképzelései is lesznek a munkaerőpiacról, amik vagy valósak az ő helyzetében vagy nem. Igen, ez egyéni, más lehetőségei vannak mindenkinek, munkaerőhiány ide vagy oda. Az, hogy mennyire jó az adott ember elgondolása a saját lehetőségeiről általában csak menet közben derül ki. És bizony sokan tévednek…

A legnagyobb veszély ilyenkor, ha emberünk kitartó, és kitartóan próbálkozik valamivel, ami nem reális.

A kitartás csak akkor erény, ha reális céllal párosul, legalábbis álláskeresésben (valószínűleg másban is). Ahogy többször is hangoztattam már, a célt feladni szabad, az álláskeresést nem. De mindenféle motivációs könyvek, idézetek, léleksimogató guruk szerint márpedig kitartónak kell lenni, ez pedig tökéletesen beépült a köztudatba, sok más hülyeséggel együtt. Tehát az emberek többsége kitartóan rohan a vesztébe, de ő ezt hősies küzdelemnek értékeli. Ők a teljes egzisztencális bukást, az anyagi ellehetetlenülést kockáztatják. Családok hullanak így szét, karrierek mennek örökre tönkre. Nehéz viszont meghatározni, meddig érdemes próbálkozni, meddig kell türelemmel lenni.

Ezért erre a hozzám forduló álláskeresőknek kézzelfogható szabályt kell adnom. Egyénre szabottan, de alapvetően két megközelítést alkalmazok. Az egyik a pénzbeli határ, ahol vagy egy adott összeghatárt szabunk meg, amit elkölthet az álma kergetésére, vagy meghatározunk egy minimum tartalékot, ameddig “lemehet”. A másik, hogy vagy emellé vagy csak önmagában egy határidőt szabunk. Ha valamelyiket elérte a határokból, akkor elvállalja azt az állást, ami jön, amit azonnal meg lehet kapni, mert kell a pénz. Ez a "feladás". Innentől az állás mellett vagy általa dolgozhat tovább az álmáért (fontos, hogy ne ragadjon bele egy rossz állásba). Aki ezt betartja, nem csúszik le, mert a határok ezt hivatottak megakadályozni.

A módszer azért működik, mert előre szabunk határt, "józanul", elkerülve a Condorde-csapdát (lsd. A keretes leírást róla.)

És azért, mert mindenki, aki ezt vállalja, magának tesz ígéretet a betartására, csak magának tartozik ezzel. Az ígérete betartásában segít, hogy azt is rögzítjük, miért itt vannak a határok. Pl. mert ő a családfenntartó, kell havi x összeg a létezéséhez, mert a határidő után már valami másképp lesz stb.

Amikor ez a Jobangel konzultáció témája, az álláskeresők először meglepődnek. Hűha, ilyen költségei vannak az álláskeresésnek? A legnagyobb költség nyilván a kiesett jövedelem, nem jön a havi fix, ami eddig jött. Ha kapott szép nagy összeget végkielégítésre, azt is érdemes lebontani a havi fixek összegére, megnézni mennyi időre elég, hogy ugyanazt az életszínvonalat tartani tudja. A munkanélküli biztosítás is csak bizonyos ideig fizet. A végkielégítés sem “talált pénz”, amiből lehet világkörüli útra menni, hanem arra van, hogy legyen miből élni addig is, amíg másik állást talál. Emellett kell internet, kell számítógép (van, akinek nem volt sajátja az álláskeresés előtt, a cégest hordta haza, használta sajátjaként is), és a telefonhívások költségei is magasra rúghatnak.