Ahogy írtam régebben, a munkáltató-munkavállaló viszonyban fordult a kocka, mégis sokan vannak, akik küzdenek az álláskereséssel, mert pályaújrakezdők, karrierváltók, vagy bármely más váltásban vannak (iparág, pozíció szintje), amihez nem kapják meg a kellő támogatást. Néha egy sima állásváltásnál sem. Néha ezeket a kifogásokat egy-két környi állásinterjú után kapja meg az álláskereső, néha csak az önéletrajzát látva mormog ilyesmit a kiválasztó. A kérdés az összes szituációban ugyanaz: Miért nem bízzuk rá az álláskeresőre, hogy maga döntse el, mi való neki, mi jó neki?

Ez neki nem elég nagy kihívás

Ha egy nagy felelősséggel terhelt ember nyugisabb munkát keres, ezzel utasítják el. Hogy ez nem való neki, ez túl alacsony pozíció. Ha szakmailag megoldja a feladatot, személyisége rendben van, miért törődnek jobban az ő előmenetelével, mint ő maga? Lehet, hogy most mások a prioritásai, és biztosak lehetünk benne, hogy megfontolta ezt a döntést, mert a vezetői pozícióból visszalépésnek is lehetnek olyan hozadékai, amit ő most előnynek értékel.

Emlékszem, mennyire utáltam ezt a kifogást álláskeresőként. Tuti befutó lettem volna, láthatólag megcsináltam volna jól, amit kell, és ezt ők is elismerték. De hát ez nekem nem nagy kihívás... Akkor éppen pont az is nagy kihívás volt, hogy a következő hónapban valamiféle jövedelmem legyen, és kifizessem a gázszámlámat. De ők jobban tudták…

Ebben a mondásban persze benne van a félelem, hogy „ha talál jobbat, lelép”. Na, itt kezdődik a HR-es munkája: intézd el, hogy ne találjon jobbat. Legyél olyan jó munkáltató, hogy ne akarjon máshová menni, ne legyen jobb nálad senki. Tegyél mindennap azért, hogy szeressen nálad dolgozni. (itt van pár szempont, hogyan fogod ezt elérni.)

Ehhez nincs elég tapasztalata

Ez a feljebblépőknek legyártott sablonszöveg. Az ambíciót, feljebblépés vágyát még mindig elvárják a kiválasztók. Majd jön a lelkes jelölt, és ezt kapja. Látok ebben némi ellentmondást… Aztán persze megy a panaszkodás is, hogy jaj, nincs alkalmas ember. Ha egy szakmailag sokat tapasztalt ügyintéző személyisége alapján lehetne vezető is, akkor tessen őt ebben segíteni. Ha ő maga nem ijed meg a feladattól, akkor te ne ijedj meg helyette.

Messze lakik, nem lesz ez jó neki

El fogja tudni dönteni magától is, mennyit tud egy nap utazásra szánni, sőt, még az is lehet, hogy ez neki valamiért mégis kifejezetten jó – pl. a vonaton töltött időt hasznára tudja fordítani (mint én). Botorság elengedni egy szakembert valamiért, ami nem jellemzi sem a munkáját, sem a személyiségét. Ha pedig fontos, hogy bárhol is van, hirtelen bele tudjon nyúlni rendszerbe, folyamatokba, akkor el kell látni ehhez szükséges eszközökkel: laptop, pár GB mobilnet, VPN, elektronikus dokumentumkezelés, és meg is van oldva, hogy 5 percen belül bárhonnan bejelentkezzen és lendítsen dolgokon, ha kell.

A cég, ahol dolgozott, elég gáz

Ez lehet politikai kötődésű cégeknél, vagy valamilyen csúnya bukást felmutató cégeknél is egy kifogás. Csakhogy, az ember éppen elfele jön onnan, vagy már el is jött. Neki sem felelt meg tehát, sőt politikai vonalat látva, lehet, hogy ő nem volt … khm… „kellően elkötelezett”, tehát mennie kell(ett). Akármi is volt, ő ott szakmai munkát végzett, azt kell értékelni, amit ott tapasztalt, ami tudást ott használt – és ha még olyat is látott, amiről mi csak a sajtóból tudhatunk, az sem hátrány. Ahogy nemrég egy ismerősöm megfogalmazta ezt a helyzetet: ciki, hogy a kiválasztók szemében van ciki munkahely. És tényleg: üzleti döntésben nincs cikizés.

Ez egy gyenge főiskola

Lsd. még feljebb a ciki cégeknél. Lehet, hogy gyenge a fősuli, ahol végzett, de neki valamiért csak az volt elérhető. De mi van, ha ő akkor is egy jó szakember? Nem lehetne mégis inkább egy szakmai teszten eldönteni, hogy mit tud, előítéletek, pletykák, mendemondák alapján?

Nem tudna beilleszkedni a csapatban

Akkor nem jó a csapatod! (Erről már írtam itt) De ha egyébként tényleg egy nehezen kezelhető, nehéz természetű ember, akinek beilleszkedési problémái lehetnek, akkor segítsd a beilleszkedését. Sőt, mivel jó a csapatod, ők is segítik. Ha pedig tényleg kellően profi szakmailag az ember, és a csapatod is az, akkor felfogják, hogy annak ellenére lehet együtt dolgozni, hogy annyira nem vagyunk szimpatikusak egymásnak. Vagy, ha a másik végletet érinti az új kolléga, egy szorongó, bizonytalan ember, akkor főleg álljatok mellé. Talán az életét mentitek meg!

Ilyen kaliberű ember biztosan sokat kér

Ettől szenvednek a jó nevű multikból elszármazott emberek, a magas beosztásúak. Mielőtt feltételezel dolgokat, kérdezd meg, hogy mennyit is kérnek. Lehet, hogy pont egyezik a cég elképzelésével a nagyságrend, van miről egyeztetni. Csak ezért félredobni egy CV-t igazán botorság. Mert aki „ilyen kaliberű”, az elég okos ember ahhoz, hogy ne add oda a versenytársnak – örülj, hogy hozzád jelentkezett.

# # #

Amikor a kiválasztást üzleti döntésként fogjuk fel, a fentiek fel sem merülhetnének. Miután munkaerőhiány van, szakemberhiány van, kénytelenek lennének a kiválasztók is félretenni a szakmaiatlan, személyes preferenciáknak megfelelő szempontokat, előítéleteket, semmire sem alapozott feltételezéseket (szándékosan nem HR-est írok, mert a szakmai emberek is használják ezeket a kifogásokat). A jó munkaerőért folyó versenyből az kerül ki győztesen, aki képes erre. A többieknek nem jut majd jó munkaerő, és csődbe mennek.

# # #

Tetszett a poszt? Köszönöm, ha megosztod, lájkolod, kommenteled!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!