-Népszerű beszóláskultúra cikkem után itt a párja, a semmire sem jó kiszólásokról és a kapcsolódó munkahelyi hangulatról pár gondolat.

Közismert, hogy a munkavállalók többsége nem a több pénz miatt hagyja el a céget, hanem, mert „rossz a hangulat”. Nem érzi biztonságban magát, nem jó a társaság, intrikák, fúrások, versengések adódnak, amiben a korrekt kommunikáció is csődöt mond. Ilyenből érdemes kilépni valóban. A korrekt kommunikációnak rengeteg gátja van, pl. a közhelyek. Ha a cégnél nincs is komoly probléma, egy-egy mellément viccet, félresikerült intézkedést sokszor elintéznek egy gagyi közhellyel az érintettek, így visszajelzés, azaz a kétirányú kommunikáció e témában megszűnik. Hogy a közhelyes „társalgást” miért kerüljük, arra a legerősebb indok, hogy azért, mert kiirtja az érdemi kultúrát, kommunikációt, ami rossz társasághoz, rossz hangulathoz, végül akár fluktuációhoz vezet, mert ezek a semmitmondó kiszólások részei lehetnek a verbális mobbingnak is. Sok idő kell ennek kialakulásához, de pont ezért szoktak emberek 3-4 év után új munkahelyet keresni. Akkor telik be a pohár. Azért is célszerű megismerni a kommunkáció leggyakoribb gyilkosait, hogy lássuk azt, hogy a működésük hogyan okoz károkat.

„Akinek nem inge, ne vegye magára”

Ha valakit véletlenül sikerül megsérteni, és erről ad is visszajelzést, sokan ezzel rázzák le. Mondanom sem kell, hogy az áldozatban ezzel csak megerősíti a sértettséget. Nem elég, hogy először megsértették, másodszorra folytatják: ő lesz a humortalan, túlérzékeny mimóza, akinek még arra sem adunk jogot, hogy eldönthesse, mi sérti őt és mi nem. Ez nyilván nem tesz jót a cégen belüli társas kapcsolatoknak. Az így kezelt ember vagy visszavág – ez sem tesz jót a hangulatnak – vagy legközelebb nem mer szólni, nem kommunikál, és közben növekszik benne a szorongás, az érzés, hogy nem jó helyen van. Pedig az egész elkerülhető lett volna, egy „bocs, nem akartalak megbántani” vagy hasonló mondattal.

Különösen nagy hiba ennek a közhelynek a használata egy cégen belül, ha egy vezető úgy használja, hogy ezzel vezeti be egy csoport kollektív lebaltázást. Azt üzenve ezzel, hogy nem érdeklik a tények, a valós történések, ő most csak tombolni szeretne, nem érdekli az sem, kit talál el igazságtalanul a vagdalkozásával. Nem jó ilyen vezetővel dolgozni.

„A cél szentesíti az eszközt”

Aljas eszközök alkalmazói, intrikusok szeretik ezzel mentegetni magukat, mert az ő céljuk milyen jó és/vagy nemes, és annak elérése érdekében mindent szabad. Ahol megjelenik egy így működő kolléga, ott hamarosan ez lesz a standard működés: mindenki mindent megtehet, mert célja van vele. Mindaddig megteheti, amíg mást céljának elérésében nem akadályoz a maga nemtelen eszközével. És akkor összecsapnak a válogatás nélküli eszközök...

Ennél már jobb megérteni egyes emberek céljait (ehhez ugye kommunikálni kell, méghozzá hatékonyan), és támogatni azt, megfelelő eszközökkel. Vagy nem támogatni, és akkor nem tudna hivatkozni az adott célra.

Higgy magadban! Légy pozitív!

Ez a vigasztalásnak, motivációnak szánt közhely valójában inkább rombol, semmint erősít vagy biztat. Akinek segítségre van szüksége, az ezektől nem jut előbbre, de a „segítő” jól megmondta a tutit, részéről készen is van.

A „segített” pedig szembesül vele, hogy ő ugyan hiába kér segítséget, amitől persze nyilván nem lesz pozitív, tovább erősíti a problémát, amivel küzd, félelmet, szorongást, elhagyatottságot előidézve. Ettől ugyan nem kapja össze magát, mert úgy érzi, még azért is kifejezetten ő a hibás, ha nem lát valami jót egy elveszett üzletben, lábtörésben, halálesetben, betegségben, vagy bármilyen elrontott ügyben.

Hatékonyabb lenne, ha megtanulnánk különbséget tenni az általános hozzáállás és egy pillanatnyi állapot között. Egy can-do attitűddel megáldott ember is elkeseredhet, szabad neki. Egy optimista ember is kétségbeeshet, ha olyan helyzetbe kerül. Hatékonyabb lenne a panaszt végighallgatva vagy megfelelő emberhez irányítani, vagy segíteni neki a megoldásban. De az is segít, ha „csak” megértjük, hogy baja van, meghallgatjuk, felajánljuk támogatásunkat.

„Valamiben meg kell halni”

Amikor szóba kerül valamilyen egészségtelen szokás (dohányzás, gyorshajtás stb.) általában a szokás gyakorlója ezzel rázza le a felelősséget magáról. Miután egy munkahelyen a többség nincs annyira közeli viszonyban a munkatársaival, hogy mindenről tudjunk a másik magánéletét illetően, lehet, hogy nagyon „beletenyerel” valamibe a kiszóló. Lehet, hogy valakivel épp hasonló tragédia történt, pl. egy hozzá közelálló halt meg autóbalesetben, gyorshajtás miatt. Lehet, hogy épp haldokló szülőt ápol, vagy maga küzd egy halálos betegséggel, csak épp nem említette… Nem tudhatod, kinek és hol fáj ez, kinél van valamilyen aktualitása, ezért inkább ne feszegesd a haláltémát. Mert a halál élőben nem vicces.

----------------------

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

----------------------

A tavalyi sikerre tekintettel ismét pályaújrakezdőket keres a Jól-Lét Alapítvány a Morgan Stanley "Return to Work" szeptember 18-án induló programja számára. Jelentkezni 2017. június 17-ig lehet. Részletek itt!

----------------------