A nyarat általánosságban álláskeresési uborkaszezonként lehet értékelni (kivétel azért van, tehát állást keresni nyáron is kell), ezért úgy gondoltam, inkább a munkáltatók szemléletének alakításával próbálkozom és „jómunkahelyes” témákat vettem elő. Ám a múlt heti posztom alatt megindult a kommentelés arról, hogy a munka kényszer-e vagy az önmegvalósítás eszköze, vagy… Sokféle szempont van, kifejtek néhányat. Ezek talán motivációs levélhez is ötleteket adnak, az útkeresőknek is segíthetnek.

Munka, mint megélhetés (kényszer?)

Van olyan helyzet, amikor mindegy milyen a munkánk, csak fizessenek érte, mert bevétel kell. Csak azért indulunk el minden nap munkába, mert tudjuk, hogy jövő hónap elején jön egy összeg, amivel fedezhetjük anyagi szükségleteinket. Még az sem biztos, hogy ez az összeg alacsony, de a tevékenység, amiért kapjuk, egyáltalán nem nyújt örömet, nem ad elégedettség-érzést. Látni kell ebben is a pozitívumot: segít abban, hogy az anyagi helyzeted rendeződjön/ne romoljon rohamosan. Ebben persze nem szabad benneragadni, mindig kell jobbat keresni. Ha pedig nem így indult, és valójában a fizetés összege sem problémás, mégsem okoz semmilyen örömet, sőt kifejezetten frusztráló, érdemes átgondolni, hogy kiégéses tünetek-e ezek…

-----------

A következő 3 szempont már jóval pozitívabb nézete a munka értelmének.

Ezekben jelenik meg az az emberi igény, hogy használjuk a meglévő tudásunkat, tehetségünket, hogy anyagi biztonságot teremtsünk magunknak és családunk, feljesszük képességeinket, készségeinket, személyiségünket, - egyszóval a munka az önmegvalósítás (egyik) eszközeként szerepel életünkben.

Munka, mint a sikerek terepe

A kis és nagy sikereket leggyakrabban a munkában lehet átélni. Ezt persze az is okozza, hogy az emberek nagy többsége munkával tölti napjai nagyrészét, és/vagy a munkáját kifejezetten sikerességen méri a munkáltatója a teljesítményértékelés során. Így a munka szinte mindenképpen sikerre készteti az embert.

Munka, mint kaland

Főleg pályakezdők,az Y és a Z generáció tagjai élik meg így első munkahelyüket. A Nagy Kaland, az első igazi munkahely, amikor meglátjuk, hogyan is működik mindaz, amit az iskolákban megtanítottak, mit is választottunk valójában... és rájövünk, hogy megsüthetjük a tanulmányainkat, fogalmunk sem volt, mit nem tudtunk eddig a munkahelyekről, cégekről. Ezért is elhibázott a naaagy cég naaagy HR-esének azon véleménye, hogy „ezek” úgy jönnek, hogy „azt hiszik, mindent tudnak”, „hiányzik belőlük a szerénység”. Nem a szerénység hiányzik, hanem az élettapasztalat, amit nem igazán róhatunk fel huszonévei elején járóknak. Az első munkahely nekik még tényleg kaland: talán itt dől el, milyen iparágban fogják eltölteni a szakmai életüket 10-20-30 éven át, talán itt dől el, szakmán belül mire specializálódnak. A fizetés számukra is fontos, attól, hogy nem kényszernek élik meg a munkát, és jól érzik magukat benne, még rendesen kell fizetni a munkájukért, különben a lelkesedésük alábbhagy, és ők továbbállnak. Ehhez képest, gyalázatos ajánlatokkal találják szembe magukat.

Egy másik terület, ahol jellemző a „kalandozás”, a válságmenedzsment. Válság megoldására felvett menedzserek általában inkább a hírnévért („ezt is meg tudtam oldani”) vállalnak ilyen feladatot, és persze a küldetés, hogy most megmenthet egy céget, terméket stb. igen erősen munkál benne. Náluk a fizetség nem is kérdés, nagyon drágán dolgoznak, de valójában nem is érdekli őket a pénz, „csak” jön, és kész. A feladat a fontos. Tekintve, hogy ezek határozott időre szóló feladatok, a cél pontosan látszik, jól tervezhető, így pontosan tudja meddig tart a nagyon erős nyomás, ez pedig segít átvészelni azt.Ez a jelenség egyébként segíthetne más munkavállalóknak is, ha a munkáltatók értenék: folyamatos nyomásba csak belefásulni lehet, ami a hatékonyság csökkenésével jár.

Munka, mint önmegvalósítás

Ebben hisznek a legkevesebben Magyarországon, ami jól mutatja, mennyire elhibázott a munkáltató hozzáállása a munkavállalóhoz. Pedig nagyon is létező dolog, hogy munkában kiteljesedhetnek, megvalósíthatják az emberek azt, ami a lelki jólétükhöz szükséges. Sokan dolgoznak így nálunk is, és nemcsak azok a szerencsések, akiknek a hobbijukból lett olyan munkájuk, amivel mind a lelki jólét, mind az anyagi biztonság megteremthető. Pl. az egészségügyben vagy oktatásban dolgozók jó része biztosan nem a kimagasló fizetésért dolgozik, de valamiféle lelki elégedettséget hoz számukra, bármilyen küzdelmes is ilyen körülmények között dolgozni. Mert fontosnak tartják embertársaik gyógyítását, gyereket tanítását, ez jelenti számukra azt a magasabb célt, amiért azt érzik, mégiscsak érdemes. Ők biztosan tudják, hogy jó helyen vannak szakmailag, mert ők mindig is ezt akarták csinálni, vagy valahol életük során rájöttek, hogy a jövőben csak ezt akarják. Ezért is tragédia minden egyes pályaelhagyó, aki mást választ a gyenge fizetés, rossz munkakörülmények miatt. Ez a „belülről motivált” emberek csoportja, akiknek minden értelmes munkáltató örül, és megbecsüli őket…

Lehet persze a önmegvalósításnak egy egészen más értelmezése: ha valaki abban jó, és azt szereti, hogy pl. folyamatosan elintéz vagy feltár mindenféle problémákat, szakmától, témától független szinte bárhol örömét lelheti a munkájában. A pörgős, talpraesett vagy éppen az introvertált, részletekben elmélyülni szerető egyéneknek szinte mindegy milyen szakmai területen vannak, megállják a helyüket – mert nemcsak a szakmai tudásuk van meg, hanem az a hozzáállásuk is, amivel a saját egyéniségüket teszik bele a munkába: a kiemelkedő szintű koncentrációt, a soha fel nem adást, az akaratot, az akadályokon továbblépést, a kitűnő kommunikációval bármire megoldást találást. Ez az értelmezés szinte minden emberre igaz, csak meg kell találni azt, amiben igazán jó, majd azt, hogy ezt az álláspiacon hogyan lehet eladni.

Miért fontos a cél egyáltalán?

Azért, mert a felismert célok (vágyak) alapján tudsz továbblépni, jobbá tenni az életed. Valójában mindegy, milyen munkád van, annak van valamilyen célja. Ha tudod, mi ez a cél, és teljes mértékben érted is, hogy a munkád által hogyan lesz valami jobb – akkor megtaláltad a saját célod is. A kényszernek megélt munka is hoz valamit, ami jobb, mintha nem lenne. A kérdést tedd fel magadnak: mi a munkád célja számodra, és mi a munkáltatód számára! Miért csinálod azt, amit csinálsz, és miért pont azt csinálod, és nem valami mást? Mert muszáj, vagy mert úgy érzed, hogy muszáj? És miért nem azt a valami mást csinálod? Mi akadályoz meg ebben, mi kell hozzá, hogy azt a mást csináld? Gondold át, magadnak merj őszintén válaszolni. Ha megvannak a válaszok, jöhet a terv és az akcióterv is.