Most vasárnap ezen az eseményen vettem részt, főleg azzal a szándékkal, hogy ha tudok, segítsek pár álláskereső tanáccsal annak, akinek éppen ez kell. A rendezvény előtt a Jól-Lét Alapítvánnyal egyeztetve készítettem egy e-bookot, benne kompetenciák leírása olyan állásokra, ami hosszú kihagyás utáni visszatéréssel is jól betölthető (asszisztencia, adminisztráció stb.)

Nem voltak illúzióim arról, milyen helyzetben vannak ők, mennyire nehéz megszervezni az életüket, de voltak pillanatok, amiken komolyan meglepődtem… és nem hittem volna… és sokkolt. Íme pár szemelvény, kiragadott gondolat, mert összefüggő leírást adni hosszú is lenne… A legfőbb döbbenetet számomra az a felismerés adta, hogy a társadalom a fogyatékos, sérült gyerekeket nevelő anyákra hogyan tekint: hibáztatják őket, rosszalló megjegyzéseket tesznek.

A rendezvényt Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatokkal megbízott miniszteri biztos nyitotta meg. Elmesélt személyes élményei közül talán a legtanulságosabb egy tankolás története volt: 3 gyerek, felesége a kocsiban, amikor tankolni kell, az asszony ugrik ki, tankol, fizet, stb. A körülöttük lévők arcán pedig ott van a ki nem mondott kérdés: miért nem a férfi? Nem tudhatják – az autóból nem látszik – hogy a férfi kerekesszékes, nem tud, csak úgy „kiugrani” az autóból. Nem minden az, aminek látszik. Jó, ha ennek folyamatosan tudatában vagyunk, mielőtt véleménynyilvánító pillantásokat küldözgetünk mások felé...

Zalabai Ágnes, a Motiváció Alapítvány elnöke beszédében elmondta, hogy négyvégtagbénult gyermeket nevelt, a Zalabai Gábor-díjat az ő fiáról nevezték el. Áldozatos munkájának hála a fia a társadalom számára fontos munkát végzett, mint fogyatékosügyi aktivista, sérülten. Ez is mutatja: a fogyatékos gyereket nevelő anyák célja, hogy a gyermekeik ugyanúgy a társadalom értékes tagjai lehessenek, mint bárki más. Ez lenne jó a társadalomnak is, érdemes hát segíteni őket ebben. Mindannyiunk közös érdeke ez.

Kováts Adél színművésznő videóüzenetében a sorstársakhoz szólt, biztatóan és együttérzően. Az ő gondolatai közül a munkavállaláshoz kapcsolódó legfontosabb gondolatot emelném ki: „Engedd el azt, hogy csak te lehetsz jó a gyerekednek”. Ha ezt elfogadják, találnak szakembert/családtagot (ő az anyósát bízta meg) a gyermek felügyeletére, és tudnak munkát vállalni.

Csiznier-Kovács Andrea prezentációja következett: hat gyermeket nevel, ketten fogyatékkal élnek. Az ő előadása az összes problémát végigvette: felsorolta, mivel jár a 7x24-es szolgálat, a fizikai túlterheltség, hogyan nehezítik az életüket a társadalmi és munkáltatói előítéletek. A hivatali packázás, az ellátórendszer hiánya (még gyógyászati segédeszközhöz sem könnyen jutnak), hogy se bölcsőde, se óvoda, ahol szakértő módon tudnának foglalkozni fogyatékos gyerekkel, mind arra kárhoztatják őket, hogy karrierjüket feladva, munkát nem vállalva otthonmaradjanak. Igen ám, de az ilyen családok 70%-a csonka család: az apa, férj inkább más utat választ. Nincs tervezhető jövőkép, nincs jövedelem. A munkáltatóban is sok-sok kérdés merül fel:

1. Számíthat-e mindig a munkavállalójára?

Igen. Pont annyira, mint az összes többi munkavállalóra. Bárkivel előfordulhat, hogy történik valami, ami miatt egy reggel nem tud beérni a munkahelyére. A kockázat egyforma minden egyes munkavállalónál: mindenki úgy szervezi az életét, hogy ha van egy munkahelye, ott tudjon teljesíteni, és ritka az a helyzet, amikor nem tud.

2. Mire van szüksége, meg tudom-e adni ezt a sérült gyereket nevelő anyának, mint munkavállalónak?

Többnyire 8 órásnál rövidebb munkaidőre (4 vagy 6 órás részmunkaidő), rugalmas munkaidő, otthonról dolgozás lehetősége.

3. Milyen előnyei lehetnek egy ilyen helyzetben lévő munkavállalónak?

A lojalitás mindenképp. Aki talál egy jó munkahelyet, mindent meg fog tenni érte, hogy ott helytálljon. Az átlagon felüli problémamegoldás, a gyors helyzetfelismerés náluk kiemelkedő kompetencia: néha a gyors reagáláson múlik a gyermekük élete. Ehhez képest vajon egy üres tárgyalót találni a váratlan vendégnek, egy szerződést gyorsan előkeríteni, egy bármilyen váratlan irodai helyzetet megoldani mennyire nehéz? Nincs olyan munkahelyi probléma, aminél nagyobbat ne láttak volna a magánéletben. És azt is megoldották! Mentális erőnlétük szintén kiemelkedő: évek óta kitartóan azért dolgoznak, hogy a sérült gyermekük is a lehető legteljesebb életet élhessen. Nincs szabadság, nincs lazsálás. Ehhez képest a munkahelyen kitartani megint nem tűnik nagy kihívásnak.

Fontos tudnia a munkáltatónak, hogy a gyermek állapota határoz meg mindent: ha a gyermek biztonságban van, jól van, akkor az anya is szárnyal. Ha visszaesés történik a fejlődésében, akkor bizony a gyerek lesz az első minden anya szemében (az egészséges gyerekek szüleinél is így van ez nyilván, tehát ebben sincs nagy különbség). Tehát, részmunka, távmunka, előítéletek félretétele, és a megértése annak, hogy ez a speciális élethelyzet is egy (több) kompetenciát ad – ez kell a munkáltatótól leginkább. Cserébe kap egy olyan munkavállalót, akinél hűségesebbet, lojálisabbat, jobban igyekvőt keveset találhat. Érdemes ezt átgondolni, mielőtt az előítéleteknek teret adunk.