Amikor elérkeztél az előző cikkben taglalt frusztráció fázisába, már, komoly tudású szakember kell ahhoz, hogy segíteni tudjon (jó HR-es, aki odafigyelt pszichológia órán néha elég).

Az is lehet, hogy ebben a fázisban már késő, de hátha mégsem. Minden munkáltató beláthatja, jobb a már bevált munkatársra vigyázni, mint újat találni...

Tudni kell azt is, hogy érdemi segítséggel is csak egy fázissal lehet visszaléptetni a kollégát, egy apátiában lévő embert a frusztrációba, ez azért nem túl nagy perspektíva, tehát ha látunk is fejlődést, ne várjunk azonnal föld felett boldogságtól lebegő, lelkes kollégát a kiégett helyett.

 A kiégés szindrómához vezető út fázisai

5. Apátia

Ha a 4-es fázis, a frusztráció fázisa pokolként hatott olvasva is, ez lehet itt a vég – de ne higgyük, hogy az, itt már nekünk, a környezetnek kell figyelni, hogy segíteni tudjunk. Ebbe a fázisba jutva szinte biztosan a munkahely elvesztésével jár a probléma, de az állás elvesztése itt már nem is baj, inkább szükséges változás. Ennek ellenére meg kell próbálni segíteni, de ha mégsem megy, és a munkaviszony megszakad, azt se katasztrófaként éljük meg se segítőként, se a munkavállaló maga. Mert itt már a munkavállaló egészsége is lehet a tét, pszichoszomatikus testi tüneteket mutathat ebben a fázisban: nehézlégzés stressz helyzetben, mellkasi fájdalom, gyomorproblémák. Szó szerint rámegy az egészsége.

A viselkedése megtévesztő módon „lenyugodottságot” mutat, ami a hozzá nem értő főnöke számára visszaigazolás lehet, hogy lám, működött az üvöltözés, fenyegetőzés. Pedig nem, de már ebbe is belefáradt a kolléga. Érzelemmentesnek tűnik a viselkedése, már nem képes feltöltődni, nincsenek céljai, azt sem tudja, másnap mit akar. Nem tudja felsorolni a napi feladatait, képtelen tervezni, nem tudja, egy óra múlva akár mit fog csinálni. Egyre magasabbra kerül az ingerküszöbe, a jószándékú segítség sem érinti meg, azt is támadásnak veszi ("nem vagyok hülye, nem kell pszichológus", "törődj a saját dolgoddal" stb.).

Ilyenkor a magánéleti problémák is felszínre kerülnek, mert „hazaviszi” a munkahelyi állapotát. Otthon sem okoz örömet semmi, senki és semmi sem tudja kimozdítani a maga építette falai közül. Ha mindez még a kirúgással, álláskeresési stresszel is együttjár, a katasztrófa borítékolható. Ők lesznek azok az emberek, akikkel egyszerre történik minden rossz: épp válófélben vannak, a kirúgás és álláskeresés miatt anyagi problémáik vannak, az már csak a sors gonosz játéka, ha ilyenkor még egy haláleset is történik a családjában, baráti körében. Ilyenkor már nagyon ritka, hogy maga az érintett egyáltalán segítségkérésre képes.

A környezetének kell felfigyelni rá, és felajánlani a segítséget. De nem annyit kell mondani, hogy „menj orvoshoz, pszichológushoz stb.” hanem tevékenyen segíteni, akár bevonni feladatokba, amik kimozdítják, eljuttatni segítő szakemberekhez: pl. „elkísérlek orvoshoz, jó?” – és tényleg kísérd el! „ugorj át hétvégére, kell egy kis segítség a szobám kifestésében, közben csinálunk valami jó kaját is” Ha már semmi sem megy, akkor közösen hívjatok fel egy lelkisegély-szolgálatot, indulásnak az is elég (ezekhez elérhetőségek itt), ha valakinek végre megfogalmazza a problémáit. Nem szabad egyedül hagyni, nem szabad lemondani róla. Ugyanakkor sajnálni sem szabad, a közös sírás, szánalom sem segít rajta. Csakis az aktív segítség, ami neki életmentő, és ne féltsd magad segítőként sem, ebben te is megerősödsz.

Személyes tapasztalatom szerint itt már a segítség is támadásnak tűnik időnként, pl. ha arról kell beszélni egy kollégával, hogy „figyelj, ezt eltoltad, helyre kellene tenni”, akkor felháborodik, visszatámad, másokat okol a hibáért, elkezdi hangoztatni, mit meg nem tesz a cégért, példálózik azzal, hogy a családot is hanyagolja a munka miatt, ráment a házassága, folyton túlórázik, és még ez is kevés? Ha ilyeneket mond, az azért van, mert tényleg így érzi, de valójában a realitásból már kiszakadt. Nem érzi, hogy egyáltalán nem jó pont a családi életet feláldozni a munkáért, ezt egy főnök sem fogja értékelni. Ahogy a túlórát sem, és az önfeláldozást sem. Ő maga sem érti, mi a célja ezzel, de nem lát jobb mondásokat, ezekkel takarózik. Értelmes főnöknél el sem jut eddig, de ha mégis, max. bűntudatot kelt benne, az meg kinek jó?

Egy tehetségtelen vezető talán hallott arról, hogy valamit ilyenkor csinálni kell az üvöltözésen túl, és ha valóban tehetségtelen, az segíteni próbálással még tud rontani a helyzeten. Durva példa, amit láttam, hogy a főnök a kollégára ráuszított pszichológus haverja CPI teszttel akarta megismerni szerencsétlen kollégát, aki persze úgy kiakadt (ezen jogosan), hogy a helyzet még jobban elmérgesedett. A béna főnök ezután a kísérlet után úgy állította be az esetet a többi beosztottja előtt, hogy a kolléga együttműködésre képtelen, pedig ő még drága pszichológust is fizetne neki, lám, ő milyen segítőkész. A kolléga pedig a magánéletében vájkálásnak fogta fel - ebben nem tévedett, talán csak a szándékot ítélte meg rosszul. Egy tehetségtelen, tudatlan vezetőtől ennyi telik. Hogy még a pszichológus sem értette a hivatását, az már a sors vicce, vagy talán mégsem, inkompentens vezető inkompetens "szakértőket" talál... Ha valóban segíteni akart volna, pszcihológus-látogatásra kéri a kollégát, esetleg beszáll a költségekbe, de rábízza, hogy kivel szeretné a beosztottja megosztani az érzelmi működését, lelki problémáit. Amúgy sem javaslom, hogy a vezető maga jelölje ki, milyen megoldást találjon a munkavállalója a problémáira.

Hatékony segítség ilyenkor, hogy a felhalmozódott feladatokban segítjük a kollégát, hogy utolérje magát, pozitív visszajelzések adása, ha valamit jól végigvitt, illetve meg kellene kérdezni, szerinte miben kell változtatni. Lehet, hogy valamilyen folyamatbeli visszásság, anomália okozza azt, hogy felhalmozódnak a feladatok, és az összes frusztrációnak ez a gyökere? Lehet, hogy más kolléga hiányos tudása okán kap mindent késve, és rövidül le az ő ideje az adott feladatra? Lehet, hogy olyan túlzó elvárásokat támasztottak vele szemben, aminek csak komoly erőfeszítések árán tud eleget tenni? (később már úgy sem)

Erre az állapotra jellemző, hogy az esetek többségében már nem feltétlenül lehet segíteni cégen belül. Az ilyen kolléga jó eséllyel el fog kerülni a cégtől, vagy azért, mert nagyot hibázik, és muszáj felmondani neki, vagy azért, mert feladja, és elmegy. Jobb esetben egy cégen belüli áthelyezés még segít, de ennek megvan az a kockázata, hogy a híre megelőzi a kollégát. Úgy fogadják, hogy ja, ott már nem jó, mi meg megkaptuk a nyakunkba. Többször megfigyelték, hogy az így áthelyezett kolléga az új csapatban mobbing áldozata lett – röviden leírva, ilyenkor az történik, hogy a folyamatos frusztráció miatt támadásnak élte meg az új csapatban azt is, ami kifejezetten nem az volt, például, mikor új folyamatok betanítását kioktatásnak, hülyének nézésnek titulálta. Ezek után valós támadások érték a rossz reakciói miatt. HR-esek, erre tessenek figyelni, az áthelyezett kollégának szüksége van a támogatásra az áthelyezés után is - és a fogadó csapatot is kéretik felkészíteni!

Azok az álláskeresők, akik így hagyták el a céget, ebben az állapotban maradhatnak az álláskeresés során is. A beszámolóikon látszik, hogy a rutinból feltett állásinterjú-kérdéseken is felháborodnak, ellenség a HR-es, az állásinterjúztató, a toborzó, de még az állásportál is, „hát milyen hülye felületet csináltak a regisztrációhoz”? Ilyenkor objektivitással tudok segíteni, bemutatva, hogy az adott állásinterjú-kérdés nem támadás, mások történeteit mesélve, hogy igenis ki lehet jönni ebből, és hogy nem egyedi a problémája. Az, hogy segítséget kér, jó jel, azt mutatja, hogy hajlandó meghallgatni másokat.

Interjúztatók figyelem! Amikor egy jelölt furcsán viselkedik az interjún, bőven lehet oka ennek az, hogy ilyen állapotban van a még meglévő, vagy frissen elvesztett munkahelye okán. Tipikus jellemzőjük, hogy belekapaszkodnak elhangzott szavakba, más kontextusba helyezik a kérdéseket, rosszindulatot vélnek felfedezni ott is, ahol csak szimpla érdeklődés volt az interjúztató részéről. (Megtörtént eset: interjúztató megkérdezte, hogy a jelöltnek "miért kellett elhagynia az előző munkahelyeit?" Ezen szavakkal. Nem tűnik sértőnek, de a jelölt kiakadt, hogy neki nem "kellett", ő maga választotta, hogy kilép, hát mit képzelnek róla...)

Ha ilyen jeleket látsz, és a CV-je alapján jó jelöltnek tűnik, próbáld meg felderíteni, mi a problémája, hátha sikerült. Volt már jelölt, aki elsírta magát az interjún, de mégis felvételt nyert, azóta is boldog munkavállaló. Nincs könnyebb motiváció, mint jó munkakörnyezetet teremteni egy olyan embernek, aki ezt az utóbbi időben nélkülözte.

Hogy milyen segítséget kérhetsz és adhatsz még ebben a helyzetben, azt a következő, sorozatzáró cikkemben írom le.

--------------------------------------------------

Újra álláskereső suli velem! 2016. február 22-én, 14:30-tól. Részletek és ingyenes regisztráció itt.