Egy középiskolai tanárnő hívott meg nemrég osztályfőnöki órára, hogy érettségi utáni képzésben résztvevő tanítványainak tartsak előadást. Előzetesen egyeztettük, mit tanulnak, milyen a hozzáállásuk a fiataloknak (tipikus Z generációs), és mi lenne az, amiről szívesen hallanának. Motivációs levél, általános jövőkép, munkakeresési tapasztalatok.

Tanult szakmájuk ügyviteli titkár. OKJ-s végzettséget kapnak majd, ezen belül tanulnak ügyvitelt, rendezvényszervezést, hivatali protokollt, üzleti gazdaságtant, angolt; jelenleg vizsga előtt állnak. Engem is meglepetésként ért, hogy van olyan vizsgatételük, hogy önéletrajz, motivációs levél, referencialevél. Eddig öröm, végre tanítanak ilyet is, az elvárt tudásanyag viszont – sajnos, mondhatom, hogy természetesen – életidegen.

Egy osztálynyi reménykedő, bizonytalan, már előre kiábrándult, és néhány lelkes fiatal is várt rám. Készítettem egy prezentációt, csak címszavakkal, hogy a tartalom rugalmasan változtatható legyen. Szó esett az önéletrajzok tartalmi elemeiről, miszerint a tétel azt mondja, a CV tartalmazza a lakcímet, születési időt, amúgy europassosan, én azt mondtam, ezt a vizsgán mondják, a való élet kicsit más. Tanultak „hagyományos önéletrajzról”, amiben még a családi állapotnak is szerepelnie kellene. A tananyagot írók lehet, hogy nem találkoztak még diszkriminációval, de van ám olyan. Főleg ifjú hölgyek esetében. Europassról is tanultak tétel szerint, hogyan kell kitölteni, ill. azt, hogy megkönnyíti az önéletrajzírást (én nem ezt tapasztaltam). A tétel persze úgy van kitalálva, hogy kellően száraz legyen ahhoz, hogy el se akarják olvasni. Pl. önéletrajz tankönyvi definíciója. Itt magamba fojtottam néhány oda nem illő szófordulatot... E fiatalok szerencséjére a tanárnőjük a tananyagot kiegészíti az Élet c. szakma egyes fejezeteivel is.

Kitértünk a fizetési igény meghatározására, láthatólag itt súlyos csalódást okoztam azzal kapcsolatban, hogy a piaci trendek szerint milyen nettó összegekre számíthatnak, és hogyan növelhető ez az összeg valamelyest (túlórával, nyelvtudással leginkább, esetleg szakmai specifikumokkal) A nettó/bruttó/munkáltató költsége közötti arányt inkább csak érintettem, mert az még elkeserítőbb lett volna. Nem az volt a célom, hogy elvegyem a kedvüket, hanem hogy ismerjék a valós lehetőségeket, ne legyenek túlzott elvárások utáni csalódásaik. A téves nézet, hogy a legolcsóbb embert veszik fel, már megjelent náluk, érveltem azért ez ellen, ár-érték arány van még itt is, tudás és képességek is számít, nemcsak az ár.

Állásportálokról természetesen hallottak, 1 fő közülük már regisztrált. Megemlítettem, hogy egyik-másik állásportál már mobilos alkalmazást is adott ki, a Z generáció hátha jobban érdeklődik eziránt.

Beszéltünk róla, hogy van élet az interneten túl is, ha álláskeresési lehetőségekről gondolkodunk, sőt a tanárnőjük már állásbörzére is elvitte őket!

Örömmel láttam, hogy reflexből elutasítják a szürkemunkázást, tudják, hogy fontos a bejelentett munkaviszony, táppénz, bankhitel, szabadság miatt is. Amikor arról beszéltem, hogy egy rossz helyzetből érdemes inkább kilépni, jobbat keresni, nem kaptam vissza válaszul, hogy „de a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan”. Még vagy már tudják, hogy nem jobb. Hiányzik belőlük a tanult tehetetlenség, remélem meg is maradnak ilyennek.

Nem örültem viszont a nyelvtudáshoz való viszonyuknak. Amit tanulnak kevés, de ennyire van idő. Mikor megkérdeztem, miért nem egészítik ki a tudást saját erőből, a válasz az volt, hogy „nem vagyunk rákényszerítve”. A magam részéről nem a kényszert gondolnám jó motivációnak, hanem a lehetőséget, amit a magabiztos nyelvtudás jelenthet: karrierben, meg úgy általában az életben. Próbáltam érvelni a nyelvtudás mellett, talán meggyőző voltam.

Hogy ők hogyan fogadták? Figyeltek, volt, aki még kérdezni vagy vitatkozni is mert, ezek jó dolgok. Igenis legyen saját gondolata, véleménye, még akkor is, ha az nem egyezik máséval. Tanárnőjük visszajelzése szerint kicsit kiábrándultak, hogy mégsem elég a jó CV, motlevél. Bizony, az csak az első lépés, de elengedhetetlen. A tárgyi tudást pedig azért hangsúlyoztam, a nyelvtudást főleg, hogy tudják, mi kell még. És hogy a fiatalság is lehet előny, engem is azért vettek fel leginkább, mert a 19 éves magamról elhitték, hogy hajlandó leszek egy 23 éves keze alá dolgozni. Ja, és a nyelvtudás is kellett, anélkül nem választottak volna.

Voltak, akik optimistábbak lettek, de még azok is hasznosnak találták, akik úgy gondolják, hogy csak azoknak terem munkalehetőség, akik sok dologhoz értenek, és van már munkatapasztalatuk. Erre mondtam azt, hogy 20 év rutinját ne várják el maguktól azonnal, kezdjenek úgy, hogy az alapok megvannak, de tudatában vannak annak is, hogy sokat kell még tanulniuk. De ők gyorsíthatnak egy kicsit: van internet, vannak szakmai blogok, online tanfolyamok, könnyebben hozzájutnak a tudáshoz, ha keresik. Az eszközöket, amik nekik már rendelkezésre állnak, használják. Az internet nem egyenlő a Facebookkal, Messengerrel, van még például Linkedin is :) És specializálódni kell, mert nem lesz jó, ha 35-40 évesen is csak ahhoz értenek, amihez sokan még rajtuk kívül.

Igyekeztem eloszlatni a félelmeiket azzal kapcsolatban, hogy hibázni fognak. Nincs kijavíthatatlan hiba, és a saját álláskeresésemben elkövetett hibáimról is beszéltem. Pl. mikor meggyőztem magam egy állás elfogadásáról, mert minden racionális érv mellette szólt, de közben elnyomtam rossz érzéseimet. Ha már én nem vetettem véget a rossz helyzetnek tudatosan, egy autóbaleset „megoldotta ezt” helyettem.

Sosem voltam „maifiatalozós” típus, de a Z generációról hallott negatívumokat általuk egyáltalán nem tudom megerősíteni. Hogy felületesek, lusták stb. lennének? Dehogyis. Látják a pesszimista környezetet, talán a szüleik nehézségeit, bár erről értelemszerűen nem kérdeztem őket. Ezek alapján nehezebben alakítanak ki maguknak jövőképet, nehezen motiválhatóak. Erre egyetlen kiutat látok: meg kell tanítani őket, hogy megfogalmazzák azt, hogy mi motiválja őket, mit szeretnének, és ezt el is merjék mondani, mert a munkáltatójuknak is ez segít. Néhányukon már látszott: nekik inkább backoffice való, introvertáltak, nagyon koncentráltak, de nem „nagydumások”. Mások vitatkoztak, válaszoltak, ha kérdeztem a közönségtől, közbeszóltak, ők egy állásinterjún sem lesznek megilletődve. De ezeket tudniuk kell magukról, és közölniük is tudni kell. Hangsúlyoztam, hogy mindig legyen szempont az is, nekik mi a jó: hogy kérdezzenek állásinterjún bátran, mik a tervei a cégnek a piacon, az adott pozícióra, amire jelentkeztek, milyen lehetőségeik vannak, milyen időtávban gondolkodnak a megpályázott pozícióban, hogy kérjenek olyan infókat, ami segít nekik az ambícióik felépítésében.

Összességében: Nyilván ők nem reprezentatív mintája a Z generációnak, de a találkozás tanulságai mindenképpen figyelemreméltóak. „Maifiatalozni” például ezután sem fogok :)