Ezek a mesék nem egyszer volt, hol nem volttal kezdődnek, mert sokszor voltak, vannak, és itt, ma, Magyarországon (lehet, hogy máshol is, hozzám innen érkeznek rendszeresen hasonló beszámolók). Ezek a mesék nem mesék: megtörténtek sokszor, sokakkal, nem pont így, csak hasonlóan. (A valósággal való bármilyen egyezés a pusztán a véletlen műve)

Mese a munkáltatókról, akik nem tudnak dönteni

A mesebeli cégeknél elrontott, el nem végzett feladatok állnak hegyekben, lassan megfojtják a kollégákat az ügyek,problémák, amiket nem győznek, tudnak, nem akarnak megoldani.Egy részükkel mégis küzdenek, közben a lényeg, az üzlet elmegy mellettük. Ahogy a cápák úszkálnak az akváriumban, felügyelet nélkül, úgy úszkálnak az ügyek, kérdések, problémák mailboxból mailboxba, folderből folderbe… Kevés az ügyfél, lassú a szállítás, nem jön új megrendelés, reklamációk vannak kezeletlenül… A cápák lakmároznak a cégekből.

Valahol ezekben a cégekben, vezetői körökben ezt látva egyszer felmerül az igény: új kolléga kell! Majd ő hozza a megrendeléseket, ügyfeleket, gyorsul a szállítás, lesz minőségbiztosítás, nem lesz reklamáció! Nosza, szóljunk a HR-esnek, új kollégát szeretnénk. Álláshirdetés? Írja meg a HR-es, az a dolga. Megmondtuk, cápapásztor kell. Tudjon úszni, jól kommunikáljon, legyen dinamikus, és csapatjátékos, mint mindenki. A cápák közé azért majd egyedül megy be, ez legyen benne az álláshirdetésben a feladatok közt. Ja, akkor tudjon önállóan is dolgozni az a csapatjátékos! A HR-es próbálkozik: nem lenne jobb konkrétan írni, milyen cápáink vannak és hová kell terelni őket? Hogyne, hogy kiderüljön a piac számára, hogy cápáink vannak?! Névtelenül menjen a hirdetés, dinamikusan fejlődő, piacvezetők vagyunk, bővülni akarunk, hajrá! HR-es feladja az álláshirdetést, érkeznek az önéletrajzok. Sokan akarnak cápapásztorkodni, van, aki nem rutinos álláskereső, van aki, nem is igazán ért a cápákhoz. Kiválaszt néhány CV-t, az íróik igazán jók lehetnek: sokféle cápát tereltek már sokfelé. Jöjjenek állásinterjúra! Nem is, inkább legyen Assessment Center (AC), elvégre jól ki kell választani azt az embert, nagyok a cápák és éhesek! Meghívások megtörténnek, AC-re, állásinterjúra az adott jelöltek vagy eljönnek, vagy nem. Akik nem, vagy kimentik magukat, vagy nem. Akik nem, azok nem alkalmasak többé… Maradt 4-6 ember, AC, állásinterjú, szakmai teszt után pontos képet kapott róluk HR-esünk. Örömmel megy a vezetőséghez: íme az emberek, kitűnő cápapásztor mind! Kivel szeretnének beszélni egy második körben? Hááát, nem is tudjuk, nem volt elég sok jó jelentkező, lehet, hogy nem is most kellene az a kolléga, esetleg fél év múlva már jobban látjuk a helyzetet a piacon, talán nem is cápák ezek, csak nagyobb halacskák, talán nem is olyan nagy a gond, nem éhesek ezek igazán, csak úszkálnak, és úgyis csak vizes embereket esznek, nem kell most még terelgetni, meghát drágák is. HR-es próbálkozik: de ezek az emberek most keresnek állást, némelyiküknek már a megélhetése múlik ezen, pont úgy merült fel, hogy szükség lenne rájuk, hogy cápáink vannak,és tényleg jól elterelgetnék ezeket a cápákat, bár azt ugye még nem tudtam az állásinterjún megmondani, merre kellene terelni, jó lenne egy szakmai emberrel beszélgetniük... Na jó, akkor talán hívjunk be kettőt. Behívják, jelöltek jók, okosak, szimpatikusak, az egyik a jobban, ő kell. De nem most, talán mégis fél év múlva, akkor majd újra meghirdetjük, hogy több emberből tudjunk választani, nagyobb legyen a merítés. Mert kettőből választani? Hát az már milyen? HR-es döbbenten: De akkor nem is kell az új kolléga? Mondjam nekik, hogy sajnáljuk, nem tudunk nekik állást felajánlani, nincs is cápánk? Jaj, dehogy, hát fél év múlva majd folytatjuk… A cápák pedig addig is úszkálnak…

Mese a reménykedő cápapásztorokról

A piac elég szűkös, kevés cápapásztor kell manapság, nem is tanítják igazán a szakmát, de néhány megszállott mégis jól megtanulta, tapasztalatot is szerzett. A szűkülő piac miatt viszont új munkahely után kellene nézni. Talán nagyobb fizetést is elérhetek, gondolja az egyikük. Talán végre nem leszek munkanélküli, gondolja a másikuk. Talán komolyabb cápákat terelgethetek, talán, talán, talán… gondolja a sok jelölt, majd rátalál az előző mesémben említett álláshirdetésre. Álláspályázat, reménykedés. 1 hét, 2 hét. Hű, behívtak! AC? Jaj, az mi? Mindegy, muszáj, majd nyugalmat erőltetek magamra, felkészülök, utánaolvasok. Állásinterjú? HR-essel? Jó, lesz szakmai teszt is, huh, hát én mindent tudok a cápákról, jó lesz ez. Elmennek, legjobbat próbálják kihozni magukból, ígéretet kapnak, hogy 2-3 héten belül értesítik őket. 1 hét, 2 hét, 3 hét, mi van már??? 4 hét, 5 hét, adott névjegyet, felhívjam vajon? Felhívom, lejárt az álláskeresési támogatás (ne szépítsük, munkanélküli segély ez). Nem tud mit mondani, még nem döntöttek. Azt sem tudja, lesz-e tovább, velem lesz-e tovább. Mi lesz velem tovább?

A cápák pedig úszkálnak tovább…

---------------------

Adott két fél, mindkettőben ott a potenciál, hogy közösen megoldják egymás problémáit, ezzel hozzájárulnának egy kicsit egy harmadik megoldásához is (általános gazdasági helyzet). És mégsem teszik… és ez nem mese…