JobAngel Az álláskeresők védangyala

Az önálló vállalkozás alternatíva az álláskeresésre?

2014. október 02. 07:00
27 hozzászólás

forrás: LinkedinEzt a témát egy kommentelő vetette fel egy régebbi posztnál. Mivel nem vagyok vállalkozási szakértő, nem tudok ebben igazán segíteni a hozzám fordulóknak. Mégis van pár szempont – persze álláskeresői oldalról – amivel hozzájárulhatok egy ilyen döntés meghozatalához vagy elvetéséhez. Aki vállalkozóvá akar válni, és bizonytalan, annak érdemes erre szakosodott tanácsadókat felkeresnie a kérdéseivel!

Hiszek abban, hogy amit nagyon akarunk, és amiért mindent megteszünk, az sikerülni fog. Ezért azt is reális lehetőségnek tartom, hogy valaki a sokadik munkavállalói próbálkozása után – kellő tapasztalattal vagy jó ötlettel – saját vállalkozásba kezd.

A munkavállalóból vállalkozóvá válás témájában láttam már pozitív és negatív példákat is. Az alábbi példák fiktív példák, és az ihlető történeteik is kellően régiek ahhoz, hogy írni lehessen róluk. Annyit elárulhatok, hogy a végkifejlet mindig elégedettséget hozott az adott embereknek. Ehhez hasonló helyzetekkel találkoztam eddigi praxisom során, de valahogy sosem volt egyértelmű, hogy tényleg vállalkozást kell indítani, legalábbis szerintem nem, néha nem is ez volt a megoldás, mint utólag kiderült.

A vállalkozóvá válást fel lehet fogni egyfajta speciális álláskeresésként is: én, a vállalkozó keresek egy embert, akinek megfelelő kompetenciái vannak a vállalkozás napi viteléhez. Vajon én, a vállalkozó, felvenném-e magam erre a feladatra? Leginkább ezt kell mérlegelni, mikor kiválasztjuk, milyen vállalkozásba kezdünk.

Terv: álom határidővel

Sokszor látom azt, hogy emberek – az életük minden területén – vágynak dolgokra, álmodoznak róla, és itt megragadnak. Miért nincs rá terv, hogyan, milyen lépésekkel valósítják meg? Így történhet meg, hogy valaki évekig, évtizedekig dédelgeti az álmát, ami végül álom is marad. Mikor azt kérdezem, miért nem sikerült, ők azt szokták nekem felsorolni, mi kellett volna, ami nem volt meg. És mit tett azért, hogy meglegyen, szoktam kérdezni? Nem lehetett, mert… Ezekből a beszélgetésekből tanulva is megerősítettem azt a véleményem, hogy azt sose keressük, mi miért nem fog sikerülni. Azt találjuk ki, mi vezet a sikerhez.

Mérlegelj, vágj bele

1. Fiktív álláskeresőnk, aki ügyintézésben jártas, az álláskeresés mellett egyre erősebb álma, hogy egy saját kávézója legyen. Ehhez tőke és tudás kell értelemszerűen. Tőke még éppen lenne, tudás is van valamennyi, hiszen vendéglátást tanult, a gyakorlat hiányzik, sosem dolgozott ebben, a középiskolai szakmai gyakorlatán túl, mert másfelé sodorta az élet. Fiatalkori álom lenne ez a kávézó, de adminisztrációs tapasztalatból biztosan nem lesz sikeres kávézóvezetés, ezt ő is érzi. Szakmailag nem alkalmas a feladatra. Azt tanácsolnám, tanulja meg szakképzésben, ami ehhez kell, vállaljon hétvégi munkát egy kávézóban, lássa belülről, milyen ez. Lehet, hogy ettől lelkesebb lesz, lehet, hogy elmegy a kedve az egésztől. A tapasztalatai alapján döntsön, ne az álmai alapján. Az álmait viszont tervvé tegye, mert álomként dédelgetve nem lesz előrelépés. Ötlet lenne még, hogy nézzen körül, hátha valahová betársulhat a tőkével, de ennek szerintem több kockázata lehet, mint amennyi esélye a sikernek. Addig is, míg történik valami kávézó-ügyben, keressünk adminisztrációs állásokat. Emberünk most kávézót vezet, bár nem tulajdonos (még?), elégedett, boldog.

2. Kb. 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező mérnökember munkahelyére új cégkultúra tette be a lábát, ami neki nagyon nem tetszett. Erre állásváltást látott megoldásnak, ebben ugye könnyen segítettem. A másik terve az volt, hogy pár szintén kiugrani vágyó kollégával új céget alapítanak, azzal foglalkoznak, amit az előző cégükben tanultak, ehhez tudásuk, tapasztalatuk, kapcsolatrendszerük is van. Talán jobb így, mint egyedül, de a kockázatok felméréséhez itt is szakember segítségét javasoltam. A cég megalakult, stabilnak látszik, az ismerős nem panaszkodik.

3. Klasszikus álláskeresői kiugrási „lehetőség”, hogy munkavállalói státusz helyett beszámlázós, jutalékos, önfoglalkoztató vállalkozóvá válik az álláskereső. Ennek is megvannak a maga kockázatai, de láttam már benne sikereket – hozzáteszem: nem sokat! Nagy előnye, hogy többféle tevékenységet lehet vállalni, lehet projektekbe bedolgozni cégeknek, lehet saját ügyfélkörük is. Nagy hátránya, hogy esetleg olyan feladattal is foglalkozni kell, amivel munkavállalóként nem kellett (ügyfélszerzés pl.)

Amikor nem sikerülhet

4. Sok olyan top menedzsert láttam, akik ugyan nem kerestek fel, de a történetüket közelebbről vagy távolabbról végignézhettem. Tipikus eset a negyvenes éveik végén járó középvezetők, akiket leépítenek multikból. Sokszor egy-egy lelkes magyar kisvállalatnál, volt partnerüknél, ügyfelüknél, beszálló tulajdonosként, vagy felsővezetőként folytatják. Karrierjük, álláskeresésük szempontjából ez első ránézésre kézenfekvő, ellenben sok sikert ebben nem láttam. Legtöbbször kínos kudarc lett a vége, még rosszabb helyzetbe kerültek, mint a multikból kikerüléskor. Évek alatt csúsztak le, mentek tönkre ezek a cégek, a kudarc pedig összeforrt a nevükkel. Ezen menedzserek tevékenysége egyértelműen hibás nézőpontból indult: a multi biztonságából egészen másfajta kritériumok szerint hoztak döntéseket, mint amire egy vállalkozásban szükség van. Sajnos, ezt az adott cégvezetők nem ismerték fel, mikor kiválasztották őket a feladatra. Ők ezen emberek kapcsolatrendszerében bíztak. És hiába volt a kapcsolatrendszer valós, a benne rejlő lehetőségeket túlértékelték. A leépített multis vezetőnek a saját tapasztalataihoz illeszkedő állást kell keresnie, és ebben vezetői állásközvetítők (az igazi fejvadászok), tanácsadók tudnak a munkaerőpiacon segíteni. Én meg esetleg egy jó vezetői álláspályázat megírásában.

5. Balfácán állásközvetítők eseténél említettem a valószínűleg alkalmatlanság okán nagy cégből kikerült embert, aki gyorsan új vállalkozást alapított, és referenciának használja a volt munkahelyét. Több ilyen esetet láttam, ez egyértelműen menekülőút, de hosszú távon nem szokott beválni. Inkább állást kellett volna keresniük, hogy tapasztalatuk is legyen, megtanulják a szakterületüket. Nem tudom, miért nem ezt tették. (Ill. sejtem: büszkeségből, dacból)

6. Tipikus vállalkozásalapítási alkalom, mikor az összevesző cégtulajok szétválva külön-külön cégekben folytatják útjukat. Néhány ilyen általam látott történet úgy végződött, hogy az összeveszés miatt keletkezett 2-3 cégből egy maradt életben hosszútávon, a többiek elbuktak.

----------

A vállalkozó válásnak egy másik következményével viszont rendszeresen találkozom: azok, akiknek mégsem jött be a vállalkozás, álláskeresőként többször eljutnak hozzám. Számukra általánosságban ilyen tanácsokat fogalmaztam meg, nyilván az egyéni lehetőségek mindig szélesebb skálán mozognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr506733965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boka1 2014.10.02. 18:35:59

Aki jó alkalmazott, az vállalkozónak is jó. És fordítva.

Nancsibacsi 2014.10.02. 18:48:05

@Boka1: Se az állítás, se a megfordítása nem igaz.

Nancsibacsi 2014.10.02. 18:59:04

Lehet ma Magyarországon vállalkozni, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozó csak akkor keres, ha munka van. Bizonyos szektorokban elég a reklám és a "nyomulás", de a vállalkozók egy része már eleve ott elbukik, hogy nem hirdet, vagy nem megfelelően hirdet. Más szektorokban hiába tolsz bármilyen marketinget, hiába vannak referenciáid - ha van kapcsolatod, kapsz munkát, ha nincs nem kapsz munkát. Nagyon vonzó lehet az, hogy ha van munka mondjuk havi 176 órában akkor az ember könnyen leakaszthat akár másfél-2 millió+ÁFÁ-t, amiből tisztességes adózás mellett is marad kb 1 misi. Ha mondjuk vízvezeték szerelő, akkor is minden további nélkül lehet havi fél milliót keresni, napi 8 óra munkával, alkalmazott nélkül. Ha jól megy, jöhetnek az alkalmazottak: mindegyik fog kb fele annyi pénzt hozni havi szinten, mint amit te meg tudsz keresni. 10 programozó havi 5 millió, 10 vízvezeték szerelő havi 250ezer tiszta, adózott nyereség. Jó mi?
Jól hangzik, de ne felejtsük el a másik lehetőséget: ha nincs meló, akkor negatív lesz a kereset, mivel ugye a minimálbér közterheit be kell fizetni akkor is ha nincs bevétel. Ha alkalmazott van, azt is fizetni kell, ha dolgozik ha nem. A realitás az, hogy bár sokan megpróbálják, de kevesen fognak a nyerő kategóriába tartozni, sokkal többen a másodikba, vagyis akik csak buknak rajta, és elégetik az indulásba befektetett megtakarított pénzüket is.

Boka1 2014.10.02. 19:40:40

@Nancsibacsi: de igaz. Aki megbukik, mint vállalkozó, az alkalmazottnak is rossz. Közalkalmazott az egy más téma. Az mindennek használhatatlan. Bár amelyiknek van koncepciója, az dolgozik saját zsebre is. Szerintem a jó vállalkozót megtalálja a munka. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Nagyrészt ott a probléma, hogy, ha a munkavállaló vagy a vállalkozó a pénz miatt lesz az, ami. A pénz a legalacsonyabb motivációs szint.

zobod 2014.10.02. 20:16:28

@Boka1: a feltevésed inkább csak a szaktudásukat közvetlenül piacra vivő egyéni vállalkozókra igaz, akik alapvetően ugyanazt csinálják vállalkozóként, mint amit tennének alkalmazottként.

Boka1 2014.10.02. 20:23:24

@zobod: Igen. Szaktudás nélkül nehéz. :D Én pont azért lettem vállalkozó, mert hánytam a volt kollégáim/főnökeim hozzáállásától. Ezek most azt mondják, hogy jó időben voltam jó helyen. :))) Hiszem, hogy egy vállalkozást nem a versenytársak tesznek tönkre. A konkurencia vállalaton belül van.

Nancsibacsi 2014.10.02. 20:41:03

@Boka1: "Aki megbukik, mint vállalkozó, az alkalmazottnak is rossz."
Leírtam miért nem, de ha te úgy érzed jól magad ragaszkodj csak a marhaságodhoz. Azért mert nem tud magának munkát szerezni, miért ne tudná azt tökéletesen elvégezni?

"Szerintem a jó vállalkozót megtalálja a munka."
Másik marhaság. Egy jó parkettás esetén lehet, hogy jön be valamennyi munka azoknak az ismerőse révén akiknél dolgozott. De honnan fog bejönni az első munka? Meg mondjuk egy átlag embernek van parkettásra szüksége mondjuk 10 évente 1 hétre. Azért ajánlásokból összeszedni egy 520 eleműt, az nem egyszerű. Ez nagyon-nagyon terület függő. De leginkább egyik területre se igaz, hogy megtalálja a munka (akkor azon a területen mindenki vállalkozó lenne, és senki se lenne alkalmazott).

"A pénz a legalacsonyabb motivációs szint."
Ha másnak dolgozok semmi más se motivál, csak a megszerezhető pénz. Azért vagyunk ezzel így páran :-D

zobod 2014.10.02. 20:43:40

@Boka1: az egyéni vállalkozó és a vállalkozó nem ugyanaz az állatfaj. Előbbi egy önfoglalkoztató, egy független szaki. Ez a maszek orvos, önálló praxisú ügyvéd, könyvelő, programozó stb. Ezek az emberek nem céget, nem rendszert építenek, hanem a szaktudásukat viszik piacra, és ennyi, csak nem más foglalkoztatja őket, hanem ők magukat. A vállalkozó viszont céget csinál, egy rendszert hoz létre, és kb. érdektelen mennyit értenek az alaptevékenységhez. Szerinted a Demján Sándor mennyit ért a fekventált helyekre minimum 30-40 év élettartamra szánt nagy vasbetonszerkezetek statikájához, vagy éppen a városrendezéshez? Vagy a Gattyán György mennyi ért a több millió napi látogatót vonzó netes videostream technikai kihívásaihoz? Alighanem semmit. Semmiféle szakértelemmel nem bírnak azokon a területeken, ami a cégük alaptevékenysége, viszont kiválóan tudnak olyan céget, szervezetet/rendszert építeni és működtetni, ami aztén ezeken a területeken gigapénzeket kaszál. Az első hsz-ben amit írtál állítást, az nagyon szigorúan csak az önfoglalkoztatókra igaz, a "rendes" vállalkozókra már semmiképpen sem.

Boka1 2014.10.02. 20:55:01

Demján kivételes tehetség. Jó volt, mint alkalmazott a Skálánál és jó vállalkozó is. Hozzáteszem, nagyon alaposan utána jár a beton szilárdságának is, ha olyan beruházásba kezd. De mivel a fák nem nőnek az égig, az Ő cégei is sorra dőlnek be, mivel már nem tudja rajta tartani a szemét a dolgokon. Az a nehéz, hogy a céget időben abbahagyd. Állítólag a Várszegi is ilyen.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.10.02. 21:02:22

@Boka1: Nekem Bojár Gábor könyve volt sok tanulsággal teli, érdekes volt, ahogy magát, és a különböző partnercégek vezetőit jellemzte a könyvében (Graphi-sztori).

Amit írsz a jó munkavállaló kontra jó vállalkozó témában, szerintem nagyon sarkos. A jó munkavállalónak pl. prezentálni, elfogadtatni is tudni kell az ötleteit, ez egy készség, vagy megvan, vagy nincs. Vállalkozóként nem kell elfogadtatni, ha hiányzik ez a skill, nem gond. Kipróbálhatja a saját ötletét anélkül is, hogy bárki elfogadná. És rengeteg olyan készség van, ami munkavállalónak jobban kell, mint vállalkozónak, és fordítva. Pl. az önálló vállalkozó oké, az alkalmazott azért tartsa be a jóváhagyási rendet. Ha egy alkalmazottból hiányzik a társasági lény, nem baj, attól még jó lehet bármilyen backoffice területre. Ha egy vállalkozó nem társasági lény, nem fog tudni ügyfelet szerezni.

ZON 2014.10.02. 22:22:04

@Boka1: számtalan embert ismerek, aki alkalmazottként (irányítva, kontrollálva) kitűnően, megbízhatóan dolgozik, de egy vállalkozás működtetése már meghaladja a képességeit.Lehet, hogy termelni tud (itt szellemi produktumra is gondolok), de hiányzik belőle a partnerrel szembeni empátia, vagy a kínálkozó lehetőség felismerése.

2014.10.02. 22:31:46

Itt alapvetően a vállalkozás pszichológiájáról polemizáltok, közben meg a poszt témája egész más. A premissza is teljesen fiktív, és a case study-k is fiktívek, ugyanis ilyenek nincsenek élőben. A munkakeresők legnagyobb része (és itt a hosszú ideje sikertelenül keresőkről van szó) egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy vállalkozást indítson. A napi megélhetés is gondot jelent, és többek közt azért is munkanélküli, mert nem nagyon van piacképes tudása.

Nem értem, minek ezt a kettőt összekeverni, teljesen hülyeség jön ki belőle. OK, látott már olyat a történelem, hogy a semmiből teremtettek sikeres vállalkozást, de hány ilyen jut mondjuk százezer állástalanra?

HellsAngel 2014.10.03. 02:20:11

@Boka1: A cipesz maradjon a kaptafanal. Ahhoz, hogy egy adott sportban bajnok legyel, egy bizonyos keszletnyi szkillre van szukseg. Attol, hogy valaki sorra donti a rekordokat a sznukerben, meg nem biztos, hogy vilagklasszis krikettjatekos vagy sakkozo volna. Sot, inkabb biztos nem, hiaba ervelunk amellett, hogy az acelos koncenrtacio es figyelem egy sakkozonal is alap vagy hogy a krikettben is hasznalank utot ...

HellsAngel 2014.10.03. 02:20:12

@Boka1: A cipesz maradjon a kaptafanal. Ahhoz, hogy egy adott sportban bajnok legyel, egy bizonyos keszletnyi szkillre van szukseg. Attol, hogy valaki sorra donti a rekordokat a sznukerben, meg nem biztos, hogy vilagklasszis krikettjatekos vagy sakkozo volna. Sot, inkabb biztos nem, hiaba ervelunk amellett, hogy az acelos koncenrtacio es figyelem egy sakkozonal is alap vagy hogy a krikettben is hasznalank utot ...

blaubner 2014.10.03. 09:33:01

szvsz két kérdést gyúr össze a poszt: az egyik az, ami az írás címe is: az álláskeresés elöl menekülni saját vállakozásba, a másik az, hogy valaki eleve vállalkozni akar.

a kettő szerintem teljesen eltérő megközelítést igényel, a kettessel kezdve, akinek régi álma, terve, hogy saját vállalkozásba kezd, az vágjon bele mindenképpen, különben mindig is bánni fogja, hogy ki se próbálta. javaslat: mint a poszt 1.) pontjában leírtak.
lehet, hogy nem jön be, de legalább meglesz az önállóság élménye, és az a tudat, hogy ő legalább megpróbálta, szemben a sok álmodozóval.

az egyes megközelítést én veszélyesebbnek tartom, ez az ún. kényszervállalkozó kategória, ami lehet, hogy valakinek bejön, de a tapasztalat szerint a 90%-nak nem fog (egyszerűen azért, mert az emberek kb. 10%-a tartozik az irányító, kezdeményező típusba, ami azért nem árt akkor, ha valaki saját céget épít), ami csak fokozza majd az álláskereső frusztrációját. lehet persze sikeres is, de neki mindenképpen hosszabb,alaposabb előkészítést javasolnék, akár tanácsadói, coach stb. támogatással.

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 09:55:42

A legnagyobb demagógia munkanélkülieket vállalkozásra biztatni. Most eltekintve attól, hogy a többségnek minimális megtakarítása sincs, egy minimális alaptőke meg kellene, mégis miért gondolják az emberek, hogy ha valaki nem tudja eladni magát a munkaerőpiacon, az majd pont el tudja magát adni az ügyfeleknek, ami sokkal kompetitívebb piac?

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 09:58:14

@Boka1:
Más kompetenciák kellenek ahhoz, hogy valaki jó vállalkozó legyen, mint ahhoz, hogy jó alkalmazott legyen, még ha van a kettőnek metszete is. Inkább az az irány áll közelebb a valósághoz, hogy aki nem jó alkalmazottnak, az vállalkozónak sem lesz jó, persze ez alól is vannak kivételek.

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 10:05:09

@jobangel:
"Vállalkozóként nem kell elfogadtatni, ha hiányzik ez a skill, nem gond. Kipróbálhatja a saját ötletét anélkül is, hogy bárki elfogadná."

Alkalmazottként sem mindenkinek kell elfogadtatnia az ötleteit, és vállalkozóként is sok esetben el kell fogadtatni, pl. befektetőknél, hitelezőknél.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.10.03. 10:09:52

@diszkriminans: Ez is igaz. Vállalkozóként az én fejemben a kkv tulajok járnak, így ez a faktor ki is maradt.

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 11:11:00

@jobangel:
KKV tulajként meg a megrendelőket, ügyfeleket kell meggyőznöd. Alkalmazottként ezzel szemben a legtöbb esetben szarsz bele, ha nem tetszik a főnöknek az ötleted, max. megcsinálod úgy, ahogy mondja, a fizetésedet ugyanúgy megkapod.

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 11:37:11

Mondjuk hozzáteszem, a KKV kifejezést is rosszul használja a legtöbb ember, mert ez alatt általában a mikro- és kisvállalkozásokat értik, a középvállalkozás az már az 50-250 főt foglalkoztató vállalkozásokat jelenti (van mérlegösszegre és bevételre is feltétel emellett), ilyen van amúgy nagyon kevés Magyarországon.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.10.03. 12:36:39

@diszkriminans: Az egyik munkáltatóm USA anyavállalata a MOL-ra is azt tudta mondani, hogy "an SMB company". Nálunk is törvény definiálja a kkv fogalmát, náluk is, az emberek fejében meg a 30-50 fős, jól menő cég már nagynak minősülhet.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2014.10.03. 12:44:29

@diszkriminans: kkv tulajként az ügyfelet meg kell győznöm, de a cégstratégiát én döntöm el (ha nincs befektető, más tulaj stb.). Alkalmazottként én nem ez a fajta vagyok. Ha ellenkezik az elveimmel, szakmai meggyőződésemmel, amit csinálni kell, akkor inkább keresek mást.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.03. 13:39:00

nem tudom elhinni, ha valaki "alternatívaként" sikertelen álláskeresés leváltására elkezd vállalkozni az sikeres lesz saját céggel.

Laptop7712 2014.10.04. 09:36:09

@retrovírus: Talán egy.

Egyszer megkérdeztem a mentoromat,
- Hogy te figyelj, honnan volt pénzed 20 évesen az első alapanyagodra, meg a műhelyre – ma 200 embert foglalkoztat, négy telephelyen, Németországban –
A következőt mondta:
Eladtam az 5 éves használt golfomat, amit a garázsba pofoztam ki. Közben megnyertem a suliban a szakmunkás szakmai versenyt. Besétáltam a helyi bankba, és elmondtam, hogy mit akarok, és szépen elindultunk közösen az úton. Ennyi. Amikor ezt a kérdést feltettem, én voltam 14 éves, A srác még nem volt 33 éves.