Nemrég éles vita bontakozott ki itt a blogon a kommentekben arról, hogy az általam idétlennek és feleslegesnek ítélt kérdésnek (Miért Önt kellene felvennünk?)  igenis lehet értelmes célja, mégpedig, hogy a jelöltet lássuk, hogyan „működik” stresszhelyzetben. Eléggé megdöbbentem, hogy pont álláskeresők látták így a kérdést, miközben nem valószínű, hogy szeretnének egy stresszinterjún jelöltként részt venni, vagy akár erre a kérdésre válaszolni.

A tankönyvi definíció szerint a stresszinterjú az állásinterjú egy fajtája, amely során az interjúztató célja az interjúalany stresszhelyzetbe hozása, hogy képet alkothasson annak stressztűréséről és a stresszhelyzetben alkalmazott reakcióiról.

Miután én is ültem már az álláskeresés mindkét oldalán nem keveset, úgy gondolom, hogy ez nem ad valós képet a jelöltről, nekem személy szerint etikai problémáim is vannak vele, így szükségtelennek tartom. Abból indulok ki, hogy az állásinterjú, sőt az egész álláskeresési folyamat stresszhelyzet a jelölt számára.

A jelölt bizonytalan helyzetben van, vagy azért, mert rossz munkahelyen, számára nem kielégítő anyagi körülmények között él és dolgozik, és muszáj változtatnia, vagy azért, mert egyáltalán nincs munkája, és nem látja biztosítottnak a maga és esetleg családja megélhetését. A rossz hangulatát, stresszhelyzetét megerősíti, hogy folyton azt olvassa, nincs munka, nehéz állást találni, minden munkáltató zsarnok, kizsákmányoló, az állásinterjú hülyeség, protekció kell stb. Dolgozik az álláspályázatain, ha egyáltalán talál megfelelő hirdetést, jönnek az elutasítások, ha egyáltalán jön valamilyen válasz. Ígéreteket is kap mindenhonnan, de azért nem adnak kenyeret a közértben. Fogalma sincs jól csinálja-e az egészet, vagy sem, mert nincs semmilyen egzakt elvárás publikálva az álláshirdetésekhez. Ilyen körülmények között mesterségesen tovább stresszelni a jelöltet nincs értelme.

A kiválasztásban, mint szakmai rutinban sincs racionális létjogosultsága a mesterséges stresszkeltésnek: az állásinterjún másfajta stresszt él át a jelölt, mint majd a munkájában fog. De ha van munkája, akkor már nem nyomasztják (annyira) az anyagi problémák, nem (úgy) aggódik a holnapja miatt, és ez a teljesítményére is pozitív hatással van. A munkatársakkal való kommunikáció, együttműködés szintén nem mérhető le stresszeléssel: az interjúztató egy vadidegen, vele mindenképpen másképp fog viselkedni, mint a későbbi kollégákkal, akikkel előbb-utóbb megismerkedik. Ha ügyfélkezelés lesz a feladat, a jelöltet szintén hiába stresszelném az állásinterjún: az interjú alatti stressz más lesz, mint amit egy reklamáló ügyfél okoz. Ezért a jelölt stressztűréséről nem valós képet ad, hanem – sok esetben – sokkal negatívabbat.

A kapott szerepeknek súlyos kihatása van a viselkedésre, nagyobb, mint a pszichológiai tesztekkel mérhető személyiségtulajdonságoknak. (Ezt Zimbardo is bizonyította a börtönkísérletével.) A stresszinterjún pedig olyan szerepbe helyezzük az álláskeresőt, amilyenben a munkája során nem lesz (pl. ott már nem kell megkapnia az állást). Tehát értelmetlen ilyen szerepet osztani rá.

A módszerek

A stresszinterjú módszerei általában jól megfoghatók, csak épp nehéz megkülönböztetni, hogy egy bunkóval hozott össze a sors, vagy tényleg stresszinterjúzni próbál. Pár "technika":

- Hosszas várakoztatás ---- Lehet véletlen is, ez még nem stresszinterjú önmagában.

- Nem kínál ülőhellyel, nincs is szék számodra --- kérj egy széket!

- Lekezelően bánik veled, látványosan nem figyel --- udvariasan fel kell hívni rá a figyelmét, hogy hozzá beszélsz, vagy hatásszünetet tartani, amíg fel nem tűnik neki, hogy csend van...

- Túlságosan figyel, folyamatos zavarbaejtő szemkontaktust tart, minden szavadba beleköt, lényegtelen dolgokon rugózik (pl. miért nem kiszolgálónak hívod a szervert, miért nem beszállítónak a partnert, miért nem vevőnek az ügyfelet stb.) --- Ignoráld a megjegyzést, nem kell se szabadkozni, se visszavágni.

- Megjegyzést tesz a külsődre, a CV-ben szereplő fényképedre ("fényképe alapján azt hittem, nem ilyen kövér/öreg/alacsony", "magáról tényleg nehéz jó fényképet csinálni" stb.) --- Itt is az ignorálás a megoldás.

- Többen vannak, bizottságszerűen ülnek előtted (fokozva: elkezdenek előtted más témáról, más jelöltről beszélgetni, aki természetesen sokkal jobb volt nálad). Egyik közülük néha flegmán belemordul a beszélgetésbe, érdemi kérdése nincs, csak megjegyzéseket tesz, félbeszakítva a mondandódat (az állásinterjú trollja). - Megoldás: egyszerűen peregjen le rólad ez a viselkedés, maradj higgadt, udvarias, hogy ő érezze hülyén magát a stílusa miatt.

- Magánjellegű kérdéseket tesz fel ---- közöld vele, hogy erről nem szeretnél beszélni!

- Lerak eléd egy pakknyi CV-t, hogy lásd, milyen sok CV-je van az állásra, szóban is jelzi, hogy sokan jelentkeztek ám, ide nem könnyű bejutni, örülj, hogy egyáltalán az állásinterjúra eljutottál --- Ne hálálkodj, csak jegyezd meg, hogy "köszönöm a lehetőséget"

- Ha információt ad a cégről, az is a szigorról, a szabályokról szól ---- Tudomásul venni, nem vitatkozni, hogy micsoda hülye szabályok ezek.

- Saját nagyszerűségét, főnöke nagyszerűségét ecseteli ("én már annyi mindent láttam, engem már nem lep meg semmi", "na vele aztán nem lehet lazáskodni, kemény, szigorú ember, itt nem lehet hibázni")

- Leszólja a CV-dben szereplő tényeket: a végzettségeidet, a sulikat, ahová jártál ("oda bárkit felvesznek, az nem egy nehéz szak"), ha a legjobb suliba jártál, akkor biztosan tudja, hogy a valaha volt leggyengébb évfolyamban voltál. Becsmérli  a régebbi munkahelyeidet  ("hogy azok milyen hülyék"), az ügyfeleidet ("na, azokkal mi nem dolgozunk"), partnereidet ("azok mindig rossz árut hoztak"). Bármilyen eszközökkel is dolgoztál, az szerinte csak vacak lehet, "természetesen" az a legnagyszerűbb, amivel még nem volt dolgod. Ha mindenfélével dolgoztál már, ő akkor is jobban ért hozzá.  --- Válasz: márpedig te büszke vagy az eddigi teljesítményedre, valószínűleg itt is érdekes, ha már eljutottál állásinterjúra.

- A kérdései(k) csakis a negatívumaidról szólnak: mik a rossz tulajdonságaid, miért rúgtak ki (mert ugye mást el sem tud képzelni, csak azt, hogy kirúgtak.) ---- Negatív tulajdonságaid nyilván vannak, másnak is vannak, ezek ellenére eddig ilyenolyan teljesítményt tudsz felmutatni.

- Az eredményeidet is negatívnak állítja be: ha 30%-os növekedést írsz a CV-be eredménynek, azt kérdezi, miért nem 40%, mert náluk annyi az alap (nyilván mindig több, mint amit te már valaha elértél), ha főiskolára jártál, miért nem egyetemre, ha középfokú nyelvvizsgád van, miért nem felsőfokú, ha felsőfokú van, miért nem beszélsz még egy nyelvet stb. --- Az adott cég elvárásainak tökéletesen megfeleltél, azt hogy itt milyen mérőszámok vannak, nem tudod, így összehasonlítani sem tudod a múltbeli teljesítményedet az ő leendő elvárásaikkal. Nyilván mindent meg fogsz tenni, hogy jól teljesíts, ha te kapod az állást. Ha valamit hiányol: ha az nem elvárás az álláshoz, akkor anélkül is jól fogsz teljesíteni, ha elvárás, akkor meg tudod pótolni. Ez utóbbi esetben azért magadat megnyugtathatod: ha már az interjún ülsz, megfelelnél ezen "hiányosságoddal" együtt is.

A stresszinterjú hátrányai

1. Az interjúztató mindig a leendő munkáltató céget képviseli az álláskereső jelölt szemében, ha külső toborzó, akkor is. Ha pedig a jelöltekkel való bánásmódja nem elfogadható – márpedig erről is szól a stresszinterjú -, az rossz fényt vet a cégre – az ügyfélére is, a toborzóéra is.  Etikai és jogi szinten is megkérdőjelezhető, hiszen pl. a magánéleti kérdések jogi problémákat vetnek fel. Emellett nem etikus valaki bizonytalan helyzetével visszaélni.

2. Félreérthető: fiatalként, kiválasztásban tájékozatlanként én sem tudtam, hogy ez egy műfaj, így mikor belefutottam a stresszinterjúzni próbáló munkáltatóba, 10 perc után osztottam ki azzal, hogy találja meg azt a hangnemet, ami elvárható ilyen beszélgetésben. 19 éves kislányka még nem küldte el a francba az igazgató urat, ezt is át kellett élnie :) Nekem nem volt annyira kínos, mint neki, hiszen én jogosan néztem bunkónak, az ő viselkedése viszont nem volt védhető. Nyilván állás nem lett belőle, így nehéz sikernek értékelni az esetet.

3. Szinte lehetetlen jól csinálni, természetéből adódóan: ha előre szólnak a jelöltnek, hogy stresszinterjúra készüljön, máris elveszítették a meglepetés erejét. Ha nem szólnak neki, a jelölt esetleg úgy gondolja, hogy egy ritka bunkó, esetleg unott, vagy inkompetens személlyel hozta össze a sors. Ha egyáltalán nem tudatják vele, hogy ez stresszinterjú volt, akkor meg is marad ebben a hitében. Jó-e ez a cégnek? Ha az interjú után közlik vele, hogy „ez most stresszinterjú volt”, az olyan, mintha magyarázkodnának, megint nem lehet jól kijönni belőle cégszinten.

4. Azonnali ellenállást alakít ki a jelöltben az ilyen viselkedés. Ha megvárakoztatják, folyton a szavába vágnak, nem kínálják ülőhellyel, túl személyes kérdéseket tesznek fel neki, idétlen próbafeladatokkal nyomasztják, érdektelennek mutatkoznak, hiába van önkontrollja teljes birtokában, nem fogja magát adni, ami a kiválasztó számára kifejezetten kockázatos. Ha valaki végig viselkedik, mert tudja, hogy állásinterjún van, és viselkednie kell, vajon egy oldottabb hangulatban is tud viselkedni? Ebből sosem tudjuk meg, a validitása tehát megkérdőjelezhető.

5. Ha az interjúztató hatalmi pozícióba helyezi magát, akkor a jelöltek a saját szempontjaik szerinti kérdéseket nem fogják feltenni, mert nem merik. Mivel így nem tisztázódhatnak a jelölt elvárásai, a jelölt a próbaidőben könnyebben csalódik és mond fel, mert olyan nem várt feladatok, körülmények közé érkezett, amik számára elfogadhatatlanok. Így erre a toborzásra költött összeg egyértelmű veszteség lesz.

6. Ha a jelölt jól szerepelt, és felvenné a cég, akkor könnyen nemet mondhat az ajánlatra, mert nem tetszik neki a légkör (és igaza lesz). Megeshet, hogy az összes alkalmasnak ítélt jelölt mindegyike így dönt, és vissza is jutottak oda, hogy kidobott pénz volt a toborzás.

Stresszelés helyett

A stresszinterjú alapvetően arra szolgálna, hogy olyan körülményeket teremtsen, amiben könnyű hibázni, és figyeljük, hogy a jelölt hibázik-e. Érthető okokból hibázni fog: elveszíti a türelmét, nem jut eszébe a válasz egy egyszerű kérdésre, belezavarodik egy idegennyelvű mondatba, magyarázkodásra kényszerül stb. Kiegyensúlyozottabb jelölt esetleg rendreutasítja az interjúztatót.

A stresszinterjú validitásáról: A stresszinterjún jól szereplő jelöltről lehet feltételezni, hogy talán jól tűri a stresszt, ritka higgadt, okos jelölt. De csak ritkán merül fel valakiben, hogy igazi nemtörődöm alak, akit semmivel sem lehet kihozni a sodrából, mert valójában semmi sem érdekli, neki aztán minden mindegy, csak valaki fizessen azért, hogy valahol csinál(gat) valamit. Vagy egy olyan bólogatójános, aki még akkor sem áll ki a cég igazáért az ügyféllel szemben, amikor kellene, hiszen nem vitatkozik, nem megy bele konfliktusba, ezért aztán nem is kezeli azt rutinosan. Ha rendre kellene utasítani az ügyfelet pl. a szóhasználata miatt, ő akkor is inkább hallgatja az anyázást, ami esetleg egy nyílt ügyfélszolgálaton más ügyfeleket is erre bátorít.

Szerintem sokkal könnyebb felmérni a jelölt tényleges szociális képességeit, ha engedem kibontakozni. Ha figyelmesen hallgatom, ha meséltetem az eddigi munkájáról, a hobbijáról, hagyom sztorizni. Így egy idő után eltűnnek a sablonok, feloldódik, közben megtudom, végzett-e pontosan olyan feladatokat, amikre én keresek embert, milyen embereket tud kezelni, ő maga milyen ember. Ebbe azért belefér egy-egy „zavarbaejtő” kérdés, de ez még bőven nem stresszinterjú. Ilyen kérdések lehetnek a szakma legalapvetőbb definíciói, mert nyilván már rég nem emlékszik a tankönyvi mondatra, de ettől még biztosan meg tudja fogalmazni a saját szavaival mit jelent számára az értékesítés, a marketing, hogyan számol átlagot Excelben stb.

Ugyanakkor a nagy lazaság csapdahelyzet is: a jelölt ilyenkor túlzottan is elengedheti magát, kicsúszik egy-két oda nem illő szó, információ a száján, elszólja magát valamiben, nekiáll pletykálni, fecsegni, esetleg egy ízléstelen viccig is eljut. Ez viszont megint több információt árulhat el róla, mint a stresszben tartott, ideges, bizonytalan helyzetben adott kép. Önmagában az, hogy oldott hangulatban hogyan viselkedik, fontosabb lehet, mint az, hogy ha nagyon kell viselkedni, tud-e.

Minimális üzleti tapasztalattal pedig pontosan tudjuk, hogy egy tárgyalás akkor lehet eredményes, ha a felek jól érezték magukat közben.