Ha írsz nekem
Egyre többen kerestek fel segítségkéréssel, aminek örülök, hiszen működik, amiért eddig dolgoztam. Ezzel együtt egy napom továbbra is 24 órából áll, aminek legnagyobb részét munkavállalóként töltöm. Így a várakozási idő a megkeresésekre kicsit megnövekedett. Válasz nélkül segítségkérés nem marad, ebben biztos lehetsz. Hogy mégis mindenki megfelelő időben kapjon segítséget, pár apróságot kérnék/jeleznék:
- Önéletrajzírásban, motivációs levél írásában akkor tudok segíteni, ha küldesz egy olyan verziót, amit magad már megírtál (magyar és/vagy angol nyelven). Ha kell rajta javítani, javaslatokat fogok tenni a javításra. Nem írok senki helyett sem önéletrajzot, sem motivációs levelet.
- Ha egy konkrét álláshirdetésre szeretnél jelentkezni, akkor az erre szánt álláspályázati anyagodat küldheted el nekem, és az álláshirdetést magát is szeretném megkapni (linkben is elég), hogy lássam, mennyire sikerült rászabni a pályázatodat. Ilyen segítségkérésnél a nekem írt leveled tárgyában legyen benne, hogy sürgős, holnapra kell beadni, határidős stb. hogy ne kelljen „sorban állnod”, mert eddig érkezési sorrend volt, és félek, hogy valaki egyszer kicsúszik a határidőből emiatt.
- Ha megrekedtél az álláskeresésben, nincs több ötleted, hogyan is csináld? Akkor is önéletrajzot küldj, és írd meg, mivel próbálkoztál eddig, hol kerestél, milyen munkákat kerestél. Megpróbálok – veled közösen – kitalálni valamit, ami sikerre vihet.
- Ha állást váltanál, le kellene írnod, miért váltanál. Az igazi okot írd, mert nekem nem kell „csomagolni”, az a cél, hogy azt kitaláljuk, hogy valóban az állásváltás-e a megoldás a problémádra, illetve, hogy hogyan kommunikáld a munkaerőpiacon a váltási szándékodat. Ha gondolod, itt is küldhetsz önéletrajzot.
- Ha szakmát váltanál, valami új tanfolyamra mennél, és bizonytalan vagy benne, érdemes-e, akkor talán újabb szempontokat tudok adni a döntésed segítésére. Konkrét döntési javaslatot semmiképpen sem fogok adni: neked kell döntened továbbra is.
Ha hozzám fordulsz segítségért, leírhatod a problémád hosszan vagy röviden, ahogy szeretnéd. Tegezhetsz. Ha segítség kell, akkor ne gondolkodj, hanem kérj segítséget: nem számít, milyen végzettséged van, milyen munkát keresel. Felsővezetőknek is nehéz állást keresni, 8 általánost végzetteknek is. Nem számít, hány éves vagy: 50 felett vagy pályakezdőként egyaránt nehéz, az a dolgunk – neked és nekem -, hogy kitaláljuk, konkrétan te hogyan tudsz sikeres lenni az álláskeresésben.