Az álláskeresés sikerességét a pozitív gondolkodás hiánya mellett szerintem az ambíció hiánya is nehezíti. Vesszőparipám, hogy ezt a most 30-40-50 éves felnőttek annak az iskolarendszernek „köszönhetik”, amiben felnőttek, de ezen már hiába keseregnénk. A megoldás az, hogy saját elhatározásból változtatunk. Hiszem, hogy felnőtt embereknek van annyi belátása, hogy a beléjüknevelt (beléjükvert) hozzáállást képesek saját akaratukból megváltoztatni.

Az ambíció, karrier, szakmai előmenetel sokaknál szitokszó, valamiféle yuppie-hülyeség, kamu. Hát persze, mert nem engedték soha, hogy igazi törekvéseik legyenek, így ezek lenézése, degradálása kényelmesebb, mint elfogadni őket, ill. tenni azért, hogy legyen ilyen nekik is. Ezerszer hallom, hogy „eddig volt egy jó állásom, ilyet akarok, több, más nem is kell”. És mivel olyan már nincs – mert közben a világ változott – ezzel a hozzáállással teljes sikertelenségre, lecsúszásra ítéli magát az álláskereső. Egyénenként általában lelkére tudok beszélni a kiábrándult, befásult embereknek, később boldogan írnak vissza, hogy van állásuk, belekezdtek mellette egy szaktanfolyamba, azaz a helyzet nem reménytelen. De ezt a hozzáállást tömegesen is meg kell tanítani, mert rengeteg ember sorsa múlik rajta.

„Adminisztrációs területen keresek állást”

Akik segítséget kérnek tőlem, nagyrészt ilyen jellegű céllal rendelkeznek. Vegyünk egy fiktív példát: adva van egy gimnáziumi érettségivel, vagy bölcsész diplomával rendelkező fiatal, aki keresi a helyét. Bölcsészként a mai munkaerőpiacon nem kelendő, de végre talál egy egyszerű ügyintézői állást valahol, jó esetben sokáig benneragad ebbe a feladatba. Kitanulja a gyakorlati ügyintézést, ismerni fogja a teljes szervezetet, felszed valamiféle szakmai tudást (marketinget, szállítmányozást, autóflotta-ügyintézést, bérszámfejtést stb.), és boldog, hogy fejlődött. Aztán jön a sokk, mikor egy leépítésben elveszíti az állását, és nem talál mást. Szakterületen nem tud elhelyezkedni, mert ott azok élveznek előnyt, akik marketinget, szállítmányozást, egyebet szakmaként megtanultak. Bölcsészként a frissen végzetteknél is rosszabb helyzetbe került, lévén idősebb, tapasztalt, azt feltételezik róla, hogy magasabb az igénye egy pályakezdőnél. Kisegítői adminisztrációra is túlkoros, egyszerűen többet várnak tőle, ezért ilyen állások esetén dobják is félre a pályázatát. Az eddig felszedett szervezeti tudása egy másik szervezeti kultúrában nagyrészt nem alkalmazható, azaz nem is ér sokat egy leendő munkáltatónak. A biztos ügyintézői tudásanyaguk pedig annyira nem egyedi, hogy egy-egy általuk megpályázott állásra még akad 4-500 jelentkező rajtuk kívül. Így lesznek kétségbeesett álláskeresők, sok-sok hónap állástalanságra ítélve, ami maga a tragédia, ha nem változik végre valami.

Mi a megoldás?

Csak egyéni szinten tudom a megoldást. Rövidtávon az, hogy elvállal bármit, ahová felveszik, csakhogy legyen jövedelme. Általában ezt is szoktam tanácsolni: azonnal, bármilyen kicsit is elfogadható állást vállaljon el, mert munkanélküli létből még nehezebb lesz. Valamilyen állásból pedig kicsit könnyebb a továbblépés. A biztos, de alacsony jövedelem jobb, mint a semmi.

Ismétlem: rövidtávon megoldás ez!!! Semmiképpen sem szabad beleragadni ebbe, mert pont ugyanaz fog történni, mint ami már egyszer megtörtént: leépítéskor ő lesz az első, akitől megválnak, mert könnyű pótolni. Neki viszont nehéz lesz egy újabb állást találni.

Középtávon sok jól megírt funkcionális CV kell: minden szakterületre, amihez valamennyire ért, külön-külön egy, és ezekkel a tudásszintjének megfelelő állásokra pályázni, kitartóan.

Hosszútávon a megoldás a specializáció, a szakmai tervezés, karriertervezés. Aki adminisztrációs, ügyintézői, titkárságvezetői vagy hasonló pozíciókban van/volt, annak is muszáj valamerre specializálódnia, ha biztos akar lenni abban, hogy később is kelendő lesz a munkaerőpiacon. A specializáció iránya lehet a cége, az osztálya szakterülete. Esetleg valami homlokegyenest más, amit hobbijaként űzött eddig, vagy egyszerűen csak érdekli, és alaposan utánaolvasott a témának.

„Nekem ez elég, nem vágyom többre”

Rossz válasz. Neked ugyanis hiába elég, a munkaerőpiacnak nem lesz az. Ha az egzisztenciád attól függ, hogy mennyi a jövedelmed, akkor a munkaerőpiaci igényekhez kell alkalmazkodnod. Sok dolgot kell itt mérlegelni: az adott, jelenleg elég munkádnak van-e jövője? Van-e belőle továbblépés? Van-e benne fejlődési lehetőség? Kell-e ilyen még 10 év múlva is? Tudod-e ezt majd csinálni 10 év múlva is, vagy kiöregszel belőle?

A napi hajtás mellett muszáj a jövődre gondolnod, és ezt nem csak akkor kell megtenni, ha baj van. Ez része kell, hogy legyen a gondolkodásmódodnak, a napi gondolataidnak. Következő posztomban segítek elkezdeni a karrieredről való elmélkedést.