Érdekes témát vetett fel a minap egy általam rendszeresen olvasott blogger a segítségnyújtás természetéről. (http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/10/20/329-mindig-kell-segiteni/ Minden tiszteletem az övé, hiszen az ő tevékenységének, hivatásának megítélése néhány esetben ellenségeskedést szül, köszönhetően a jelen politikai-társadalmi hangulatnak. Pedig a legelesettebbek segítése szerintem kötelessége annak, aki valamilyen tudásával képes segíteni. Tanulságos, hogy a segítő munkája során milyen tapasztalatokat gyűjtött, sokat tanultam tőle. Talán az én területem – még ha hobbiszinten űzöm is - is rejt annyi tanulságot, tapasztalatot, amennyivel segíthetek más segítőknek.

Az ilyen tevékenységben a legfőbb kérdés az, hogy hogyan legyünk a leghatékonyabbak a segítségnyújtásban. Én úgy gondolom, mindenkinek jár egy esély. Ha valaki engem keres meg álláskeresési problémáival, megpróbálok segíteni. A legtöbb esetben sikerrel, néhány esetben kudarccal végződik.

A legnagyobb sikernek mindenképpen azt tartom, ha valaki felismeri, hogy segítségre szorul és mer segítséget is kérni.

A további sikerek egyértelműek: a feljavított önéletrajzok, pályázati anyagok kiküldése után, jól megszerkesztett közösségi profilok mentén elkezdenek megérkezni az állásinterjú-megkeresések. A megfelelő stratégia kialakításával és betartásával sikeres állásinterjúk, végül állások lesznek. Persze ehhez is idő, türelem kell. Ami nem mindig van, ha az álláskereső már az utolsó tartalékait is felélte, és mindenképpen bevételre van szüksége (gyors megoldás bevételszerzésre: itt)

A kudarcok azonban sokrétűek: a feljavított pályázati anyag önmagában nem hozza meg a vágyott állást. Állásinterjún nem tudok ott lenni a jelölttel, hogy válaszoljak helyette. Szakmai tesztet, beadandó otthoni feladatot sem fogok megírni senki helyett, mert nem lenne tisztességes.

Ha a jó pályázati anyag sem hoz eredményt néhány hónapon belül, az más hiányosságra utal. Az állásinterjún való nem megfelelő viselkedés, a személyiség, a megjelenés, a szakmai felkészültség, a nyelvtudás nem megfelelő szintje, a referenciaszemélyek esetleges negatív véleménye vezethez kudarchoz. Ezeket hosszabb folyamat kijavítani, és az okok felkutatásának feladata az álláskeresőre vár. Tippeket ilyen helyzetekre is tudok adni, de az álláskereső helyett és nevében nem fogok eljárni. Illetve az ötletadás feltétele még, hogy az álláskereső felismerje és elismerje, hogy valahol hibádzik valami. Hogy vannak hibái neki is, amin nem megsértődni kell, hanem változtatni.

Egyértelműen kudarcra ítéltetik minden olyan próbálkozásunk, amit az álláskeresővel közösen ugyan megtettünk, de az ő negatív hozzáállása az álláspiaci sajátosságokhoz nem változott. Néhány esetben előfordult, hogy azért kerestek meg, hogy igazolják saját véleményüket: lám, egy jól megírt pályázati anyaggal sem lehet elhelyezkedni, mert a HR-esek ilyenolyan népség, és Magyaroszágon nincs munka, és minden munkáltató szemét stb. Az ilyen álláskeresők eredendő célja, hogy téves nézeteikre bizonyságot nyerjenek, ez pedig nem támogatható az én szándékaim mentén. Ilyen helyzetben nem tudok mást tenni, mint elengedni az illetők kezét: aki háborogni szeretne a helyzetén, és nem változtatni, háborogjék békével. Neki igaza lesz, nem állása.

Ha ugyanez az illető feladja a ragaszkodását téves nézeteihez, kezdhetjük elölről, újabb esélyt adva a sikernek.

Igyekszem mindig teljes spektrumon megoldást mutatni, azaz mind a pályázati anyagra, mind az állásinterjú-stratégiára választ adni. Ezt hiába teszem, ha közben az álláskereső nem uralkodik magán, nem fogadja meg a tanácsaimat. Legtanulságosabb kudarcesetem talán az volt, mikor egy munkáltató képviselője írt nekem, továbbított egy mocskolódó levelet, amiben egy jelöltje azt kifogásolta, hogy állásinterjú után választ ígértek, és 3 hét elteltével sem kapott semmilyen értesítést. Persze azt nem tudhatta, hogy megkapta az állást, és épp készültek volna kiértesíteni. Aztán megérkezett tőle az anyázó levél, és inkább nekem írtak, nem neki. A jelöltről pedig kiderült, hogy előtte én segítettem neki a pályázati anyaga összeállításában.

Én is arra jutottam, mint a nyomor szélén lévőket segítő hölgy: hogy néha nehéz. Aztán megérkezik egy értesítés a LinkedIn-ről, hogy XY új pozícióleírást tett fel, gratuláljak neki. Mégis érdemes.